Lara Adrian - Shades Of Midnight
Lara Adrian szinte összes regénye kapcsán meg kell jegyeznem, hogy habár nem tudok ódákat zengeni az adott könyvről, de mégis ajánlom mindenkinek, aki szereti az urban fantasy műfajt, mert egészen egyszerűen mindig van valami a történetben, amit kár lenne kihagyni az olvasásélmények közül. Most sincs ez másként.
Eleve kicsit kétkedve vágtam neki, mert ha őszinte vagyok, a két ifjoncot - Kade-et és Brockot - nem sikerült úgy megismertetnie a szerzőnek velem, hogy igazán a szívemhez nőjenek. Hiányzott az a lázas izgalom, amit olyankor érzek, amikor annak szereplőnek a történetét veszem a kezembe, akit már szeretek, és szinte furdal a kíváncsiság, hogy ő vajon hogyan találja meg élete párját. De lévén az egész Dragos, felébresztett Ős vonal lógva maradt, nem lehetett kétséges, hogy el kell olvasni ezt a folytatást is.
A könyv elején kicsit úgy éreztem, mintha valamely B kategóriás félhorror filmbe csöppentem volna. Gyilkosság a fagyos tundrán, vérnyomok, marcangolás, a gyilkos személye több esélyes. Persze az elsők között pont azt a mellékszereplőt kellett eltenni láb alól, aki nekem kedvelhetőnek tűnt az induló jelenetben. Nade, az unszimpatikusok sem úszták meg, csak kicsit tovább voltak szinen.
Mindenesetre a jégvadon szülöttét, Kade-et, az állatokkal mentálisan összekapcsolódni képes harcost küldi a Rend, hogy járjon utána a vérengzésnek, amiről egy helybéli hibbant nem átallott feltenni egy videót a netre. Kiderül, hogy egy éve nem csupán Nikó hívására, de az ikertestvéréhez kötődő titok miatt is döntött a Bostoni átköltözés mellett a férfi, így különösen nehéz neki a hazatérés. A bűntudattal, szégyenkezéssel is meg kell küzdenie a nyomozás során.
Természetesen sikerül még itt is Kiválasztottat találni. :) És mit ad a szerző múzsája? Naná, hogy Alexandra az, aki megtalálta a halott családot, és akinek a múltjának eseményei miatt van egy elborzasztó elképzelése arról, hogy valamiféle szörnyeteg állhat a vérengzés hátterében.
De a klisék ellenére a regény második felére valahogy megszerettem a történetet. Ebben mondjuk nagy szerepe van a következő részben főszerephez jutó Jennának, mert megfogott a személyisége, no meg az, amik történtek, történnek vele. És be kell vallanom az Ősnek is. Senki ne kövezzen meg, de a kicsinyke jelenetei alatt valahogy az kezdett bennem motoszkálni, hogy talán nem is annyira gonosz, vagy lehet, csak túlságosan tündérmesés a képzeletem. Mert én néhol sajnáltam, néhol már vártam, hogy lesz valami pozitív fejlődés vele kapcsolatban. De most úgy tűnik, hogy hó alá temetve eltűnik örökre. Meglátjuk.
Ja, és Hunter. Aki végre szerepel egy pindurkát. Említettem már, hogy mennyire bejön a pasi? Nem is tudnám megmondani miért, de már most teljesen megfogott magának, alig várom, hogy ő következzen.
Ám addig még jön Brock, az említett Jennával szeptember végi megjelenéssel. És tuti elolvasom, már csak azért is, mert érdekel, az Ős tényleg meghalt-e, Dragos mit lép, mi Brock képessége pontosan (mert nem bírtam rájönni), és mi a helyzet Jennával, aki most már az ősök nyelvén képes beszélni.
Egy közepesnek minősíthető sorozat, de megvett magának menthetetlenül, mert van valami benne, amitől mindig nyúlok a következőért, már ha van még... de most nincs. :(
2010/45.