| Amikor Cassie és Ethan a színművészetin találkoznak, a levegő is felforr körülöttük.
Cassie igazi jó kislány, nehezen találja a helyét a folyton bulizó művészdiákok közt.
Ethan ezzel szemben vérbeli rosszfiú, vad, tüzes, félelmetes és mégis érzékeny.
Akár a Rómeó és Júlia amiben címszerepet kapnak Cassie és Ethan szerelme is mintha a csillagokban lett volna megírva amíg Ethan össze nem törte Cassie szívét, mindörökre eljátszva a bizalmát.
Valami rejtélyes okból, olyan rád nézni, mint megtalálni valami értékeset, amiről nem is tudtam, hogy elvesztettem.
Évek múlva a szívtipró visszatér, hogy ismét felforgassa a lány életét érintésről érintésre. Fokozatosan újraélik titkos diákszerelmük minden felemelő és pusztító pillanatát, mígnem rájönnek, hogy a csillagokban írt szerelemnek nem kell tragédiával végződnie. |
Hetek óta olvasási válságban leledzek, nehezemre esik bármibe belekezdeni, s ha nekidurálom magam egy-egy regénynek, nagy valószínűséggel pár fejezet után elteszem, mondván, majd akkor, ha jobb passzban leszek. Amiket pedig mégis végigolvastam, nos, fogalmazzunk úgy, nem a legrózsaszínűbb szemüvegemen keresztül tettem. Ezt különösen most, e bejegyzés írására készülődve, a jegyzeteimet átfutva látom igazán. Szokásom, hogy pozitív és negatív jelöléssel ellátva, esetleg vigyori vagy épp sírós arcocskával kísérve lejegyezzek részleteket, oldalszámokat, fél és egész mondatnyi kommenteket. De például a szereplők korát, a helyszíneket, említett zeneszámokat és könyveket szintén fel szoktam magamnak írogatni, hogy ha csak később lesz alkalmam teljes beszámoló készítésére, könnyebb legyen felidéznem a benyomásaimat. A sok színes post it lapocska ugyan ezen okból szokott a könyveim lapjaira kerülni. És most valahogy mintha a morcogások lennének túlsúlyban.
Node, vissza a lényeghez! Leisa Rayven Starcrossed sorozatáról hallottam korábban hideget, meleget, magyar berkekben inkább utóbbit. Ráadásul, pár hónappal ezelőttig úgy tűnt, idén alkalmam nyílik majd a szerzővel találkozni, tehát Rómeónak és Júliának egyaránt béreltnek tűnt a helye az idei olvasási listámon. Aztán az írónő érthető okok miatt lemondta a dedikálást, ami miatt egy pincur tüske azért csak bennem marad, ráadásul addigra eljutott hozzám egy-két csalódott olvasói hang. Így kijelenthetem, hogy szegény Hitvány Rómeó nem épp a legjobb pillanatban került a kezeim közé. Ergo, mostani mellette és ellene megjegyzéseimet kéretik úgy kezelni, mint egy, fogfájós, morgós medvével az elhúzódó tél sokadik napján készült interjút arról, milyen épp őkelme kedve.
„...egyszer egy bölcs ember azt mondta, igaz szerelem nem támasztható ott, ahol eleve nem létezik, és el nem rejthető ott, ahol igazán létezik.”
✔ Nagy kedvenceim a második-esélyt kapott szerelmekről szóló történetek, ahogyan közel állnak a szívemhez az ellenségekből lett szerelmesek románcai is, márpedig Ethan és Cassie párosa mindkettőt hozza. Amikor a főiskolai felvételin összetalálkoznak, nem lopják épp be magukat a másik szívébe, de lassan csak kialakul közöttük valamiféle barátság, amiből később szerelem születik. Ám a csillagok állása, vagy épp helyesebb lenne azt mondanom, mindkettejük éretlensége megakadályozza, hogy igazán tartós kapcsolatot tudjanak kialakítani. Majd pár évvel később, már felnőttként, ismét összetalálkoznak, és lehetőséget kapnak arra, hogy tisztázzák az egykori félreértéseket, s esetleg kiderítsék, még mindig megvan-e közöttük az egykori izzó szenvedély.
„Tárgy: Kellesz”
✔ S ha már kedvencek, elmondhatatlanul odavagyok a levelekkel, emailekkel, üzenetekkel tarkított sztorikért. Itt pedig bizony kapunk párat ezekből – köztük olyat, amitől egy romantikus szív képes tócsává olvadni – plusz még naplóbejegyzéseket is. Kérhet-e többet az ember?
„... megértem, hogy érzel, mert én is így éreztem.”
✔ Nem tudom, ti szoktatok-e apróbb dramaturgiai részleteken elmélázni, de én kimondottan szeretek ilyesmin csemegézni. Most, ebben a kötetben két, elsőre nem annyira relevánsnak tűnő dolog váltott ki belőlem elismerést. Az egyik, ami nagyon tetszett, ahogyan a múlt és jelen eseményeit egymással párhuzamba állítva ismerhetjük meg. A másik pedig az, ahogyan a két főszereplő ’helyet’ cserél. Míg az iskolai években Cassie volt kissé álmodozó, és nagyon bizakodó, addig Ethan inkább tépelődő, morózus és pesszimista jellemként mutatkozott be. A jelenben ellenben a főhős az, aki próbálja pozitív irányba terelni a jövőjüket, aki hisz és remél, míg a hősnő óvatos, megfáradt és kicsit negatív.
(utolsó mondat) „Alig nyomom meg a küldé gombot, mikor kopognak az ajtómon.”
✘ Őszintén szólva leginkább a könyv végi függővég dühített fel. Természetesen vannak helyzetek, amikor indokoltnak érzem, hogy egy pár boldogságra találásához több könyvnyi oldalon át vezet az út; esetleg annyira kalandos módon sikerül leküzdeniük a kettejük előtt álló nehézségeket, vagy a teljesebb kép érdekében a szerző mindkét főszereplő nézőpontjából meg szeretné mutatni az eseményeket. Itt azonban nem ez volt a helyzet. Akadtak részletek, amelyek roppant aprólékosan voltak kidolgozva, ám a nagy képhez vajmi keveset tettek hozzá. Illetve többször volt olyan érzésem, mintha egy helyben jártunk volna, vagy legalább is mintha ugyanazokat a köröket futnánk, és vég nélkül szenvednénk olyasmin, amit egy őszinte, komoly beszélgetés bármikor megoldhatna.
„... szenvedély nélkül az élet értelmetlen...”
✘ Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden regénynek kell sisteregnie az erotikától, sőt, képes vagyok állva megtapsolni, amikor egy író hihetően bemutatja, hogy messze nem minden szexuális együttlét megy zökkenőmentesen, hanem akadnak nehéz rajtok, tanulási időszakok, s uram bocsá’ a többszörös orgazmus sem épp a mindig mindenkinek alanyi jogon kijáró valami. De itt azért volt olyan pillanat, amikor kínomban vihogtam a két főszereplő szerencsétlenkedésén, ami nem épp a cél egy szerelmes regény esetén.
„A beszélgetéshez bátorság kell, hogy az ember kifejezze, amit érez.”
✘ A szereplők képesek egy átlagos, semmi kis történetet elvinni a hátukon és élvezetessé varázsolni, de ugyanakkor egy iszonyat jó sztorit is élvezhetetlenné változtat számomra, ha nem tudok azonosulni velük, vagy legalább nem érzek mély szimpátiát a jellemük vagy helyzetük kapcsán. S bár itt nincs szó ekkora szélsőségről, be kell vallanom, sem Ethan sem Cassie nem tudott kedvenccé válni nálam. Utóbbi múltjában a kissé nimfomán viselkedés, míg jelenében a körömrágás és folytonos cigarettázás irritált. Előbbi kapcsán pedig képtelen voltam túllépni azon, hogy megint itt egy olyan főhős, aki egy általa befolyásolni nem tudott múlt miatt tartja magát kevesebbre, és ráadásul ezért másokat ’büntet’. Tévedés ne essék, egy megfelelő háttér bemutatással, magyarázattal ez simán letolható a torkomon. Ám itt a nagy leleplezések sem Ethantől érkeztek, hanem csupán a kishúga kottyantott ki ezt azt legnagyobb sajnálatomra.
Persze minden hibája ellenére máris itt pihen a polcomon a folytatás, mert naná, hogy piszkálja a csőröm, hogy most akkor hogyan jutunk el végre a happy endig…
Kedvenc idézet:
„Néha az emberek nem csak azért húznak fel falakat maguk körül, hogy kívül tartsanak másokat, hanem hogy lássák, ki törődik velük annyira, hogy ledöntse azokat.”
Zenék a könyvben:
Nat King Cole - Nature Boy ♪ ♫ ♬
Radiohead - Pablo Honey ♪ ♫ ♬ Könyvinfók:
03.05. - Kristina blogja
03.07. - Deszy könyvajánlója
03.09. - Betonka szerint a világ
03.11. - Zakkant olvas
03.13. - Angelika blogja
03.15. - Könyvvilág
03.17. - CBooks
Nyereményjáték:
Mostani játékunkban a közreaadott képek alapján olyan színészek neveit kell kitalálnotok, akik maguk is eljátszották már Rómeót vagy épp Júliát.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)
a Rafflecopter giveaway
