Akiknek a magyar olvasók sokat köszönhetnek: A fordítók (4) - Weisz Böbe

Akad olyan, akinek ismeretlen Karen Rose terjedelmes, de annál izgalmasabb krimisorozata? És létezik-e olyan valamire való paranormális romantikus regény kedvelő, akinek sejtése sincs a True Blood könyvekről? Ha valaki, netalán, igennel válaszolna a két fenti kérdésre, gyorsan bújjon el valahová, és vesse rá magát valamelyik sorozatra, mert nagyon jó kis olvasás élménnyel szegényebb a többiektől!
Az Ulpius kiadó múlt évben indította útjára idehaza mindkét sorozatot, s mivel érkezik a folytatás is, minden bizonnyal szépen alakulnak az eladási mutatók. S ki az, akinek részben köszönhetjük, hogy immár magyarul is élvezhetjük ezen sorozatok izgalmait?
Egy kedves, rátermett fordítónak, Weisz Böbének, vagy ahogyan netes oldalakon szerepel, lizocskának. Ismerkedjünk meg kicsit jobban vele!

- Örülök, hogy alkalmam adódik pár kérdés erejéig rabolni az idődet.

• Mióta foglalkozol műfordítással?

Műfordítással csak 2008 márciusa óta foglalkozom „hivatásszerűen”, előtte teljesen más jellegű szövegeket fordítottam, jobbára angolra. Leghosszabb ideig, 2000-től közel tíz évig, egy sajtófigyelő cégnél dolgoztam, ahol napi sajtószemléket kellett a külföldi partnerek számára angolra fordítani, hogy tisztában legyenek az őket érintő magyarországi történésekkel. Korábban egy civil érdekképviseleti szervezettel dolgoztam alkalomszerűen EU-s pályázatok kapcsán, illetve folyamatosan vállalok apróbb munkákat is, mert szeretem a szakmai kihívásokat.

• Mindig is tudtad, hogy szeretnél fordítással foglalkozni?

Viccből szoktam mondogatni, hogy én már négy évesen is erre készültem, mert valahányszor magnón idegen nyelvű dal szólalt meg, én rögtön énekelni kezdtem valamit magyarul. Valószínűleg már akkor bennem volt a késztetés, hogy minden nyelvi jelenség mögött értelmet keressek.
Legelőször a tanítóképző főiskolán, ahova angol nyelvoktatói szakra is jártam, készítettem műfordítást egy versenyre, ha jól emlékszem, 1995-ben. Igazából nem is akartam menni, csak a csoporttársaim olyan izgatottak voltak, és annyira unszoltak, hogy én is nevezzek be, hogy engedtem a szelíd erőszaknak. Az utolsó pillanatban adtam be a munkám, és nagy meglepetésemre első díjat nyertem.
Tudatosan nem készültem erre a pályára, inkább a pálya talált meg engem, és azóta sem enged. 2007-ben elvégeztem egy műfordítói tanfolyamot, mert akkor már tudtam, hogy el szeretnék jönni a munkahelyemről, és kíváncsi voltam, menne-e ez az irány is. Az évek során viszont annyi tapasztalatot halmoztam fel, hogy szeptemberben úgy döntöttem, beiratkozom az egyetemre a jogi, gazdasági, társadalomtudományi és bölcsészettudományi szakfordítói képzésre, hogy végre rendszerbe kerüljön a tudásom, és persze még többet tanuljak. Most ez is a mindennapjaim része.

• Tudsz-e valamit tanácsolni azoknak, akik szintén kacérkodnak ezzel a pályával?

Én a saját példámból kiindulva azt mondanám, minden alkalmat meg kell ragadni a fordítás gyakorlására, és mindenféle szöveggel meg kell próbálkozni. Számomra a tanfolyam nagyon hasznos volt, egy csomó olyan apróságra ráirányították a figyelmem, amit valószínűleg csak sok vargabetű árán vettem volna észre. Ráadásul az ember hozzászokik a tudathoz, hogy tökéletes szöveg nincs, mindenben van javítani, sőt, jobbitanivaló, és rengeteget tanul a mások megoldásaiból is.
Szerintem a műfordítás elég magányos elfoglaltság, jó dolog időnként mások munkáját is megfigyelni. Arra sem árt felkészülni, hogy nehéz munkát kapni egyik napról a másikra, főleg folyamatosan, tehát eleinte ne főállásban gondolkozzunk, mert csak több könyv után látható igazán, tényleg nekünk való-e ez a fajta munka, vagy sem. A teljes idejű távmunkát viszont mindenki gondolja át, mert akármennyire népszerűsítik, én tizennégy év otthonlét után azt mondom, rengeteg veszélye van, és úgy kell kialakítani az életet, hogy mindenképp kimozdulásra kényszerítse az embert. Számomra a gyerekek miatt optimális volt, de még így is nehéz…

• Ismerhetik-e más fordításaidat a magyar olvasók?

Igen, legtöbbjük az Ulpius-ház Kiadónál jelent meg. Sorban a következők jelentek meg eddig: Joseph D’Lacey, Hús; Melissa de la Cruz, Beach Girl 2; Karen Rose, Halj meg értem; Karen Rose, Sikíts értem; Charlaine Harris, Holtak Klubja és a Vérszag második fele, és a Karó című novelláskötetből a Nyíltszíni harapás. Van több fordítás is, ami elkészült, de még megjelenés előtt áll, a két számomra legfontosabb Karen Rose Kill for Me-je, és Lesley Pearse Hope-ja. Joseph D’Laceytől még megjelent a Kúra című novella fordítása egy irodalmi magazinban, illetve a Vince Kiadó hamarosan megjelentet a holdprogramról egy könyvet, amelyben két fejezetet én fordítottam.

• Akad-e közöttük olyan, amelyiket már újraolvastad, és esetleg volt-e olyasmi, amit ma már másként írnál?

Még nem mertem egyiket sem újraolvasni, nagyon félek, hogy mérges lennék magamra, ha a mostani szememmel észrevennék valami esetlenséget bennük. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg dolgot átírnék, mert közben rájöttem bizonyos fordulatok ügyesebb fordítására. Talán egy nyugodt pillanatomban előveszem őket.
Azt azonban nagyon szeretem, ha a szerkesztő javításait láthatom, és a kérdéses részeket megbeszélhetem vele, ebből mindig rengeteget tanulok, ami a következő munkámat tényleg megkönnyíti. Az olvasói vélemények számomra nélkülözhetetlenek, végül is ők a megrendelők, rettenetesen fontos lehet akár csak egyetlen apró megjegyzés is.
Egyszer a fórumon valaki megjegyezte, hogy túl kevés ést írok. Ezen elgondolkodtam, megnéztem a fordításomat, összevetettem az eredetivel, és úgy találtam, teljesen jogos az észrevétel. Látszólag apróság, mégis nagyon sokat nyom a latba.

• Melyik volt eddig a legnehezebb munkád, és miért?

A legnehezebb az első volt, mert hirtelen tétje lett a munkámnak. Ráadásul meg kellett tanulnom összehangolni a műfordítást a munkahellyel, ami igazából csak a többedik könyvre sikerült valamennyire. Nehéz volt azért is, mert addig angolra fordítottam, és meg kellett tanulnom visszafelé is gondolkodni, ami cseppet sem ment könnyen. Sokszor fordult elő, hogy előbb meg kellett gondolatban keresnem azt a magyar szót, amiről azt a bizonyos angol szót fordítom, és akkor a szórendről nem is beszélnék… Szerencsére Szilágyi N. Zsuzsa személyében egy nagyon alapos és együttműködésre kész szerkesztőt kaptam, rengeteget tanultam a javításaiból és a visszajelzéseiből.

• Körülbelül mennyi idődet veszi igénybe a fordítás hetente, és egy-egy regénnyel mennyi idő alatt készülsz el teljesen?

Ez egy fogós, ravasz kérdés! Teljesen változó, nagyban függ a szövegtől és attól is, mi minden egyébre kell időt szánnom. Mivel egy ideje már egyedül nevelem a három kamaszodó gyerekemet, elég kiszámíthatatlanok a napjaim, főleg most, amikor a legnagyobb felvételizett.
Először mindenképp elolvasom az új könyvet, olyankor, ha lehet, le sem teszem. Jegyzeteket készítek közben, mire kell majd figyelnem, minek kell utánanézni, milyen szójátékokat, ismétlődő kifejezéseket kell alaposan átgondolnom. Azért szeretem ezt előre feljegyezni, hogy munka közben ezeken ne akadjak meg, és tudjak lendületesen dolgozni. Nem időben mérem a munkám, inkább mennyiségben. Kiszámolom, hogy mennyi az optimális napi mennyiség, ami a határidő betartásához kell, és igyekszem minden nap annál valamivel többet dolgozni – így vagyok nyugodt. Valamikor a könyv közepe táján elkezdem fejezetenként visszaolvasni, javítani, és amikor elkészültem az egésszel, nekiállok az elejétől, és ilyenkor már kifejezetten kekec vagyok magammal, próbálom olvasó szemmel nézni.
Az, hogy mennyi idő alatt leszek kész, a határidő függvénye. A Sikíts értemet két és fél hónap alatt fordítottam le, előolvasással és önlektorálással együtt, de általában nem kell ennyire rohanni a munkával. Minden nap igyekszem legalább három órát fordítani, még hétvégén is, munkanapokon persze többet is tudok, főleg iskolaidőben.

• Beszélsz-e más nyelveket is az angolon kívül? S ha igen, milyen szinten?

Beszélni mostanság nem nagyon van alkalmam, ezért úgy mondanám, kényelmesen elboldogulok a franciával, nagyon szeretem. Elvileg felsőfokú közelében járok, de kicsit elhanyagoltam mostanában. Olaszul és svédül tanultam még, ezekkel a középfokig jutottam el, vizsgázni viszont nem mentem el. Mindegyiket próbálom legalább szinten tartani olvasással, DVD nézéssel, de sok időm nincs rájuk. Minden nyelv egy újabb gyerek, sok törődést igényel.

• Volt-e az eddigi regényekben olyan kifejezés, mondat, vagy részlet, ami különösen nagy fejtörést okozott?

A Sikíts értemben volt a lányok bokájára tetoválva egy bárányka. Aliciát, amikor az édesanyja megtalálta, a gyűrűje és a tetoválás alapján tudta azonosítani. A hírt sírva mondta el Kathynek, aki azt értette: „Just asleep in the rain”, holott eredetileg azt ismételgette, „A sheep and a ring”. Ezt egy cetlin kiragasztottam a gépem fölé, hogy folyamatosan lássam és keressem a megoldást. Végül az utolsó átolvasásra sikerült valami életképes megoldást találnom. Egy szerencsém volt, Aliciát barna takaróba csavarták, és ezen az úton tudtam elindulni, amikor olyan mondatot kerestem, amiben van bárány, gyűrű, az eső lehetősége, és félre lehet érteni. Persze ez angolul sem volt magától értetődő félrehallás. Végül ez lett: „nedves, barna és gyűrött” illetve „kedves bari és gyűrű”. Ilyen sokáig ilyen kevés szón sosem töprengtem. Amivel viszont folyamatos nehézségeim támadnak, azok a szerelmi jelenetek. Nagyon nehezen tudom megfogalmazni ezeket magyarul. Gondolom azért, mert az ember (vagy én?) az ilyesmit ritkán bontja le szavakra, képekre és kifejezésekre, ráadásul az angol nagyon eltérő módon beszél erről, mint a magyar.

• Szerinted, mi lehet Charlaine Harris sorozatának titka, mi teszi világszerte olyan népszerűvé, természetesen a tv sorozaton kívül?

Ami engem lassan megfogott benne az, ahogy apránként benépesíti a hétköznapi világot természetfeletti lényekkel. Minden könyvben megtudhatunk valami újat arról, amivel már találkoztunk, és megismerkedhetünk újabb lényekkel és jelenségekkel. A feloldatlan szexuális feszültség pedig odaláncolja az olvasót a történethez, hiszen ki ne drukkolna azért, hogy Sookie, aki szegény évekig nem járhatott senkivel a „fogyatékossága” miatt, végre megtalálja az igazit. Ráadásul a szerző izgalmas férfialakokat talált ki, mindnek van egy kis jellemhibája, hogy jó kis bonyodalmak legyenek, és persze ettől hitelesek is lesznek. A nyers férfierőt szerencsére időnként enyhíti az, ha az illető történetesen udvarias. A női alakok nem kevésbé valószerűek, annak ellenére, hogy ők érthetően kevesebbet vannak jelen. Természetesen nem hiányozhat a rejtély, a veszély, az intrika, ami folyamatosan éberen tartja az olvasó figyelmét.

• Van-e kedvenc köteted vagy szereplőd a True Blood könyvek között? S ha igen, akkor mi az, ami a legjobban megfogott benne?

A kedvencem eddig az, amit Lukács Andival ketten fordítottunk, nagyon izgalmas, fordulatos volt. A kedvenc szereplőm csakis Alcide, ez az erős és mégis gyengéd, esendő férfi. Olyan, aki tényleg támasza tudna lenni egy nőnek.

• Van-e olyan szereplő, akinek különösen várod, hogy hogyan alakul a sorsa?

Igazság szerint Alcide lenne az, és tudok is pár dolgot, viszont per pillanat az érdekelne, mi lesz ezzel a tündérdologgal a végén!

• Esetleg volt már alkalmad valamilyen formában kapcsolatba kerülni Rose-zal vagy Harris-szel?

Nem volt még. Karen Rose-t viszont külön becsülöm, amiért olyan kérdéseket vállal fel a könyveiben, amelyek nagyon aktuálisak manapság, és elképesztő együttérzéssel ábrázolja az áldozatok lelkét. Hozzá mer nyúlni olyan témákhoz, amiket a társadalom inkább elhallgatna, pedig életbevágóan fontos lenne beszélni róluk, és végre megoldást találni rájuk: családon belüli erőszak, gyermekek ellen elkövetett nemi erőszak, prostitúcióra való kényszerítés, gyermekkori traumák, a virtuális világ csapdái (ez a következő könyvének fő vonulata), lelki terror, zaklatás, a súlyos fizikai bántalmazáson átesettek szorongásai. Ugyanakkor minden könyvét áthatja az üzenet, hogy a szeretet, a család, a barátság és a bizalom minden bajon átsegíti az embert. Nagyon tetszik, hogy mindig megjelennek a népes, nyüzsgő, összetartó családok, én is ilyenben nőttem fel, és tudom, valóban mekkora támasz a baj idején.

• Mi lenne az a 3 kérdés, amit feltétlenül megkérdeznél tőlük, ha személyesen találkoznátok?

Harristől megkérdezném, látta-e előre, hogy milyen sokrétű természetfeletti világot fog felépíteni; mennyire volt fontos a számára, hogy a történetet a déli államokba helyezze, és miért; kikről mintázza a férfialakokat. Rose-tól azt, hogy mennyire inspirálták valódi élettörténetek; mennyi kutatás van egy-egy pszichológia jelenség hiteles bemutatása mögött; nem szokott-e sírni, miközben írja a történeteket.

• Szabadidődben szoktál-e olvasni? S ha igen, milyen műfajt részesítesz előnyben?

Sajnos túl sok időm nem marad olvasásra. Minden fordítás elkészülte után előveszek egy magyar írót, hogy így élesítsem a szemem, és meglássam a magyartalanságokat az átolvasás során. Általában novellákat olvasok, Kaffka Margit örök kedvencem. Bizarr módon nagyon szeretek nyelvészeti és kommunikációelméleti cikkeket is olvasni. Ha felfrissülésre vágyom, akkor vidámabb írásokat vagy verseket veszek elő. Most éppen Huncik Péter Határeset című könyvét olvasom, immár év eleje óta…

• Van-e olyan író, akit szívesen ajánlanál azoknak, akik szeretik Charlaine Harris vagy Karen Rose könyveit?

Az igazat megvallva rajtuk kívül sem vámpíros könyvet, sem thrillert nem olvastam még, ők az abszolút elsők ezekben a műfajokban az életemben. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem! Inkább nekem kellene ajánlanotok!

• Esetleg van más olyan író, akinek bármikor örömmel elvállalnád a regényeit fordításra?

Kedves, romantikus történeteket bármikor, például Mary Janice Davidsont mindenképp. Szeretem C. S. Lewist is, a Narnia könyvek szerzőjét. Az ő kereszténységről szóló könyveit és meséit bármikor elvállalnám, nagyon kedélyesen, érthetően, szeretettel ír. Amúgy is nagyon szeretnék egyszer mesefordítással is megpróbálkozni.

• És volt-e olyan, aminek olvastán felsóhajtottál, ’még jó, hogy nem nekem kell fordítanom’?

Pratchett és Koontz ilyen, de az ő (nálam fiatalabb) fordítóit ismerem is személyesen, nagyon sok munkát tesznek bele! Tőlük tanulok is. Victor Hugo Nyomorultak című könyvét most olvasgatom eredetiben, és ezt iszonyat nagy munka lehetett lefordítani.

• Jelenleg dolgozol-e új könyvfordításon? Mondanál róla néhány mondatot?

Most fejeztem be egy rövidke vállalatirányítási szöveget, erről nemigen van mit mesélni. Viszont folyamatban van a True Blood hatodik része, és nekem tetszik. Kevesebb a szex, ami nálam plusz pont, és jobban megismerjük Quinnt, talán azt mondanom sem kell, melyik oldaláról… Debbie testvére és szülei bekeményítenek, amiből komoly bonyodalmak származnak, ráadásul egy belső viszály folytán (majdnem) kitör a vámpírvillongás.

• Mikor vehetünk legközelebb kézbe általad magyarított regényt?

Nem tudom pontosan, melyik fog legelőször megjelenni. A Halottnak a csók, a Kill for Me és a Hope állnak sorban nyárra az Ulpius-háztól. (Ez utóbbi kettő végleges címét nem tudom biztosra.) Nemsokára várható a Tűz a Holdon is.

- Köszönöm szépen a válaszaidat! Kívánom, hogy még sok jó könyvet olvashassunk a Te fordításodban!