2011. december 28., szerda

MaryJanice Davidson - Egy haláli szingli meséi

Fülszöveg: "Ez a nap -akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja- rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött."
Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik, és vámpírrá változott. Ez azonban még midig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével...
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclairnek és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját.
Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blahnik cipők legújabb tavaszi kollekciójához.
Évekkel ezelőtt találkoztam először Ms. Davidson nevével, amikor berozsdásodott angolom polírozására novellák után kutattam. Nem volt feledhetetlen alkotás, de szórakoztam annyira jól valami vérfarkas kalandján, hogy az írónő neve felkerüljön kilométer hosszú 'meg kell magamnak nézni' listámra. Így, amikor megláttam a könyvmolyos kis lapozós ajánlóban, igen megörültem. Bár jó sokat váratott magára, őesztelensége végre megérkezett hozzánk is.
Senki ne számítson véresen komoly urban fantasyra, de még csak közepes pararománcra sem, sokkal inkább a műfajok szórakoztató görbe tükre, aféle vámpír komédia ez, mintha a True Bloodot felhígították volna Stephanie Plummal. Vajon létezik olyan besorolás, hogy para chick lit?
A regény, s a teljes sorozat főszereplője Elizabeth - Betsy - Taylor, aki a szőke nős viccek magasra nőtt Barbie-s megtestesülése, cipőmániája Carry Bradshowt megszégyenítő, esetlensége Bridget Jonest kenterbe verő. Kalandjait pedig olyan kedélyesen csevegő stílusban vázolja, mintha csak egy koktél mellett sztorizgatnánk. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy Betsyt voltaképp totál flúgosnak tartom, el nem tudom képzelni, hogyan lesz belőle valaha is igazi királynő. Göröngyösnek ígérkező útján barátok; két lábon járó fekete polgárjogi aktivista öribari és az orvos szakma nem túl fényes csillagaként tündöklő homo haver, valamint egy csini leszbikus vámpírella, no meg egy öntelt macsó vámpír lesznek segítségére.
Ó, igen, szót érdemel Eric Sinclair, Betsy tökéletes ellentéte. Enyhén karót nyelt, nem kissé arrogáns, de tagadhatatlanul ínycsiklandó falatnak ígérkező alfahím. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a kapcsolatuk.
Őszinte leszek, talán nem minden pillanatomban lennék vevő a csacsogós jópofizásra, és tagadhatatlan, hogy akár a történetvezetésbe, akár a sztereotíp szereplőgárdába bele lehetne kötni. De! Én azon kaptam magam, hogy kb az 5. fejezetnél, amikor hősnőnk hiába igyekszik újrahalni, én már kacarászva csapkodtam magam mellett a díszpárnát. A lapok hamar fogytak, és vagy a szemem forgattam, annyira hibbant dolgokat hordott össze az írónő, vagy épp igyekeztem nem túl hangosan vihogni.
Azoknak ajánlanám, akik vágynak némi természetfeletti boltkóros féle agykikapcsolásra. Nálam működött.

2011/81.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelent: 2011. december
Formátum: puhatáblás, 328 oldal
Sorozat: Betsy királynő sorozat 1.

Egyéb: A könyv első 60 oldala online elolvasható.

2011. december 26., hétfő

Sherrilyn Kenyon - The Guardian

Fülszöveg: Az Álom Vadász Lydiának szent és veszélyes feladata van. Alá kell szállnia az alvilágba, hogy megtalálja az álmok egyik elveszett istenét, mielőtt az olyan titkokat árulna el, amely mindannyiukkal végezhet. Sosem hitte volna, hogy ő is a pokol leggonoszabb őrzőjének foglyaiként végzi.
Seth kezd kifutni az időből. Ha hamarosan nem szerzi meg az Olimposz kulcsát, majd Zeusz szívét, saját lelke és élete bánja. Ám az őrizete alatt lévő istenen mindeddig valamennyi kínzás hatástalannak bizonyult. A megmentőként érkező lány feltűnése viszont új lehetőséget kínál.
Két akarat feszül egymásnak, és egyiknek engednie kell. De Lydia nem csupán a mennyei kapukat védelmezi, a legsötétebb erőket tartja vissza. Ha elbukik, ősi gonosz szabadul a világra.
~ Kedvenc idézet ~
“Why lily?”
“It’s the most sacred and beautiful of all flowers in Egypt. They bloom in mud and shine in the darkness like a gift from the gods to remind you that no matter how bad something is, it will get better. That no matter how dark the night, the light will come for you. If you partake of them, they have the power to calm and soothe you, and to heal your wounds.” When he spoke his next words, they were laced with emotion and sincerity. “You are, and will always be, my sšn.”
Tagadhatatlanul Sherrilyn Kenyon egyike azon íróknak, akik kapcsán egyszerűen nem tudok, de voltaképp nem is akarok objektív lenni.
Egyszerűen olyan húrokat penget minden írásában, ami az én lelkemben nagyon is visszhangra lel. Rajongok a kissé gunyoros humoráért. Csodálom a sokat szenvedett, de meg nem tört hőseit. Oda vagyok azért, mert megfogalmazza a legdepisebb gondolataimat is, csak hogy aztán olyan történetet meséljen, ami újra és újra elhiteti velem, hogy minden sötétség, gonoszság, fájdalom ellenére a világ tele van tündérmesékkel, és mindenkinek jut egy boldogan éltek. Mindahányszor elismeréssel kell neki adóznom, mert számomra hihető alternatív valóságot teremtett, amelyben a látszólagos káoszban elképesztő rend és logika uralkodik. A különböző kultúrák hiedelmeit és panteonjai úgy fűzte egybe, hogy szinte természetesnek tűnik, emberi világunk mögött istenek, démonok és egyéb természetfeletti lények élik életüket, és vívják csatáikat.

Kell-e hát mondanom, hogy most is el vagyok varázsolva?
"Kindness is a rotten fruit that poisons anyone who partakes of it. Throw it in the face of your enemies and let it ruin them instead."
Kezdetnek ott van mindjárt a főhős, Seth, aki megkínzott, de valódi kemény pasi. Az egyiptomi Széth és megkeseredett emberi ágyasának gyermekeként született. Majd kisfiúként tulajdon édesanyja a sivatagban hagyta vérbe fagyva, közel a halálhoz, csak hogy visszavágjon kegyetlen szeretőjének. S ha ez nem lenne elég, a gyermeket megtaláló alakváltók is csak értékes cseretárgyat láttak benne, és eladták az alvilág egyik bugyrának kegyetlen uralkodójának. A félisteni erejétől megfosztott 13 éves ifjúra négy és fél évezrednyi megaláztatás, gyötrelem, és végtelen kínzás várt, amelyek könyörtelen harcossá formálták. Mégis, bár követett el igazán szörnyű dolgokat, valahol mélyen, legbelül a jóság magja megmaradt benne. Én pedig képtelen vagyok ellenállni valakinek, aki ennyi szenvedés után is képes eszénél, és pláne szívénél maradni.
"No matter how hard we try. No matter how much we plan and prepare. There will always be an enemy at the door and a storm trying to knock us down. Life’s not about security. It’s about picking up the pieces after it’s all over and carrying on. We can choose to be cowards who fear letting someone inside us, and do that alone. Or we can choose to be brave and let someone stand by our side and help us. "
Nem kis feladat volt megfelelő társat adni valakinek, aki csak a fájdalmat és kegyetlenséget ismeri. De Lydia pont megfelelő. Könyörületes és gyengéd, mégis ha kell, oda teszi magát, és bátran szembeszáll bárkivel. Benne meg van az a lojalitás és türelem, amellyel képes elérni, hogy Seth megtanuljon bízni, kimutatni az érzelmeit, és elhinni, hogy a szerelem létezik, és képes még őt is megváltani.
S ezt a két, általam gyorsan megkedvelt karaktert körbe vették a régről megismert barátok. Feltűnt Zarek, Jerico, csöppet hosszabb szerepben Jaden (ó, de nagyon szeretnék még róla olvasni) és a Sanctuary pár lakója. Jó volt újra találkozni velük.
S csak azt mondhatom, remélem, még sokszor lesz alkalmam betekinteni a világukba, mert rabja vagyok, ez már nem is lehet kérdéses.


2011/80.

Kiadó: St. Martin's Press
Megjelent: 2011. november
Formátum: Paperback, 341 oldal / BookDepository
Sorozat: Dark Hunter sorozat 31. (Dream Hunter 5.)

Egyéb: A könyv hivatalos honlapján az első négy fejezet online elolvasható.

2011. december 25., vasárnap

Jeaniene Frost - Home for the Holidays

Fülszöveg: Cat és Bones már alig várják, hogy normálisan ünnepelhessenek - már amennyire dinamikus párosuknál és természetfeletti barátaiknál arról szó lehet. Ám amikor egy idegen tűnik fel a birtokukon, és rég elfeledettnek hitt családi titkokról lebben fel a fátyol, lőttek a karácsonyi hangulatnak...sőt, talán nekik is.
~ Kedvenc idézet ~
"He unzipped his pants and tugged them down. I whirled just in time, barking, “I don’t care what you think, your junk does not have special abilities. And I already heard about the piercing,” over my shoulder.
“That’s not what I wanted to show you,” he replied in an implacable voice. ”Now stop being such a twit and look.”
My gaze narrowed and I did something I would’ve sworn was impossible not five minutes before – I came closer and knelt down so Ian’s groin was in better view.
“Wow,” I whispered.
He grunted. ”If I had a pound for every time a girl said that while in your position.”"
És igen, így kell jó novellát írni! Való igaz, hogy talán egy picurit hosszabb, mint némely antológiába szánt írás - gondolom ezért is lett 'csak' egy duológia része -, de le a kalappal előtte. Meglehet, a nagy sztori szálat nem mozdítja elő, sokkal inkább egy izgalmas mellékvágány, de élvezetes, kerek egész történetet mesél el, és miközben elveri kedvenceink kalandja iránti éhségünket, nem hagy egy csöppnyi csalatkozás utóízt sem.
Nem sok idő telt el a One Grave At A Time regény eseményei óta. Caték legkedvesebb barátaikkal éppen Bones születésnapjának ünneplésére készülődnek, amikor befut egy telefonhívás. Annette-et megtámadták a szállodában. Ám mielőtt a társaság igazán belemerülne az elkövető utáni hajszába, felbukkan egy ismeretlen vámpír, aki különös dolgokat állít magáról és Bones-hoz fűződő kapcsolatáról. Valami rejtélyes oknál fogva a máskor oly szkeptikus vámpír mesterek könnyedén fogadják a híreket. Csupán Cat, Denise és Ian az, akik képesek még tisztán gondolkodni, így erejüket egyesítve próbálják megmenteni szeretteiket.
Röviden: imádtam!
Hosszabban: Öröm volt olvasni minden lapját, mert a cselekmény fordulatokban gazdag, mert ismét beleshetünk Bones múltjába, mert végre tényleg együtt a nagy csapat, mert jókora dózisban érkezik Ian hányaveti lazasága, mert Cat & Bones még mindig az egyik legdögösebb páros a pararománcok világában. De komolyan, kár lenne kihagyni.
Ian rajongóknak pedig egyenesen kötelező. Én a magam részéről, bár kíváncsi voltam kedvencem teremtőjére, eddig nem voltam annyira oda érte. No de most! Ó igen, teljes regényt ennek a szellemes, szexi, csintalan, öntelt vámpírnak! És nem csak azért, mert ahogyan az írónő ígérte, megtudjunk, mit is rejt a nadrágja. Nem. :)) Sokkal inkább, mert a poénkodása és perverzitása mögött ott a ragaszkodás. Annak ellenére, hogy a múltban voltak vitáik, törődik Bones-sal, és szinte bármeddig elmenne, hogy megmentse. Hogy a végén bedobott információ bombáról ne is beszéljünk...

Pár lappal az epilógus után pedig ott trónol egy oldal, rajta olyan bűnre csábító sorokkal, mint 'ha élvezted Cat & Bones legutóbbi kalandját, imádni fogod Vlad és Leila történetét'. Na kérem, aki rám hallgat, ellenáll. Mert mi ez a nyúlfarknyi ízelítő? Mire elég ez? Csak arra, hogy az ember lánya szeretne lapozni, de nincs hová. 2012 április borzalmasan messze van, márpedig addig kell várni a Sötét herceg spin off első felvonására. Mondanom sem kell, nálam pirossal be van karikázva a dátum! :D


2011/79.

Kiadó: HarperCollins Publishers
Megjelent: 2011. október
Formátum: Hardback, 320 oldal / BookDepository
Sorozat: Cat & Bones sorozat 6,5.

Egyéb: Beleolvashatunk a kiadó honlapján.

2011. december 11., vasárnap

És akkor jött két hét lángolás

A könyv szeretete, az olvasás imádata különös dolgokra ragadtatja az embert. Hajlamossá válik falánk hörcsögként halmozni a regényeket. Ennek imádni való a borítója, annak a fülszövege megvesz kilóra, amannak már az író neve miatt is a polcon a helye, ez a kupac pedig azért, mert annyi jót lehet hallani róluk...
Amikor 2009-ben megjelent kicsiny hazánkban Suzanne Collins Az éhezők viadala című regénye, nálam határozottan ez utóbbi kategóriába tartozott. Annyi díjat nyert, hogy semmiképp nem mehettem el mellette csukott szemmel. Megvettem, elhelyeztem a többi kincsem közé, ahol aztán türelemmel várakozott, hogy sorra kerüljön. Ám valahogy mindig akadt csábítóbb, sürgősen akarom típusú könyv, és kezdtem megfeledkezni arról, hogy egyszer biz én vettem egy ifjúsági regényt, amelynek a tartalma post apokaliptikus kalandregényt sejtetett.

Érkeztek a folytatások, majd hálivúd bejelentette az első kötet megfilmesítését - naná, elfogytak a Potterek, az Edward & Bella románc sem húzható már túl soká - én pedig kíváncsiból lassan átváltottam ódzkodóba, és persze időt húzósba. Nem tehetek róla, a túl nagy hype engem rémiszt. Viszont a moziplakát gyönyörűséges lett! A lángok teljesen megigéztek. Épp ezért az agavés kívánság listámra a harmadik rész címét felvéstem (ühm, a második sehol... de erről majd később), mondván, nehogy ne legyek már képben, amikor a fél világ - vagy legalább is a nekem fontos világ fele - erről fog beszélni.
Aztán teltek a hónapok, a trilógia indító még mindig a katonás sorba rendezett könyvek között csücsült érintetlenül. Majd egy napon csomag érkezett a kiadótól, és a pufi boríték A kiválasztottat rejtette. Ó, botor mohóság! Nincs kecmec, maraton következik.
Életemben eddig egyetlen olyan regény akadt, aminek többször futottam neki. Az Egri csillagok fürdőzős jelenetét szerintem legalább ötször elolvastam, mire végre a teljes történetnek is neki mertem rugaszkodni. Annyira másnak tűnt, mint addigi olvasmány élményeim, hogy szoknom kellett, el kellett hinnem, hogy be tudom fogadni, és még élvezni is fogom. Nos, így felnőtt fejjel szembe találtam magam a második ilyen vízválasztóval. Persze a narratív E/1-s stílus is mindig megtorpant kicsit, de itt nem erről volt szó. A bennem élő, mindig mindenhol egyenlőséget követelő lázadó üvöltéssé hangosodó felháborodását kellett elfojtanom ahhoz, hogy számomra fogyasztható legyen a történet. Így esett, hogy az első harminc oldalt háromszor olvastam, mielőtt elindultam volna Katniss-szal arra az útra, amit kár lett volna kihagyni, mert olyan nagyon, teljesen beszippantott, amit talán ki sem tudok fejezni. Onnan kezdődően, hogy elfogadtam a Collins által megálmodott ország működését, két hétre mintha a mi valóságunk megszűnt volna, helyét Panem világa vette át az életemben.
Sokan azt mondják az alaptörténet Takami Kósun: Battle Royale című művének koppintása, az írónő viszont azt állítja, hogy Thészeusz legendája, a valóságshow-k és hadi tudósítások inspirálták. Akár így, akár úgy, számomra újszerű és döbbenetes volt az elképzelés, hogy a Kapitólium mint a gyarmati nagyúr elnyomásban tart 12 körzetet, ahol csak előre meghatározott termelést folytathatnak, amelyért rabszolgáknak járó fizetség dukál. Az aratás nap pedig... Borzadva olvastam, hogy nem elég, hogy évente 12-18 év közti gyerekeket hurcolnak el egymással megmérkőzni, statuálva ezzel is tejhatalmukat, de az államvezetés elvárja, hogy mindez olyan legyen, mint egy igazi népünnepély. Holott a gyerekeket ölni és halni viszik. A CBS nagy sikerű Survival reality-je sokkal véresebb kiadásban, ahol ráadásul tényleg csak egy maradhat.
"a túléléshez olyan dolgokat is meg kell majd tenni, amelyek eddig elképzelhetetlennek tűntek"
Visszatekintve már itt elérte Collins, hogy a teljes trilógiát végig kövessem. Mert semmi perc alatt meggyűlöltem az elnyomó kapitóliumi vezetést, úgyhogy ha valaki(k) térde kényszerítik, arra biztosan kíváncsi leszek. Mert hitetlenkedve, és kissé elítélően gondoltam a reménytelenségbe taszított körzetek lakóira, nem értettem, hogyan képesek ezt tűrni. Akartam, hogy fellázadjanak, áhítottam egy nagy, rendszert megdöntő forradalmat! Az írónő pedig ezt adta meg Katniss életének egy szakaszát követve, három regényre bontva. Az izzó parázs lángra kapott és tűzbe borította a világot, hogy a hamvakból egy új élet épülhessen majd.
Node, csöppet előre szaladtam. Vissza az első könyv második harmadához, a viadalhoz! Aminek olvastán igen csak változatos érzelmi kitöréseket produkáltam. Kezdve a szitkozódó értetlenkedéssel (Peeta, mi a jó fenét művelsz?), folytatva a tébolyult felháborodással (Tűzgolyóval pörgetik fel az eseményeket, nehogy essen a nézettség a vérhiány miatt? Azt a beteg állatjait!), át a gyomorkavargós émelygésen (Miért van az, hogy az akciófilmekben közel sem tűnik ennyire rusnyán brutálisnak, ha eltörik valaki nyakát?), egészen a dühödt földhöz csapós besértődésig (Megkedveltem a kis szövetségest, rettegve bizakodtam, hogy talán... teljesen kiborított a halála!), és a totális undorig (Förtelmes mutánsok, a holtak szemeivel? Jézusom!). Azt hiszem, mire elérkeztem a regény kétharmadához, legalább kétszer játszottam el azzal a ötlettel, hogy én ezt most leteszem, és soha az életben a közelébe se jövök. Mert ezt képtelenség élvezni, ez engem kiborít! De persze folytattam, mert a történet magával sodort; a morbid kíváncsiság, az elpusztíthatatlannak tűnő reménykedés arra sarkalt, hogy mind gyorsabban faljam az oldalakat... mígnem elfogytak.
Nyúltam volna a folytatásért, ami nem volt. Fej veregetése az asztallapba, kocsisokat megszégyenítő szókincsű önostorozás, a net átfésülése következett. Másnap délután pedig a miskolci könyvesboltok ostroma. Szegény eladótól ezúton is elnézést kérek, amiért kis híján lekaptam a tíz körméről, amikor kedvesen a legfrissebb részt próbálta rám tukmálni, a közbülső helyett. Végül azért sikerült a megfelelő zsákmánnyal hazatérnem.
Hmmm... Ha az első regény alatt izgultam, itt erőt vett rajtam a paranoia. Mel Gibson alakítása semmi volt az Összeesküvés elméletben ahhoz képest, ahogyan én konspiráltam a háttérben folytatott üzelmekről. Biztosra vettem, hogy a nyomkövető chip benn maradt, hogy mindent és mindenkit figyelnek, hogy az egész 75. évfordulós viadal ötlete az elnök machinériája. Miközben én nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy micsoda hülye rendszer az, amit két kölyök egyáltalán veszélyeztethet, a történet csendesen csordogáló csermelyből átváltott sebesen sodró vad folyóba, és ismét az arénában találtam magam, ismét olyanokkal, akiket megkedveltem, akiknek retteghettem az életéért. Meg kell mondanom, ha elszakadok a szörnyülködésemtől, elismeréssel kell adóznom a színhely koncepciójának. A kínzó játékmesterek kitettek magukért, megteremtették a borzalmak óralapját, ahol az idő múlását holtestekben mérik. És aztán egyszer csak ismét elfogytak a lapok...
Így nem lehet vége valaminek! El sem tudom képzelni, mások hogyan tudtak várni hónapokat arra, hogy kiderüljön, hogyan alakul főszereplőink sorsa. Oké, lehet nem mindenki lett elkötelezett Team Peeta, de nekem, akinek az úgy tűnik állandó young adult regény betegségként kísértő szerelmi háromszögből ő volt a legszimpatikusabb, ez a befejezés felért egy fejbekólintással. Teljesen magamba zuhantam.
"– Muszáj volt megmentenünk téged, mert te vagy a fecsegőposzáta, Katniss – mondja Plutarch. – Amíg te élsz, a forradalom is él."
Összezavarodtam, akár csak Katniss. A sztori mintha valami kaotikus útkeresésbe váltott volna. Úgy tűnt, a Fecsegőposzáta több időt tölt gyógyszerektől kiütve mint azzal, hogy részese legyen a társadalmuk alapját megrengető eseményeknek. Apró villanások rendszertelen sorozatának éreztem a könyvet a kapitoliumi küldetés kezdetéig. Onnan viszont sodortak az események egészen addig a pillanatig, ahol mintha minden megszűnt volna létezni. Kikerekedett szemmel olvastam az iszonyatot. Mintha lassított felvételként peregtek volna a szemem előtt azok a képek, amelyek eldöntötték a háborút, és főhőseink életét is. A befejezés nem egy egy csapásra minden csodaszép lesz befejezés, csak egy újabb fájdalmas út kezdete, viszont ez már a megnyugváshoz vezethet.
Nehéz elmondanom, hogy milyen is volt ez a két hét, amit Panemmel töltöttem. Imádtam és gyűlöltem a szerzőt, Katnisst, a helyzetet. De olyan élményt kaptam, amit talán sosem fogok elfelejteni. Kitépte a szívemet, hogy aztán mégis reménnyel töltsön el. De leginkább elgondolkodtatott. A társadalmi feszültségekről, a háborúról, arról, hogy milyen körülmények érhetik el, hogy kivetkőzzünk magunkból, vagy milyen események változtathatnak meg minket örökre, egyáltalán, megváltoznak-e az emberek, vagy csak személyiségük elfojtott vonásai törnek-e elő.
Csodálatos tehetséggel megírt, kitűnően felépített ifjúsági trilógia, nem csak fiatalaknak, mindenkinek.


~ Zárszó helyett, egy idézet ~
"Nekem az ígéret kell, hogy bármilyen szörnyű veszteségeket szenvedtünk is el, lehet folytatni az életet. És minden jóra fordulhat. (...)
Ezért aztán, amikor suttogva azt mondja: „Szeretsz engem. Igaz vagy nem igaz?”, azt felelem:
– Igaz."


A kiválasztottért az AGAVE KIADÓnak tartozom köszönettel.


2011/76-78.

Kiadó: Agave Könyvek Kft.
Megjelent: 2009-2010-2011
Formátum: ragasztott puhatáblás, 304, 320 és 352 oldal
Sorozat: Éhezők viadala trilógia

Egyéb: 2012. március 22-ére ígérik az első rész mozi változatát. IMDb oldala

2011. december 5., hétfő

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (32) - Maggie Stiefvater – The Scorpio Races

Maggie Stiefvater – The Scorpio Races
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Önálló regény [1] Ifjúsági kategóriába sorolható [YA].
Fülszöveg: Van aki a győzelemért versenyez. Van aki a túlélésért.
Minden novemberben elindul a Skorpió futam. A versenyzők megpróbálnak eljutni vízlovaikkal a célvonalig.
Van aki túléli. Van aki nem.
A tizenkilenc éves Sean Kendrick, egy fiatal, kevés szavú férfi a visszatérő bajnok. Ha vannak is félelmei, azt olyan mélyen magába temette, hogy senki sem láthatja.
Kate „Puck” Connolly más. Ő sosem tervezte, hogy indul a Skorpió futamon, de a sors nem adott neki sok választási lehetőséget. Így jelentkezik a versenyre – első nőként a futam történetében. De semmi sem készíti fel arra, ami rá vár.
Egy Thisby nevű írországi szigeten az ősz végén a közelgő téltől összezavarodva és éhesen vízlovak* jönnek ki az óceánból. A megjelenésük egyszerre kelt félelmet és reményt is a szigetlakókban. A minden évben megrendezésre kerülő Skorpió futam a sziget fő turista látványossága és egyik fő megélhetési forrása. A capall uisce viszont veszélyes jószág, ragadozó, és sok ember lelte halálát a fogaik és patáik alatt. A szigetlakók fogságba ejtenek néhányat a vízlovak közül, és megpróbálják megszelídíteni őket, hogy részt vegyenek velük a parton rendezett véres versenyen.
Sokan azt mondanák: ez a könyv a lovakról szól.
Én azt gondolom a hűségről.
A hűségről a családunkhoz, a szeretteinkhez és önmagunkhoz. S mindez a Maggi Stiefvatertől megszokott lírai stílusban elmesélve. A cselekmény úgy épül be egy valóságos, kemény, mai környezetbe, hogy a történet teljesen hitelesnek tűnik annak ellenére, hogy fantázia szülte mágikus vízlovakról olvasunk. A könyvben van romantikus szál is, de nem ez áll a történet középpontjában. A két főhős, Sean és Kate között kialakuló tiszteleten és bizalmon alapuló kötödés lassan bontakozik ki. Mindketten a vízlovak miatt árvák. Mindketten részt vesznek a versenyen. Első látásra nagyon különböző okból, aztán a történet előrehaladtával lassan ráébredünk, hogy a céljaik cseppet sem különbözők, mindketten a családjukat, s ezzel a bizonytalan életüket próbálják egyben tartani, s ahhoz, hogy sikerüljön, mindegyiküknek nyerni kellene. De a versenynek csak egy győztese lehet.
Maggie Stiefvater sosem kényeztet el bennünket a boldogan éltek, míg meg nem haltak kényelmes befejezésével. Ő csak a lehetőségét adja meg, s nekünk, olvasóknak kell kibogoznunk, hogy mit kezdünk a ránk zúdított érzelmekkel. Aki szerette a Mercy Falls farkasai sorozatot, ezt semmiképpen se hagyja ki.


*A skót-ír mitológiában előforduló lény a vízló. Sok változata van a nevének: glashtin, capall uisge, cabyll ushtey, kelpie. A regényben az író a capall uisce (ejtsd kapl iske) nevet használja. A vízlovak húsevők, ha kicsábítják őket az óceánból az elképzelhető legnagyszerűbb versenylovak mindaddig, amíg újból sós vizet nem érintenek.

***
„– Mr. Malvern – mondom.
– Nem szeretem ismételni magam. Már évekkel ezelőtt megmondtam, és most úgy hallom megint ugyanazt ismétlem. Nem eladó, senkinek. Szóval ez nem a személyed ellen szól.
Persze tudom az okát, hogy miért nem akarja eladni Corrt. Ha eladná, a hírnevének egy darabját veszítené el.
– Értem, hogy miért nem akarja eladni – mondom –, de talán elfelejtette, hogy milyen az, amikor másnak lovagol, és nincs egy olyan lova, amit a sajátjának hívhat.
Malvern a homlokát ráncolja, miközben a stopperét nézi; nem azért, mert Merész lassú lenne, épp az ellenkezőjéért.
– Mondtam már, hogy megveheted bármelyik telivért.
– Azokat a telivéreket nem én neveltem ki. Nem én tettem azzá őket amik.
– Mindegyiket te tetted azzá amik – válaszolja Malvern.
Nem nézek rá. – Egyik sem tett engem azzá, aki vagyok.
Olyan hihetetlen érzés ez, mint egy gyónás. Kiöntöm a szívem Malvernnek, hogy elmagyarázzam a lényeget. Együtt nőttem fel Corral. Az apám lovagolt rajta, majd elvesztette. Aztán én újra megtaláltam. Ő az, ami a családomból maradt.
Benjamin Malvern nagy, bütykös hüvelykujjával dörzsölgeti az arcát, és egy pillanatig azt hiszem fontolóra veszi a dolgot. De aztán azt mondja – Válassz másik lovat.
– Tanítani fogom a többit. Csak ez az egyetlen dolog változik.
– Válassz másik lovat Mr. Kendrick.
– Nem akarok másik lovat – mondom –, Corrt akarom.
Még mindig nem néz rám. Ha rám nézne, azt hiszem megfognám. A vérem a fülemben dobol.
– Nem ismétlem el többször. Nem eladó. – mondja Malvern.
Ahogy Malvern a következő pályára lépő lovat nézi, ökölbe szorítom a kezem a zsebemben. Visszaemlékszem, hogy Kate Connolly nem hátrált meg a lovas parádén. Emlékszem arra, hogy Holly azt mondta, kell lennie valaminek, amit Malvern jobban akar mint Corrt. Emlékszem a kanca istennő furcsa hangjára: Kívánj még valamit. Még Mutt Malvern is eszembe jut, ahogy mindent kockára tesz a dicsőségért annak a tarkának a hátán. Mindig azt hittem az egész életem szerencsejáték. Minden évben az életem kockáztatom a parton, és most értem meg, hogy soha sem tettem kockára az egyetlen dolgot, aminek elvesztésétől igazán félek.
Nem akarom megtenni.
Nagyon nyugodtan mondom mégis.
– Akkor Mr. Malvern, én kilépek.”
* * *
„Mutt felmászik Corra, noha Prince tartja még mindig a vezetőszárat. Egy másik férfi áll Corr és a tenger között, karjai kitárva, mint egy kerítés. Mutt a lábát lóbálja és a földet nézi. Olyan, mint egy gyerek egy pónin.
– Ez Mutt Malvern ajándéka számomra – mondja Sean annyi keserűséggel a hangjában, hogy én is megízlelem –, ez az én hibám.
Azon gondolkodom, mit mondhatnék, ami megvigasztalja. Bár azt sem tudom, szeretné-e egyáltalán, hogy megvigasztalják. Igazából, még abban sem vagyok biztos, hogy hasonló helyzetben én mit szeretnék. ()
– Valószínűleg a tiéd – válaszolom. – De húsz vagy harminc perc múlva, esetleg egy óra múlva Mutt Malvern megunja Corrt, és visszaül arra a fekete-fehér bestiára, akinek a nevét a sajátja mellé biggyesztette a hentes asztalánál. És azt hiszem az a tarka elég nagy büntetés bárki számára.
Amikor Sean rám néz a tekintete olyan fényes, hogy szinte kibillent az egyensúlyomból. Visszabámulok rá.
– Egyébként mit mondtál, hol is van a lovad? – kérdezi.
– Otthon. Tegnap este gyakoroltunk. Egyébként mit is mondtál, miért léptél ki?
Egy bús horkantással félrenéz. – Kockáztattam. Mint te és a pónid.
– Ló.
– Rendben. – Sean újra Corrt nézi. – Egyébként mit is mondtál, miért versenyzel?
Persze nem mondtam semmit. Minden egyes porcikám tiltakozik az ellen, hogy beismerjem a döntésem valódi okát. Elképzelem, hogy erről beszélnek egész Skarmouth-ban, épp úgy, ahogy Dory Maud elmesélte, hogy Sean Kendrick felmondott Corr miatt. Nem mondtam el még Peg Grattonnak sem, pedig úgy tűnik, ő mellettem áll, sem Dory Maudnak, pedig ő majdnem családtag. De hallom magam ahogy kimondom.
– Elveszítjük a szüleim házát, ha nem győzök.
Most jövök rá mennyire hülyén hangzik így hangosan kimondva. Nem azért, mert Sean Kendrick elpletykálná, hanem mert most már tudja, nem csak abban reménykedem, hogy versenyezhetek, hanem, hogy pénzt is tudok csinálni belőle. Borzasztóan irreális ilyet mondani a Skorpió futam négyszeres győztesének.
Egy hosszú pillanatig hallgat, pillantása Corron és a hátán ülő Mutton időz.
– Ez jó ok a hazardírozásra – mondja, és hihetetlen melegséget érzek iránta, amiért ezt mondta, ahelyett, hogy bolondnak nevezett volna. Kifújom a levegőt.
– A te okod is jó volt.
– Úgy gondolod?
– Corr a tiéd, nem számít mit mond a törvény. Azt hiszem Benjamin Malvern féltékeny rád. És – teszem hozzá –, azt gondolom szeret játszani az emberekkel.”

2011. december 4., vasárnap

Laurell K. Hamilton - A Lick of Frost - Fagyos érintés

Fülszöveg: Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni testőreimet. De én tudom, hogy támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.
~ Kedvenc idézet ~
"Mindig szeretni foglak. Amikor ez a vörös haj fehér lesz, még mindig szeretni foglak. Amikor a fiatalság sima puhaságát felváltja az idő törékeny puhasága, bőrödet még mindig meg akarom majd érinteni. Ha arcodat elborítják a ráncok a mosolyaid, a szemeden átsuhanó meglepetések miatt, amikor minden elsírt könnyed nyomokat hagy arcodon, még inkább kincsként foglak őrizni, mert ott voltam, és mindezt láthattam. Meredith, meg fogod osztani velem az életedet, és szeretni foglak, amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja tested vagy testemet."
Laurell K. Hamilton kapcsán az első dolog, ami beugrik, hogy elképeszt, ahogyan, amilyen stílusban ez a nő képes minden kis piszkos, kifacsarodott gondolatát papírra vetni.
Ebben a sorozatában pl nem riad vissza alapmotívumnak használni valami olyasmit, amivel a lányok esetleg vadabb pillanataikban játszadoznak el gondolatban. Egy átlagos, sőt látszólag még azt a szintet is nehezen megütő csaj olyan helyzetben találja magát, ahol rengeteg vadító pasi töri magát érte, mindenki vele akar hancúrozni, minden egyes káprázatos - igaz, csöppnyit furcsa - pasas él-hal azért, hogy ő lehessen gyermeke apja. Nincs olyan egészséges vágyakkal teli nő, akinek ne kezdene bizseregni... a... szíve, ha arról van szó, hogy kénytelen lenne elviselni egy észveszejtő pasikoszorú, vagy mondjam, hogy hárem minden figyelmét. Be kell vallanom, rövid időre józanságomat teljesen elhomályosította az ötlet akkor, régen, első találkozásomkor Merry Gentry világával. Viszont ahogyan haladtam előre a történetben örömmel konstatáltam, hogy messze nem csupán indokolatlan szexjelenetek láncolata, de kellő mennyiségű akció, némi szívfájdalom, ügyesen használt mitológia, és egy jól felépített világ vár rám a lapok között.
A Fagyos érintés nem sokkal a Misztrál csókjának eseményei után veszi fel a mesélés fonalát, és ahogyan Az éjfél simogatása óta trendnek tűnik, igazán rövid időt fog át. Ettől és a karcsú oldalszámtól végig olyan sietős, pörgős érzetem volt - talán csak a korábbi, kissé beállt történetű részek miatt? - , holott a cselekmény az írónőre jellemzően alakult; hosszas lassú csörgedezésből csap át a legvégére kifejezetten izgalmasba, és hoz olyan fordulatot, amitől felhúzhatjuk a szemöldökünket.
És spec nem csak a szemöldökömet, hanem kompletten magamat húztam fel. Sosem voltam team ez vagy az, de kedveltem Fagyot, itt meg különösen (az a 15. fejezet...jahaj), így mondhatni kiakadtam. Igyekszem azzal győzködni háborgó lelkem, hogy Hamilton, akit mindig is inkább fantasy írónak tartottam, mint románc szerzőnek, ezúttal gyönyörűen megmutatta, hogy mennyire nem szabad őt beskatulyázni, mindig tartogat meglepetéseket.
Már csak azért is, mert álmomban sem gondoltam, hogy ilyen magyarázattal fog előállni a gyerek kérdés kapcsán. ***SPOILER*** Egy ikerpár három-három apával??? WTF!!! Azt hiszem, nálam ez kiverte a biztosítékot, ezt még emésztenem kell. Szerintem el is leszek ezzel addig, míg megérkezik a folytatás.
Vagy nem... nem is tudom. Lehet, hogy ez a sorozat lesz az, amelyik végleg meggyőz arról, hogy nem teljesen lükék azok, akik csak akkor vágnak bele egy sorozatba, ha már beszerezték elejétől a végéig. Micsoda maratont lehet úgy csapni... megfontolandó!
Mindenesetre, aki már most belevág ebbe a regénybe, az jócskán mágikus, közepesen erotikus, és szerfelett érzelmes részre számíthat.

A könyvért az AGAVE KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/75.

Kiadó: Agave Könyvek Kft.
Megjelent: 2011. november
Formátum: ragasztott puhatáblás, 267 oldal
Sorozat: Meredith Gentry sorozat 6. kötete

Egyéb: Az első fejezet szabadon elérhető.

2011. november 26., szombat

Nalini Singh - Archangel’s Consort - Angyaltánc

Fülszöveg: A vámpírvadászból angyallá változott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, New Yorkba. Megkezdhetik közös életüket és felfedezhetik, hogy valóban nagy szükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedig Raphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek saját démonaikkal.
Nyugalmuk azonban nem lehet zavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygót megmagyarázhatatlan földrengések, szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egy újabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöreg arkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.
Alig egy évvel Nalini Singh hazai debütálása után már a harmadik Elena & Raphael regénynek örülhetnek a rajongók, közöttük jómagam is. Elképesztő, hogy ez a nő mennyire megfogott magának! Sőt, az írónő stílusa, karakterformálása és történetvezetése mellett az itthoni borítók is súlyosbítják addiktságomat.
Képtelen vagyok megállni, hogy ne szóljak pár szót erről a csodáról. Amilyen egyszerűnek tűnik első pillantásra, részleteiben annyira beszédes, összességében pedig igazán hangulat teremtő a címlap. A könyvenként változó város sziluett ahogyan a helyszínről árulkodik, a tollacskák tökéletesen jelképezve főszereplőinket, és a mostanira felkerült, vércseppből formált jing-jang jel a mély, csiszolódó kapcsolatra utalva... pompás! Ismét csak megemelhetem képzeletbeli kalapomat Redl Anna tervező előtt, akinek a keze alól kikerült e szépség.
Mielőtt attól tartana mindenki, hogy most majd belemerülök a lapminőség, betűméret, miegymás kivesézésébe, bele is vágok abba, mit gondolok a történetről. De vigyázat, rajongó lettem még valahol az induló kötetben, így nagy a veszélye a súlyos drukkerhév szerű elfogultságnak!

~ Kedvenc mondat ~
"(...) ne merészelj itt hagyni! Együtt! Megígérted, hogy ha lezuhanunk, együtt zuhanunk!"
Hogy miért ez a kedvenc? Részben mert kiválóan jellemzi azt az egységet, amely ha nem is könnyedén, de folyamatosan alakul, formálódik a vámpírvadász és az arkangyal között. Hordozza a zuhanás, a gyengeség lehetőségét, de ugyanakkor az erőt is, amit az összetartozásból meríthetnek. Másrészt a regény csúcspontját adó véres összecsapás idején hangzik el, ott a halál árnyékában ragyogó ellenpontként a sugárzó szerelem megnyilvánulásaként.
A regény egyébként ugyan azon séma szerint készült, mint a korábbi részek. A cselekmény lassan folydogálva indul, a hétköznapokra - már ha van ilyesmi ennél a párosnál - koncentrál, amelyet különös esetek zavarnak meg (a gyerekek megölése alaposan kiborított), amelyek természetesen egy olyan óriási angyali probléma előszelei csupán, amelynek megoldása ki másra is maradna, mint New York arkangyalára és hitvesére. Közben pedig be-bepillanthatunk múltjuk előtörő emlékeibe, tanúja lehetünk, milyen lett közös életük (kedves apróság a kávéscsésze oda-vissza csenése egy reggelen), hogyan kötnek kompromisszumokat, hogyan tanulják meg elfogadni a másik személyiségét mialatt önmagukat sem veszítik el, csupán idomulnak a párjukhoz.
Ez különösen tetszett! Raphael halhatatlanságából, hatalmából eredően elég keményfejű és gőgös tud lenni, lényéből fakad, hogy uralja környezetét és parancsolgasson a körülötte élőknek. Viszont halandó szívű vadászát olyan fából faragták, hogy megvesse a sarkát, dacosan kihúzza magát, és ellent mondjon, ha úgy érzi, uracskája elveti a sulykot. És a férfi fejet is hajt asszonykája óhaja előtt... időnként... ha elfogadhatónak érzi. Pl. érzékletes gesztus a csöppnyit szelídített macsótól, hogy bár lágy csókra vonja magához Elenát azt leggyakrabban tulajdonosi mozdulattal teszi.
Azt mondanám, engem nem igazán az ős ébredése kötött le a történetben. Igen, izgalmas színt hozott, de számomra megmaradt háttérnek ahhoz, hogy jobban megismerjem a kedvenceimet, hogy álmodozva lubickolhassak egymás felé számtalan kis semmiségben megnyilvánuló, de mégsem túl rózsaszín vattacukrossá váló szerelmükben, hogy apróságokon kombinálva elmerenghessek ritkán felbukkanó szereplőkről (Most rögtön szeretnék Aodhan és Illium saját sztorit!), hogy olyan butaságokon elmélkedjek, mint mekkora szerencse, hogy kőgazdag a pasi, ha ennyit tépkedik egymásról a ruhákat, hogy azt latolgassam, rá tudom-e venni kissé maradi fantáziámat, hogy feldolgozza a repülés közbeni szeretkezés kérdését (bocs, nem, még mindig nem, hiába Singh, hiába Frost, földhöz ragadt vagyok)... Azért el ne feledjem megemlíteni, hogy a thriller szál orromnál fogva vezetett, s alaposan meglepett egy-két mozzanattal.
S hogy akkor élveztem-e a könyvet? Fantasztikusan szórakoztam köszönhetően a szerző tehetségének, amellyel fonta az eseményeket, és a fordító rátermettségének, amellyel ezeket magyar szavakba öntötte. Le sem tagadhatnám, Elena és Raphael nálam felkerültek Cat & Bones mellé kedvenc, már egymásra talált párosnak.
Végezetül tegye fel a kezét, akit rajtam kívül megzavart a regény közepén a gondolat, hogyan képes valaki csizmába bújtatott lábának ujjaival simítani. Tudom, tudom, kukacoskodok! De mégsem fejezhetek be minden Singh bejegyzést azzal, hogy drága kiadó, mikor érkezik a folytatás?

A könyvért az EGMONT KIADÓnak tartozom köszönettel.


2011/74.
Paranormal/31.

Kiadó: Egmont Dark
Megjelent: 2011. november
Formátum: ragasztott puhatáblás
Sorozat: Angyali vadász 3. kötete

Egyéb: Ha összezavarodok, itt ellenőrzöm, ki kicsoda.

2011. november 20., vasárnap

Karen Hawkins - To Scotland, With Love - Viharos szerelem



Fülszöveg:
Venetia határozott és öntudatos ifjú hölgy, aki segítő szándékkal bármikor szívesen beleavatkozik a körülötte élők életébe. Amikor azonban egy hozományvadász csellel ráveszi, hogy megszökjön vele, nagy bajba kerül, és úgy tűnik, most ő szorul segítségre. Egy váratlan hóvihar miatt egy fedél alá kényszerülnek, kockára téve Venetia jóhírét. A fogadó, ahol megszállnak, időközben megtelik vendégekkel, akik nem hagynák szó nélkül azt, hogy egy ifjú hajadon idegen férfi társaságában utazgat. A szorult helyzetben lévő lány segítségére siet gyerekkori barátja, Gregor MacLean, aki egy ügyes hazugsággal elejét veszi a gyanúsítgatásnak.
Ám a valódi kalandok még csak most kezdődnek: a hó miatt még napokra a fogadóban rekednek, összezárva egy úti társasággal.
Miközben azon igyekeznek, hogy fenntartsák a látszatot, McLeannek saját viharos természetével is meg kell küzdenie, Venetia pedig rájön, hogy amit Gregor iránt érez, sokkal több egyszerű barátságnál, és hiába próbálja megőrizni józanságát, menthetetlenül beleszeret a férfiba.
~ Kedvenc idézet ~

"Nem tartom romantikusnak, amikor egy férfi azt mondja, hogy az életét adná azért az asszonyért, akit szeret. Sokkal jobban tetszik az a férfi, aki azért harcol, hogy életben maradjunk! Semmi romantikus nincs egy halott férfiban, akár a kedvesed, akár nem."
Ez az a fajta regény, amely akkor a legélvezetesebb, ha szinte egy ültében kiolvassa az ember, és nem agyal rajta túl sokat. Ebben az esetben pár órára pehelykönnyű szórakoztató ki semmiség, különösen ha a mellékszereplők vannak színen, mert főszereplőink, akárcsak maga a történetvezetés megragadtak a középszerűségben.
Hogy miért is vagyok ily' kegyetlen egy olyan regényhez, amelyet alig vártam, hogy a kezembe vegyek?
Nos először is hősünk, Gregor MacLean miatt. Eredendően ez egy skót család-történet némi boszorkány átokkal fűszerezve, ám Gregor néha megemlített ízes beszédétől eltekintve lehetne őkelme bármely angol úr akár melyik átlagos történelmi románcból, aki a szerencsétlen véletlen folytán egy megkésett hóvihar áldozatává válik társaival egyetemben. Nem mondanám, hogy különleges karakter lenne, hacsak nem tekintjük annak, hogy igen nehezen képes észrevenni a nyilvánvalót még akkor is, ha már évek óta ott van az orra előtt.
Másodszor Venetia Oglivie, a hősnő miatt. Szent meggyőződésem, hogy ez a minden lében kanál kotnyeles kékharisnya az idegein táncol minden románckedvelőnek, mert hiszen ki látott már olyat, hogy minden további nélkül szeretője lenne a hősnek, ám a lánykérést elutasítja, mondván ő csak igaz szerelemből lesz bárki felesége. Félreértés ne essen, szeretem azokat a nőket, akik tudják mit akarnak, és nem vetik alá magukat a konvencióknak, de itt erről szó sincs. Bár sokszor elhangzik, hogy teátrális jelenetekre hajlamos családjában Venetia az egyetlen józan lélek, én ezt erősen kétlem. Harmincas éveimben lévén, ráadásul úgy, hogy szeret mindent elrendezni, nem értem, hogy a csudába került egyáltalán ilyen helyzetbe azzal a férfival, akiért igen is oda van már évek óta. S ha már így adódott, mit kell ennyit szenvelegni, amikor ő maga ismeri a legjobban barátja szófukar, visszafogott természetét. Komolyan mondom, legnagyobb erénye az volt a szememben, hogy nem egy nádszálvékony leányzó, hanem gömbölyödik, ahol kell.
Harmadszor pedig, mert a jónak tűnő fordulatok sem úgy sültek el, ahogyan várható lett volna. Például főszereplőink között megvolt a vágy szikrája, ahogyan a perlekedési hajlam magocskája is, de valahogy mégsem működött egyik sem igazán. Mint ahogyan ígéretesen indult a férfiak titkos fogadása is, ám igazán fény se derült rá... pedig kíváncsi lettem volna, Gregor ugyan hogy magyarázza ki magát a dologból.
S hogy mindezen bosszankodásom ellenére miért nem bánom, hogy időt szakítottam a regényre? Azért, mert amilyen gyatrára sikerült a fősztori, olyan élettel teli lett a csöppet hebehurgya mellékszereplőkkel benépesített háttértörténet. A 'hozományvadász' főgonosz Ravenscroft olyan kis szerencsétlen, hogy az már sajnálatra méltó. A flörtölés antitalentumnak bizonyuló Miss Platt, a házsártos, mégis arany szívű, és ne feledjük, kissé vaksi Mrs. Bloom színes kis foltjai a fogadóban rekedt társaságnak. Ahogyan a dacos, eszeveszetten szerelmes, hebrencs ifjú hölgy kalandja is figyelemre méltó, de a pálmát egyértelműen a konspiráló Oglivie nagyi viszi el. Imádni valóan éles szemű és nyelvű idős hölgy. Úgy érzem, nálam az ő jeleneteik mentették ki a regényt a rossz kategóriából.
Összességében egy lassan folydogáló, időnként mulatságos, de semmiképpen nem egy túl mély nyomot hagyó kötet.



2011/73.

Historical/16.



Kiadó:
General Press Kiadó

Megjelent:
2011. október

Formátum:
keménytáblás védőborítóval

Sorozat:
MacLean átok 2. kötete

2011. november 15., kedd

Jill Monroe - Lord of Rage

Tartalom: Breena hercegnő álmait egy harcos, egy szenvedélyes szerető kísértette már egy ideje, amikor otthona elleni brutális támadást követően kiszakították Elden kastélyából. Hirtelen egy idegen, veszélyes világban találta magát, ahol magányosan, elveszve tévelygett a túlélésért és a bosszúért imádkozva, mígnem egy faházhoz érkezett... egy medve harcos házához.
Osborn hazaérkezve azt látja, hogy az álmaiból ismert aranyhajú szépség elfogyasztotta a vacsoráját, s most az ágyában szunnyad. Bár hevesen vonzódik a nőhöz, úgy tűnik, a hercegnő inkább fegyverére és harci jártasságára tart igényt. Ám a férfi egykor legendás zsoldosi múltját örökre eltemette már. Hamarosan választania kell a visszavonultság és a boldog mese között.
Kezdek félni, hogy ennek a sorozatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. Az alapötlet kimondottan az én szám íze szerinti, de sajnos így, két kötet után azt kell mondanom, sokkal jobbat, többet, csavarosabbat vártam.
Az induló történet egy gyengébb Gena Showalter stílust hozott is, ám barátnője, a számomra ismeretlen Jill Monroe csalódást okozott. Nincs mit szépíteni, egyszerűen úgy éreztem, hogy a tetszetős, leleményes fordulatokat csak feldobta, hogy aztán levágja elénk pár bekezdésben, viszont a jelentéktelen eseményeknek oldalakat szentelt.
Izgalommal olvastam a könyv elején Elden királyi családjáról, a támadás estéjéről, a berserkerek felnőtté avatási szertartásáról és a táborukat ért szörnyű lerohanást. Ezek szépen kidolgozott, gördülékeny fejezetek voltak, felkeltették az érdeklődésemet, és úgy éreztem, felpörög a sorozat, nagyon jó kis élményben lesz részem. Ám sajnos hamarosan kiábrándultam ebből az ábrándból.
A szerelmi szálat megfűszerezhette volna, hogy főhőseink álmaikban már találkoztak, de kihasználatlanul lógott a levegőben... talán mert maga a szerelem is hiteltelenül került ábrázolásra... inkább testiség, mint mély érzelem volt, ami összekötötte őket.
Nagy konfliktus lehetőséget sejtettem a berserkereket elpusztító támadásban és Osborn bosszú esküjében. De legnagyobb ámulatomra egy oldalba tömörítve felül is emelkedtek rajta. Alig tudtam felocsúdni a döbbenetből. A faluba gyaloglás leírása is hosszabb volt, mint a háttér összeesküvésből következő félreértés tisztázása.
Vártam a varázslatot, a romantikus nagy kalandot, ehelyett kaptam egy jó történet vázlatot kidolgozatlanul. Nagyon remélem, hogy a következő két regény jobb lesz, mert különben pénz és könyvespolc hely pazarlásnak fogom tartani az érdekesnek ígérkező négy írónős társulást. Persze sort fogok keríteni a folytatásra, már csak Nalini Singh neve miatt is, no meg hogy meglássam, tisztázódik-e bennem az időrendiségi zavar, mert most eléggé meg vagyok keveredve, vajon mennyi idő is telt el Elden eleste óta.

2011/72.
Paranormal/31.

Kiadó: Harlequin
Megjelent: 2011. szeptember
Formátum: Paperback / Book Depository
Sorozat: Royal House of Shadows 2. kötete

Egyéb: A könyv a google books-on.
Lev Tolsztoj: Három medve című meséje a MEK-en.

2011. november 13., vasárnap

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (31) - Rachel Vincent – Blood Bound

Rachel Vincent – Blood Bound (Vérkötelék)
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Unbound sorozat első kötete [S] Paranormális romantika kategóriába sorolható [PR].

Fülszöveg: Vérrel, szóval, mágiával…
A legtöbben nem érzik az erőt, de Liv Warren különleges. Természetfeletti képességekkel megáldott vadász, aki képes követni a vér illatát. Liv a saját szabályai szerint él, melyek közül a legfontosabb: ne bízz senkiben.
Amikor egy barátjának a lánya eltűnik nincs más választása, mint nyomozásba kezdeni. Köszönhetően egy gyermekkori eskünek, Liv képtelen leállni, míg a gyermek biztonságban haza nem kerül. De ez azzal jár, hogy meg kell bíznia Cam Caballeróban, a volt szerelmében, akitől inkább távol kellene tartania magát.
Eskü által megkötve, egy olyan férfira vágyva, akit nem tarthat meg, Liv versenyre kel a gyermek megmentéséért a sötét, bűnözőktől hemzsegő alvilágban, ahol titkok, hazugságok, sebek és veszély leselkedik minden sarkon, minden érintésben, minden csókban.
És sok vér fog még folyni, mielőtt ez a verseny véget ér.



Egy idő óta kerültem a paranormális romantikát, mert néhány mellényúlás eléggé elvette a kedvem a témától, de ezt a könyv igazi telitalálat. Rachel Vincent valami egészen újat és fantasztikusat alkotott. Bár a világban vannak természetfeletti képességű emberek, az egész történet roppant életszagú az „ami el tud romlani el is romlik” módon.
A különleges mentális képességű emberek léte nem titok, a kormány viszont nem ismeri el jogilag a létezésüket. Ezért az igazságszolgáltatásban a tudásuk nem használható fel. Az alvilág ellenben sokkal lelkesebben áll az ügyhöz. A kötők képesek egy csepp vérrel olyan véresküket létrehozni, amelynek be nem tartása intenzív fájdalommal, majd halállal jár. Ezt a várost uraló két ellenséges szindikátus vezetői ki is használják. Mindenki, aki számít valamelyik szindikátusnak esküdött fel. Van aki önként, aki pedig nem, azt csellel vagy erővel kényszerítik a soraikba. A véreskü öt évre szól; öt év abszolút engedelmesség. Senkiben sem bízhatsz, hiszen nem tudod nem áll-e kikerülhetetlen parancs kényszere alatt. Az öt év természetesen többször meghosszabbítható.
Livet véreskü köti gyerekkori barátaihoz, ezért kénytelen a barátnője férjének gyilkosa után indulni. És a visszautasíthatatlan kérésben benne van az is, hogy ezt Liv a volt barátjával együtt tegye, akit a lány hat éve minden magyarázat nélkül elhagyott. A történet akciódús, pörgős, az a beszippant és nem ereszt fajta. Csak azt vettem észre, hogy úgy, de úgy szorítok a szereplőknek. Letehetetlen olvasmány. A karakterek hitelesek, a maguk koránt sem tökéletes módján. Mindenkinek megvannak a maga hibái, titkai és bűnei is.
Vincent regényeiben a férfi főhősök igazán és mélyen szerelmesek a hősnőbe. Liv és Cam kapcsolata ezzel együtt nagyon komplikált. Cam azt szeretné, ha Liv elismerné, hogy még mindig szereti őt, és hat éve magyarázatra vár a szakítás miértjéről. Liv inkább azt szeretné elhitetni, hogy már rég túl van a dolgon. Viszont sok mindent éppen azért tett, mert meg akarta védeni a férfit. S mint ahogy ilyenkor lenni szokott, ez csak még tovább rontja a dolgokat, míg már olyan hálóba gabalyodnak, amiből talán nincs is kiút. Ellentétes oldalon állva, a borotva élén egyensúlyozva próbálnak egymásnak segíteni, de legalábbis nem ártani. A történet vége pedig – az egyik blogger szavait idézve – olyan, hogy nem tudod, hogy a könyvet vágd a falhoz, vagy eladd az elsőszülöttedet a második kötet egy példányáért.
Aki szereti Jeaniene Frost és Carolyn Crane könyveit, az ebben a könyvben sem fog csalódni.
„Düh robbant bennem valami mással együtt. Valami sokkal mélyebbel és régebbivel. Valamivel, ami megsebzett kívül-belül, minden alkalommal, amikor meghallottam a nevét, akár hangosan kimondva, akár csak a saját fejemben. Követtem a hallon keresztül, majd megálltam a fürdőszoba előtt. A mosdóra terítette a bőrdzsekijét, és a sörfoltot próbálta kidörzsölni belőle egy ruhadarabbal.
– Ez lószar, Olivia.
De ő csak erősebben dörzsölte a foltot. Kirántottam a rongyot a kezéből, erre felém fordult. A szemében a dühnek és a megbánásnak valami szédítő kombinációja égett.
– Ne csináld ezt Cam. Ez nem a megfelelő idő a régi sebek feltépésére.
– Sosem lesz rá megfelelő az idő, nem? – húztam vissza a ruhát, amikor érte nyúlt. – Minden alakalommal, amikor találkozunk, elküldesz, de úgy nézel ki, mint aki mindjárt sírva fakad, miközben kimondod. Nem gondolod komolyan, és ezzel mindketten tisztában vagyunk.
– De komolyan gondolom – bizonygatta.
– Nem, nem gondolod komolyan! – üvöltöttem, és ez alkalommal nem vitatkozott. – Mi történt Liv? Miért hazudsz nekem? És miért hazudsz magadnak?
Felpillantott rám, dacára az érzelemmentes arckifejezésének a szeme nedves volt, és a bennem tomboló ellentétes érzések vihara majdnem kibillentett az egyensúlyomból. Hogyan tudok ennyire dühös lenni rá, és ennyire szeretni egyszerre? Hogyan tud ennyire őrjítően elzárkózó és a tagadás páncélja alatt ennyire sebezhető lenni?
Az egyik pillanatban szerettem volna valami ésszerűséget belerázni, a következő pillanatban pedig úgy éreztem meg kell védenem. Elrejteni mindaz elől, ami azt a fájdalmas pillantást okozta. És hirtelen már nem tudtam ellenállni.
Közelebb léptem. Éreztem a samponjának illatát, és a testének melegét a ruhámon keresztül. Egy erőtlen lélegzetvétellel az ökle az ingemre fonódott és úgy ragadta meg, mintha nem lenne biztos benne hogy, közelebb húzzon vagy ellökjön. A homloka a kulcscsontomra billent, és ebben a pillanatban a belső védelme összeomlott. Csak állt nekem dőlve, kitárulkozva, és azon gondolkodtam, hogy egy ennyire összetört szív hogyan képes még verni.
Végigcsúsztattam a kezem az álkapcsán a feje mögé, hogy visszabillentsem. Visszatartotta a lélegzetét, miközben lehajoltam és a fülébe súgtam.
– Miért nem ismered be, hogy még mindig akarsz engem? Mindketten tudjuk, hogy így van.
Vett még egy bizonytalan lélegzetet, és a szorítás az ingemen erősebbé vált.
– Mert nem számít mit akarok. Talán sosem számított.
A védelme egy dobbanással a helyére került, és ez megrázta egész létezésemet. Kivette a rongyot a kezemből, és visszalépett a dzsekiéhez. A válla fölött hátradobta a haját. Ekkor láttam meg a nyaka alatt ívben a kulcscsontjára tetovált szavakat.
„Cedo nulli”. Latinul: nem bízom senkiben. Ez egy kívülálló jelmondata – nem egy véreskü jel, inkább egy önmagának tett ígéret, és ez tökéletesen összefoglalta Olivia egész életét.”

 
back to top