Gena Showalter - The Nymph King
Azt kell mondanom talán ez a leggyengébb Showalter regény, mégsem tudom lepontozni, mert az alapötlet tetszett, a párbeszédeken néha felkuncogtam, és annyira tündérmesés a történet alakulása, hogy egy közepest mindenképp kiérdemel. Már csak azért is, mert szinte a teljes regény alatt folyton a szeretkezés körül forog a cselekmény valamilyen szinten (oké, van egy-két csata jelenet is), mégsem lesz obszcén a történet.
Mielőtt belefolynék a sztoriba, tisztázásra szorul az itteni nimfa identitás. A szó hallatán szinte mindenkinek a táncikáló, kissé pajzán, gyönyörű lányok képe ugrik be, de a szerzőnő messze nem ilyen ötlettelen. Ő egy olyan fajt nevez így, akiket az istenek a teremtéssel kísérletezve hoztak létre egykor, majd az emberek életre hívásakor a tenger mélyére süllyesztett világba zártak. Természetesen vannak férfiak és nők a fajon belül. A - minket inkább érdeklő - férfiak gyönyörű harcosok, akikből olyan csáberő sugárzik, hogy majd' minden teremtményt bűvkörükbe vonnak. Gyakorta el is rejtik előlük a nőket emiatt. S mondjuk ki, szexéhes egy népség. Erejük rejlik ugyan is a testi szerelemben. Könnyebben gyógyulnak, kevésbé fáradnak, keményebb ellenfelekké válnak a harcban. S még egy fontos dolgot nem árt tudni róluk. A nekik rendelt társukat illatról felismerik, s onnantól kezdve csak értük forr a vérük, s mindent megtennének a szeretett lényért.
Már az előző kötetekből megtudtuk, hogy az Atlantisz egyik portálját őrző palotát elfoglalták királyuk, Valerian, vezetésével a nimfa harcosok. S most mindent megtennének, hogy megtartsák népüknek azt az otthont, amit vándorló életük alatt mindig kívántak. Ám a háborúba induláskor hátrahagyott asszonyaik hiánya egyre jobban legyengíti őket... a felszínre vezető kapu viszont ott van kéznyújtásnyira. Ezért pár kiválasztott felúszik a partra, hogy emberi nőket csábítsanak magukkal. Egy esküvői ünnepség közepén emelkednek ki a habokból, rögtön megigézve a nőket (legalább is szinte mindet). A férjezetlenekből akit csak tudnak, magukkal visznek a víz alatti birodalomba. A palotába visszatérve a szerencsésebbek hálótársat választanak közülük. A nők önként vetik magukat az izmos karok közé, kettő kivételével.
Az egykor erőszak áldozatává vált doktornő, Brenna, nagyon jó másodszált szolgáltat, ahogyan két harcoshoz való kötődése között próbál döntésre jutni. A gyengéd biztonságot vagy a féktelen szenvedélyt válassza?
A másik vonakodó pedig Shaye Holling, aki a maga vámpírokat megszégyenítő halovány bőrével, kaktuszokat lealázó szúrós természetével annyi cinizmussal szemléli az életet, hogy a legpesszimistábbak is bizakodó naiváknak tűnnek mellette. A fenti életében anti-üdvözlőlapok gyártásával foglalkozó Shaye új 'otthonában' is hű marad stílusához, mindent megtesz, hogy kiábrándítsa magából Valeriant. Hiába, hiszen a király érzi, hogy ő a neki rendelt nő, már csak vele kell ezt megértetnie.
S miközben egyesek szabadon élvezik a hús örömeit, mások pedig igyekeznek ágyukba csábítani szerelmüket, a sárkányok királya közeledik seregével. Ám nem az ostrom az egyetlen, ami veszélyezteti a nimfák boldogságát... Poszeidon is haragra gerjed amiért megszegték a fenti világba látogatás tiltását.
Az egyik kedvenc epés Shaye mondatom, amikor az édesanyjával folytatott vitában önmagát így jellemzi: "Elfelejtesz valamit. Én vagyok Keserűségfalva jégkisasszonya, Keserűség tartomány hercegnője, és Keserűségország királynője. Hát nem így hívtál az elmúlt évek alatt?"
2010/53.