Gena Showalter – Last Kiss Goodnight

Sorozat: Otherworld Assassin 1. Kiadó: Pocket Books Megjelenés: 2012. december 400 oldal, e-könyv

A Fekete OPS ügynöke, Solomon Judah egy ketrecbe zárva tér magához, egy olyan különleges parkban, ahol a másvilági lények a legfőbb attrakciók. A tulajdonos lánya, Vika Lukas, feladata, hogy gondoskodjon róla. A férfiban élő szörnyeteg legszívesebben elpusztítaná a nőt, hiába ő szabadulásának kulcsa. Ám emberi oldala érzi, a süket lány több ennél, ő a párja. Vika megadással tűri a foglyok gúnyolódását és gyűlöletét, remélve, ha ki nem is szabadíthatja őket, legalább életben maradásukért tehet. Csakhogy Solo más, mint a többiek, a védelmére kel. De a tiltott szerelem a férfi vesztét okozhatja...

Az évre bőven kijutott régi nagy kedvencek új sorozataiból. Gena Showalter például három első részt is megjelentetett, miközben sokan azon morogtunk, hogy a LotU folytatásokkal nem csipkedi így magát a hölgy. Az Angel of the Dark bemutatkozója nem nyűgözött le totálisan, akár mennyire is vártam az angyali sereg marcona vezetőjének történetét. A White Rabit Chronicles első darabját ya volta miatt inkább passzoltam, Alice Csodaországban átirat ide vagy oda. Viszont az Alien Huntress spin-off szériájának indítója, az Otherworld Assassin legelsője, megint csak várólistás darab volt nálam, habár a fősorozat köteteivel csúfosan el vagyok maradva. Érdeklődésemet csak fokozta a szerintem gyönyörűségesre sikerült borítóterv, és a csöppnyit Szépség és Szörnyeteg hangulatú fülszöveg közreadása.

Michael Black három, más-más világból származó, korán elárvult gyermeknek segített egykor új otthont találni, majd ő maga képezte a fiúkat halálos katonákká. A szépségükről és fénylő bőrükről ismeretes Rakanok egyike, John No Last Name (igen, megvan az oka, miért is nem vette fel nevelőszülei vezetéknevét), a fehér bőrű és hajú, levendulakék szemű óriás arcadiai Corbin Blue, valamint az indulattól vörös szörnnyé változó, ugyan csak hatalmas termetű Solomon Judah legújabb megbízatásuk miatt keresték fel főnökük irodáját. 17 ügynök tűnt el az utóbbi időben, s a bizonyítékok a 33 éves üzletember, Gregory Starr ellen szólnak. Az ő feladatuk lenne kideríteni, ki más érintett még az ügyben, valamint megmenteni az eltűnt személyeket. Ám váratlanul bomba robbanás rázza meg az épületet.

A sebesült Solo egy furcsa cirkusz ketrecében tér magához. A piros sátras porond körül bohócokat és akrobatákat lát, ám az állatok helyén különböző bolygók szülötteit tartják a rácsok mögött. A különös menazsériát a sötét erőkkel lepaktált, gonosz és erőszakos Jeci Lukas uralja. A mutogatni való ’szörnyszülöttek’ ellátásért pedig lánya, Vika a felelős. A csendes, félénk, törékeny lány maga is arról ábrándozik, hogy egy napon elszabadulhat erről a rémséges helyről. Ám tudja, ki kell várnia a megfelelő pillanatot, és alaposan fel kell készülnie, különben még rosszabbul is járhat, mint legutóbb, amikor ellen mert szegülni apjának.

A két fiatal szinte a kezdetektől erős vonzalmat érez egymás iránt. S talán, ha összedolgoznak, reménytelennek tűnő helyzetükből is kiutat találhatnak.

„… if you want a different life, you have to do something different.”

A történetvezetés, a stílus, a karakterábrázolás tipikusan Genás, és én szíves örömest lubickoltam a megszokott hangulatban. Ugyanakkor meglepő újdonság volt a mitológiai és bibliai utalások erős jelenléte. Nem csupán a fejezetek elején olvasható idézetekre gondolok, még csak nem is az eltéveszthetetlen ördög / angyal figura megjelenítésére, hanem olyan apróságokra is, mint a Dávid és Góliát történet említése, Michael már-már mózesi iránymutatása vagy épp a gorgókra emlékeztető kígyó szakállú nő szerepeltetése. Szokatlan volt, de nem rossz értelemben, hiszen a jó / rossz kettősétől eltekintve nem tolakodó a történet ezen vonatkozása. Ám az… na afelől nem vagyok biztos, mit is gondoljak. Egyrészt tetszik az ötlet, hogy allorianiak számára létezik egy saját kijelölt őrző, valamint jó magyarázatnak éreztem, hogy a kételkedés kaput nyithat a gonosznak. Másrészt viszont dühítettek, mert néha úgy éreztem, csupán azért volt szükség rájuk, hogy egy-egy fordulat bekövetkezhessen.

Ami viszont tökéletesen elnyerte a tetszésemet, a pararománcokból jól ismert sors által kijelölt lélektárs itteni ábrázolása. Sok regény esetén nehéz meglátni a valódi érzelmeket az eleve elrendeltetés mögött, s ezért néha aggályaim támadnak, valóban eszményi-e az a párosítás, amelyet az író megálmodott. Ám itt egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy a főszereplők tökéletesek egymás számára. Solo és Vika szenvedésük, magányuk és vágyaik, álmaik által valódi rokon lelkek, ugyanakkor nagyszerűen kiegészítik egymást, remekül együtt tudnak működni. Ahogy a fény sem létezhet sötétség nélkül vagy győzelem kitűzött cél nélkül, úgy ők sem lennének igazán teljesek a másik nélkül. Talán sokaknál cukormázba süllyed a történet, amikor Vika süketsége félig meddig gyógymódra lel Solo fajának adottsága lévén, de addigra engem már annyira elvarázsol ez a tiltott szerelem, hogy mindössze egy ó, de ééédes álmélkodó sóhajra futotta tőlem.

Nem bántam, hogy a cselekmény először komótosan haladt, mert aztán bőven akadt min izgulni. Azt sem vettem zokon, hogy a mellékszereplők valóban elég vázlatosak csupán, hiszen a kulcsfigurák alaposan kidolgozottak voltak. Ám azt nehezményeztem, hogy olvasás közben újra és újra rám tört az érzés, hogy lévén nem olvastam a fő sorozat minden kötetét, valami fontosról maradtam le. Az idegen fajok jelenléte a Földön, illetve a nagy világégés még csak-csak magyarázatot kapott itt is, de a sok különböző népre jellemző adottságok tengerében kissé elveszettnek éreztem magam. No de hátha tisztul majd a kép!

Mindenesetre keresni fogom a további köteteket, és ismét fontolóra veszem az Alien Huntress sorozat folytatását.

Értékelésem:

Tovább...

Gail Carriger - Changeless - Változatlan

Sorozat: Napernyő Protekturátus 2. Kiadó: Könyvmolyképző Megjelenés: 2012. december 392 oldal, puhatáblás

Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes… Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét – ha akarja.

Az ünnepi megjelenési időszak egyik általam legjobban várt könyve volt ez, mert a Soulless teljesen és totálisan rabul ejtett az év elején. Imádtam a természetfelettiekkel benépesített, steampunkosított viktóriánus Londonba kalauzoló történetet humoros párbeszédeivel és nem mindennapi karaktereivel. A könnyed szórakozást adó könyv ott zárult, hogy lélektelen kékharisnya Alexiánk beevezett a házasság boldog révébe Lord Macon oldalán, sőt, fontos politikai posztot kapott az udvarban, mint lélekőr.

„- … emlékezz, a józan eszemért vettél el!

Lord Maccon morgott, de nem húzódott el.

- A testedért vettelek el, és azért, hogy befogjam a szádat. Csak nézd meg, hová jutottam miatta!

- Ó, Conall, milyen kedves tudsz te lenni! - forgatta a szenét Lady Maccon, aztán fogta magát, és gyorsan szájon csókolta a férjét, ott, mindenki szeme láttára.

Valóban ez volt a legbiztosabb módja, hogy befogjanak egy szájat vagy akár egy falka összes száját – mindet megbotránkoztatni.”

Aki hozzám hasonlóan abban reménykedett, hogy a korábban tapasztalt hangvétel folytatódik majd ebben a regényben is, szerintem csöppnyit meglepődik. Én legalább is így tettem, mert már az első néhány fejezetet követően azt éreztem, az írónő ezúttal komorabb, sötétebb hangot ütött meg. Vagy csupán azért gondolom így, mert elkötelezett románc rajongóként több mint rosszul érintett, hogy a könyv első felében több szó esett az új napernyőről, mint a szerelmetes farkasalfa férjről? Rendben, hogy elképesztő az a napernyő, annyi minden titkos ketyere kap benne helyet, node akkor is! Folyton az járt a fejemben, hogy mikor jönnek az első részből ismerős évődések? Lord Akeldama feltűnése némileg enyhített borús hangulatomon, de mintha ő sem lett volna igazán formában ezúttal, igaz a gyönyörűséges szóvirágokkal most sem spórolt.

„- Feltételezem, maga már mindent tud a dologról, maga nagy hatalmú politikai nárcisz, maga.”

Hál istennek egy nem mindennapira sikeredett léghajó utat követően főszereplőink útjai Skóciában ismét egyesültek, és háborgó lelkem megnyugodhatott (ideig óráig), s jobban koncentrálhattam arra a bizonyos természetfeletti kedélyeket borzoló anomáliára, ami oly sürgős cselekvésre ösztökélte mind a NYIHA vezető Lord Maccon-t, mind pedig a lélekőr Lady Maccon-t. Nevezetesen, hogy valami titokzatos fegyver, átok, vagy tán járvány következtében a halhatatlanok bizonyos körzetekben elvesztik halhatatlanságukat. A vámpírok kénytelenek lemondani szemfogaikról, a farkasemberek bundájukról, s ráadásként mintha tömeges szelleműzésre kerülne sor. A minden kétséget kizárólag átívelőnek szánt történetszál érdekes volt, az egyiptomi vonatkozást különösen élveztem. Tetszett, hogy az első nagy rejtély megoldódott - nem is akárhogyan -, ám maradtak nyitott kérdések, felderítésre váró múltbéli titkok, és leleplezendő ármánykodók.

Amit már kevésbé értékeltem, az a könyv utolsó pár oldala. Úgy felpaprikázódtam tőle, hogy az elmondhatatlan! Annyira egyértelmű a hogyan, hogy szívem szerint jól a gróf úr kemény kobakjára koppintanék, amiért képes volt így reagálni egy ilyen nagyszerű hírre. Mondhatnám, egy ilyen befejezés az azonnali folytatásért kiállt, de jelenleg még túlon-túl sértődött és feldúlt vagyok, amiért ezt tette velem Ms Carriger, és nem vagyok hajlandó a Blamless után nyúlni.

Volt viszont egy iciri-piciri apróság, amely mellett még ily’ zsörtölődő hangulatomban sem mehetek el csak úgy. Másnak is feltűnt, amikor Lyall professzor a vámpír dolgozó Biffy-re tekintve azt gondolta magában, hogy amaz igazán jóképű? No, én teljesen belelkesedtem az ebben rejlő lehetőségtől. :D

Természetesen minden morgolódásom dacára folytatni fogom a sorozatot, ez nem is lehet kérdés.

Értékelésem:

Tovább...

Az a piszok 12...

A számvetés készítés nem az én műfajom, úgy általában nem is érzek kényszert mindenféle összegző posztok gyártására. Idén sem tervezek semmi ilyesmit, viszont a Várólista csökkentő moly kihívás csak rávett, hogy áttekintsem a statisztikáimat. S meg kell mondanom, az eredmény siralmas. 

Idén immár második alkalommal jelentkeztem a Lobo hirdette eseményre, és idén másodszor bukom el a feladatot. Hiába én magam válogattam össze azt a nyavalyás 12 könyvet - mondván, már régen felfigyeltem rájuk valami oknál fogva -, ahogyan haladtak a hónapok, úgy veszítették el vonzerejüket, és maradtak érintetlen a listámon. Bosszantó a dolog, és most már csak azért is nekifutok újra, hátha a jövő év lesz a nagy beteljesítő esztendő nálam. Sikeresen elszöszöltem jó pár órát a válogatással, míg megszületett a polc, rajta 12+12 regénnyel, amelyeknek felét ha törik, ha szakad, jó lenne bepréselni az olvasási rendembe. A négy magyar nyelven elérhető és húsz angolul rendelkezésre álló kiszemelt között van pararománc, jelenkori romantika, new adult, erotika és M/M kötet; nagy kedvencek eddig kimaradt művei, és új felfedezettek; nagyon-nagyon szeretném már és ideje lenne végre típusúak. Tehát, Várólista csökkentés 2013 jövök! 

Ez a kis kihívási kudarc ugyan nem szegte borzalmasan kedvem, ám az, hogy úgy tűnik, évről évre vészesen kevesebb könyvet jut időm elolvasni... na az már a katasztrófa kategória. Persze visszakereshető adataim csak azóta vannak, mióta elkezdtem blogolni, illetve csatlakoztam a moly és goodreads oldalakhoz, de ez a három év is rettenetes hanyatlást mutat. Jövőre jó lenne változtatni ezen, és ismét feljebb tornázni az elfogyasztott kötetek számát. Mondjuk olyan 75 feletti teljesítéssel elégedett lennék  (A bejegyzés gyártást sem ártana megreformálni, de arról majd később.) No nem a szám nagysága miatt, inkább azért, mert annyi de annyi jó történet vár arra, hogy megismerjem! Mert persze csak veszem és veszem őket, pakolom és pakolom polcra és e-olvasóra. 

Ezért is gondoltam, jövőre két oldalról igyekszem szorítani majd burjánzó hörcsögitiszemen. Az egyik ugye a fentebb már részletezett várólista csökkentés, és olvasási szám növelési törekvésem, a másik pedig, hogy minden erőmmel igyekszem visszafogni a papírkönyv vásárlási lázamat, és pontos elszámolást fogok vezetni arról, mi mindenért rablom meg kis malacperselyemet. Ha úgy tetszik, sokkterápiás alapon. Ám mivel nem lehet rögtön tökéletessé válni, az akciós e-könyv beszerzéseket egyelőre nem tekintem valódi bűnözésnek.

Előjáróban ennyit a következő évi könyvmoly terveimről.

Tovább...

Mit hozott a postás? (14)

December 1-én kis hazánkba látogatott Simone Elkeles írónő, és a budapesti Károly körúti Alexandra Könyváruházban számos rajongónak nyílt alkalma kézjeggyel elláttatni valamelyik regényét. Sajnálatos módon nem sikerült lelkes társutazóra szert tennem, így félő volt, hogy lemaradok a lehetőségről, hogy újabb kedvenc aláírásával gyarapítsam a gyűjteményemet. 

Nagy szerencsémre @borostyan molyocska kedvessége határokat nem ismer, és ezúttal is kisegített. Ezúton is hatalmas köszönet neki ezért! Íme, a postás által minap kézbesített Tökéletes kémia névre dedikált példánya.

Tovább...

Jamie McGuire - Beautiful Disaster – Gyönyörű sorscsapás

Sorozat: Beautiful 1. Kiadó: Maxim Megjelenés: 2012. november 452 oldal, kartonált borító

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.

Ez nem lesz valami értelmes bejegyzés és kész! Úgy értem, próbáltam én írni egy összeszedett szösszenetet, de már három, különböző készültségi fokban leledző piszkozatot töröltem ki, mert elégedetlen voltam mindahánnyal. A legröhejesebb változatban leálltam saját magammal vitázni Travis kapcsán… és azt azért még sem hagyhatom, hogy a szegény idetévedők azt higgyék, tudathasadásom van. Szóval senki ne várjon túl sokat!

Hogyan kellene elég érzékletesen kifejezni, hogy elkezdtem a könyvet, és hopp, már a végénél is voltam, s közben egyetlen egyszer sem néztem fel az órára, és fel sem tűnt, hogy az este éjszakába, majd hajnalba fordult? Hogyan lehetne jól megfogalmazni, hogy elvarázsolt, beszippantott, hogy odáig voltam minden soráért? Szerettem, mit szerettem, IMÁDTAM! Pedig közel sem tökéletes regény. Gyors átgondolás után legalább tíz különböző dologba lehetne belekötni, de nem akaródzik. Azt mondanám, addiktív a könyv, és én boldogan estem áldozatául. Hogy mi ennek az oka? 

Ismeri valaki Stella Cameron Ezüstszálak című művét? Nos, ott a suli rosszfiúja és jókislánya gabalyodik egymásba, ám az élet hosszú időre elszakítja őket egymástól, s csak évek múlva, harmincas felnőttekként találkoznak ismét. 14 éve olvastam azt a regényt, de azóta ott motoszkált bennem, hogy szeretnék olyan könyvet a kezem közé kaparintani, ahol nem évtizedes késéssel teljesedik csak be egy ilyen szerelem. Talán részben ezért volt akkora nagy az örömöm, amikor felfedeztem Simone Elkeles trilógiáját. S mivel a fülszöveg ilyesminek ígérte a Gyönyörű sorscsapást is, félig már jó előre el voltam bűvölve.

Számomra az írónő történet mesélése szórakoztató és magával sodró volt. Élveztem a párbeszédeket. Hol várakozva lapoztam, hol kuncogtam, hol meghatódtam, hol duzzogtam a fordulaton, hol a szememet forgattam ’jaj ne már’ mormogással kísérve, hol totál méregbe gurultam… de egyetlen fejezet sem hagyott hidegen, egyik sem telt el csak úgy, egyik után sem éreztem, hogy na majd innen folytatom holnap. Szó szerint együltő - fekvő – helyemben olvastam el az első betűtől az utolsóig.

„Tudod, miért akarlak? Nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Nem tudtam, mi a magány, amíg az első éjszakát nem töltöttem nélküled egyedül az ágyban. Te vagy az egyetlen, aki tökéletes az életemben. Rád vártam, amióta csak élek…”

Travis Maddox a maga lobbanékony természetével, a fenegyerek imidzsével – Említettem a tetkókat? Jahajjj… -, a szinte túl tökéletességével tipikusan a tiniket – no meg engem :P – álmodozó sóhajtozásra hívó srác mintapéldánya. Okos, erős, veszélyes, birtokló, védelmező, és nagyon intenzíven tud szeretni. A valóságban persze én nagy valószínűséggel néhányszor tányérokat vagdostam volna hozzá, de Abby-t nem ilyen fából faragták. Nem, Abby Abernathy inkább elszaladozott. Se vele, se nélküle hullámvasút kapcsolatuk volt mindvégig, miközben mind a kettő majd megveszett a másikért már a kezdetektől. Hogy ennek a két lökött Tóbiásnak hogy jutott két olyan nagyszerű barát, mint America és Shepley, az rejtély. Mare és Shep maguk sem fukarkodnak a hülyeségekben, de imádnivalóan aggódtak folyton folyvást a barátaikért, és igyekeztek tompítani a dolgokat. Finch pedig… ó, bár kapott volna nagyobb szerepet!

„– Veszedelmes dolog valakibe ennyire kapaszkodni. Megpróbálod megmenteni, ő pedig reménykedik, hogy sikerrel jársz. Ketten együtt kész sorscsapás vagytok.

Felmosolyogtam a mennyezetre. – Nem számít, hogy mi és miért van így. Amikor minden rendben van, Kara… akkor gyönyörű.”

Szélsőséges, eltúlzott, szappanoperásan drámázós, amerikai módra néhol már-már giccsesen rózsaszín, de oooolyan jóóó! Tényleg, fogalmam sincs, mit kellene mondani azon kívül, hogy szívem szerint ajánlgatnám mindenkinek, aki kicsit is nyitott a műfajra, mert vétek lemondani erről az élményről. 

Én mindenesetre rádöbbentem, hogy ez a new adult kategória érdekel engem. Míg a ya-k esetén gyakran úgy érzem, hogy nekem ez kevés, addig az eddigi választottaim, és a goodreadses listák alapján úgy tűnik, hogy ezek a féle történetek sokkal inkább nekem valók. Ki is jegyzeteltem pár címet a nagy nézelődésben.

S ha már nézelődés! Természetesen ellátogattam az írónő honlapjára is, ahol sok-sok nagyszerű dolgot találtam. 
Az egyik, és szerintem kihagyhatatlan, a regényhez összeállított playlist. Most is éppen azt hallgatom, és dúdolok közben, mert jó néhány dalt szeretek róla. Hinder, Linkin Park, Kelly Clarkson… hmmm. 
A másik, hogy bár a könyv önálló kötet, mégis érkezik egy ráadás. A Walking Disaster Travis szemszögéből fogja elmesélni a történetet, és állítólag a jövőjükből is ad majd egy kis ízelítőt. Habár a nyers kézirat már augusztus közepén elkészült, a megjelenés 2013. áprilisáig várat magára. A borító nekem iszonyatosan tetszik, s a csöppnyi részlet alapján pedig gyanítom, a beltartalmat is nagyon fogom élvezni. 
A harmadik hír pedig, hogy a Warner Bross megvásárolta a könyv filmes jogait, és azt a Julia Hartot kérték fel a forgatókönyv írására, aki az Örök kalandot is elkövette. Mit ne mondjak, kíváncsian várom.

Értékelésem:

Tovább...

Mit hozott a postás? (13)

Lara Adriant ugyebár az a megtiszteltetés érte, hogy megújított szerződésében már kemény borítós írónővé avanzsálhatott elő. Azaz az Éjfél szülöttei sorozat tizedik részétől kezdődően előbb a hardcover kiadás lát napvilágot, majd jó néhány hónapra rá - ezúttal 10! - a paperback formátum. Mivel az első kilenc kötet már olyan szép egységes sort alkot a polcomon, gondoltam, minek megtörni a rendszert. Kivártam hát, hogy a Darker After Midnight puha kötésben megjelenjen. Igaz, azért a kíváncsiságom nem nyughatott, és e-alakban elolvastam ám. :)

Viszont jól tettem, hogy a gyűjtemény bővítéssel nem kapkodtam! Egyrészt sikerült dedikált példányra lecsapnom, ami mellé ismét küldtek könyvjelzőket, plusz egy sorozat logós tollacska is lapult a csomagban. Valamint, és ennek örülök csak igazán, a múlt decemberben kizárólak elektronikusan megjelentetett A Taste of Midnight novella is helyet kapott a könyvben. S így hamarosan pótolhatom Danika történetét.

Tovább...

Elizabeth Hoyt - To Desire A Devil - Vágyakozás

Sorozat: Négy katona legendája 4. Kiadó: General Press Megjelenés: 2012. október 312 oldal, keménytáblás

A regény egy álmodozó leány és egy a barbár idegen egymásra találásának buja históriája. De hogyan vadult el az egykor nagy társadalmi és politikai karrier előtt álló leendő Blanchard gróf? Nos, elegendő volt hozzá egy háború és hét év fogság a kegyetlen indiánok között. A halottnak hitt Reynaud Blanchard azonban megszökik a fogságból, és egy unalmasnak ígérkező napon egyenesen beájul egy politikai teadélutánra. Teszi mindezt történetesen a saját egykori szülőházában. Megjelenésével minden állóvíz felkavarodik, s ő ellenlábasok között találja magát: Reynaud grófi címét egy távoli nagybácsi bitorolja, a háza idegenek lakhelye, árulással vádolják, és az egykori csatavesztés hátterében is szörnyű titok rejtőzik. A politikai színtér sem épp nyugodt: toryk és whigek csatáznak a parlamentben. A felbukkanó férfi mindenkinek útjában áll, és ellenfelei bizony nem válogatnak az eszközökben. Egyetlen baráti tekintet övezi, Beatrice-é, aki már azelőtt gyengéd érzelmekkel viseltetett a férfi iránt, hogy megismerte volna. Ám a valódi lecke, amelyet Beatrice-nak tartogat az élet, nem egy elvadult férfi megszelídítése. Sokkal inkább saját vad érzékiségének felfedezése.

„ha nem volnának romantikus ábrándok a világon, szörnyen unalmas volna az élet”

Már az első kötet óta várom, hogy elérkezzen ez a pillanat, mert azóta nem hagy nyugodni a kíváncsiság, mi történhetett St. Aubyn kapitánnyal. Mindenki úgy tudta, megölték az indiánok, de megkukkantva, mit hoznak majd a sorozat eljövendő részei, a neve ott virított a záró darab főszereplőjeként. Ráadásul a Spinners Falls-i mészárlásért felelős áruló leleplezése is erre a könyvre maradt. Természetes tehát, hogy komoly várakozással vágtam neki a történetnek. A Vágyakozás ha nem is hibátlan, de élvezetes olvasmánynak bizonyult.

Az első lapokon egy politikai teadélutánra csöppenünk, amely már-már az unalomba fullad, amikor egy ápolatlan külsejű, őrültnek tűnő férfi berobban a szalonba, és az apját keresi, ám alig két mondat után összeesik a szoba közepén. Miss Beatrice Corning, a vendéglátó Lord Blanchard unokahúga az első, aki magához tér a döbbenetből, és odasiet, hogy megbizonyosodjon róla, az idegen lélegzik-e még. S a kócos haj, a borzas szakáll, a szem körüli tetoválás alatt ráismer a mindenki által halottnak hitt Hope vikomtjára, a valódi Blanchard grófra. Reynaud a lázból magához térve mi sem természetesebb, vissza akarja kapni jogos örökségét: rangját és vagyonát. Ám Reggie bácsi nem óhajt könnyedén lemondani a címről egy futóbolond kedvéért, így Lordok Háza béli meghallgatásnak kell döntenie a kérdésben. Reynaud nagynénje támogatásával igyekszik visszaszokni az angol úriemberi létbe és készül jogos jussának visszaszerzésére. Ám közben ki kell deríteni, ki akarja újra és újra megöletni, valamint tisztáznia kell, ki a felelős azért, hogy ezredét tőrbe csalták. És közben mind nehezebben áll ellen Beatrice vonzásának.

Főhőseink tökéletesen elnyerték szimpátiámat. Reynaud hogy is ne tette volna, hiszen engem mindig megérint, ha valaki borzalmas szenvedések között képes megőrizni a hitét, és kitartani. Beatrice pedig azért, mert okos, jó szívű, olyan, aki a végtelenségig lojális az elveihez. Hogy a szerelemben mindkettő esetlen, az akkori társadalmi normákat felrúgó módon viselkedő, számomra csak azt igazolta, hogy jó társai lesznek egymásnak. Voltak furcsa pillanataik – azt az első, elkapkodott szerelmi légyottot kissé nehezményeztem – de összességében szép ívet írt le kettejük viszonya. Kezdetben a Beatrice csupán egy ábrándképbe volt szerelmes, majd megismerte a valódi férfit, és megtanulta elfogadta a hibáival együtt. Reynaud először talán rideg számítással fordult a nő felé, de az együtt töltött idő alatt rádöbbent, hogy mekkora megnyugvást, békét ad számára a kapcsolatuk, s végül mindent hajlandó lett volna feláldozni azért, hogy ne veszítse el szerelmét.

A mellékszereplők pompásan kiegészítették a fő cselekményszálat és adtak egy kis plusz bájt a történethez. Nem csupán öröm volt viszontlátni a korábbi kötetek boldog párjait, de mulatságos volt olvasni a baráti ugratásokat, és jó volt látni, hogyan fogtak össze a férfiak a nagy fináléban. A házassági válságot átélő Lottie és Nate kettőse felkeltette az érdeklődésemet. Drukkoltam, hogy a férj időben észre térjen, és visszahódítsa elhanyagolt asszonykáját. Igazán sajnálom, hogy nem kaptak nagyobb figyelmet. Jeremy Oates karaktere számomra felért egy szívkitépéssel. Ifjú, jó humorú, kedves barát, egy derék katona, akit a háború tönkre tett. Az én romantikus lelkem rögtön valami megváltó, nagy boldogságot képzelt el számára. De sajnos az írónőnek más tervei voltak, és nekem fájt, amit vele tett.

Élveztem a könyvet, ez nem is kérdés, de közben úgy éreztem, mintha nem lenne minden egyensúlyban benne. Mintha hiányzott volna még 50-100 oldal ahhoz, hogy minden szál szépen a helyére kerüljön, minden mozzanat indítéka és következménye logikusan összeálljon egy teljes egésszé. Bevallom, kicsit csalódtam, hogy a hazaárulóval való leszámolás ilyen kurtán-furcsán sikeredett. Valahogy átütőbbet vártam azok után, mennyi ember lelte halálát egy valaki mérhetetlen hatalom- és pénzéhsége miatt.

Acélos gerincű, gondolkodó hősnő, egy kicsit vad, meggyötört főhős, néhol csípős párbeszédek, szenvedélyes szerelem, leleplezett gonosztevő… számomra ez elégnek bizonyult a remek kikapcsolódáshoz. Sajnos, májusig kell várnunk, Ms Hoyt következő Maiden Lane elnevezésű sorozatának hazai bemutatkozására. Az első rész Bűnös szándék címmel fog megjelenni. Én biztos vevője leszek.

Értékelésem:

Tovább...

Kresley Cole - Shadow's Claim

Sorozat: Dacians 1. Kiadó: Pocket Books Megjelenés: 2012. november 496 oldal, e-könyv

A Sötétség hercege néven ismert Trehan Daciano életét népe szolgálatának áldozta, sötétben csatázva s leszámolva mindennel, ami veszélyeztetheti a birodalmat. A rideg, fegyelmezett kardforgató sosem akart semmit önmagának, míg karjában nem tartotta Bettinát, akit a Szövetség két nagyhatalmú cselszövője oltalmaz. Egy majdnem az életébe kerülő baklövés miatt a fiatal nő csak úgy nyerheti vissza gyámjai jóindulatát, ha feleségül megy a lovagi tornán győzedelmeskedő kérőjéhez, hiába másé már a szíve. Ám a halálos versengők egyike, egy titokzatos csuklyás harcos, betör az álmaiba, és tiltott gyönyörökkel csábítja. Még ha Trehan túl is éli a megmérettetést, hogy nőül vehesse, Bettina szívéért még meg kell küzdenie. Szilaj vágya elijeszti-e Aráját örökre?

A fülszöveg most is, mint ó mennyiszer, szerintem kissé homályosan és talán túlontúl dagályosan fogalmaz. Elolvasva képtelenség nem valami elsöprő történetet várni, nem? Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy a Lothaire-ban mennyire felpiszkálta az írónő a kíváncsiságomat a Dacian birodalom férfijai iránt, plusz megtoldjuk azzal, hogy évek óta elkötelezett rajongó vagyok az Örökösödés felé sodró Szövetségnek, el lehet képzelni, mekkora lelkesedéssel vártam, hogy megjelenjen ez a regény. Annyira evett a fene, hogy hiába a bookdepository értesítő, ’megrendelését postáztuk’, úgy gondoltam, ki képes annak érkezését kivárni, és inkább elkezdtem olvasni az e-könyvet.

“If Bettina ever got famous enough in the Lore to earn a trailing name – like Maksimillia the Buther or Lothaire the Enemy of Old- it would probably be Bettina the Pushover. Maybe Bettina the Easy Mark.“

Akkor csöppenünk a történetbe, amikor úgy tűnik a 22 éves Bettina életének utolsó, borzalmasan fájdalmas, percei peregnek. A mai modern világunkba tanulni érkező, félig varázsló, félig démon hercegnőre négy vrekener támadt brutálisan, és minden bizonnyal végeztek is volna vele, ha nem pont akkor idézte volna vissza nagybátyja saját démoni tartományukba, Abbadonba. Hosszas lábadozása alatt gyámja, Raum, a démonfejedelem és keresztanyja, Morgana, a Szövetség leghatalmasabb varázslónője, úgy döntenek, a leghelyesebb, ha erős védelmezőt választ társául mielőtt átveszi a trónt. Párválasztáshoz pedig mi lenne megfelelőbb az erősen középkorban rekedt démonarchiában, mint egy több napig tartó, csak egy maradhat típusú véres torna? Ám a nevezők némelyike olyan borzalmas, hogy Bettina bármit megtenne, hogy megmeneküljön a kényszerházasságtól, még akár azt is, hogy végre összeszedi minden bátorságát, és elcsábítja gyermek kora óta legjobb barátját, Caspiont, aki után titkon már évek óta epekedik. Ám az este nem várt fordulatot hoz!

A nagy nőcsábász Cas ugyanis eljutott Daciába, ám miután kicicázta magát a vámpír lányokkal, úgy döntött, ideje hazatérnie. Csakhogy ezzel a döntésével aláírta saját halálos ítéletét. A titokzatos vámpír állam nem ok nélkül maradt évszázadokig rejtve a világ elől. Ha valaki arra vetemedik, hogy átlépi határaikat, vagy örökre ott marad, vagy meghal, mielőtt leleplezhetné bárki előtt a Vér és Köd Birodalmát.

“You’re arrogant.”

“I’m Dacian. You can’t have one without the other.”

Ez utóbbiról nem más gondoskodik, mint Trehan Daciano, az Árnyék Házának utolsó leszármazottja, a rettegett bérgyilkos. Ezúttal is ő ered a szökevény nyomába… és így keveredik Bettina hálószobájába. Ahol elég egy pillantás a törékeny lányra, és a több mint 900 éves vámpír rég mozdulatlan szíve ismét megdobban. A nagy csábításhoz italból erőt merítő, s félálomban lévő lány, és a végzet által neki rendelt társ megtalálásának örömétől megrészegült férfi igen csak szenvedélyes pillanatokon osztoznak a sötétben mielőtt a félreértés kiderül. A vámpírok megszállottan birtoklóak, ha meglelik párjukat, így mondhatni, Trehan rosszul fogadja, hogy szíve hölgye más után vágyakozik. Ráadásul az a más pont az ő célpontja!

Kötelesség és vágy között őrlődik, míg meg nem hozza mindkettejük sorsát megpecsételő döntését. Benevez a viadalra, hogy elnyerje a jogot, hogy nőül vegye aráját. Egy valamit jól megtanult unokatestvérétől, Lothire-tól: mindent megszerezhetsz, ha megfelelő cserealapod van hozzá. Így előbb ráveszi Bettinát, hogy a legrémisztőbb kérők kiiktatása után az egy-egy szívesség ponttal tartozzon neki, majd azokat arra használja fel, hogy kettesben lehessen vele, megismerhesse, meghódíthassa a szívét, és lassan elcsábíthassa. De vajon elég lesz-e mindenre az a pár nap?

A + oldal:

• Kresley Cole mesélési stílusa töretlenül lenyűgöző, az itt-ott megcsillogtatott humora pedig isteni.
• Sok féle lénnyel, és néhány régi ismerőssel találkozhatunk.
• Érdekes volt a modern és az ódon világ keveredése. Mintha csak egy paranormális középkori lovagi torna fogadott volna minket.
• A testet ölteni képtelen fantom, Salem, karaktere érdekesnek tűnik, szívesen megtudnék róla többet, vagy olvasnám a saját történetét. Remélem, nem kell sokat várni, hogy halljunk még róla.

Az is-is oldal:

• Trehan halálos kardforgató, gyengéd védelmező, észvesztően szexis, magányos alfa hím. Abszolút az a típus, akitől el tud gyöngülni a lábam, főleg hogy miközben a vágy szédíti, képes logikus és összeszedett maradni. Tehetséges és okos… csakhogy a könyv vége felé mintha eltűnt volna a magabiztossága, rámenőssége. Jó pár problémát megold ügyesen, erre a cél előtt feladja??? Ott, ahol Lothaire a saját kitépett szívét küldte arájának, ő mit csinál? Merengve üldögél a könyvtárában… Dühítő!
• A Dacian házak utolsó leszármazottai valószínű, tartogatnak még meglepetéseket. Mindahányan különbözőek, mindahányan egyéniségek. Kár, hogy nem ismerhettük meg sem őket, sem a Birodalmuk múltját igazán.

A – oldal:

• A könyv legnagyobb részében Bettina volt az, akivel a legkevésbé voltam kibékülve. És még véletlenül sem azért, mert a korábbi hősnőkhöz képest ő sehol nincs az erős nők listáján! Nem zavart, hogy félszerzetként némi kisebbrendűségi komplexusa van. Megértettem, hogy egy olyan kegyetlen támadás után, ahol még csekély természetfeletti erejétől is megfosztották, megvannak a maga félelmei. De muszáj volt ilyen gyerekesnek, és tehetetlennek lenni mindvégig? Nem elég, hogy annyi időbe telt ráeszmélnie, hogy amit a démon srác iránt érez, az csak baráti vagy testvéri szeretett, de minden problémájának megoldását mástól várta, hogy aztán, amikor tesz végre valamit, hát azt is jól elszúrja.

Talán egy picit többet, egy csöppet lehengerlőbbet, egy kicsit mást vártam, ám összességében szórakoztató, néhol megmosolyogtató, kellemes olvasmány volt. Jó volt ismét a sok féle halhatatlan között lenni, és megtapasztalni egy újabb szenvedélyesen birtokló, perzselő szerelem születését. 

Habár a történet teljesen érthető a Halhatatlanok világának ismerete nélkül is, én a sorrend betartása mellett voksolok. Részben, mert időben a Lothaire-vel erős átfedésben van ez a könyv, részben, mert feltűnnek, még ha csak igen kurtán is, olyan szereplők, akik ismerősek lehetnek (pl: Nix, Sabine, Munro) és olyan dolgokat említenek, amelyek a fő sorozatra nézve bizony spoilert tartalmazhatnak.

Értékelésem:

Tovább...

Egy sóvárgó moly jegyzetei (3)

Mindig izgatottan lesem a kiadók előkészületben lévő köteteit - mily meglepő! -, és kutatom, bővül-e a hazai kínálat olyan írók műveivel, akik nagyon is íz én ínyemre való műfajban alkotnak. Idén már korábban örömmel konstatáltam, hogy a Victória Kiadó két újabb románc szerző hazai bemutatkozásán munkálkodik, s immár a megjelenések is elérkezni látszanak.

Celeste Bradley könyvei a regency Angliába kalauzolják a könnyed és szexis kikapcsolódást kereső olvasókat. Az elismert mesélő első, öt részes Liar's Club sorozata angolul 2003 és 2005 között látott napvilágot, és nagy sikernek örvendtek. Indító kötetét mi várhatóan december közepén vehetjük majd kezünkbe, akár e-alakban is. Aki kedveli a Pygmalion történeteket, avagy a kémeket, annak mindenképp érdemes lesz beszereznie Az álruhást.

A csodaszép Agatha Cunnington Londonba érkezik, hogy felkutassa eltűnt bátyját, Jamest. Az egyetlen nyom egy rejtélyes levél, amelyen a „Griffmadár” aláírás szerepel…

Agatha úgy dönt, hogy a tiszteletre méltó férjes asszony álruháját ölti magára – talán így észrevétlen maradhat a nyüzsgő nagyvárosban. Igen ám, de tervéhez szüksége van egy megfelelő férjre. Talán olyasvalakire, mint Simon Rain.

A férfi tagja a Liar’s Clubnak – megannyi hitehagyott bűnöző a királynő szolgálatában. Amikor valaki sorra öldösni kezdi a klub tagjait, Simon Rain azt a feladatot kapja, hogy keresse meg James Cunningtont. Simon inkognitóban megjelenik Agatha otthonában, s leküzdhetetlenül beleszeret a nőbe. Ezzel megszegi a klub legfőbb szabályát: Soha ne ess szerelembe!

A kétszeres RITA győztes Kristan Higgins nevét azok jegyezzék fel maguknak, akik szívesen merülnek el egy humoros, modern románc sorai között. Várhatóan még karácsony előtt a boltok polcaira kerül a Minden vágyad című regénye.

Callie Grey kimondottan csinos, a PR-szakmában dolgozik, éppen betöltötte a harmincat, és fülig szerelmes a főnökébe. Ám Mark Rousseau váratlanul másfelé veszi az irányt…

Callie józanabbik énje – aki okos, akár a First Lady Michelle Obama – riadót fúj, ám a másik – aki viszont totál buggyant, akár a rajzfilmhős Betty Boop – fejest ugrik a szerelem háborgó tengerébe. A barátnők természetesen kéretlenül is nyakon öntik Callie-t a jó tanácsaikkal, sőt, a családja is gondoskodik arról, hogy egyetlen pillanat nyugta se legyen.

És amikor már teljes a káosz, megérkezik a kisvárosba a több mint jóképű új állatorvos, Ian McFarland. Vajon a lánynak kell-e választania Mark és Ian között, vagy a két férfi küzd meg egymással Callie kegyeiért? „Halálosan izgis a szitu” – mondhatná Callie, ám nem mondja, ugyanis gyermekkorát – temetkezési vállalkozó anyja jóvoltából – egy ravatalozóban töltötte.

Tovább...

Laurell K. Hamilton - Swallowing Darkness - Elnyel a sötétség

Sorozat: Merry Gentry 7. Kiadó: Agave Megjelenés: 2012. október 352 oldal, puha kötés

Meredith NicEssus hercegnőnek nincs sok ideje feldolgoznia nagybátyjától, a Fény és Illúzió Királyától elszenvedett erőszakot és kedvese, Gyilkos Fagy elvesztését. A vad falka élére áll, hogy megtorolja anyjaként szeretett és tisztelt nagyanyja halálát. A legfőbb célpontok azonban ő maga és méhében hordott ikergyermekei, valamint az utódok apjai, a testőrei. Andais, a Levegő és Sötétség Királynője Unseelie Udvartartásából a trón eddigi várományosa, Cel korábban sem fogta vissza gyilkos indulatait. Ezúttal is kíméletlenül a hercegnő és sarjai elpusztítására tör. Ugyanakkor nagybátyja, Taranis – feltételezett apai jogon – magának követeli Merry gyermekeit. Eközben a tündérdombok megvetett udvara, a sluagh virágba és mágiába borulva újfent megerősödik. Ám az éjfekete éjrepülők is kevesek megmenteni az önkéntes száműzetésbe kényszerülő újdonsült királynőt és kíséretét. Eljön a leszámolás, a mindent eldöntő csata ideje: Merry csak az Istennő, a Hitves segedelmében és oltalmában bízhat, hogy ő és gyermekei, szerettei túlélik az összecsapást. Vajon fény derül-e Meredith apja, Essus herceg halálának körülményeire? Lesújt-e újra a kegyetlen gyilkos? Mit kell feladnia a hús és vér kezének hatalmával bíró hercegnőnek azért, hogy elnyerje személyes boldogságát.

Ms Hamiltonhoz fűződő kapcsolatomat a legjobb indulattal sem lehet szokványos rajongásnak titulálni. Ő az az írónő, akinek a tehetsége és elképesztően színes fantázia előtt őszinte elismeréssel adózok, mégis nem egyszer fordult már meg a fejemben, biztosan akarom-e én olvasni sorozatainak elkövetkezendő köteteit? Anita Blake-el most éppen mosolyszünetet tartunk, s hogy őszinte legyek a Misztál csókjánál majdnem búcsút intettem Merry Gentry-nek is. Aztán jött a Fagyos érintés, és én olvadtam…

Egy darabig, hogy aztán úgy érezzem, kirántották alólam a talajt. Nem szégyellem bevallani, durcás sértettség és reménykedés között őrlődve fogtam neki a hetedik kötetnek. Vadul bizakodva lapoztam, mert hittem, előbb-utóbb lesz még mód visszafordítani a visszafordíthatatlannak tűnőt, de ugyanakkor csöppet zabosan meredtem a lapokra, hogy most ugyan mivel fog előállni ez a kegyetlen nőszemély. Nos, a korábbiaktól talán sötétebb hangulatú, de akciódúsabb regénnyel, amit szinte egy huzamban elolvastam, mert nem akaródzott letenni.

„Élet soha nincs halál nélkül, sötétség fény nélkül, fájdalom remény nélkül.”

Meredith immár várandós, méghozzá egy ikerpárral, akiknek nem egy, hanem rögtön hat apukájuk van, az öt testőr és Solto Lord személyében. Ám a hercegnő állapotossága egyszerre áldás és átok, hisz bár biztosítja helyét a trónon, ugyanakkor ellenségei még elszántabban törnek az ő és szerettei életére. Miután drága nagyanyja egy gonosz bűbáj miatt rátámad, majd karjai között meghal, bosszút esküszik. S a bosszú persze harcot jelent. Fájdalom, veszteség, intrikától terhes tündér politika, árulók leleplezése, véres csata, ismerős szereplők feltűnése, varázslatos mágia, meghökkentő csodák és egy nagy meglepetés 350 oldalba foglalva.

„- Mit adnál a Gyilkos Fagyodért?

- Bármit.”

Tagadhatatlan, hogy engem mindig is leginkább Merry és férfijainak kapcsolat tartott a sorozat mellett, hiába a pompás világfelépítés, a szereplők sokszínűsége, számomra romantika nélkül nem lenne tökéletes az élmény. Úgyhogy én különösen örülök annak, hogy az én szívemnek is kedvesebb Doyle és Fagy az, akikért láthatólag a hercegnő is jobban odavan, mint a többiekért. Nem csoda hát, hogy Doyle felgyógyulásakor ujjongtam, a 47. fejet végén pedig egyenesen majd kiugrottam a bőrömből. Más kérdés, hogy ilyetén elfogultságomban ahelyett, hogy igazán értékeltem volna, hogy a kezdeti kötetekhez képest mostanra a hús gyönyörei kevésbé hangsúlyosak, inkább azon keseregtem, hogy az első erotikus pillanat fölöttébb szűkre szabott, illetve hogy az egyetlen szex jelenet miért pont akkor és miért pont azokkal történt.

Az Elnyel a sötétség jó néhány, a kezdetektől nyitott kérdésre választ adott. Már-már záró kötet hangulatát keltette bennem. Kíváncsi vagyok, innen merre vezet majd Merry élete, a hírek szerint egy folytatás már elkészült (Divine Misdemeanors), s egy továbbira tett ígéretet az írónő.

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

Tovább...