2017. július 21., péntek

Megan Erickson: Chasing Destiny

Vannak, akiket az emlékek éltetnek...
A falkánkon belüli lázadás alaposan felkavarta a dolgokat. Többé már nem vagyok Mr. Nyugalom, helyette el nem múló, ideges bizsergés vette be magát a bőröm alá.
Az erődünk falain túlra indított küldetésünk során egy régóta kihaltnak hitt falka területéig vitt utunk, ahol csakhamar a lándzsák szúrós végén találjuk magunkat.
Aztán a faluban újabb meglepetés vár. - Az az alakváltó, akit már nem is reméltem élve viszontlátni, az egyetlen, akit immár kétszer meggyászoltam, s akit mindmáig szeretek... Életben van! S ha rajtam múlik, ez így is marad. Ám olyan titkot rejteget, amelyek minden eddiginél fenyegetőbb ellenséget szabadíthat ránk. Rosszabbat, mint a mindenkit megölni vágyó vérszomjas élőholtak.
amazongoodreads webpage

A Chasing Destiny Megan Erickson Silver Tip Pack sorozatának második kötete. A széria olyan disztópikus vagy talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol emberek már egyáltalán nem, csupán alakváltók élnek. S bár az eddig megjelent mindkét kötet önálló történetként is megállja a helyét, én amondó vagyok, hogy a valóban teljes élményhez szükséges, hogy szép sorban haladjunk.
“To survivors: Because you’re always meant for bigger things…”
Őszintén mondhatom, hogy ez a második esély románc az első bekezdéstől az utolsóig teljességgel lekötött. Örömmel fedeztem fel a bámulatos háttér világ újabb rétegeit, és élveztem az okosan felépített cselekményt. Gördülékeny és jó ütemű volt, ráadásul több meglepő fordulatot is tartogatott. Panaszra nem igen lehet okom, hisz a lapokon rejtély, veszély, akció, humor, szívfájdalom, tüzes szenvedély és természetesen mindent legyőző szerelem keveredett.
Ó, anyám, az a heves, átütő vonzalom! *sóhaj* Minek tagadjam, teljesen levett a lábamról ez a gyermekkori jóbarátokból szerelmesek sztori. Az pedig, hogy mindkét érintett fél dögös, biszexuális pasi, számomra csak fokozta az élményt. Imádtam, hogy a váltott nézőpontnak köszönhetően beleláthattam a gondolataikba, s így mindkettejüket jobban megismerhettem. Ahogy ennél a szerzőnél már megszokhattuk elég érzelmes főhősöket kaptunk, ám ez engem csöppet sem zavart, sőt, tetszett, hogy megtapasztalhattam, milyen erősen kötődnek egymáshoz, és ahogyan a rögös út végén meglelik a boldogságukat. S mindennek tetejébe az a sistergő kémia, ami persze azt jelenti, hogy bőven kijutott az izzó, néhol már-már állatias, illetve nem egyszer elég alaposan részletezett szex jelenetekből, no meg az izgatóan piszkos beszédből. Csak annyit mondhatok: O-la-la!

Nagyon remélem, előbb-utóbb érkezik majd folytatás, mert például a pimaszul vadító Vaughn annyira érdekes mellékszereplőnek bizonyult, hogy roppant kíváncsi lettem, számára mit hoz majd a jövő.

Kedvenc idézet:
“…we all had tragic backstories in this world.”
♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.

2017. július 14., péntek

Sarina Bowen: Hello Forever


amazongoodreads beleolvasó webpage
Amikor tinédzserek voltak, Axelt és Caxtont csókolózáson kapták a templomi tábor fái között. S aztán Cax soha többé nem vett részt egyetlen ifjúsági rendezvényen sem.
Hat évvel később Axel legnagyobb megdöbbenésére élete első szerelmét egy főiskolai kosárlabda mérkőzés közvetítését nézve látja viszont - pont annak az iskolának drukkerei között, ahol állást ajánlottak neki. Ezernyi mérföldre jelenlegi lakhelyétől, egy csöppnyi vidéki településen. Ám hirtelen alig várja, hogy ott lehessen.
Cax nem mer hinni a szemének, amikor Axel egyszer csak felbukkan abban a massachusettsi városban, ahol ő is lakik. S bár még mindig úgy vonzódik a fiúhoz, ahogy annak idején, nem engedhet az érzéseinek, mert Axelt szeretni egyet jelenthet azzal, hogy elveszít mindenkit, aki kedves a szívének.
Mindketten sokat kockáztatnak, de a szerelemnek nehéz ellenállni.

Ki merjem vajon jelenteni, hogy menthetetlenül Sarina Bowen könyveinek rajongója lettem? Mert lássuk be, csak ez lehet a végkövetkeztetés, ha egyszer minden alkalommal szinte rögtön beszippantanak, elrabolják a szívemet, végül pedig boldog, elragadtatott mosolyra késztetnek. Nem történt ez másként legújabb M/M regényével sem.
Ugyan el kell ismernem, hogy számomra ez a kötet tán' egy hangyányit elmaradt a sorozat nyitó darabjától, a Goodbye Paradise-tól, hisz mintha az csöppet áthatóbb hatást gyakorolt volna rám. Viszont Axel és Cax története szintén csak alaposan megdobogtatta a szívemet, szóval senki ne aggódjon, ezúttal is édes és érzelmes románccal ajándékozott meg minket az írónő.
A két srác egy nyári templomi táborban tapasztalta meg a fiatal és ártatlan szerelem első pillanatait, ám aztán egy szempillantás alatt megfosztották őket a folytatás lehetőségétől. Csupán hat évvel később kínált a sors újabb esélyt számukra, hogy kideríthessék, mi rejtőzhet még az egykor barátságként indult kapcsolatukban. Sajnos Cax élete még mindig bonyolult; begyöpösödött agyú apja ultimátuma miatt kénytelen titkolni igazi valóját. Szerencsére azonban a rögös kezdet nem jelenti azt, hogy ők és mi is ne kapnánk meg a boldog lezárást.
“Axeldental & Caxtastrophe”
Bár a regény érinti a belső bizonytalanságok, önértékelés és önelfogadás problémáját, mindent összevetve szerintem megmarad könnyedebb olvasmánynak. Ahogyan a szerzőtől már megszokhattuk az írásmód gördülékeny, a cselekmény ellenben inkább egyszerű és bonyodalommentes. Úgy gondolom, a könyv erőssége a főszereplők karaktereiben rejlik. Mindkét főhős összetett, kedvelhető és magával ragadó személyiség, akik számomra hihetőnek és valódinak hatottak, akár csak tetteik. Könnyedén meghódítottak maguknak, s csakhamar azt vettem észre, vadul drukkolok a boldogságukért. Fölöttébb tetszett, ahogyan Cax önbizalma lassanként megerősödött és végre kezébe vette saját élete irányítását.
A Hello Forever számomra pontosan azt nyújtotta, ami miatt szeretem a romantikus műfajt. Volt itt szívfájdalom, sóvárgás, édes gyengédség és romantika, sőt a szenvedély, de még a humor sem maradt ki. Remélem, hamarosan érkezik majd a folytatás, mert megesz a kíváncsiság, hogy többet megtudhassak Jason és az ő lumberszexuális szomszédja meztelen kalandjáról.

Kedvenc idézet:
“I don’t know what the future holds.”
“I do. (…) It holds you.”

Zene a könyvben:


♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.

2017. július 13., csütörtök

K. A. Tucker: In Her Wake - Sodrás

Mikor egy alkoholmámoros egyetemi buli hat ember halálával végződik, Cole-nak fel kell dolgoznia a tragédiában játszott szerepét. Ilyen esetben általában támaszkodhatna a legjobb barátaira – azokra, akik gyakorlatilag azóta vele vannak, hogy megtanult járni. Csakhogy ők meghaltak. És ami még ennél is rosszabb: valahol egy kórházi ágyban egy tizenhat éves lány fekszik összetört testtel, akitől az egész életét elragadták, hála egy rekesz sörnek és egy kocsikulcsnak.
Mindenki azt mondogatja Cole-nak, tudják, hogy amit tett, nem volt szándékos, ő mégis folyton magán érzi tekintetük súlyát, és hallja a suttogásukat a háta mögött. A srác mindezek mellett a borzalmas bűntudattól sem képes megszabadulni, ami mindig rátör, valahányszor csak a lányra gondol, aki még csak a kórterme közelébe sem engedi őt, hogy Cole bocsánatot kérhessen. Ahogy telnek a hónapok, és Cole-on egyre jobban elhatalmasodik a bűntudat és a magány, a fiú markából kezd minden kicsúszni, ami valaha is fontos volt a számára: az egyetem, a barátnője, a jövője. Az élete. Ám Cole-nak előbb le kell érnie a gödör legaljára, hogy rájöjjön, van még kiút személyes poklából: a megbocsátás.
„… bárcsakok tengerében fuldoklom.”
Bajban vagyok ezzel a könyvvel. A lelkem egyik fele legszívesebben sírva fakadna tőle, mert nem épp könnyed olvasmány. A másik felét viszont teljesen megindította Trent története. Mert ez bizony csak ennyi, Trent embert és jellemet próbáló / formáló hosszú hónapjainak, éveinek leírása. Itt nincs románc, nincs happy end.
Ebből a kötetből azt tudhatjuk meg, őrá hogyan hatottak annak a szörnyű balesetnek a következményei. Hogyan ébredt tudatára, hogy mi mindent elveszített azon az éjszakán, és később hogyan alakult a kapcsolata a számára mindaddig fontos emberekkel. Hogyan tudott megküzdeni a rá nehezedő bűntudattal, s hogyan volt képes összeszedve magát új irányt adni a jövőjének. S végül, hogyan hozta meg a döntést, hogy azon a bizonyos augusztusi délutánon belép abba a mosókonyhába ott, Miamiban. Igen, ez a majd’ kétszáz oldal ’csupán’ négy esztendőnyi lassú változásról szól, amelynek azonban, úgy hiszem, minden apró, fájdalmas és keserves részletére szükség volt ahhoz, hogy megszülethessen az a felkavaró, intenzív, gyönyörű szerelmi történet, amit úgy ismerünk: Tíz apró lélegzet.
„… ez minden, amit akarok. Ismét mosolygásra bírni őt.”
Bevallom, nem kaptam hihetetlenül sok pluszt a regény nyújtotta élmény mellé, de tagadhatatlanul árnyaltabbá tette a képet ez a novella. Anno ott motoszkált bennem egy bizonyos, kissé megszállott a srác, s nem tudom, ez pontosan mennyire is zavar engem érzés, amely most, hogy beleláthattam az ő gondolataiba, megismerhettem a cselekedeteinek mozgatórugóját, szép lassan semmivé foszlott. Szóval megérte átverekedni magam ezen az olykor nagyon sötét hangvételű előzmény köteten. Előzmény… Hmm… Időrendjét tekintve valóban előzményként illik referálni rá, de meggyőződésem, hogy jobb volt ez így, hogy csak utólag olvastam. Igaz, így viszont erős késztetést éreztem az alapsztori felelevenítésére, ám mivel már két éve volt utoljára a kezemben, talán nem is akkor probléma ez.

Kedvenc idézet:
„Még a legistenfélőbb embert is elhagyja a hite, ha tragédia éri. Talán csak egy rövid időre; talán örökre.”

Könyvinfók:


K. A. Tucker

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Szujer Orsolya
ISBN: 9789634570325
184 oldal, kartonált

Műfaj: new adult
Sorozat: Tíz apró lélegzet 0,5.
Elbeszélés módja: E/1, jelen idejű, Cole nézőpontú

Ki? Cole Reynolds / Trent Emerson & Kacey Cleary
Hol? Michigan, Lansing, Rochester, Grand Rapids,
Chicago, Caledonia, Miami

Mikor? 2008. április - 2012. augusztus
Lezárás? nyitott
Önállóan olvasható? nem

07.03. - Deszy könyvajánlója
07.05. - Dreamworld blog
07.07. - CBooks
07.09. - Sorok között
07.11. - Könyvvilág
07.13. - Angelika blogja

Nyereményjáték:

Minden állomáson egy-egy idézetet találtok a Tíz apró lélegzetből. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy mely szereplőtől hangzott el az idézet, és beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz .)
A Föld forog tovább, és észre sem veszi, mekkora változás is történt az én aprócska világomban.
a Rafflecopter giveaway

2017. július 11., kedd

Tiffany Reisz: The Red

Sose tégy olyan ígéretet, amit nem szándékozol betartani...
Mona Lisa St. James édesanyja halálos ágyánál megfogadta, mindent megtesz, hogy megmentse az anyja galériáját. Sajnos azonban a pirosra festett The Red ráfizetéses, s hamarosan világossá válik, muszáj túladni rajta.
Ám épp amikor Mona beletörődik, hogy meg kell válnia az örökségétől, záróra után feltűnik egy titokzatos férfi, aki elképesztő ajánlatott tesz: Megmenti a galériát, ha a lány beleegyezik, hogy egy évig a kedvére tesz.
S bár a férfi jóképű, angol és elképesztően csábító, azért a testét áruba bocsátani egy idegennek túlzásnak tűnik. Ugyanakkor ígéretet tett, hogy megtesz mindent, hogy megmentse a Redet.
amazongoodreads beleolvasó webpage
“Beautiful and dangerous, my favorite combination.”
Emlékeztek az Eredendő bűnösök hősnője, Nora Sutherlin, által írt erotikus regényre, amelyet Az angyal című kötetben említettek? Nos, ez a könyv volt az, a Red, amely egy olyan nő történetét meséli el, aki mindent megtesz azért, hogy az édesanyja által ráhagyott művészeti galériát megmentse, még akár azt is vállalja, hogy egy teljes évig egy vadidegen férfi rendelkezésére áll, s kielégíti annak minden kívánságát.

Természetesen szó sincs róla, hogy ez csupán egy szimpla áruba bocsátom a testem típusú románc lenne. Ahogy azt már megszokhattuk az írónőtől, okos és magával ragadó stílusban prezentálta az érdekes, egyszerre sejtelmes és szenvedélyes történetet. A történetet, amely egy csöppet furcsa utazásra vitt minket, hiszen különböző festmények által inspirált, pikánsan különc fantáziák egész sorát élhettük át. S bár szerep jut némi természetfeletti elemnek - különösen a regény végi nagy csavar kapcsán igaz ez – kár lenne tagadni, hogy ez a könyv voltaképp egy erősen buja olvasmány. A sötét erotika csak úgy áradt a lapokból. A szex jelenetek, amelyekből bizony roppant szép számmal kijutott, hosszúak, szókimondóak és igen élénken részletezettek. Némelyik csak amolyan izgatóan mocskos, mások viszont csöppet bizarrak volt. Be kell ismernem, néhány ezekből a perverzebb játékokból jócskán túllépett az én komfortzónámon, sőt, itt-ott némileg el is szörnyedtem kicsit. Ugyanakkor mégsem voltam képes abbahagyni az olvasást, részben önnön kíváncsiságom okán, részben pedig Malcolm karaktere miatt. Igen, elismerem, színre lépésének első pillanatától megfogott magának. Imádtam, hogy külsőre ő volt a tökéletes úriember, de titokzatosság és állatias vonzerő lengte körül. Őszintén szólva engem sok mindenben, szexuális dekadenciájában meg különösen, Kingsley Edge figurájára, arra a megátalkodott gazfickóra emlékeztetett. S gondolom, ez nem is olyan nagy véletlen…;)
"A fine lady by day, a better whore by night."
Mindent összevetve úgy gondolom, Tiffany Reisz rajongói ínyére lesz a Red nyújtotta élmény, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem ajánlanám mindenkinek. Nyitott gondolkodás és kalandvágyó természet kívántatik ahhoz, hogy teljes egészében élvezhető legyen ez a csintalan gyöngyszem.

Kedvenc idézet:
“You modern girls are so hard to scandalize.”
A regényben szereplő festmények.

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.

2017. július 7., péntek

Rachel Van Dyken: Steal



amazongoodreadswebpage
Nem hittem, hogy bármi rosszabb lehet, mint egy csapat elkényeztetett zenészt pátyolgatni egy filmforgatáson. Ám őket távol tartani a bajtól semmiség volt ahhoz képest, hogy minden nap kénytelen vagyok az exemmel találkozni.
Az oregoni Seaside nem elég nagy kettőnknek.
Ő utál engem, én megvetem őt.
A terv egyszerű volt - távol tartom magam tőle, miközben gondoskodom róla, hogy időben megjelenjen a felvételeken. Amire azonban nem számítottam, hogy kettőnk közös múltjával nagyközönség előtt kell szembenéznem - egyáltalán, hogy szembe kell néznem vele.
Kínzás. Ahogyan rám néz. Ahogyan próbálok keresztülnézni rajta. Azok a ki nem mondott szavak. A máig mindent átható következmények.
Mindent megteszek, hogy mélyítsem a köztünk tátongó szakadékot, mert rettegek, hogy újra eléri, hogy érezzek - s aztán ellopja a szívem utolsó megmaradt darabkáját is.
Egymást leszámítva mindenünk megvan, s ez mégsem elég. Nem lehet elég, ha egyszer a szerelmet elveszítetted... s helyette mindössze egyetlen dolog maradt: a gyűlölet.
"Everyone deserves a second chance..."
Egyik kedvenc románc típusom a második esélyt kapott szerelmek, mert van abban valami csodálatos, ahogyan két ember ismét megtalálja az egymás szívéhez vezető utat. Épp ezért könnyedén csábultam el erre a regényre annak dacára, hogy a Seaside Pictures sorozat egyetlen korábbi kötetéhez sem volt még szerencsém. S míg tagadhatatlanul igaz az állítás, miszerint a Steal önálló, kerek egész egy egymáshoz csupán lazán kapcsolódó darabokból álló szériában, azt hiszem, nem árthat tisztában lenni vele, hogy számtalan visszatérő szereplővel fogunk találkozni a lapokon. Gyanítom, hogy bár voltaképp könnyedén sikerült mindent átlátnom, azért az élményem teljesebb lehetett volna az ő történeteik ismeretében.
Ám akárhogyan is, nem bánom, hogy kézbe vettem Rachel Van Dyken legújabb alkotását, csak épp meglehetősen vegyes érzelmekkel búcsúztam tőle. Egyrészt kaptam egy megindítóan gyönyörű románcot, amelyet intenzív érzelmek, dráma és izzó szexuális feszültség hatott át. Az írásmód szintén nagyszerű volt, akárcsak a mellékszereplők, akiknek köszönhetően a humorról sem kellett lemondanunk.
“I’ll regret losing you for as long as I have breath.”
Másrészt viszont néhány jelenet számomra túlságosan gyötrelmes volt. Félreértés ne essék, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a megváltáshoz vezető út sosem könnyű. Hogy a múlt hibái után talpra állni mindig zűrzavarral jár. Hogy ilyen típusú szívfájdalmakkal megküzdeni elképesztően nehéz. Ráadásul fejet kell hajtanom a szerző tehetsége előtt, amiért tökéletesen képes volt megjeleníteni ezeket a sajgó érzéseket. Ugyanakkor sajnos ez a sok gyűlölettel és kínnal telített pillanat az egész könyvet szomorkássá tette számomra. Egynémely résznél szinte már-már fuldokoltam a gyászos hangulatban. Úgy vélem, egyszerre két összetört szív, két bizonytalan és sebezhető lélek némileg több megpróbáltatást jelent, mint amennyit én szívesen veszek az olvasmányaimban.
S mindezek tetejébe - el sem hiszem, hogy ilyet kell írnom - képtelen vagyok rávenni magam, hogy utáljam a 'fő gonoszt', köszönhetően a regény végi csavarnak, amiért mellékesen kijár egy kalapemelés. S hogy ez így most kissé bonyolultnak hangzik? Jah kérem, a történet maga is ilyen; keserves fájdalom, édes szerelem és átható vonzalom kuszasága. Pont ezért olyan fene nehéz pontozni...

Kedvenc idézet:
"... anger is always rooted in sadness - always."

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!
➤ My review on goodreads.

2017. július 6., csütörtök

Sherrilyn Kenyon: Unleash the Night - Szenvedélyes ​éjszakák

Wren Tigarian árva volt. Egyetlen klán sem akarta befogadni. Wren két faj, a hópárduc és a fehér tigris tiltott keveredéséből született, és ha akart valamit, soha nem engedte, hogy az útjába álljanak. Most Margueritét akarja.
Marguerite D'Aubert Goudeau egy befolyásos amerikai szenátor leánya, de gyűlöli a felső tízezer képmutató életét, amit élni kényszerül. Akárcsak édesanyja, ő is erősen ragaszkodik cajun gyökereihez, amit apja képtelen megérteni. Margueritének nincs más választása, meg kell próbálnia beilleszkedni, bár örök kívülállónak érzi magát.
Wrennek Margueritéért nemcsak az emberekkel kell megküzdenie, akik sosem fogják elfogadni állati lényét, hanem a Vérvadászokkal is, akik meg akarják ölni, amiért veszélybe sodorta a világukat. Versenyt kell futniuk az idővel, és ez nem csupán az életükbe kerülhet, de a lelküket is elveszíthetik…
„Üdv a világunkban! Nem valami kellemes hely. De legalább nem unalmas.”
Mivel jó ideje már, hogy Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok univerzuma birtokolja könyvmoly szívem egy jókora darabkáját, már meg sem kellene azon lepődnöm, hogy ha kezembe kerül bármelyik kötet, képtelen vagyok letenni, amíg csak egy lap is van belőle, s aztán rögtön elkap az érzés, ami a csacsi öreg medvét… Nem mehetnénk vissza az első oldalhoz, s kezdhetnénk az egészet előröl?


Igen, ennyire rajongok ezért az egész világért és benne valamennyi kattant, őrült, szarkasztikus figuráért. Azaz, aki elfogultság mentes beszámolót szeretne, sajnálom, de nálam rossz helyen kopogtat. Mert naná, jól el lehetne vitázgatni azon, hogy vajon miért van minden hősnek ennyire nehéz élete, vagy, hogy voltaképp insta-szerelmet kapunk minden egyes részben és a többi. Ám én csak arra tudok gondolni most, hogy mennyire elképesztően jó érzés volt ismét ott lenni az arkadiánok, katagariak, vadászok, őrzők, démonok, és istenek között. Elmondhatatlan élvezettel merültem el a történetben, hagytam, hogy a Kenyonra oly jellemző humorral fűszerezett, kitűnő és gördülékeny stílus magával ragadjon, s csöppet sem érdekelt, hogy itt-ott fittyet hánytunk a logika szabályaira - gondolok itt például arra, ahogyan Aristotle megoldotta a Grayson problémát.
„A szívnek nem szokása az észre hallgatni.”
Egyszerűen imádtam a Menedéket, az időutazást, a varázslatokat, a minden lelki sebre gyógyírt jelentő szerelmet, azt, hogy az amúgy általam később oly nagyon szeretett medvék itt egy egészen picit más arcukat is megmutatták, hogy megannyi ismerőst viszontláthattam (farkasok!), Savitar és Nick rövid cameójáról már nem is szólva. Wren és Maggie… nos, nincs jobb szavam rájuk, cuki egy páros, akiket képtelenség nem teljes szívből szeretni. Mindkettejüknek megvan a maga sebe, a leküzdeni való belső démona, de képesek nem csupán megnyugtatni a másikat, hanem erőt adni egymásnak ahhoz, hogy bármivel szembenézzenek. Különösen tetszett, hogy a kezdetben még oltalomra szoruló hősnőből egyszer csak kemény, odacsapni képes csaj lett. Wren pedig… jaj, szerintem jobb, ha bele sem kezdek az áradozásba arról, mennyire megszédítette a fejemet ez a szívós tigris és hópárduc hibrid. De tényleg, hogy a fenébe ilyen dögös és imádnivaló minden alakváltó?
Summa summarum, a Szenvedélyes éjszakákban megkapunk mindent, amitől egy paranormális románc letehetetlen lesz; káprázatos természetfeletti lényeket, izgalmas kalandot s leleplezésre váró titkokat, izzó vágyat és természetesen édes romantikát.

Jó tudni! Wrennel először a Végzetes ölelésben találkozhattunk, ahogyan Nickkel billiárdoztak.

Kedvenc idézet:
„Sokkal könnyebb elengedni a múltat, ha megosztottad valakivel.”

Zenék a könyvben:

Dead Milkmen - V.F.W. (Veterans of a Fucked up World) ♪ ♫ ♬
Edwin McCain - I'll Be ♪ ♫ ♬
The Tokens - The Lion Sleeps Tonight ♪ ♫ ♬

Könyvinfók:


Sherrilyn Kenyon

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Athenaeum
Fordító: Goitein Veronika
ISBN: 9789632936604
340 oldal, kartonált

Műfaj: paranormális romantika
Sorozat: Sötét Vadászok 9.
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Wren Tigarian & Marguerite D'Aubert Goudeau
Hol? New Orleans
Mikor? 2005
Érzékiség? heves
Szerelmi háromszög? nincs
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
07.05. - Insane Life
07.06. - Angelika blogja
07.07. - Függővég
07.09. - Deszy könyvajánlója
07.09. - CBooks

Nyereményjáték:

Mostani játékunkban olyan különleges lényeket kell keresnetek a leírások alapján, amelyek kettő avagy több lény szerelméből születtek, esetleg a testüket több lény alkotta meg.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz .)
Egy különösen erős és fenséges lénynek, valamint minden teremtmény királyának tartották. A kincsek és felbecsülhetetlen értékű vagyonok őrzője. Mivel úgy tartják, hogy ezek a lények egy életre választanak párt, s annak halála esetén egyedül, magányosan élik le az életüket, a középkorban az egyház újraházasodás elleni jelképe lett. Még ma is található néhány ilyen szobor templomokon.
a Rafflecopter giveaway

2017. július 4., kedd

Sabrina Jeffries: What the Duke Desires - Mire vágyik egy herceg?

Egy ​nap váratlan látogató kopogtat a Manton Nyomozóiroda ajtaján. Az igencsak dühös herceg, Maximilian Cale magyarázatot követelve kér bebocsátást. Azt állítja ugyanis, hogy az irodavezető testvére orvul rászedte őt, és nem átallotta azt hazudni, hogy az ő halottnak hitt bátyja él. A helyszínen azonban csak az igézően szép Lisette-et találja, az őt becsapó férfi húgát, aki hiába próbál magyarázattal szolgálni. Cale szentül hiszi, hogy a testvérek összejátszanak ellene, a nő azonban váltig állítja, hogy mind ő, mind a fivére ártatlan. Lisette végül meggyőzi Maximiliant, hogy együtt próbálják meg kideríteni, hová tűnhetett a bátyja, és hogy valóban él-e a herceg testvére. Azért, hogy a nő tisztességén folt ne essen, kénytelenek inkognitóban, férjként és feleségként útra kelni. Ahogy úti céljuk, Párizs felé tartanak, a kényszer szülte helyzet megannyi izgalmat tartogat számukra, a legnagyobb kihívás elé mégis tulajdon szívük állítja őket.

Úgy tűnik, szép lassan helyreáll a Sabrina Jeffriesbe vetett hitem, ugyanis az Egy hölgy sosem enged című kötet után, ez a regény szintén nagyszerű szórakozásnak bizonyult. Könnyedén olvastatta magát, a cselekmény jó ütemben bonyolódott, nem igen volt egyetlen olyan rész sem, amely untatott vagy hidegen hagyott volna. Inkább kalandosnak és fordulatosnak nevezném az első A herceg emberei részt, amelyben ráadásul számos olyan mellékszereplőt bemutatott az írónő, akik boldogságra találására ugyancsak kíváncsi lettem. S azt hiszem, pontosan emiatt nevezhető nagyszerű sorozatindítónak ez a darab. Nem egyszerűen élvezetes kikapcsolódást nyújtott, de ügyesen elérte, hogy érdekeljen a többiek sorsa is, azaz akarjam a folytatásokat. Az pedig már tényleg csak kényeztető ráadás volt, hogy a Halstead Hall szériából ismerős Sharpe-ok említésre kerültek.
„Te vagy az egyetlen, aki valaha is reményt keltett bennem, és fogalmam sem volt róla, milyen kétségbeesetten vágytam erre a reményre, amíg a sors az utamba nem sodort téged.”
Node, térjünk vissza mostani főszereplőinkhez, mert Maximilian és Lisette igazán megérdemlik, hogy szó ejtsünk róluk. Mindketten kedvelhető, határozott személyiségek, akik a határozottság álarca mögött a múltjuk ismertében tökéletesen érthető félelmeket rejtegetnek. Tetszett, ahogyan az események összehozták őket, s kedvemre volt, hogy a jól ismert tettetett házasság fordulat ezúttal pici csavart kapott az együtt utazós, nyomozós szálnak köszönhetően. Persze elmondhatatlanul élveztem az évődéseiket, s nagy örömmel voltam tanúja, ahogyan ők ketten egyre közelebb kerülnek egymáshoz, s lassanként egyre inkább megnyíltak a másik előtt, és feledték a titkaikat. Természetesen élvezettem figyeltem, hogy a bizalom növekedésével mind nehezebben álltak ellen a kettejük közt már kezdettől ott parázsló vonzalomnak. Mert valljuk be, én aztán szeretem, amikor a szenvedélyből is kijut a lapokra. Így aztán roppant elégedett voltam, hogy az írónő ezen a téren szintén csak kitett magáért. Legyen elég, hogy még a történelmi romantikusok esetén nálam nagy kedvencnek számító hintóbéli perzselő pásztoróra jelenetet is megkaptam.
Őszintén el kell ismerni, hogy a lelki egymásra hangolódás, a valóban édes és érzelmes romantikázó rész nem sikerült annyira erősre a regényben, mint az izzó vágy megjelenítése avagy az izgalmas fordulatok, de azért messze álljon tőlem, hogy panaszkodni akarjak. Ha méltatlankodni akarnék, akkor már inkább azt említeném meg, hogy engem személy szerint csöppet irritált a sztori végi akarom vagy még sem, igent mondok vagy inkább nem rész.
Viszont ezt leszámítva tényleg magával ragadó, történelmi tényeket és jól kidolgozott fikciót elegyítő történetet kaptam, amelyet melegen ajánlok a műfaj szerelmeseinek. Elvégre a Mire vágyik egy herceg lapjain csodálatosan elegyedik akció, kaland, románc és szenvedély, s mi mást kívánhat az ember könyvmoly lánya?

Kedvenc idézet:
„Gőgös fajankó! Vagy, ahogy édesanyja gyakran mondta: angol.”

Könyvinfók:


Sabrina Jeffries

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: General Press
Fordító: Hajnal Gabriella
ISBN:9789634520139
328 oldal, kartonált

Műfaj: történelmi romantikus
Sorozat: A herceg emberei 1.
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Maximilian Cale, Lyons hercege (3?) & Lisette Bonnaud (26)
Hol? London, Brighton, Dieppe, Párizs, Calais
Mikor? 1828. április
Érzékiség? heves
Szerelmi háromszög? nincs
Lezárás? boldog
Önállóan olvasható? igen
07.04. - Angelika blogja
07.05. - Kelly & Lupi olvas
07.06. - Deszy könyvajánlója
07.07. - Olvasónapló
07.08. - Dreamworld
07.09. - Kristina blogja
07.10. - Insane Life

Nyereményjáték:

Mivel a történet középpontjában a Manton Nyomozóiroda, illetve egy herceg áll, mostani játékunkban olyan General Press Kiadó gondozásában megjelent könyveket keresünk, amelyek középpontjában egy herceg vagy egy nyomozó áll. Minden állomáson egy-egy, a szereplők neveit nem tartalmazó idézetet adunk közre, amely alapján megfejtésként a könyvek címeit, valamint azt kell megírnotok, a főszereplő herceg avagy nyomozó-e.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
“– Mit gondol, mi a csodát csinálok egész álló nap Montcliff Manorban a dolgozószobában? Pajzán könyveket olvasgatok? 
A nő elpirult. 
– Nem, de azt gondoltam, hogy… szóval… 
– Hogy malmozom és szunyókálok…”
a Rafflecopter giveaway

 
back to top