Katie M. John – The Forest of Adventures(Magyarul nem elérhető)
A Knight sorozat első kötete [S] Tini fantasy kategóriába sorolható [TF].
Az írónő honlapja
A tizenhét éves Mina Singer sosem tervezte, hogy beleszeret egy arthurkori lovagba a fehér lovon – különösen, mivel ő egy átlagos huszonegyedik századi középiskolás lány. Aztán ott találja magát egy világban, amiről azt hitte csak gyermekkora tündérmeséiben létezik, és rá kell ébrednie, hogy ez a világ nem olyan ártatlan, mint ahogy képzelte. Csapdába ejtve két világ között. Kettészakítva két szerelem által. A kaland elkezdődik… A kérdés pedig az… ki kerül ki belőle élve.
Mina rendezett életet él, jól tanul, jó a kapcsolata az édesanyjával, vannak barátai, rendes fiú a barátja, akivel úgy tervezik, hogy együtt fognak megöregedni. Aztán besétál az ajtón egy másik fiú, akiről messziről üvölt, hogy nem a biztonságos, rendes kategóriába tartozik, akit elég megpillantani, és innentől kezdve mágnesként vonzódik hozzá, és fénysebességgel távolodik mindenki mástól, de legfőképp a barátjától Sam-től. A szakítás határán aztán Sam balesetet szenved, és a kapcsolatok belefagynak a pillanatba. A régi nem tud véget érni, és az új addig nem kezdődhet el. Mert a másik fiú Blake, bár egy rejtett világ kemény törvényei szerint él, de lovagi becsület-kódexszel is rendelkezi. És, hogy a történet még cifrább legyen valaki annyira a magáénak akarja Blake-et, hogy semmitől sem riad vissza. A történetben az Arthur mondakör szereplői köszönnek vissza, árulással, manipulációkkal, testvérharccal.
Bár a történet középiskolában kezdődik, de teljesen egyedi. Ami külön üdítő, hogy a szereplők tisztelik egymást. A főhős képes az életét kockára tenni azért, hogy megmentse a riválisát, pusztán csak azért, hogy tiszta helyzetet teremtsen. Ugyanakkor nem kerülünk tündérmesébe, és a vége sem a boldogan éltek, míg meg nem haltak féle befejezés. Szerencsére a történet trilógiának ígérkezik…
Philip K. Dick írta „Üssünk fel egy regényt bárhol, és amit találunk, az vagy unalmas, vagy nem fontos. Ezt csak a stílussal lehet kikerülni. Nem ami történik, hanem ahogy el van mesélve.” Katie M. Johnnak határozottan van stílusa, ami engem elvarázsolt. Kóstoljatok bele ti is egy kis rövid részlet erejéig.
„Blake Beldevier januárban az első tanítási napon érkezett az iskolába. Együtt jött a hóval. Visszatekintve, ennek talán figyelmeztetésként kellet volna szolgálnia, ómenként, hogy bárki, aki annyira bolond, hogy beleszeressen, azt kockáztatja, hogy a szíve jéggé válik.
Semmi sem készített fel arra, amikor először megláttam. Besétált a tanulószobába, leült és olvasni kezdte a Timest. Nem a furcsasága miatt vettem észre – bár tulajdonképpen az is elég lett volna – hanem a hirtelen-lélegzetelállító szépsége miatt; azzal a fajta szépséggel rendelkezett, ami megragad valami eldugott dolgot benned, így keltve fel a figyelmed és a benned rejtőző állattá egyszerűsít. Egyfajta nyers, kemény szépség volt, a bőre színe, az arca, amit mintha távoli, vad sziklaoromból hasítottak volna, a szemek sötétje, tele rejtett viharokkal és magányossággal. Szebb volt, mint bármelyik fiú, akit életem tizenhét éve alatt láttam.”
