Sarah Andersen: Adulthood Is a Myth - Felnőni ​kiábrándító

Úgy ​​érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb! Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézenfogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!

Azzal készültem kezdeni a bejegyzést, hogy nem vagyok egy nagy képregény fogyasztó, de aztán utána gondoltam a dolognak, és kiderült, hogy erősen sántítana ez a kijelentés. Való igaz, hogy a polcomon csupán néhány darab díszeleg – nevezetesen a Kázmér és Huba összes, egy-két Korcsmáros Pál féle Rejtő adaptáció, pár Sherrilyn Kenyon manga és persze a Napernyő protektorátus képregény kötetek -, ugyanakkor mióta beszabadultam a tumblr oldalra szépen felszaporodtak a követett oldalaim közt az ilyen-olyan rajzolt sztorik és pár képkockás stripek. Előbbiből a legújabb nagy kedvencem a Check, please, utóbbiakból választani sem tudok, annyi akad, amin jót szoktam mosolyogni. A teljesség igénye nélkül szívesen ajánlom megkukkantásra Nick Seluk Heart and Brain, Liz Climo cuki ámde némileg szarkasztikus hangvételű állatkás, valamint Brian Gordon Fowl Language névre keresztelt alkotásait. S igen, Sarah Anderson neve szintén e sorba kívánkozik, csakhogy a Felnőni kiábrándító magyar címet viselő gyűjteményét immár kézbe is vehetjük, s magyar fordításban élvezhetjük.

Bizony, ez a fiatal brooklyni művész számomra nem ismeretlen, ugyanis jó ideje már, hogy szembe jött velem az egyik, könyvmoly lét lényegére hihetetlen érzékkel rátapintó, kis szkeccse, és utána néztem, ki alkotta meg azt a kissé zilált hajzatú, óriási szemű csajszit, aki mintha csak engem karikírozott volna ki. A kutatás eredménye végül az lett, hogy felszabadultam a GoComics-ra, és órákat töltöttem el vihorászva a képernyő előtt. Úgyhogy talán célszerű az ilyen felfedező túrákat egy esős, lusta vasárnapra tartogatni, különben úgy járhatunk, mint Sarah laza egyszerűséggel ábrázolt hősnője néhányszor, azaz másnap élni sem nagyon lesz erőnk.

Node gondolom, mindenkit izgat, mit rejtenek a lapok, szóval térjünk a tárgyra.

Aki a neten követi a DoodleTime hetente jelentkező frappáns frisseit, annak valószínűleg nem sok újat fog mutatni a kötet. Ismerős, hétköznapjaink kínos vagy épp nyűgös szituációit némileg ironikus módon bemutató képsorok köszönnek vissza oldalról oldalra, voltaképp rendezetlen kis összevisszaságban.

S én őszintén bevallom ezért picit elkettyentem, mert szerettem volna valami izgalmas ráadást. Mondjuk milyen klassz lett volna, ha kapunk egy kronológiailag rendezett bepasizós válogatást. Ám ezt az aprócska nyifi-nyafit leszámítva elégedett vagyok a könyvvel. Szórakoztató, cuki és csöppet hibbant, szókimondó és szeretnivaló mosolyadag, amiben biztos vagyok, mindenki talál majd olyan jelenetet, amit mintha az ő életéből varázsolt volna a papírra Sarah.

Szóval nem, nem kell attól tartani, hogy esetleg nem mi vagyunk a célközönség. Én például jóval túl vagyok már a pályaválasztási időszakon, a táskában rendet tartok, a jegyzetfüzeteket telis-tele írom, sőt, a melltartóimat is rendszeresen mosom. Ugyanakkor máig őrzöm néhány plüssállatomat, utálok vásárolni, néha nehezemre esik felkelni, s le sem tagadhatnám, hogy képes vagyok a könyvek világában és a neten egyaránt órákra, napokra elveszni.

Egy szó mint száz, ott a helye a polcon ennek a kötetnek, hogy mikor épp eleged van a világból, bármikor leemelhesd, hogy picit felvidítson.

10.20. - Olvasónapló
10.21. - Bibliotheca Fummie

10.22. - Always Love a Wild...
10.23. - Sorok Között
10.24. - Deszy könyvajánlója
10.25. - Dreamworld
10.26. - KönyvParfé
10.27. - Insane Life
10.28. - Zakkant olvas
10.29. - Függővég
10.30. - Szembetűnő
10.31. - Angelika blogja

Nyereményjáték:

Minden állomáson láttok egy képet vagy részletet egy közismert képregényből, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyikből. Ha ez megvan, a képregény címét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszolnak! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Tovább...

Sarina Bowen: Keepsake

Lark Wainright egykor vakmerő lány volt, az élete pedig merész kalandok sorozata. Ám legutóbbi tengerentúli útja balul sült el. Bár nagyjából sértetlenül hazajutott, azóta éjszakái rettegéssel telnek. Így amikor legjobb barátnője megkéri, segítsen ki náluk a termelői piacon, Lark lecsap a lehetőségre, hogy az őszt Vermontban tölthesse. Csakhogy a rémálmok nem eresztik. Ám szerencsére a Shipley farm halk szavú kisegítője mindig ott terem, hogy megnyugtassa, ahányszor az emlékek túl soknak bizonyulnak. Zachariah maga is túlélő. Négy éve már, hogy a poligám szekta, amelyben felnőtt, elűzte. Békére lelt a Shipley gazdaságban almát szedve és gépeket bütykölve. De az, hogy a sajátjai eldobták, nyomott hagyott a fiún. Néha kicsit elveszve érzi magát ebben a világban, ahol megannyi filmidézet vált a napi társalgás részévé, hisz mielőtt tizenkilenc évesen Vermontba érkezett, sosem látott tévét, vagy használt telefont. Valójában egy sor dolog van, amit sosem próbált még. Zach és Lark lassanként bizalmukba fogadják a másikat, s egy éjjel igazán közel kerülnek egymáshoz. Ugyanakkor Lark lelke még mindig túlságon sajog, s eltaszítja magától Zachet. Ő viszont be szeretné bizonyítani a lánynak, hogy vele örökre biztonságra lelhet.

“This is the land of milk and maple syrup.”

A harmadik True North kötetben ismét visszatértünk a vermonti Shipley farmra, hogy tanúi legyünk a dolgos, ámde roppant hallgatag kisegítő, Zach, párra találásának. Nagyon örültem, hogy viszontláthatom a megszeretett famíliát, ugyanakkor elmondhatatlanul kíváncsi voltam, vajon milyen történettel lep meg minket az írónő, hiszen a korábbi regényekből már világos volt, itt bizony egy szűz főhőssel fogunk találkozni. S lássuk be, ez azért nem oly gyakori a románcokban. Ártatlan hősnők akadnak szép számmal, node tapasztalatlan férfiak ritkán kapnak főszerepet. Szóval érdeklődő és lelkes várakozással tekintettem e könyv elé.

És Sarina ismét csak levett a lábamról. A stílus tőle megszokottan kellemes és gördülékeny, a hangvétel pedig újfent könnyeden hétköznapi volt. Ezúttal is olyan élénk és itt-ott kimondottan informatív leírásokkal gazdagította a történetet, hogy élmény volt olvasni, s nehéz volt megállni, hogy ne keresgessek rá például a sok különféle almafajtára. Ugyancsak nem volt meglepetés, hogy a lapokon kijutott baráti ugratásból és családi összetartásból, gyengéd érzelmekből és szenvedélyből egyaránt.

Mégis, ennyi hasonlóság dacára, ez a rész teljesen más lett, mint Griff vagy Jude sztorija. Előbbi – Bittersweet - inkább humoros és vadító volt. Utóbbiban – Steadfast - egy sokat megélt férfi próbált visszatalálni igaz szerelméhez. Ez pedig egy világtól elzárt szektában nevelkedett, majd onnan elkergetett szűkszavú fiú, valamint egy egykor kalandvágyó, mára azonban démonaival küzdő lány csendesen, lassan alakuló, s talán pont ettől annyira hihető kapcsolatáról szólt. Két szerethető karakter édesen érzelmes egymásra találásáról, amit elmondhatatlan élvezettel olvastam.

“The very person I needed to be strong for was the one who could make me fall to pieces.”

Tetszett, hogy főhőseink előbb barátok lettek, csak aztán ragadta el őket az egymás iránt érzett vonzalom. Imádtam, hogy Zach micsoda úriember, hogy mennyire kedves volt, ám azzal vett csak le igazán a lábamról, hogy milyen nagyon imádta a könyveket. Egy tündér pofa a srác, az egyik legédesebb, legfigyelmesebb főhős, akibe csak volt szerencsém belehabarodni olvasmányaim során. Választottja, Lark, pedig annyira megérdemelte, hogy valaki ilyen mellett leljen békére. S most itt két icinyke-picinyke spoiler szerű dolgot szeretnék megjegyezni, mert egyszerűen muszáj, mert ez a két apróság – mindkettő a lányhoz kapcsolódó - hatalmas piros pontot szerzett nálam a könyvnek. Az egyik, hogy a fogságból összetörten hazaérkező hősnőt nem erőszakolták meg. Bizony, kedves szerzők, nem csak az lehet borzalmas megrázkódtatás egy nő életében. A másik pedig, ami nekem nagyon bejött, hogy egy olyan traumát, amit ő átélt nem tüntetett el csak úgy varázsütésre a szerelem, hanem igen is szüksége volt terápiára, arra, hogy saját maga rendbe tegye a buksijában a dolgokat. Az, hogy Zach milyen tüneményesen támogató volt, már csak a hab volt a tortán, ahogyan azok a cuki levelek is. *sóhaj*

Úgyhogy minek tagadjam, az én szememben ez megint egy kár lenne kihagyni darab. Be kell ismernem, a Keepsake komótosabb ütemű és visszafogottabb hangulatú regény, mindazonáltal nekem most nagyon jól esett, megmelengette a lelkemet és mosolyt csalt az arcomra.

Kedvenc idézetek:

“Even the safest place in the world felt more elusive after you'd visited some of the ugliest ones.”

“... if we all act scared of each other all the time, we'll all just huddle in our corners. And the world will stay fearful.”

“Sometimes you have to take a step back before you can move forward.”

♥ Az e-arc példányt hálásan köszönöm a szerzőnek!

➤ My review on goodreads.

Tovább...

Brittainy C. Cherry: The Air He Breathes - Lebegés

Óva intettek Tristan Cole-tól. Azt mondták, kegyetlen, jéghideg, durva. Elítélték a múltja miatt. Ha csak ránéztek, egy szörnyeteget láttak, akinek bűnhődnie kell. Én tehetetlennek és dühösnek láttam, mert bennem is hasonló erők dolgoztak. Üresek voltunk. A múlt sebei a földre húztak minket, pedig mi lebegni szerettünk volna. Ő mennydörgés volt, én villámfény – soha nem volt még ilyen tökéletes vihar. Tristan csókja haragos volt, és szomorú. Bocsánatkérő és gyötrelmes. Nyers és valódi. Mint az enyém. Lizzie és Tristan torokszorító szerelmi története éppúgy szól veszteségről és újrakezdésről, mint a bennünk rejlő démonok legyőzéséről. Brittainy C. Cherry Az vagy nekem sorozata már milliók szívéhez talált utat. Engedd be te is!

Az ember lánya azt gondolná, hogy ha egy regényt már kétszer-háromszor elolvasott, arról órákat tud fecsegni minden nehézség nélkül. Nos, legmélyebb sajnálatomra az én könyvmoly múzsám nem épp nagy segítség, ha valami úgy igazán leveszi a lábáról. Összeszedett gondolatok fülembe sugdosása helyett inkább csak megkukul, és ábrándosan sóhajtozik. Ily’ módon magamra maradva hát a könyvhöz méltó óda zengése helyett inkább röviden beszámolok arról, hogyan hódította meg a szívemet Brittainy C Cherry.

„… a varázslat nem más, mint maga a szerelem.”

Bevallom, semmit sem tudtam róla vagy a munkáiról, amikor először felfigyeltem a borítóra. Amiben biztos voltam, hogy Franggy Yanez tipikusan az a pasi, akinek roppant szívesen turnék bele a szakállába, ha fogalmazhatok így. Szóval a modell irtózatosan vonzott, a tollmotívumok halvány megjelenítése, az akvarellesen elmosott háttértől kissé borongós hangulat pedig nagyon bejött. Szerintem egyszerűt, mégis elragadót alkotott Staci Brillhart (aki Staci Hart néven egyébként maga is sikeres írónő). S olyannyira eluralkodott rajtam a cover whore attitűd, hogy józan megfontoltságot félredobva, különösebb utána olvasás nélkül megrendeltem a dedikált kiadást.

„A tegnapok fájdalma enyhülni kezdett, és egyre halványabbakká váltak a holnapok félelmei. (…) Azt választottam, ahol éppen voltunk. Az aktuális nap, a ma ígéretét.”

Persze ha nem ilyen csoda lapult volna a csábító külcsín alatt, ez egy igen csak költséges botorság lehetett volna. Ám hihetetlen szerencsémre ez egy gyönyörűen megírt, léleksimogató, mégis szenvedélyes romantikus történet. Én pedig imádtam minden szavát, minden lapját, minden fejezetét. Annyira, hogy olyan mennyiségű idézetet jelöltem meg benne, hogy szinte agyon post-iteztem szegényt, lett légyen szó az angol avagy a magyar változatról. Megbabonázott, ahogyan a fájdalom, majd az éledező remény, s végül a szerelem életre kelt a sorokban. A szereplők gyötrődéseit és örömeit egyaránt magaménak éreztem, velük szenvedtem, gyógyultam és találtam rá a boldogságra. S azt hiszem, ez a lényeg, hogy a történet megérintsen, hozzátegyen valamit az olvasó lelkéhez. Márpedig Brittainy írása pont ilyen. Édes, apró pillanatokkal elvarázsol minket, és mesésen lírai megfogalmazással teszi egyedivé az élményt, ami aztán soká-soká velünk marad.

Jaj, egyszerűen elképesztő a Lebegés! Olvasni kell, átélni és átérezni.

„Nem tudtam, hogy egy összetört szív darabjai önállóan is tudnak dobogni, csupán szerelemből.”

S ami a legjobb, hogy nem egyszerűen mázlim volt ezzel az egy sztorival. Nem ám! Ugyanis az egész sorozat ilyen. Mindegyik kötete más és más, mégis egyaránt csodaszép. S ráadásul úgy tűnik, szép sorban érkeznek majd magyarul is. A második rész a Tűzeső címet fogja viselni.

Kedvenc idézetek:

„Mert a rossz napok miatt lesznek a jobbak még jobbak.”

„Ahhoz, hogy az ember erősnek érezhesse magát, előbb meg kell tapasztalnia a gyengeséget.”

„… a legőszintébb szeretet a mély fájdalomból fakad.”

Könyvinfók:

Brittainy C. Cherry Kiadó: Libri Fordító: H. Prikler Renáta ISBN: 9789633108284 392 oldal, kartonált

Műfaj: jelenkori romantika Sorozat: Az vagy nekem 2. Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, váltott nézőpontú Ki? Elizabeth Baley (28) & Tristan Cole (33) Hol? Meadows Creek (Wisconsin) Mikor? 2015. július - 2016. május Érzékiség? visszafogott Szerelmi háromszög? nincs Lezárás? boldog Önállóan olvasható? igen

10.07. - Kristina blogja
10.09. - Angelika blogja
10.11. - Sorok között
10.13. - Kelly & Lupi olvas
10.15. - Könyvvilág blog
10.17. - Zakkant olvas
10.19. - CBooks
10.21. - Insane Life
10.23. - Deszy könyvajánlója

Nyereményjáték:

A történetben mind Lizzie, mind Tristan elvesztette élete párját, és a gyász fájdalmával küzd. Olyan élethelyzet ez, amely már rengeteg írót megihletett. Épp ezért mostani játékunk igazán könnyű lesz, hiszen csupán négy olyan szerző és könyvcím párost várunk, amelyekben valamelyik főszereplő özvegy.

(Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszolnak! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Tovább...

Sophie Jackson: An Ounce of Hope - Egy ​csepp remény

Max O’Hare képtelen elengedni a múltat. Legjobb barátja nélkül nem élte volna túl a gyönyörű szőkeség, Lizzie tragikus elvesztését, és rég a drogosok poklát járná. Kap még egy esélyt a sorstól… Az elvonón ugyan végigmegy a gyógyulás tizenkét lépcsőjén, de indulatos marad, és nem enged közel magához senkit. Grace Brooks lelkébe égett a seb, amit az a férfi ejtett, aki felesküdött, hogy tisztelni és védelmezni fogja. A lány messzire menekül, és titkait mélyen magába zárja. Az egyikük érezni akar, a másik elrejtőzik az érzések elől. Melyikük lesz elég erős, hogy a szerelem erejével átüsse a falat?

Szerintem kétféle jól megírt, mellékszerepből reflektorfénybe lépő karakter létezik. Vannak olyanok, akik annyira szimpatikusak, cukik, dögösek, viccesek, jófejek stb., hogy az ember szeretne többet olvasni róluk. Illetve vannak a meggyötört vagy épp az antihős jellegű figurák, akik – belőlem legalábbis – afféle morbid kíváncsiságot váltanak ki. Utóbbiaknál például mindennél jobban izgatja a fantáziámat, hogy valakiből, akitől kezdetben a hideg rázott, netán a viselkedése miatt megvetettem, hogyan lesz képes a szerző olyan alakot formálni, akinek drukkolhatok, akiért rajonghatok.

„Annyira hozzászokott már, hogy a gonosz farkas szerepét játssza, hogy már nem is tudta valójában, milyen jó ember.”

Max O’Hara pont ebbe a táborba tartozott. Az Egy font hús lapjain egyszerűen képtelen voltam megkedvelni. Hiába találtam szörnyűnek mindazt, amit át kellett élnie, gyenge jellemnek és totális seggfejnek tartottam. Ugyanakkor a rá váró, függőséggel szemben vívott harc, a megváltás keresése, valamint az, hogy kaphat egy második esélyt a boldogság megtalálására szirénénekként csábított, így nem lehetett kérdés, olvasnom kellett a sztorit.

„Egyszer megkérdeztem tőle, hogy zavarja-e, hogy utálja-e a sebhelyeit. Felnevetett, és azt felelte, ’Hogy tudnám utálni őket? Arról tanúskodnak, amit túléltem.’”

Érdekes módon a fenti ok miatt a könyv eleje annak ellenére nagyon tetszett, hogy lassú s voltaképp eseménytelen volt. Utánagondolva tűnt fel, hogy igazából az első százegynéhány oldalon még csak nem is keresztezte egymást a két főszereplő útja, sőt, Grace életébe mindössze csupán néhányszor pillantottunk be. A hangsúly egyértelműen Maxen volt, ami szerintem helyes döntés volt az írónő részéről. A rehabilitációs központban töltött időszak leírása, a fájdalmas múlt emlékeinek alaposabb bemutatása segített abban, hogy a maga körül mindenkibe belemaró szenvedélybeteg mögött meglássam az értékes, csak épp elképesztő módon kínlódó lelket. Amikor pedig visszatérve a korábbi életébe, s ő maga döntött úgy, hogy az még sok lenne számára, szüksége lenne egy csendesebb átmenetre, nem is örülhettem volna jobban, elvégre, ha a gyötrődése csak úgy varázsütésre megszűnt volna, akkor számomra az egész karakter hitele veszik oda.

A másik nagy pirospontot a romantikus kapcsolat apró lépésenkénti felépítése miatt érdemelte ki nálam a regény. Imádtam, hogy a főszereplő párosunk kezdeti bizalmatlanságát lassan váltotta fel a barátság, miközben ott izzott a felszín alatt a másik iránt érzett vonzalmuk, majd amikor pedig engedtek a vágynak, a szenvedély csak úgy sütött a lapokról. Szintén nagyra értékeltem, hogy az átélt intimitás nem törölte el a belső bizonytalanságukat. Tipródtak, lamentáltak azon, helyes-e hagyniuk, hogy belesodródjanak egy viszonyba, egyáltalán pontosan mi is az, ami köztük van, meddig engedhetik azt elmenni, és mit hoz majd nekik a jövő.

„Csak arra vigyázz, hogy azért hozz meg egy döntést, hogy jobbá válj, ne pedig azért, mert félsz, és elmenekülsz.”

Mégis, mindezek dacára sem tudom azt mondani, hogy a könyv úgy tökéletes, ahogy van. Apróságok, amik zsémbelődésre késztettek olvasás közben, ámde együtt már elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy a hibátlanság az én szememben csorbát szenvedjen. Hogy mire gondolok? Hiányoltam például, hogy a kisvárosi miliőbe valódi életet leheljen néhány hangulatos leírás. Az erdő és a tó csodaszép színhelyek voltak, ez tagadhatatlan, de úgy találtam, voltaképp teljesen lényegtelen, mi a tényleges helyszín, megtette volna bármelyik liget vagy tavacska. A városi jeleneteknél szintén, nekem hiányzott New York valódi lüktetése. Valamint szívesen vettem volna, ha az érzelmi reakciók jellemzésekor nem mindig ugyanazon fordulatokat használja az írónő. Komolyan mondom, amikor már vagy negyedszer olvastam a meleg takarós hasonlatot, kiszakadt belőlem egy dühös morranás. Viszont ezektől sokkalta jobban bosszantott, hogy sok más regényhez hasonlóan a betegség szolgáltatott alapot a nagy gyengéd gesztusra. Egyrészt mindig felbosszant, hogy a pár napos, influenzaszerű állapotot folyton úgy festik le, mintha rögtön élet-halál között lebegne az illető, másrészt szívesen látnám már, hogy nem azzal kerül a főhős a hősnő bizalmába, mert hajlandó a haját fogni hányás közben. Tudom, ne legyek telhetetlen (pláne kötekedős), de itt – tekintve mindazt, amit Grace átélt az abuzív exférje mellet - inkább arra vágytam volna, hogy apróságokkal nyerje meg magának Max, mert ez így egy csöppet klisé utóízt hagyott bennem. Akárcsak az, hogy nem maradhatott ki a féltékenységi nagyjelenet, vagy épp a nem vagyok neked elég jó kínlódás. Igaz, cserébe viszont kaptam olyan jeleneteket, hogy rám tört az álmodozó sóhajtozhatnék, illetve csak bőszen bólogathattam, miszerint igen, ez nagyon kellett.

„… az élet átkozottul rövid ahhoz, hogy (…) apróságok miatt bosszankodjon.”

Így aztán nem állítom, hogy teljes egészében azt kaptam, amit előre elképzeltem, ám összességében szerethető és igazán romantikus regény élményével gazdagodtam. S a folytatás? A harmadik kötet Riley regénye lesz - Egy lépés feléd -, akivel kapcsolatban kaptunk is egy-két elejtett, bár elég homályos utalást. Ami biztosnak tűnik, hogy az övé majd egy régi szerelem újbóli felfedezésének története lesz.

Zenék a könyvben:

Marvin Gaye: I Heard It Through The Grapevine ♪ ♫ ♩ ♬

AC/DC: Back In Black ♪ ♫ ♩ ♬

Marvin Gaye & Tammi Terrell: Ain't No Mountain High Enough ♪ ♫ ♩ ♬

Marvin Gaye: Got To Give It Up ♪ ♫ ♩ ♬

Marvin Gaye: Trouble Man ♪ ♫ ♩ ♬

Könyvinfók:

Sophie Jackson Kiadó: Libri Fordító: Lukács Andrea ISBN: 9789633108222 472 oldal, füles kartonált

Műfaj: jelenkori romantika Sorozat: Egy font hús 2. Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű Ki? Grace Brooks & Max O’Hare (28) Hol? Pennsylvania, Nyugat-Virginia és New York Mikor? november - július Érzékiség? heves Szerelmi háromszög? nincs Lezárás? boldog Önállóan olvasható? igen

10.03. - Kristina blogja
10.06. - Angelika blogja
10.09. - CBooks
10.12. - Kelly & Lupi olvas

Nyereményjáték:

Olyan hírességekre kell ráismernetek a blogturné állomásain közreadott képek alapján, akik Maxhez hasonlóan drog- vagy éppen alkoholproblémákkal küzdöttek életük egy szakaszában.

(Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszolnak! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Tovább...