Jegyzetlap #1: Lakatos Levente - Bomlás

Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal. Sorozat: Dr Lengyel 2. Műfaj: Thriller Kiadó: Ulpius Megjelenés: 2013.április ISBN: 9789632546919 / 9789632548562 442 oldal, puhatáblás /e-könyv Értékelésem: (rajongói könyv trailer)

„Személyiségünket tapasztalataink fűszerezik...”

Mondja a regény egyik sora, és azt hiszem nehezen tudnám találóbb mondattal indítani ezt a bejegyzést. Mert nálam ez a regény maga a rendet bomlasztó új tapasztalat. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a thriller (Oké, akadnak, akik krimiként emlegetik, de számomra sokkal inkább lelki hatásaiban volt megrázó, mintsem a gyilkosság ténye miatt.) rémisztgetős műfajnak számít a szememben, és borzasztó régen volt, amikor ilyen típusú történeteket fogyasztottam. Mostanában hacsak nem kecsegtet legalább egy árnyalatnyi romantikával vagy sok humorral a sztori, nehezen jövök lázba. Ráadásul öt esztendeje nem fogtam a kezemben hazai szerző írását azon prózai okból, hogy sikerült nem túl kellemes tapasztalatra szert tennem az őszinte vélemény kontra művészi önérzet témakörben. S akkor jön ez a fiatalember, és laza sármőrséggel, észrevétlenül rávesz, hogy ugyan, kukkantsak már bele a könyvébe.

Én meg szépen ott ragadtam. És jegyzeteltem, idézeteket írtam ki, és megint csak jegyzeteltem. Mégis, immár harmadik alkalommal telepedtem le szavakba önteni benyomásaimat, ám mindössze eddig jutottam, s most egyre morcosabban meredek a szinte üres képernyőn szemlátomást percről-percre gúnyosabban villogó kurzorra. Pedig isten bizony rengeteg apróság van, amit szeretnék megemlíteni. Kicsit úgy érzem magam, mint a gyerek, aki egy izgalmas kirándulásról hazaérve képtelen koherens mondatokban beszámolni a napjáról, helyette képeket mutogat, vicces pillanatokat elevenít fel és dobálja egymás után a befejezetlen félmondatokat, mert annyira szeretne érzékletesen s egyszerre elmesélni mindent. Úgyhogy elnézést mindazoktól, akik egy higgadt értékelésben reménykedve keveredtek ide, mert helyette csupán egy letisztázott jegyzetlapot kapnak:

„Ez a regény téged hivatott kigyógyítani belőlem.”

• Mi ez az ajánlás??? S itt hosszú percekre elidőztem, amely alatt élénk képzeletem komplett keserédes románcot szőtt a néhány szó köré. Tudom, nem vagyok normális. :P

• Előbb a „fizikai közérzetet javító tevékenység”-ként aposztrofált pásztorórán, majd a „szex James Bond” beszóláson kacagtam, hangosan.

• No és ezek az elnevezések! A Kökényesiről hatalmas kék szemekre kell asszociálnom. Kedves Flórián, aki csöppet sem kedves, fricska már nevében is. De a legjobb ez a Flórián Bibliája cím, hiszen ettől messzebb már nem is állhatna a szent írástól.

• Hogy most mi vaaaan? Ki az a Laura? Ki az a kölyök? Ki az a... egyáltalán, ki ez a sok ember? Most rajzoljak valami kapcsolati és esemény ábrát? Jaj már! És még számozni is rosszul számoznak ebben a könyvben?

• Jaaa, hogy nem a szövegszerkesztő bolondult be, hanem direkt van két féle betűtípus és számozás. Cseles!

„A könyvkiadók rákfenéje, hogy a kiszemelt szerzők nagy része – tisztelet a kivételnek – a szerződéskötés után rögvest írónak képzeli magát. Hátradőlve, saját fejük búbját cirógatva elhiszik, hogy a siker briliáns személyiségükből fakadóan nekik alapvetően kijár. Manapság azonban, amikor Magyarországon boldog-boldogtalan írásból akar meggazdagodni, egy jól megírt regény édeskevés. Muszáj az irodalom pátoszán felülemelkedve, marketingeszközökkel kufárkodva építkezni, különben soha a büdös életben nem indul be az eladás. Bármennyire cinikusan hangzik is, a könyv termék, a szerző márka.”

• Ez milyen jó már, mintha Levente egyenesen kibeszélne a könyvből. S jókor is jött, mert kezdtem kicsit letargikus lenni a párbeszédek tüntető távol maradása és a sok-sok elbeszélés miatt.

• 15% és végre kisütött a nap! Kezdem kapisgálni, hogyan is kapcsolódnak egymáshoz a szereplők. Jó lesz ez!

• Cicuuus! Méghozzá maine coon kandúr, ami fenséges és hatalmas gyönyörűség... igaz engem rövid úton elintézne, mert belehalnék a könnyezésbe és tüsszögésbe. De attól még képeket lehet nézegetni. Ez a picur pl milyen cuki:

• Melyik is Beethoven IX. szimfóniájának 4. tétele? ♪ ♫ ♪
  Hmm, ez és a The Killers érdekes választás Flóriántól.

„Magyarországon manapság mindenki könyvet ír. Vagy rapperként nyavalyog a rendszer miatt.”

• Cinikus énem elmondhatatlanul élvezi az itt-ott tetten érhető társadalom kritikát.

• Hogy lehet élvezni egy kvázi erőszakot? Hogy??? Dühös vagyok, viharzok. Micsoda beteg... ááá!

S körülbelül itt pihentem rá először az regényre. Időt kellett hagynom magamnak, hogy ülepedjenek az olvasottak, hogy emésztgessem a történetet, és hogy felhorgadt berzenkedésem kicsit csillapodjon. Egyértelműen nem az az egy ültő helyemben befalom szórakozás. Node, nézzük a második felvonást:

„Megmutatta, mely ponton találkozik a fájdalom, az élvezet, a test istenítése, valamint a megalázottság keserédessége.”

• Ó, én is mindjárt nyersen fogok fogalmazni! Na de komolyan, hol volt ez? Az én példányomból kimaradt ez a jelenet... teljesen igaza van Klaudiának, az szimpla dugás volt, és jónapot. Egyébként tetszik nekem ez a nő, végre egy normális, józan hang. Bár amilyen szerencsém van, kiderül, hogy ő is totál elborult.

• Ahá! Most esett le, hogy a regény szerkesztése milyen ügyesen vezet orromnál és leginkább kíváncsiságomnál fogva. Egyrészt mintha minden fejezet mini függővéggel zárulna, hogy észrevétlen már lapozzak is a következő oldalhoz. Másrészt a jelen nyomozása illetve a Szilvia & Flórián szál közti ugrálás is ügyes trükk. Csak arra eszméltem fel, hogy előre pörgettem kicsit, hol is fog folytatódni az a vonal.

• Imádom ezt az ellentétet! A téma durva, mocskosan gyarló, de a körítés mellé egy talán csipetnyit túl kimódolt, ám finomságokkal teli tájleírás. Káprázatos!

„A férfi élete a pénisze körül forgott, ki gondolta volna, hogy halálát is az okozza majd.”

• Lehetne ettől frappánsabban összefoglalni, mi a vezérszál? Aligha.

• Nem lehetne valami más jellemzést találni Flóriánnak, mint azt, hogy gombszemű? Rendben, az olyan gonosz felhangú, de szerencsétlen karakter lassan nem lesz más a szememben, mint gombszemek és hatalmas férfiszerszám absztrakt együttese. Brr!

Második, hosszabb könyv pihentetésről visszatérve három dolgot kellett megállapítanom:

1. Néha az írókkal képes megszaladni a billentyűzet, és a végeredmény valami döbbenetes szókép. Személyes kedvencem, aminek kiírását nemes egyszerűséggel a wtf. betűkkel láttam el: „mellkasomat feszítő szégyenem könnycseppekben kondenzálódott" 
2. Itt mindenki defektes, de igazán. Különcségek, furcsaságok, aberráltság és delírium gyűjteménye ez a regény. S bár nem paranormális történetről van szó, de már meg sem lepődök, hogy szellemek és démonok kerülnek szóba.... mert mint mondtam, itt senkinek nincs ki mind a négy kereke.
3. S ennek megfelelően a szemmeresztgető, felhúzott szemöldökű arckifejezésem állandósulni látszott egészen a befejezésig.

S két megjegyzést leszámítva innentől csak idézet helyek felsorolásává vált firkálmányom. Az ego természetesen felíratta velem, hogy akadt egy említés erejéig szereplő karakter, aki az Angelika nevet viselte. Ettől azért fontosabb, bár még mindig nem túl informatív, hogy a konklúzió szó mellé a következőket véstem: Wow, mi a fene, a srác tényleg tud írni!

A sok feljegyzett citátum közül így, visszaolvasgatva ezek tetszenek igazán:

„... bármennyit tanul is az emberi lélekről, a nőket soha nem fogja megérteni.”
„... a Biblia nem más, mint a marketing egyik tökélyre fejlesztett alapműve.”
„... a hit, a szexualitáshoz hasonlóan, az ember magánügye - finomított tabu, mégis legalább annyira örökös téma, mint a politika, az egészségügy vagy egy bajnoki futballmérkőzés. Mindenki beszél róla, mindenkit érdekel, mindenkit izgat.”

S végezetül álljon itt az, amely érzésem szerint össze is foglalja a regény történések mögötti értelmét:

„Soha nem tudhatjuk, mi rejtezik egy-egy emberi álarc mögött. Mindenki életében lappanganak mocskos, elfeledni vágyott titkok.”

Tovább...

Vendégblog - Szinna olvasmányai (47) - Kassandra Kush: The Things We Can't Change, Part One

Történt már veled olyan, hogy olvasás után azt gondoltad a könyvről: jó-jó, de azért nem valami különleges. Aztán csak nem ment ki a fejedből, többször rákerestél megjelent-e a második része és amikor végre kézhez kaptad egyszerűen mindent félreraktál, hiába várt két 4,5-nél több goodreads csillagos könyv is rád?

Én pont így vagyok ezzel a regénnyel. Messze nem tökéletes, hiszen az első rész befejezetlensége hatalmas hiányérzetet hagyott maga után. De a történet folytatása piszkálta a csőrömet, és alig vártam, hogy a kezembe kapjam a második, aztán a harmadik részt is, amit gyakorlatilag órák alatt elolvastam. S most a negyediket várom ugyan ilyen hévvel.

„I know from experience that there are many ways to die, even if your heart is still beating."

Ezekiel Quain korán megtanulta, hogy nem számíthat senkire. Édesanyja köddé válva csak tartozást hagy maga után. Apjával való kapcsolata sem éppen felhőtlen. Az egyetlen ember, aki számít még neki, az a húga. Miatta próbálja kerülni a bajt, miatta dolgozik a tanulás mellett, és tesz meg mindent, hogy a hatalmas tehetséggel megáldott kislány balettleckéket vehessen.

Evangeline Parkernek megvan mindene. Látszólag. Gazdag családból származik, gyönyörű, okos lány, és az iskola legnépszerűbb srácával jár. Amit azonban senki sem lát, hogy csapdában vergődik. Egy rossz, bántalmazó kapcsolat fogságában, amiből nem tud szabadulni.

Egyedül Zeke veszi észre azt, hogy nincs minden rendben, és próbálja rávenni a lányt, hogy tegyen valamit. Mígnem végül a dolgok eldurvulnak.

Ez azonban csak az alaptörténet. A további részek, a küzdelem, a gyógyulás és a szerelem mind egy-egy könyv témája.

„I would never have guessed (...) that I would end up like this.
Scared. Empty. Alone. Helpless. Violeted.
Trapped."

Nem értettem Evie-t, éppen úgy, mint ahogy senki sem értheti aki nem volt még ilyen szituációban, hogy a bántalmazottak miért nem állnak ki magukért, miért nem védekeznek foggal körömmel, miért nem kérnek segítséget, még akkor sem, ha lenne kitől. Nem érthetjük meg azt a pusztítást, amit a bántalmazó mentálisan visz véghez áldozatában. A regény olvasása közben folyton felbosszantott a lány ostoba magyarázata, a „te ezt nem érted”. De aztán rájöttem, ezt kívülről nem is lehet érteni. A történet szerencsére nem visz olyan igazán durva, kényelmetlen helyzetbe, ami miatt abba akartam volna hagyni, ugyan akkor nem hagy kétséget sem a dolgok állását illetően.

A szereplők elképesztően jól megformált, háromdimenziós figurák. Már az első oldaltól együtt lélegzünk velük, tele vannak érzéssekkel, élettel, fénnyel és sötét gondolatokkal. Úgy a bőröm alá másztak, hogy csak a történet befejezése után vettem észre, hogy még mindig ezen jár az agyam. A könyv két szemszögű, amit nagyon szeretek. Zeke az abszolút favorit, Evie-vel kapcsolatban jóval zavarosabbak az érzéseim, a fenti értetlenkedés miatt.

Ami igazán kiverte nálam a biztosítékot az a könyv vége. Valamilyen megoldásra számítottam. Valakinek kiderülnek a bűnei, másnak bebizonyosodik az ártatlansága, vagy valamilyen tiszta helyzet teremtődik, még ha cliffhanger is a vége. Nos, nem így lett. A regény valahogy megoldatlanul félbe szakadt. Nem is értettem, mert ez olyan koncepcionális hibának tűnt, mintha csak félig másztuk volna meg a hegyet. Amikor a második kötetet a kezembe vettem, jöttem rá, hogy az szimplán a 24-ik fejezettel folytatódik. Ez a rossz szeletelés a könyv nagy hibája, ezért erősen javaslom mindenkinek, mielőtt belevág, legyen legalább az első két rész a kézében.

Meleg szeretettel ajánlom elolvasásra, mert megvan benne az a varázs, amit nem tudok megfogni, sem megmagyarázni, ám amivel észrevétlenül, suttyomban belopta magát azok közé a könyvek közé, amit nem felejtek el sokáig.

A sorozatról:	Egy, a történethez illő zene:
The Prologue The Struggle The Healing The Love Story

Tovább...

Kettős nézőpont: Tiffany Reisz - The Prince - A herceg

Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése. Hacsak valaki nem dönt helyette. Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya, akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra, hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren - Nora gazdája, szeretője - elengedi-e valaha is a nőt? De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt árnyaival? Főszereplő: Nora Sutherlin & Wesley Railey, Søren & Kingsley Edge Kentucky & New York - jelen & múlt Sorozat: Eredendő bűnösök 3. Műfaj: Erotika   Kiadó: Egmont Sens Fordította: Márton Andrea Megjelenés: 2013. szeptember ISBN: 9789633433874 464 oldal, puha kötésű

Tiffany Reisz mindkettőnk nagy kedvence, ez nem is kérdéses. Viszont amilyen nagy az egyetértés köztünk a rajongásban, érdekes módon olyan nagyon eltér a véleményünk, ha a regények részletei vagy a szereplők kerülnek szóba. Elhatároztuk, ezúttal alaposabban összevetjük meglátásainkat. Íme a monstre kibeszélő:

I. A könyv egészéről:

„És aztán azok a szavak… Azok a borzalmas szavak… "

Nusejka: Ez nem egy szerelmes történet. Nora pedig nem egy szerelmesregény hősnője. Nagyon kíváncsi

vagyok a befejezésre, de igazából nem hiszem, hogy a számára létezik happy end. Sőt, azt mondanám, hogy a sorozat szereplői mind antihősök. Egy szokványos romantikus- vagy kalandregény esetén még ha csak titokban is, de szeretnénk a helyükben lenni, vagy szeretnénk, hogy az olvasottak velünk is megtörténjenek. Nos az Eredendő Bűnösök szereplői helyébe egyáltalán nem szívesen kerülnék, sőt, még csak ismerni sem nagyon szeretném őket, kivéve talán Norát, mert ő legalább vicces.

Ennek ellenére valami mégis vonz ezekben a karakterekben és történetekben, ami miatt muszáj mindig tovább olvasnom. Valami berzenkedéssel vegyes rajongást keltenek, amit nem is igazán tudok leírni vagy megmagyarázni. Borzasztó dolgokról van szó, Tiffany Reisz mégis úgy képes leírni, mintha hétköznapiak lennének. Úgy tudja tálalni, hogy első pillanatban nem is mindig fogom fel, hogy most borzonganom, utálkoznom vagy undorodnom kellene. Még itt, a harmadik kötet után sem tudom megfejteni, hogy miért nem vágtam már régen a falhoz ezt a sorozatot és mi tetszik benne. Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a kötetet is, habár nekem valami hiányzott az előzőekhez képest.

„Válassz egy számot, de nem tudod mire választod. Egy korbácsütést választasz vagy százat? Egy csókot vagy százat?"

Angelika: Ez a sorozat túllép a megszokott románcok világán, az erotika sötét oldalára invitál, hogy kíváncsiságunkat és nyitott gondolkodásunkat szenvedéllyel és különcséggel teli fantasztikus történettel hálálja meg.

Minden kötet csábít, provokál, borzongat és megbotránkoztat, de intenzitásuk rabul ejt minket. Mondandójuk sem mindig kényelmes vagy könnyedén emészthető, de az írás mindannyiszor intelligens és művészi, mondhatni hibátlan. Leírásaival épp csak irányt mutat a képzeletnek, hogy az aztán szabadon szárnyalva tölthesse ki a megválaszolatlanul hagyott részleteket. Ahogyan újabb és újabb réteget hánt le őszinte és rendkívül komplex karaktereinek lelkéről, csodálatos s egyben ijesztő utazásra visz minket az emberi természet rejtett bugyraiba, kivételes tehetséggel bemutatva az érzelmek sokszínűségét és mélységeit.

A herceg pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol Az angyal véget ért, s nem csupán felér az előző részekhez, hanem képes még felül is múlni azokat. Számos elképesztő pillanatot hozott a könyv, amely bár rengeteg zárt ajtót tárt fel, és megannyi kérdésre választ adott, majdnem ugyanannyit fel is vetett, ezzel garantálva, hogy máris a folytatásra vágyjak. Félő, képtelen vagyok megfelelően szavakba önteni, mennyire magával ragadott a történet. Gyakorlatilag letehetetlennek bizonyult számomra, egyszerűen imádtam minden részletét, lubickoltam az inkább tettekben, mint szavakban megnyilvánuló érzelmek tengerében.

II. A három történetszálról:

✥ A múlt északon:

Nusejka: A múltbeli szakasz tetszett a legjobban, mert végre sok mindent megtudtunk olyan dolgokról, amikre az eddigi kötetekben csak utalások voltak. Láthattuk Soren és Kingsley megismerkedését, és hogy mi és hogyan alakult ki közöttük abban az elszigetelt iskolában, a Szent Ignácban. Érdekes volt, mégha oly

érthetetlen és hátborzongató is a két fiú között kialakult kötődés.

„Lassan, remegő kézzel bontotta ki a levelet, és olvasta el az egyetlen szót az elefántcsontszínű levélpapíron.
Reviens. Gyere vissza.
A levél aláírása egyetlen, kacskaringós, vízszintesen áthúzott S betű volt.”

Angelika: A Søren és Kingsley közötti kapcsolat a sorozat elejétől érdekelt, mert a félmondatnyi utalások, a kis célozgatások sejteni engedték, hogy komoly szálak fűzik össze őket. Egy ifjú korban született barátságnál jóval erősebb kapocsra gyanakodtam, hiszen hosszú évek múltán is olyan vakon bíznak a másikban, de azt nem gondoltam volna, hogy tinédzserként ennyire vad és heves szenvedély kötötte össze őket. Így ezek, a világtól elzárt nevelde falai közé kalauzoló fejezetek némileg megleptek, ám ez nem jelenti, hogy ne szerettem volna olvasni a múlt történéseit. Sőt, ez a rész ragadott magával a leginkább, mert örömmel vettem, hogy alaposabban megismerhetem és talán egy kicsivel jobban megérthetem ezt a két férfit. Élveztem, hogy tanúja lehetek első találkozásuknak, annak, ahogyan a tökéletesnek látszó, magányos szőke fiú szinte némán megigézi az iskolába érkező, arrogáns, francia szoknyapecért, és annak, ahogyan szinte szavak nélkül megszületik közöttük az az eltéphetetlen, mindent elviselő kötelék. Megrázott, hogy légyottjaik milyen brutálisak - hiszen Søren már akkor is csak a fájdalom lévén talált élvezetet -, mint ahogyan az is, hogy a menthetetlenül szerelmes Kingsley milyen nagyon átadja magát érzéseinek.

✥ A jelen északon:

Nusejka: A fiúk kapcsolatának alakulása nem nyert meg magának - de erről majd bővebben a karaktereknél -, ám a nyomozás részét élveztem. Tetszett, ahogy az ismeretlen ellenség különböző ijesztő 

jeleket hagy maga után olyan helyeken, amiket addig biztonságosnak hittek. Ezt szeretem Reiszben, hogy olyan megoldásokat talál, ami elég kézenfekvő ahhoz, hogy hihető legyen, de olyan keveset ad ki belőle, hogy soha nem tudom kitalálni előre. Képes újra és újra meglepni.

„Azt kívánta, hogy a világ matematikája bárcsak olyan lenne, mint a szívé – hogy az, hogy a szerelme és a gyűlölete éppen egyforma mértékű, azt jelentené, hogy semmit nem érez, nem pedig azt, hogy az érzései kétszeresére nőnek."

Angelika: Furcsa módon az én szememben a titokzatos fenyegetések és a nyomozás csupán eszközöknek tűntek ahhoz, hogy Søren és Kingsley sok évnyi udvarias távolságtartása a semmibe vesszen. Nem mondom, hogy a történtek kapcsán merő boldogságot érzek, mégis, valahogy olyan rendjén valónak találtam. Gyakran éreztem, hogy Sørent már-már piedesztálra emelik, nos, most kiderült, hogy igen is gyarló ember. Kingsley pedig mindig olyan lezserül nemtörődőnek, magabiztosnak látszott, holott, most már tudjuk, még mindig a szerelembe kapaszkodik, még ha csupán morzsákkal kell is beérnie.

✥ A jelen délen:

Nusejka: Ezzel a szállal nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem értem, hogy Nora és Wes miért cicázik még egymással, miközben mindenki tudja, hogy hosszú távon esélyük sincs. Csak keserűséget okoznak

maguknak és egymásnak is, hiszen ha újra elválnak, csak még jobban fog fájni mindenkinek.

„Søren szerelme olyan volt, mint az égbolt – hatalmas és mindenütt mindig jelen lévő. Nora úgy gondolta, ha Søren szerelme elmúlna, az olyan lenne, mintha egyszer csak kisétálna éjszaka a szabadba, és a csillagok nem volnának a helyükön. De Wesley szerelme… olyan különösnek tűnt számára, olyan újnak.”

Angelika: Ez volt a leglassabb és legbékésebb szál még a lóhalál körüli rejtély utáni kutakodással együtt is. Tagadhatatlan, hogy Wesley-t édesnek találom, és azt is el kell ismernem, kikerülhetetlennek tartottam, hogy Nora két kötetnyi őrlődés után végre belekóstoljon, milyen is lenne nekik együtt. Mindazonáltal szép volt, jó volt, de legyen elég ennyi. Egyszerűen hiteltelen elképzelés, hogy nekik kettejüknek tartós kapcsolatuk lehetne.

III. A karakterekről:

✥ Søren:

Nusejka: Søren karaktere számomra hullámzó; a szadista seggfejből szépen eljutott a ’nahát, mégis milyen jófej a maga módján!’-ig. Aztán ebben a részben... Eddig ő volt a rémisztően tökéletes és tökéletesen rémisztő valaki, aki mindenről tud, mindent szépen, higgadtan elintéz, miközben elejt egy-két rejtelmes

megjegyzést, amitől kirázza a hideg az embert. Itt viszont sajnos csalódnom kellett benne, mert a megfoghatatlan és titokzatos jelenségből egyszerű gyarló emberré vált.

„Mert ha közel kerülsz Sorenhez, a tűzön gyalogolsz át, üvegcserepeken lépkedsz, áthaladsz a poklon."

Angelika: A mindig nyugodt, hűvös Søren még mindig félelemmel vegyes tiszteletet ébreszt bennem. Továbbra is roppant nehéz elfogadnom, hogy az az ember, akiben ennyi kifinomultság, értelem, gyengédség és gondoskodás rejtőzik, ugyanaz, mint aki fájdalom okozásán keresztül képes kimutatni a szenvedélyét. De az, hogy végre esendő mivoltát is láthattam, számomra segített kicsit, legalább is abban, hogy emberközelibbként tudjak rá tekinteni.

✥ Kingsley:

Nusejka: Kingsley karakterét nem kedveltem igazán, de kifejezett bajom sem volt vele. Eddig is érezhető volt, hogy ügyeskedik a háttérben, de amit most produkált, az mindenen túltett. Ez a csúszás-mászás, mégha a kapcsolatukba bele illik is, számomra gyomorforgató volt. Tisztességtelen a távol lévő Norával szemben és szánalmas önmagára nézve, ahogy a lehulló morzsadarabkák után nyújtózkodik.

„ Ateistává lettem volna, hogy te bebizonyíthasd nekem, hogy a menny és a pokol valódi, még akkor is, ha csak akkor léteznek, ha veled vagyok."

Angelika: Ha valakiről, aki láthatólag nyakig benne van a többiek életében, olyan keveset árul el a szerző, mint Ms Reisz Kingsley-ről, az piszkálja a csőröm, mert tudni vágyom, ki is ő pontosan, mi is az ő története. Most sok mindent megtudhattam, és ez naaagyon jó, de ugyanakkor ismét eljátszotta az írónő, hogy elém vetett olyan információt, amivel ismét mozgásba hozta a képzeletem. Kíváncsi lennék, milyen lehetett a kemény titkosszolgálatos Kingsley, hiszen ebben a könyvben inkább az érzelmeinek áldozatul esett férfit láthattam, akiért kicsit meg is szakadt a szívem, mert kételkedem benne, hogy egy ennyi éven át makacsul kitartó rajongás mellett képes lesz-e valódi boldogságot találni.

✥ Wesley:

Nusejka: Wesley egy ártatlan kisfiú. Attól, hogy nagykorú lett időközben, még mindig úgy gondolkodik, s azt hiszi, hogy pénzzel, szerelemmel és házassági ajánlattal meg tudja tartani álmai nőjét. Képtelen vagyok rá emiatt haragudni, de azért lehetne ennél több esze is.

„A fenébe is, Nora. Mindig megnehezíted az ember dolgát. Feleségül jössz hozzám? Ezt kérdezem. Igen? Nem? Talán?"

Angelika: Kis cukorborsó, ártatlan és dögös egyszerre. De bármennyire édesnek tartom, ő pedig Norát álmai nőjének, tévúton jár azzal az elképzeléssel, hogy ők ketten valódi, tartós párkapcsolatban élhetnek, miközben élvezik a kentucky-i birodalom minden előnyét. Remélhetőleg kigyógyul ebből a fellángolásából, és talál egy kedves, vanília lányt, akivel családot alapíthat.

✥ Nora:

Nusejka: Nora karakterét nagyon szeretem, ha másért nem, akkor a humoráért. De ha Wesnek nincs is, neki lehetne már annyi esze, hogy ne törje össze még egyszer, még jobban a fiút, különösen azután, hogy erre többen is figyelmeztetik. Ő maga is elismeri, hogy nem tudja mit akar és hogy valószínűleg nincs helye Wesley melett, még ha pillanatnyilag olyan kényelmes megoldásnak tűnik is. Nem tudom, mi lenne számára a megoldás, nem is vagyok benne biztos, hogy létezik számára ilyen.

„Amikor szeretsz valakit, akkor a tulajdona vagy, akár perverz vagy, akár nem."

Angelika: Okos lépésnek tartottam a részéről, hogy ha már egyszer ennyire izgatta az átlagos élet és Wes, fogta magát, és utána járt, mennyire is tetszene neki. Ellenben arról, hogy pár héten túl is élvezetesnek és kielégítőnek találná ezt a fajta életet, nem sikerült meggyőznie. Látva a jeleket, hogy az ostor használat milyen természetességgel jön számára, hogy a szexet keményebben élvezi igazán, és hogy változatosságot keresve az első titok nyomába ered, azt vártam volna, hogy rádöbben végre, az ő igazi helye nem ott van, és szíve a különcségekért dobog. De neeeem... megkergült a nő. És ezért kimondottan bosszús voltam.

IV. A folytatásról:

Nusejka: Fogalmam sincs, Tiffany Reisz úgyis mindig valami olyasmivel áll elő, amire nem számítok. Talán a javíthatatlan optimista mondatja velem, hogy egy olyan lezárásban reménykednék ebben a ciklusban, ami egy hozzávetőleges boldogságot hoz minden szereplőnek. De azt is tökéletesen el tudom képzelni, hogy a végén mind ott maradnak letolt gatyával a csalánosban, mert ilyen az élet is. Nincs happily ever after, mert mindig jön valami újabb probléma, amivel meg kell küzdeni...

„Az örökkévalóságig tartó várakozás az én meghatározásom szerint a pokol másik neve. De egy örökkévalóságot együtt lenni azzal, akit szeretsz? Az a mennyországé."

Angelika: Bolond romantikus szívem üvöltve követeli, hogy miután ennyi mindent elviseltem, most már aztán jöjjön egy kis valódi boldogság. De racionális részem azt suttogja, egy ilyen helyzetben nem létezik olyan féle happy end mint amire vágyom, sőt, valahol a józan eszem egy eldugott sarkában be is látom, hogy ez a világ hiteltelenné válna, ha rózsaszín felhőbe burkolóznának az utolsó fejezetek. Szóval azt hiszem, a legokosabb, ha csak azt várom, hogy meglepjen az írónő, mert az az eddigiek alapján nagyon is esélyes.

Nusejka értékelése:	Angelika értékelése:

A sorozat 'vörös évei':
1. The Siren - A szirén
2. The Angel - Az angyal
3. The Prince - A herceg
4. The Mistress

Tovább...

Amanda Stevens - The Kingdom - A birodalom

Soha ne vegyél tudomást a holtakról! Soha ne tévedj messzire a megszentelt földtől! Nagy ívben kerüld el azokat, akiket kísértenek! És soha, de soha ne kísértsd a sorsot! A halottlátó temetőrestaurátor, Amelia Gray újabb megbízatást kap, ami majdnem az életébe kerül. Ezúttal ugyanis egy tó mélyére süllyedt ódon temető női kísértetei kérik a segítségét, miközben a látszólag csendes kisvárosban feltűnik a Gonosz, és ördögi tervet eszel ki... de talán pont ennyi kell, hogy az elátkozott Devlin szíve végre kitáruljon Amelia előtt... Romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak. Főszereplők: Amelia Gray Asher Falls (Dél-Karolina) - jelenkor Sorozat: Sírkertek királynője 2. Műfaj: Paranormális   Kiadó: Athenaeum Fordította: Markwarth Zsófia Megjelenés: 2013. szeptember ISBN: 9789632932743 376 oldal, kartonált Értékelésem:

A tavasz egyik kellemes meglepetése volt az Örök kísértés; amennyire tartottam a kicsit rémisztőnek tűnő gótikus hangulatától, olyannyira elvarázsolt a regény, és izgatott kíváncsisággal vártam, hogy kézbe vehessem a folytatást, A birodalom című részt. Nagy örömre, a külalakjában szemkápráztatóan igényes könyv tartalma sem okozott csalódást, sőt, egy hajszállal talán még felül is múlta a sorozat nyitó kötetét.

„Van itt egy cél, egy nagyobb terv, és tudom, hogy őrültségnek hangzik, de meg vagyok győződve, hogy nem ok nélkül hívtak ide.”

Néhány hónappal a charlestoni események után Amelia Gray élete kezd visszazökkenő a megszokott kerékvágásba. Bár gondolatai újra és újra visszatérnek John Devlin nyomozóhoz, igyekszik gyengéd érzelmeit és szörnyű emlékeit maga mögött hagyva magányos életére és munkájára koncentrálni. Új megbízatása a lehető legjobbkor érkezik, az érdekes szakmai kihívás mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy egy időre eltávolodjon az ismerős helyektől és elmeneküljön az őt nyomasztó kételyek elől.

Ám a Blue Ridge-hegység lábánál található, látszólag csendes kisváros, Asher Falls, számos meglepetést tartogat. Már az odajutás is több, mint különös, mivel a kompút egy elárasztott régi temető felett visz át. Amelia szállása sem mindennapi, hiszen az egykori templomból átalakított lakóház ama bizonyos hátborzongató tó partján, a sötét erdő határában áll, ahol éjjel kísérteties kongatás és baljós suttogás hangjait hozza a szél. A lakosok pedig bizarrul és roppant titokzatosan viselkednek. Minden rémisztő, mégis furcsán ismerős Amelia számára, mintha csak hazaérkezett volna.

Amikor a temető rendbetételének látva véletlenül felfedez egy rejtett, név nélküli, ámde gondosan ápolt sírhantot, még nem sejti, mit bolygat majd meg kérdéseivel. Nap nap után mind ijesztőbb dolgok történnek vele. Valami hívogatja, valami üldözi, valami el akarja pusztítani... valami a múltból, ami talán az őt gyötrő számtalan kérdésre is választ adhat, ha van mersze kitartani.

Ahogyan legutóbb, úgy most is csak elismeréssel adózhatok az írónő tehetségének. Már-már költői leírásai hol gyönyörűséges színes tájképeket vetítettek elém, hol a sötéten vészterhes hangulatot közvetítették olyan érzékletesen, hogy teljesen beleborzongtam. A történet pedig ezúttal is ügyesen ötvözte a paranormális elemeket a thrillerek jellegzetességeivel, sőt még a romantikus szál is megcsillant itt-ott.

„Szükségem van rád!”

Ez utóbbi nagy elégedettségemre nem úgy valósult meg, hogy a problémás kapcsolattól egyenesen valaki más karjai közé rohant a hősnő. Azon minden bizonnyal fölöttébb felpaprikáztam volna magam. Nem, nagyon rafinált megoldással állt elő a szerző. Felettébb szokatlan módon egy teljes kötet idejére eltávolította a szerelmeseket egymás közeléből, ám azzal, hogy Amelia gondolatai újra és újra Devlinhez kalandoztak, elérte, hogy úgy hasson, mintha ugyan csak a könyv mezsgyéjén, de mégis szerep jutott volna neki a regényben. S bár ennek örültem, azért nem tagadom, bolond romantikus szívem nagyot dobbant, amikor az utolsó mondatokat olvastam, mert hiszen itt az ideje, hogy tisztázzanak mindent.

„Honnan tudnád, ki vagy, ha azt sem tudod, honnan jöttél?”

De megértem, hogy mielőtt erre sor kerülhetne, szükség volt arra, hogy Amelia jobban megismerje önmagát, hogy rájöjjön, kik a valódi szülei, mi végre kapta adottságát. S azt hiszem, ez a kötet erre teremtett lehetőséget. Korábban egy szinte áthatolhatatlan védőfalat húzott fel maga köré. Részben, hogy önmagát védje, de nagyobb részben azért hogy sok mindent elrejtsen a külvilág elől. Például gyökértelenségéből fakadó tragikus ürességét, vagy azt az érzelmi zűrzavart, ami benne uralkodott, amiért nem értette, mi zajlik körülötte, és fogalma sem volt, hogyan küzdjön meg a dolgokkal. Most viszont alkalma nyílt felismerni, hogy léteznek hozzá hasonlóak, hogy nem kell mindenkitől és mindentől eltávolodva egyedül élnie, hogy létezhet más út is, mint amit apja szabályai jelöltek is számára.

Lenyűgöző kontraszt, hogy a boldogabb jövőt az ocsmány múlt felkavarása teszi majd lehetővé, nem?

„Mintha az egész környéket egy sötét babona, egy gonosz varázslat tartotta volna uralma alatt.”

Mert brutális szörnyűségeket aztán bőven rejtett a dél-karolinai kisváros! Tisztára mint Silen Hill. Bűn, hazugság, és megannyi titok... boszorkányságról, démonokról, gyilkosságról, szellemekről... és egy elképesztően komplikált családról. S Amelia ennek csöppent a közepébe, és nem tudhatta, kiben bízhat, már ha egyáltalán bárkiben is. Miközben egyre több iszonyatos részlet került napvilágra néha nem is értettem, miért akar és hogyan képes olyan állhatatosan maradni, ahelyett, hogy jó messzire rohanna. De ő kitartott a végsőkig. Noha a kaland  rémálomba illő volt, felfedte származását és adott számára egy értékes barátot. Ráadásul Amelia egy hű társat is szerzett: Angust, a sebesült kutyust.

Közledik a Halloween, ez a regény pedig tökéletes választás egy kis önriogatásra (habár talán nem tanácsos éjjel olvasni, mert engem a megreccsenő padló hangjától is a frász tört ki), s bár önálló kötetként is megállja a helyét, szerintem érdemes az egész sorozatnak esélyt adni. A magam részéről érdeklődve várom a folytatásokat - The Prophet & The Visitor -, és ha az NBC végre zöld utat ad a tv-sorozatnak, biztosan azt is megnézem majd.

A sorozat trailere:	A sorozat playlistje:

Az olvasás lehetőségét hálásan köszönöm a kiadónak.

Tovább...