Fülszöveg: Charley Davidson: részmunkaidőben magánnyomozó, főállásban Zord Kaszás. Charley halott embereket lát, s az ő feladata meggyőzni őket, keljenek át a fénybe. Ám amikor a holtak nem annyira természetes okból haláloztak el, értsd: meggyilkolták őket, gyakorta szeretnék, ha Charley igazságot szolgáltatna. Hősnőnk egyébként is komplikált életét tovább bonyolítja, hogy éjjelente vadító álmot lát valakiről, aki egész életében követte, valakiről, aki csöppet sem holt, hanem sokkal több annál...
Hajszál választ el attól, hogy totális pofára esésként könyveljem el ezt a regényt. Imádtam a borítót, lelkendező ajánlókat olvastam róla, J.R. Ward biztatta rajongóit az írónő megismerésére, ráadásul a kézirat megnyerte a legjobb debütáló paranormális regény díját a 2009-es Golden Heart-on. Mi sem látszott természetesebbnek, mint hogy nekem ezt a könyvet olvasnom kell. Nos, talán nem kellett volna ennyire elkapkodnom. Tény, akkor kezdtem bele, amikor még szinte fel sem ocsúdtam a Forbidden élményből. Tagadhatatlan, hogy elég nagy elvárásokkal ütöttem fel a lapokat a fentebb leírtak miatt. Ám azt kell mondanom, nálam a legnagyobb jóindulattal is csak épp hogy elmegy szinten teljesített. Hogy miért? Humor faktor: Képes vagyok azért örök rajongójává válni egy-egy írónak, mert tökéletes arányban adagolja a cinikus, gúnyos poénokat. Azt hittem, itt is ez fog várni. Ám a kezdeti lelkesedésem rohamosan csökkent az elolvasott oldalak számának növekedésével. A közepére eljutottam oda, hogy ha még egyszer az kell olvasnom, hogy a "túloldalra, no nem arra a túloldalra", hát sikítok. Így visszatekintve olybá tetszik, annyira erőltetetten próbált vicces lenni néhol a szöveg, hogy számomra inkább irritálónak tűnt szórakoztató helyett. Szellemek: Összezavarodtam ezektől a halott emberkéktől. Fura volt a sarokban álló, onnan sose ki nem mozduló öregúr, Mr. Wong - a végére már dühödten vicsorogtam, amikor megemlítették szegényt, mert egy árva kukk sem derült ki arról, szerencsétlen miért is lebeg ott a fal felé fordulva ki tudja már mióta -, az elhunyt perverz szomszéd bácsitól hidegrázásom volt, azt pedig nem igen értettem, hogy képesek-e mozgatni tárgyakat, avagy sem - esetleg csak a tizenhárom éves kölykök jutnak el a tudás e szintjére. Nyomozás: Kettő is mindjárt. Egy magánéleti hajtóvadászat a dögös pasi után, és egy hivatalos nyomozás szövevényes, gyilkosságokkal és emberrablásokkal tarkított, alvilági ügyben. Vajon csak nekem volt fura, hogy míg utóbbit olyan félkézzel is stílusban bonyolították, addig az előbbi irtó nagy misztériumként volt beállítva? Reyes: Mindig is fenemód vonzódtam a sokat szenvedett hősökhöz, akik ráadásképp persze mindig vadítóan szexisek, ugyanakkor kissé félelmetesek, de amolyan igazi védelmezők. S ha a könyv folytatását a kezembe fogom venni, annak ez a rajongásom lesz az oka. Mert Reyesben megvan a lehetőség, csak valahogy nem aknázta ki a szerző. Származásától húúúú, dobog a természetfeletti románcokért visítozó szívem. Védelmező ösztön, izzó szexualitás kipipálva. De az a pár jelenet, ahol feltűnik, s hajlandó megszólalni is, hát könyörgöm, édeskevés. Már születése óta várta a hősnőt? Nem emlékezett rá Földre születése folytán? Oké, node akkor mi a jó égért hagyta szem elől tűnni akkor, amikor végre ott állt vele szemben? Ja, és az álombéli lepedő akrobatika nálam még nem az olthatatlan fene nagy szerelem szinonimája. Cliffhanger: Biz' isten elfeledkeztem volna az unalmas első kétszáz oldalról, megbocsátottam volna az ezredszer is elismételt közhelyeket, felülemelkedtem volna a kurta-furcsa egymásra találáson, ha nem vág a képembe Ms. Jones egy ilyen zárszót. Happy end? Közelében sincs. Könnyed vicceskedés, mint eddig? Szó sincs róla. Ellenben a főhős csak úgy eltűnik, a jó és rossz kozmikus harcához húzzák a vészharangot... és... és nem tudom. Bosszús vagyok ettől a könyvtől! Ám őrjítő módon piszkál a kíváncsiság, vajon milyen lesz a folytatás?
Lara Adrian hírlevelében közreadott néhány apróságot: - Felfedte a 2012. január 24-i megjelenésre tervezett tizedik Éjfél szülöttei regény, a Darker After Midnight borítóját. (Sterling Chase könyve) - Beszámolt arról, hogy kiadójával további két folytatásra írt alá szerződét. - Valamint az is kiderült az emailből, hogy idén a rajongók számíthatnak egy különleges e-novellára, amelyről egyelőre csak az bizonyos, hogy nem Gideon & Savannah története lesz.
Kresley Cole pedig facebook követőit örvendeztette meg azzal, hogy a 2012. január 10-ére jelzett tizenkettedik Halhatatlanok történet címlapját megmutatta. Az egyszerűen csak Lothaire címre keresztelt regény tartalma ugyan még nem került fel a hivatalos honlapra, ám az amazon.com-on már megleshetjük.
Lothaire a halhatatlanok világának legrettegettebb és leggonoszabb vámpírjává vált az elmúlt évezred alatt. Múltjától vezérelve nem nyugszik, míg meg nem szerzi a Horda koronáját. Céljának elérését fenyegeti a sors által neki rendelt nő, arájának felbukkanása. Elizabeth Peirce egy egyszerű halandó, akinek sebezhetősége oly szembetűnő egy férfinak, akit megannyi leigázott ellenfele vére hajt. De Lothaire hamarosan rájön arája titkára. Egy csodálatos erő lakozik a törékeny emberben, egy erő, amely segítheti a férfi küldetését. Ám ahhoz, hogy ő birtokolhassa e hatalmat, el kell pusztítania a nőt. A múlt kínjai tönkretesznek-e mindent, vagy Lothaire képes lesz új életet kezdeni párjával?
Fülszöveg: Amikor Larát egy nap felkeresi nagymamája nővérének szelleme, a húszas éveiben járó vagány csaj egy pillanatra úgy érzi: megtébolyodott. Semmilyen racionális magyarázatot nem talál a történtekre, azt pedig mégsem érzi normálisnak, hogy egy kísértettel társalogjon. Sadie néni szelleme azonban nem foglalkozik Lara aggályaival, fontos feladatot bíz rá: meg kell keresnie rég elveszett nyakláncát, különben soha nem lelhet végső nyugalmat. Pedig szegény Larának a folyton zsizsegő Sadie néni nélkül is megvan a maga baja: nemrégiben indított üzleti vállalkozása máris a csőd szélén áll, egykoron a legjobb barátnőjének tartott üzlettársa mindent hátrahagyva meglépett Goába, ráadásul élete szerelme mindenféle indoklás nélkül szakít vele! Az eleinte nem kívánt barátság, azonban mind kedvesebbé válik Lara számára, és ahogy egyre több időt tölt a kísértet-nénikével, úgy válik mind izgalmasabbá az élete…
Tudom, sokaknak Kinsellaról elsőként a boltkóros Becky Bloomwood neve ugrik be, de én az önálló köteteit jobban szeretem. Humoros történéseik kellemesen kikapcsolnak, a főszereplőnők bridgetjonesos esetlensége újra és újra mosolyt csal az arcomra. S ezúttal a jól bevált receptet az írónő megbolondította a szellemvilág bevonásával. Be kell vallanom, kezdetben a frissiben elhunyt, ámde kedvenc nyaklánca visszaszerzéséig ideát ragadt Sadiet, aki huszonéves szellemként kísérti az őt egyetlenként látó unokahúgát, igen csak zavarónak, túl követelőzőnek, önzőnek és irritálónak tartottam. Olyan érzésem volt, mintha szegény Larát, akinek egyébként is bőven megvolt a maga baja, csak megkutyulja, és menthetetlenül ellehetetleníti. Ám úgy a regény felénél azon kaptam magam, hogy a múlt megismerése, főszereplőink összecsiszolódása után már őszintén megkedveltem a hóbortos, húszas éveknél leragadt nénit. Izgatottan vártam, hogyan alakul a lányok barátsága, miféle őrült küldetésre indulnak együtt a következő fejezetben, és drukkolok nekik, hogy megszerezzék a láncot, felderítsék a homályos régen volt eseményeket, és megkaphassák a kiszemelt lovagot. Kinsella remek munkát végzett. Kellemesen vegyítette a misztikumot, a nyomozgató, meglepetést is hozó szálat, a szinglis kliséket és a romantikus rózsaszín felhőcskéket. Ha kedvenc jelenetet kellene választani, bajban lennék. Nem tudnék dönteni a kacagtató, szellem vezényelte randi és a torokszorító végső búcsú között. Hosszú út vezet a temetéstől az örök nyugalomig, de érdemes betársulni Lara és Sadie mellé erre az édes, vidám kalandra. Ó, és örök igazság a jópofa nénitől:
"A fiúknak olyan a gondolkozás, mint a szex. Azt hiszik, lezavarhatják húsz perc alatt, aztán nem érdemes tovább kotlani rajta."
Fülszöveg: Egy csinos, ártatlan tizenhat éves. Egy jóképű, ígéretes jövő küszöbén álló tizenhét éves. Akik beleszeretnek egymásba... csakhogy testvérek.
Egy könyv, ami nem fél egy vérfertőző szerelemről írni. Egy könyv, amelynek fülszövege olvastán sokan undorodnak vagy épp a szájukat húzzák. Egy könyv, ami ha nincs a moly.hu, s a molynak egy voldemortsangele, valószínűleg sosem kerül a kezembe. Egy könyv, ami csodálatos, elképesztő, lélegzetet bennakasztó, édes, bús, szívet összetörő, borzalmas és megdöbbentő. Egy könyv, aminek olvasása nélkül most sokkal szegényebb lennék.
"How can something so wrong feel so right?"
Hosszú percek óta bámulom a képernyőt, és próbálom kiötölni, hogyan formáljam összefüggő mondatokká azokat a zümmögő, összekeveredő, egymás szavába vágó gondolatokat, amelyek betöltik az agyamat. Hogy lehetnék képes elmesélni azt az érzelmi hullámvasutat, amelyre magával ragadott a tehetséges szerző? Szavakba tudom egyáltalán foglalni, hogy ez az első ránézésre lassan folydogáló, elmélkedésekkel, belső gondolatokkal teli könyv képes volt forgószélként átviharzani a lelkemen? Megpróbálom, mert igazán megérdemelné! Lochan és Maya Whitely élete messze van a tökéletestől. Az apjuk évekkel ezelőtt lelépett, új családot alapított, s azóta feléjük sem néz. Az anyjuk elveszett fiatalságát, egykor volt szépségét kergeti alkoholba és főnökével folytatott kapcsolatba menekülve. Három testvérükről, a háztartásról nekik kell gondoskodni, s nem egyszerű a feladat. Bár mindig jó testvérek voltak, sőt igaz barátok, most a bajban igazán csak egymásra számíthatnak. Össze kell tartaniuk a családot, gondoskodni mindenről, elkerülni a gondozásba vétel rémét... és akkor belesodródnak valamibe, amiről maguk is tudják, hogy helytelen, hogy nem lenne szabad, de vágyják mindketten, mert megnyugvást, és békét lelnek egymás mellett a káoszban. Azt, ahogyan hol egyikük, hol másikuk szemén keresztül látjuk az eseményeket, érdekesnek találtam. Lochan, ahogyan mindennel szeretne megküzdeni, szeretne mindig helyesen és jól cselekedni, ahogyan mindeközben próbál pánikbetegségével is küzdeni... valami csodálatosan megírt karakter. Képtelen voltam nem szimpatizálni vele szinte a kezdetektől. Az, ahogyan Maya és Lochan rádöbbenek az érzéseikre, ahogyan igyekeznek harcolni ellene - néha egymásnak támadva zavarodottságukban, tehetetlen mérgükben -, ahogyan próbálnak bízni abban, egyszer minden jó lesz, ők is boldogok lehetnek... a szívemet facsarta. S aztán, amikor már eljutottam odáig, hogy elfogadtam a szerelmüket - mert annyira jól van az egész megírva, mert annyira átjön a főszereplők közti kapcsolat, a félénk érzékiség - sőt igazán drukkoltam értük, minden összeomlott. Hiába reménykedtem, hogy a szappanoperákból ismert fordulatok egyike majd megoldja a dolgot, hogy lehet ebből még happy end, a tragédia megállíthatatlanul közeledett. Az utolsó fejezet alatt, miközben vérző szívvel, könnyektől homályos szemmel faltam a sorokat, egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy ez nem lehet, ugye nem, ugye még véletlenül sem... pedig igen. Lochan, aki már annyi mindenről lemondott a többiekért, aki csak a boldogság morzsáit kaphatta, meghozta a végső áldozatot a családjáért. És én csak ültem a könyv felett, a torkomat elszorította valami fájdalmas gombóc, és egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy az az elszabadult érzelmi gyorsvonat, ami a szakadék felé rohant az egész történet alatt, tényleg le is zuhant. S az epilógus... istenem, végigbőgtem. Nem gondoltam volna, hogy ez, a kíváncsiságomtól hajtva felütött történet lesz a harmadik olyan regény, ami fölött valaha is krokodil könnyeket fogok hullajtani. Ó, és mennyit! De annyira megérte, mert ez... ez egy felejthetetlen történet. Vérfertőző szerelem, amely nem helyes, sem társadalmilag sem jogilag... mégis, megérthető és elfogadható. A történet elolvasásához nem csak nyitott szív, de nyitott gondolkodás is szükséges!
Fülszöveg: A jóképű, erős Rurik Wilder küzd a sötétséggel - a külső és a belső sötétséggel egyaránt. Rendelkezik a képességgel, hogy kedve szerint felvegye egy vad ragadozó madár alakját, ám ez a képessége halált és pusztulást eredményez. Egyszer aztán lehetősége adódik saját maga felszabadítására, és azon végzetes paktum felbontására, amely évszázadok óta szolgaságban tartja a családját. Egy nő azonban az útjába áll - Tasya Hunnicutt, az írónő, aki mindenáron bosszút akar állni a gyilkosokon, akik végeztek a családjával. Azokon a gyilkosokon, akikről az a hír járja, hogy olyan képességekkel bírnak, amelyekkel közönséges ember nem rendelkezhet.
Ismét egy olyan sorozat, amit voltaképp élvezek, látok benne annyi fantáziát, hogy érdekeljen a folytatás, ám tudom, az igazi kedvencek polcára nem fogom feltenni. Dodd a romantikus regények több alműfajában is kipróbálta magát, majd ügynökével gondoltak egy merészet, s a paranormális is felkerült a palettára. Az alapötlet tetszetős, igazán remek történeteket rejt... csak... nekem olyan érzésem van, mintha az ötletelős találkozó legjobb javaslatait összegyúrták volna, ám a részletes háttér kidolgozás valahogy elmaradt. Számomra túl sok az elvarratlan szál, túl kevés az igazán megválaszolt kérdés, és szörnyen bosszantó, hogy bár romantikus történetekről van szó, a szerelem feléről valahogy lemaradunk mi, olvasók. Az előző részben kész tényként kaptuk, hogy Ann fülig szerelmes főnökébe, most pedig ott csöppenünk a sztoriba, ahol főhőseink nem csupán megismerték egymást, de az első lepedőgyűrésen is túl vannak már. Kérdem én, a szerző csehovi álmokat dédelget vagy hová lettek az első száz oldalak? Reménykedtem, hogy csupán a sorozatindítónak vannak meg a maga gyermeknyavalyái, ám mostanra világos, hogy ez a séma, s ezért fölöttébb csalódott vagyok. Pedig nem lenne ez rossz regény, csak a fentebbieken való morgolódás közben nem tudtam tökéletesen belemerülni a pergő eseményekbe. Sőt, miközben a főszál alakulásán izgultam, addig Rurik és Tasya - a végjátékot leszámítva - nem igazán szerezték meg a teljes figyelmemet. Azon kaptam magam, hogy néhol a szememet forgatom szeretkezéseik lehetetlen időzítésén. Vagy épp, hogy jobban elgondolkodtat, hogyan is lett az egykor a cigánylány megerőszakolására készülő vademberből az a Konstatine, akit ezekben a könyvekben megismerünk. Úgy, de úgy olvastam volna tovább az ő történetüket, ami sajna csak nyúlfarknyiban mutatkozott meg a könyv elején. Valamint most már türelmetlenül szerettem volna rákiáltani az írónőre, hogy most mi a csuda is van ezzel a hirtelen a semmiből megjelenő óriási tetoválással. Ám mindezek ellenére kíváncsi vagyok a másik két testvér révbe érkezésére is. Mentségemre legyen mondva, az alaptörténet, a család maga, tetszik, és a kissé hatásvadász cliffhanger után egyszerűen kíváncsi vagyok, hogyan hozza össze a szerző, hogy minden a helyére kerüljön, és mindenki boldogságra leljen.
Camille DeAngelis - Petty Magic (Csip-csup mágia) Miss Evely Harbinger csábító és bajkeverő emlékei és vallomásai. (Magyarul sajnos nem elérhető) Önálló kötet [1] Paranormális romantikus [PR]
Evelyn Hartbinger szerint nincs semmi baj az egyéjszakás kalandokkal. Eve úgy néz ki, mint aki a délutánjait sütemény sütéssel, az estéit pedig a hintaszékbeni szunyókálással tölti. Ehelyett esténként az ősz hajszínt és a ráncokat éjfekete fürtökre és porcelán bőrre cseréli, azzá a gyönyörű fiatal lánnyá változva, aki egykor volt. Nem hibáztathatsz azért egy lányt, hogy egy kis szórakozásra vágyik, igaz? Nincs is ezzel semmi baj addig, míg Eve nem találkozik Justinnal, aki nagyon hasonlít a régi szerelmére.
Ebben a kalandról és időtlen romantikáról szóló, ragyogó fantáziával elmesélt történetben DeAngelis keveri a második világháborús hősiességet a boszorkánysággal, megteremtve egy mesésen gazdag világot, ahol a boszorkányok és a halandó férfiak szerelembe mernek esni. Érdekes, és szokatlan könyv volt. A hősnő Eve 149 éves –, a boszorkányok jóval hosszabb ideig élnek mint a normál halandók – de amíg a mágiája kitart, annyinak néz ki, amennyinek akar. Persze ennek a mágiának is van limitje, szóval az éppen aktuális pasitól mindig még az éjszaka folyamán lelép. A családjában mindenki boszorkány. Az unokahúgok és egyéb rokoni szálak útvesztőjében a szomszédok nem is igen tudják követni, hogy ki-kicsoda – főleg, hogy a Hartbinger nővérek időnként jóval fiatalabbnak mutatják magukat a valódi koruknál. Ezen kívül jópár bűbáj van még a tarsolyukban, alakváltás, láthatatlanná válás. És meglepő módon tudnak utazni is – csak egy mellékhelyiség kell hozzá. :) Eve egyszer szerelmes is volt, a II. világháború idején. Jonah-val együtt kémkedtek a nácik ellen, de a férfi meghalt egy bevetés közben. Aztán Eve 50 évvel később összetalálkozik a férfi jóval fiatalabb kiadásával, és rájön, hogy a szerelme reinkarnációjával van dolga. A korkülönbség azonban 120 év! Eve elkezd járni a fiúval, de szembe kell néznie azzal, hogy bármennyire is szereti, nem lehet közös jövőjük. A könyvben párhuzamosan láthatjuk a jelen történéseit és a visszaemlékezéseket a múltra. A dokumentumszerű leírásokkal elmesélt történet szinte hitelessé varázsolja a boszorkány-lét paranormalitásait. Én nagyon megszerettem ezt a könyvet, mert a története annyira egyedi a romantikus irodalom dömpingjében, a stílusa pedig fantasztikusan gördülékeny és szórakoztató.
„Neverino figyelmeztetett, hogy ne térjek vissza Berlinbe, de nem fűlt a fogam a Német nagykövetségen kilátásba helyezett titkári munkához, hogy gyűrött piszkozatokat válogassak a szemetesből, mint egy közönséges spicli. Így aztán az otthoni pihenést követően, visszatértem, és újrakezdtem a tenyérjóslást az új szomszédságban, különböző bűbájokat alkalmazva, hogy elkerüljem a civil ruhás rendőrök figyelmét. A Berlinben töltött idő alatt Morvennel végig tartottuk a kapcsolatot az ezüst lakaton keresztül, amiben egymás képét hordtuk – olyan ez, mint a mobiltelefon, csak a havi számla nélkül. A háború kitörése óta nem láttuk túl gyakran egymást. A vécé-öblítéses közlekedés legnagyobb hátránya, hogy nem biztonságos, amikor a célállomás háborús zónában van, nem tudsz kijutni, ha a fajansz éppen apró darabokra tört. Ennél már csak az veszélyesebb, ha két háborús zóna között akarsz utazni. Ha mindkét WC csészét lebombázták, halott ember vagy. Úgy hangzik mint amire kicsi az esély, de annyira nem kicsi, hogy megkockáztassuk. Még ha lett is volna időm az öblítéses hazatéréshez, akkor is a hagyományos úton kellett volna visszajönnöm (a tengeren át, talán, ahol az út az örökkévalóság meg még egy nap) – és hogyan tudtam volna megmagyarázni, hogyan kerültem Amerikába? Londonban élve, Morven haza tudott öblíteni szabályosan, de visszafelé kénytelen volt valami kis álmos megyébe érkezni a WC-s módon, az út többi részét meg vonaton megtenni. Egyszer meglátogattam Londonban a blitz* vége felé, és ugyan ezt kellett művelnem. Nem voltam hozzászokva az utazás közönséges módjához, és ettől mindig rosszkedvűvé váltam – ordító csecsemőkkel és babakocsikkal eltorlaszolt folyosók, tolakodás, ostoba beszélgetések, a mosdatlan testek bűze. Ilyenkor a kocsi végében lévő mellékhelyiségbe akartam menekülni – de ha mozgó vonaton próbálsz öblíteni – nem lehet megmondani, hol végzed.”
* 1940. szeptember 6-ától kezdődően London 76 napon át tartó bombázása
Fülszöveg: Ezer évvel ezelőtt egy brutális harcos járta az orosz sztyeppéket, és veszedelmes üzletet kötött. Cserébe a képességért, hogy átalakulhasson kegyetlen, vérengző fenevaddá, amikor csak kedve tartja. Konsztantin eladta a lelkét - és leszármazottai lelkét - az ördögnek.Aztán egy nap egy veszélyes prófécia felfedi az igazságot: egy család arra rendeltetett, hogy megküzdjön a sötétséggel - vagy szembenézzen a kárhozattal. Ann Smith szerelmes főnökébe, Jasha Wilderbe, azonban a férfi elcsábítására irányuló merész terve füstbe megy, amikor szembesül egy erős farkassal, amely a szeme láttára változik át azzá a férfivá, akit imád. Hamarosan rájön, hogy nem menekülhet el a sorsa elől, ugyanis Jasha Konsztantin leszármazottja, és Ann feladata megtörni a férfi lelkét gúzsba kötő átkot.
Kissé szkeptikusan vettem a kezembe ezt a regényt, s még csak nem is azért mert furcsállanám, amiért a szerző írt már történelmi-, contemporary- és paranormális romantikus történetet is, sokkal inkább, mert a régebben olvasott Christina Dodd kötetetek között akadt már nagyon is kedvemre való, ám olyan is, amit szinte alig akaródzott befejezni. Szerencsére ez a könyv a jó kategóriába tartozik. Az események szinte végig egy szálon futnak, majdhogynem végig csak a főszereplőkre koncentrálunk. Nem éreztem a másodszál hiányát, viszont talán ez lehetett az oka, hogy jóformán egy ültő helyemben elfogyasztottam a lapokat.Szeretem az macsó alfahímeket, bírom a farkasokat... ki hibáztatna, hogy rabul ejtett Jasha. Annt is könnyen megkedveltem, minden bizonnyal azért mert emlékszem még, milyen is plátói szerelemtől sóhajtozni, és ezért nagyon tetszett, hogy ő bizony elhatározta, tesz azért, hogy ez az ezidáig egyoldalú dolog túllendülhessen a holtponton. Picit csalódott vagyok, hogy a szülők szerelméről keveset tudhattunk meg, pedig az átok megtörésében nekik van igazi szerepük, gyermekeik és választottjaik inkább eszközök a paktumból való megszabaduláshoz. És Ann rejtélyes tetoválásától is többet vártam volna. Olvasás közben komoly kombinálások zajlottak a fejemben, amelyek többségében Jasha karján tini korában megjelenő kígyó tetoválásokkal hoztam összefüggésbe. De semmi ilyen nem derült ki. :( Talán a későbbiekben? Nem bánnám, mert számomra így kicsit kidolgozatlan ez a szál. Egy dolog miatt viszont tényleg húztam a számat, s ez elég is ahhoz, hogy nálam megtörje a szinte tökéletes összképet. Képtelen vagyok megbocsátani, hogy a szerző azt találta a legjobbnak, ha a főszereplők először ennyire durván lesznek egymáséi. Az ugyan egyértelműen kiderült, hogy Ann mennyire fülig bele van habarodva a főnökébe, ám Jasha részéről ilyesminek semmi jele nem volt. S akkor bumm, teljesen begerjedve letámadja a halálra rémült nőt. Számomra túl gyors, túl váratlan... túl állatias volt ez az erőszakosság, még akkor is, ha később igyekszik a legfigyelmesebben kezelni párját. Hmm, igen, azt hiszem nekem jobban bejönnek az óvó, gyengéd alakváltók. Ígéretes, de messze nem hibátlan sorozat indító pararománc. Folytatom is a soron következővel. Ó, és említettem már, hogy J.R. Ward is írt ajánlót a sorozathoz? :)
Fülszöveg: Danny London egyik legsötétebb negyedében, fiúnak öltözve éli az árva utcagyerekek életét, és lopással keresi a kenyerét. Csak annyit tud, hogy családját megölték, de neki a csodával határos módon sikerült megmenekülnie. Jeremy Malory nem mindennapi körülmények között találkozik Dannyvel. A lány egy ócska fogadóban megpróbálja kirabolni az ifjú lordot, és akkor még egyikük sem tudja, hogy ez a kaland milyen váratlan fordulatokat hoz mindkettejük életébe. Ki ez a titokzatos nő, akinek a múltja a feledés homályába vész? Miért akarják még most is eltenni láb alól, és kinek áll útjában? Jeremyről mindenki tudja, hogy soha nem akar megnősülni, és mindennél fontosabbnak tartja a szabadságot. Mi történik, ha egy olyan nővel találkozik, aki hozzá hasonlóan gondolkodik, és határozott elképzelései vannak a jövőjéről? Képes ellenállni a kísértésnek, amikor Danny a szeme előtt változik át rongyos csavargóból gyönyörű nővé?
Nem igen tudnám megmondani, miért pihennek jó ideje érintetlenül a könyvespolcomon Johanna Lindsey idehaza legutóbb megjelent regényei. Pedig szinte biztosra vehető, ha felütünk egy Lindsey kötetet, pláne ha a Malory sorozat valamelyik részét, akkor rózsaszín romantikus felhőn kényelmesen hátradőlős, álmodozós regency mesén izgulhatunk főhőseink garantáltan boldog egymásra találásáig vezető kalandjain, miközben egy olyan kiterjedt, szerető család tagjának érezhetjük magunkat, ahol gyakorta felkuncogunk majd a rokoni ugratásokon. Most sem volt ez másként. Könnyed, szórakoztató, My Fair Ladyvel ötvözött hamupipőkés történet, megbolondítva egy csipetnyi humorral, a háttérben egy leleplezésre váró sötét árulással, ám eget rengető nagy meglepetések nélkül, egy csöppet kiszámítható fordulatokkal. Illetve helyesbítek. A nyitó jelenet, Danny - no igen, folytatódik a férfiasra átköltött nevű hősnők sora - egyetlen igazi, de szörnyűséges emléke, rendesen meglepett. Szokatlan indulás egy románcnál, de a kíváncsiságomat kellően felpiszkálta. S amikor Jeremy barátja kínos helyzetének megoldásához elrabolja a fiúnak öltözött, besurranó tolvajként kenyerét kereső hősnőnket... a könyv megfogott magának. Szerettem, alig akartam letenni, és valóban jókat kacarásztam itt-ott. A kedvenc részem talán a kiszabadult házi kedvences rész, no és amikor utána Jeremy a kétes felmenőkkel rendelkező egér mellé egy kiscicát és kutyust ajándékoz Danny-nek.
"A lány Carlton mellkasára térdelt, hogy ne tudjon felállni. – Az az én kedvenc állatom – közölte az elképedt szolgával. – Ha még egyszer megpróbálod megölni, esküszöm, hogy én váglak fejbe vágni azzal a seprűvel. ... – Nem tudtam, hogy a tiéd – mentegetőzött a férfi.A lány bólintott, és éppen le akart szállni róla, amikor Jeremy lépett be a konyhába, akit szintén odacsalt az éktelen lárma. – Ki vagy rúgva, Carlton – mondta. Danny a lordra nézett, és látta, hogy nem mosolyog. Az arckifejezése azt sugallta, hogy halálosan komolyan gondolja, amit mondott.– Miért van kirúgva? – Birtokháborítás miatt."
Hiba volt eddig várni a regény elolvasásával. Elbűvölő kedves kis mese, ami pár órára garantáltan elfelejteti a valóságot. El is határoztam, hogy a folytatásokat is hamarosan kézbe fogom venni.
Fülszöveg: Egy profi futballista nagyvilági életmódja a legutolsó dolog amire Tara Lincoln partiszervezőnek szüksége van, még akkor is, ha szenvedélyes egy éjszakás kalandjuk minden kétséget kizáróan bebizonyította, Mick Riley aztán nem csupán a sportpályán férfi a talpán. Tara egyszer már szeretett, és hatalmasat csalódott... semmi kedve még egyszer ilyet átélni. Ám ha Mick egyszer a fejébe veszi, hogy győzni fog, semmi sem állíthatja meg. Tökéletes játéktervet eszelt ki, hogy megkaphassa ezt a vadító kis boszorkányt. Ízelítő részlet az írónő honlapján olvasható.
Óh... hát el lehet menni egy ilyen borító mellett? Nekem nem sikerült! S a szemlegeltetésre csábító, kidolgozott izmok - amelyek láttán született pajzán gondolatokat most hagyjuk - megcsodálása után képes voltam azt is észrevenni, hogy két, maguk is erotikától túlfűtött történeteikről híres, írónő is melegen ajánlja Jaci Burton új sorozatának indító kötetét. Maya Banks és Larissa Ione kedvcsináló hírverése garantálta, hogy előbb utóbb megnézzem magamnak a könyvet, hiszen SEP óta különösen dögösnek tartom a focistákat. Napjainkban játszódó, a sportolók világába is bepillantást engedő, fülledten erotikus románc. Lévén nem vagyok az a pirulós kislány, gondoltam, ide vele nekem. Nem bántam meg a döntést, roppantul élveztem ezt a kis huncut kirándulást, és biztosan keresni fogom a folytatásokat is, elvégre még két Riley testvér vár a párjára.
“Mick hadn’t become the NFL’S leading quarterback by lying back and playing dead."
Mick, a dögös harmincas sportoló, az NFL egyik sztár irányítója megcsömörlött a könnyű nőktől, nyugalomra és talán egy igazi kapcsolatra vágyik. Izmai mellett az agyát is használja, tökéletesen tisztában van azzal, hogy pár év múlva vissza kell vonulnia, és megtesz mindent - legyen szó akár unalmas közszereplésekről, épp csak elviselhető hölgytársasággal -, amit céltudatos menedzsere javasol annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb pénzt hozhassa ki jelenlegi sikereiből. Ám egyszer csak, a csapat egyik rendezvényén megpillantja az igazi nőt. Olyat, aki nem pózol, akin a csontjain kívül is akad mit fogni, aki nem ijed meg egy elé tett steak szelettől, aki nem csak azt tudja a sportról, hogy zajjal és kosszal jár, és nem csak kellemesen el lehet beszélgetni vele, de meg is nevetteti a partnerét. S amikor a nő az együtt töltött vadító éjjelt követően meglép előle, igazi férfiként a nyomába ered, hogy becserkéssze. Tara Lincoln élete nem volt leányálom. Egyedülálló anya egy kamasz fiúval, aki keményen dolgozik, hogy nagy álma, önálló vállalkozása, sikeres legyen. Esze ágában sem volt randizni, de a szenvedély, no meg Mick teljesen levette a lábáról. Bár érthetőnek találtam idegenkedését attól, hogy belekeveredjen a népszerű emberek zaklatott világába, volt két dolog, ami miatt képtelen voltam maradéktalanul megkedvelni a karaktert. Először is, mindig a legrosszabbat feltételezte Mickről; igen hamar rossz következtetéseket vont le, majd elviharzott. Rendben, a férfi sem tökéletes, node többször is egy nyílt beszélgetés célravezetőbb lett volna a durcizástól. A másik pedig, ami nálam negatív visszhangra lelt, hogy soha, egyetlen egyszer sem hagyta el a száját semmi más a szeretkezésre invitálás kapcsán, mint a 'f*ck me'. Most komolyan? Nem zavar, ha nyílt leírásokkal, vagy kendőzetlen beszéddel találkozok, de ez kicsapta nálam a biztosítékot. A szerelmi jelenetek egyébként nyíltak, perzselőek és hihetőek. Két, egészséges szexuális étvággyal rendelkező felnőtt erotikus játékai, s ennek megfelelően változatos és hááát gyakori. Sajnos azonban megmaradnak egy szinten. Jobbnak találtam volna, ha a kapcsolat komolyodásával egyfajta érzelmi mélység is színezte volna a főszereplők szeretkezéseit. De nem lehet mindent, nem igaz? Helyette viszont ott voltak azok a pillanatok, amikor megosztották egymással múltjuk titkait. Mindenesetre azt hiszem, találtam egy újabb igényes erotikus regény szerzőt, akire érdemes odafigyelni. A fantáziát felpiszkáló izzó jelenetek között ott egy szórakoztató, értelmes alaptörténet is, amelyben az írónő olyan témák feszegetésétől sem riad vissza mint az alkoholizmus, drog problémák vagy épp a nem kívánt terhesség. Szóval igen, várom Gavin történetét!
: A regény borítóján Jed Hill fitnesz modell látható. A goodreads.com oldalon találni egy válogatást a legdögösebb pasis borítókról.
Jeaniene Frost nyakig merült a karácsonyi Cat & Bones novella írásába. A The Bit Before Christmas antológiában megjelenő Home for the Holidays-ben az írónő ígérete szerint olyan szereplőt fogunk megismerni, aki Bones múltjáról olyan dolgokat tud, amelyekkel még kedvencünk sincs tisztában. Izgi! :) Úgy tűnik a Lovasok megérkeztével sem kell lemondania a rajongóknak a Demonica folytatásokról, hiszen Larissa Ione egy újabb novellával jelentkezik augusztus végén, a Supernatural kötetben. A történet címe Vampire Fight Club lesz, amelyben a démonkórház egyik ápolónője, az alakváltó Vladlena találja majd meg a szerelemet egy dögös vámpír oldalán.
Kresley Cole végre elárulta Lothaire párjának nevét: Elizabeth Peirce. Ő lesz a Halhatatlan széria első halandó hősnője. A facebook bejegyzésben szó esett Nixről is, hiszen sokan reménykedtek abban, hogy a dögös vámpír menyasszonya a Mindentudó lesz majd. Ám az írónő megsúgta, hogy kettejüknek igen érdekes a közös múltja, s hamarosan mindenkinek világossá fog válni, hogy miért nem lehetnek soha mások, mint barátok vagy épp ellenségek... s egyébként is, a sorozat kezdetétől világos, ki lesz Nix párja... mármint Cole-nak. :D
Márciusban már szót ejtettem a Royal House of Shadows sorozat két darabjáról. Mára felkerült Gena Showalterhonlapjára mind a négy rész borítója és tartalma.
J.R. Ward facebook lapján vérpezsdítő szösszenetet olvashatunk. A pár mondat az Envy-ből, a soron következő Bukott Angyalok kötetből származik... persze a bosszantó, 'a fele kimondatlan marad' stílusban... ám az édeshármas biztosnak tűnik.
"Spinning the woman around, Ad eased her down onto XXX XXXXX in front of Eddie and XXXXXXX XXX XXXXX with some subtle pressure at her jaw. Grabbing the back of her head, he guided her to his friend’s XXXXXXXXX XXXX, working her as he XXXXXXX X XXXX around to Eddie’s XXX."
Nalini Singh facebookján elárulta, hogy Alakváltó sorozatában Hawke könyve, a Kiss of Snow után, 2012-ben valamelyik Snow Dancer falka béli hadnagy fog párra lelni. A szerző blogján pedig két várakozás fokozó apró részletet találhatunk.
Julia Quinn honlapján pedig megnézhetjük a május 30-án megjelenő legújabb regény, a Just Like Heaven kedvcsináló trailerét.
Fülszöveg: A neve Ares és az emberiség sorsának súlya nyugszik a vállán. Ha a gonosz erői őt ledöntik, a világ is vele omlik. Mint az Apokaliszis Négy Lovasának egyike a halandóktól messze erősebb, de még ő is képtelen örökké a végzetével harcolni. Főleg, ha tulajdon testvére szervez összeesküvést ellene. Ám van még egy utolsó reménysugár. Cara Thornhart, aki oly módon áldott, amit az emberek nem képesek, vagy nem akarnak érteni. Ő a Lovas megmenekülésének vagy bukásának kulcsa.
Larissa Ione már a Demonica sorozatának záró darabjában felvezette az Apokalipszis Négy Lovasáról szóló szériáját. Még ott megtudtuk, hogy a seminus démonok egyetlen női képviselője azzal, hogy adottságával járványt bocsátott a vérfarkas társadalomra, nem csak ott okozott problémákat, de egy, még attól is fenyegetőbb bajnak nyitott utat. A Sin által generált fertőzés beteljesítette az Ítéletnapi jóslat első részletét. A Négy Lovas eddig a gonosz és a jó között egyensúlyozott, ám a prófécia által említett első pecsét feltörésével Pestis (Reseph), látszólag menthetetlenül, a gonosz oldalra állt, s nem által mindent megtenni, hogy testvéreit is magával rántsa. Első célpontja a Háborút megtestesítő Ares. Pecsétjének védelmező szerepe fatális véletlen folytán Carára, a vételen emberre, száll. Persze Cara adottsága - belső energiáját használva képes az állatokat gyógyítani - fontos szerepet játszik majd abban, hogy a halálosnak ígérkező küldetés végül boldog véget érhessen. Mielőtt nekikezdtem a regénynek, felfrissítettem ködös emlékeimet a Lovasokról, hogy aztán olvasás közben rájöjjek, az írónő egy apró, de jelentős változtatástól eltekintve igyekezett követni a Jelenések könyvében leírtakat. Megvan a Négy Lovas színben stimmelő lovaikkal és megkísértésük is a megfelelő sorrendben következik, csak épp Éhínség (Limos) itt nőként jelenik meg, s hogy még egy csavar legyen benne, ő a Sátán menyasszonya is. Értékeltem, hogy a Bibliai ismereteket milyen nagyszerűen dolgozta bele az általa felépített világba. Izgalmasnak ígérkezett a történet, s hozta is az elvárt fordulatokat, sőt meg is toldotta néhány váratlan meglepetéssel. Ilyen volt számomra a Pokol kutyáinak szerepe, no és maga Hádész feltűnése. Döbbenet, hogy ilyen rémisztő teremtményeket is képes volt úgy bemutatni Ione, hogy kedvem támadjon megdögönyözni egyiket másikat, különösen a még kölyöknek számító Halt, akivel Carának a legszorosabb lesz a kapcsolata. Kellemesnek találtam, hogy a már megismert szereplőket sem veszítettük teljesen szem elől, bekukkanthattunk a 'boldogan éltek, míg' részbe is illetve tevékenyen részt vesznek az Apokalipszis bekövetkeztének meggátlásában. Mégis, számomra valahogy lassan haladtak az események. Nem éreztem azt, hogy 'óóóó, most nem tudom letenni a könyvet', nem kapott el annyira a sodrása, hogy ne tudtam volna bármikor abbahagyni, majd minden gond nélkül újra felvenni a fonalat. Viszont igazán tetszett maga az elképzelés és a főszereplők között kialakult kapocs, és naná, hogy izgatja a fantáziámat, hogyan alakulnak majd a dolgok. Kíváncsian várom Limos regényét, de talán még ettől is jobban várom, vajon találnak-e arra módot, hogy a gonosszá lett testvért megmentsék. Ajánlom azoknak, akik szeretnének belekóstolni egy kissé sötét, de csábító világba.
: A sorozatnak máris két további kötetet ígér a hivatalos honlap.
