| A Fekete Tőr Testvériség utánpótlás képző programjának tagjaként Boone bizonyította rátermetségét, és most már a Testvérek mellett harcolhat. Azonban apja váratlan halálát követően minden tiltakozása ellenére kiveszik az aktív szolgáltból. Így kerül az egykori detektív, Butch O'Neal mellé, akivel egy olyan sorozatgyilkos után erednek, aki már több áldozatot ejtett a faj körében is népszerű szerepjátékos klub női látogatói közül. Amikor a legújabb segítségkérő hívás befut, Boone még nem sejti, hogy hamarosan találkozik azzal a nővel, aki mindörökre megváltoztatja majd az életét. Amióta megölték a nővérét, Helaine a rá leselkedő veszélyekkel nem törődve mindent megtesz, hogy a gyilkos nyomára bukkanjon. Amikor a sors Boone útjába sodorja, még nem biztos benne, bízhat-e a harcosban, ám hamarosan nem lesz más választása. Nem csak hogy maga is célponttá válik, de kiderül, hogy az elsőszámú gyanúsított egy, a Testvériséghez roppant közeli személy. Boone-nak és Helaine-nek együtt kell a rejtély végére járniuk... |
Ahhoz képest, hogy az első Legacy kötet kézbevételével mennyit totojáztam anno, most, a negyedik rész megjelenésének reggelén már közel olyan izgalommal frissítgetem a kindle-m, mint a fő széria bármely soron következő darabjának esetén. S ha ez nem egy dolgos munkanap kezdetekor történik, nagy valószínűséggel egyhuzamban ledaráltam volna mind a négyszáz-egynéhány oldalt, mert bizony nekem nagyon tetszett a Blood Truth.
"Ah, fiction. So much better than reality."
Meg kell hagyni, az az alapelgondolás, miszerint lévén ez egy spin-off széria, tehát a kizárólag a Testvériségért rajongók ki is hagyhatják az olvasó rendjükből, itt már abszolút megdőlni látszik. Nem csak, hogy a cselekmény közvetlenül a The Savior utolsó jeleneteinél vette fel a fonalat, de azzal, hogy Syn karaktere ekkora hangsúlyt kapott (kisebb betekintés a múltjába & néhány jelenet, amely rávilágít jelenlegi személyiségére), aféle előkészítése a következő tavasszal érkező The Sinnernek. Mindezeknek megfelelően a Király, valamint a Testvériség jó pár tagja - leginkább Butch és V - jó sokat voltak a színen, igazából többet, mint a kiképző programban résztvevők. Márpedig erről melyik igaz rajongó szeretne lemaradni? Én biztos nem szívesen mondtam volna le a lehetőségről, hogy a kissé boldogabb és lazább V-t lássam, vagy megtapasztaljam, milyen Butch nyomozóként illetve mennyire természetesen viselkedik mentori szerepkörben. A titokzatos sorozatgyilkos utáni kutatás egyébként nem volt átütően csavaros, szerintem inkább csak kicsit izgalmasabbá tette a háttérsztorit.
"... love is worth sacrificing for. Even if it's not my own."
Ami a szerelmesekről szóló részeket illeti itt-ott belefutottam egy-két fanyalgó véleménybe, sőt, akadt, aki egyenesen unalmasnak találta őket. Nekem igazából semmi nagy bajom nem akadt velük. Mi több engem ez a kötet úgy ahogy van beszippantott és nem eresztett. Tetszett, hogy bár sok szereplőnek jutott benne kisebb-nagyobb jelenet, alapvetően két fő történetszál volt csupán, ráadásul azok is szorosan összefüggtek. Hangulatában teljesen a korai FTT kötetek érzetét keltette; volt némi akció és titok, de azok nem mentek a romantika és szenvedély rovására. Oké, oké, bevallom, kissé meglepett, hogy túl a 20%-os jelzésen került csak sor a főszereplő páros első találkozására. Ugyanakkor cserében onnantól elég szép ütemben - értsd: óriás léptekkel - haladtak közöttük a dolgok. A termékeny időszak talán kissé meglepetésként ért, de az felettébb kedvemre való volt, hogy a feltételezésen és félremagyarázáson alapuló kapcsolati drámázást kimondottan rövidre zárták. Talán Boone karaktere valamivel szelídebb volt, mint amire számítottam, de Helaine hallásproblémáját érdekes adaléknak találtam.
"... sometimes to have faith in yourself, you had to have someone light that path for you."
Akadt továbbá két apróság, ami megdobogtatta az én Warden fan szívemet. Az egyik a Caldwell Courier Journal típusú hírlevélre feliratkozóknak szóló kikacsintás volt, a Mary és V által írt Agony Aunts rovat említésével. Az én szememben az ilyen kis részletek csodálatosan színesítik és mélyítik ennek a kitalált világnak az életteliségét. A másik dolog, ami szerintem említést érdemel, hogy ebben a könyvben végre szó esett leszbikus vámpírokról. Igaz, sajnos nem egy boldogságban együtt élő párt láthattunk, de tetszett, hogy felhozódott az egynemű szerelmesek nehézségeinek témája, illetve az, hogy a vámpír társadalom, különösen az arisztokrácia, még ebben a kérdésben is micsoda különbséget tesz férfi és nő között.
Az nem kérdés, hogy várom a folytatásokat. Örülök, hogy Trez végre megkapja a nagyon is megérdemelt happy endjét, kíváncsi vagyok, Syn számára létezik-e igazi megváltás, és hazudnék, ha nem ismerném be, milyen elképesztően izgat az egész büntető kolónia és az alakváltók világa. Tényleg csak reménykedni tudok, hogy J.R. Ward még sokáig hozza ezeket a sztorikat ilyen, vagy ettől csak jobb minőségben.
