2015. november 15., vasárnap

Debbie Macomber: Mr. Miracle - A fagyöngy alatt

Addie Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el?

Debbie Macomber regényei mindig békés, barátságos hangulatot árasztanak, karácsonyi történetei pedig igazi melengető álomvilágba röpítenek, még akkor is, ha a helyszín csupán egy amerikai kisváros, a szereplők pedig mindössze egyszerű emberek. Az írónő hosszú évtizedek óta újra és újra előveszi az angyali közbenjárás és az ünnepi varázslat témáját, hogy bűbájos románcaival könnyed kikapcsolódást szerezzen olvasóinak egy-egy szürke téli estén.
„A köztünk élő angyalok valóságosabbak, mint gondolnánk.”
Az angyal Harry Mills már régóta vágyott rá, hogy őrangyalként segíthesse az embereket. Amikor végre megkapja első küldetését, nem is lehetne boldogabb. Lelkesen veti magát a megbízatásba, nem is sejtve, hogy az emberi lét micsoda furcsa helyzetekbe fogja keverni. A közösségi főiskola angol irodalom professzoraként tanulói életét kellene megpróbálnia helyes irányba terelni, s bár osztályába poszttraumás stressztől szenvedő volt katona és nemrégiben szabadult nagyszájú, de aranyszívű ex fegyenc is jár, az ő első feladatául a halk szavú Adeline Folsont jelölték ki.
Addie vágyva, hogy mihamarabb a maga útját járja, nagyon fiatalon elköltözött otthonról. Most, néhány évvel és sok keserű tapasztalattal később, visszatért szülővárosába, hogy végre befejezhesse tanulmányait és új életet kezdjen. A szükséges órákra gond nélkül sikerült jelentkeznie, ám a közös ünnepi készülődésről le kell mondania, mert özvegy édesanyja és annak legjobb barátnője rég tervezgetett utazásra indulnak. Addie azonban mégsem marad teljesen magára, mert elvállalja, hogy a szomszédjukban autóbaleset után lábadozó Erich Simmons gondját viseli az elkövetkezendő napokban.
Talán a közösen eltöltött órák segítenek maguk mögött hagyni egykori vitáikat, s mindkettejüknek feledést, megnyugvást, új kezdtet és boldogságot hozhatnak.
„Mindnyájan követünk el hibákat. (…) Nagyobbakat és kisebbeket is. De nem kell hagynod, hogy a hibáid végérvényesen meghatározzák az életed irányát.”
A fagyöngy alatt pontosan azt nyújtotta nekem, mint a szerző többi műve. Kellemes, kissé valószínűtlen történetet, jólelkű és szerethető figurákkal megtöltve, rózsaszín cukormázzal alaposan nyakon öntve. Igazán sajnálom, hogy ilyen kis rövidkére sikerült írás, mert így számomra karakterizálásban és cselekményben is kissé kidolgozatlannak és elsietettnek érződött. Pedig az iskolában megismert mellékszereplőkről nagyon szívesen olvastam volna többet, és igazán tetszett, hogy Erich-ben néha picit a Grincs, a sztoriban pedig Dicken Karácsonyi éneke köszönt vissza, mint ahogy azt is örömmel láttam, hogy Addie mennyire képes átadni magát az év e varázslatos szakának.
Aranyos, könnyen és gyorsan olvasható kötet, ami gyöngéden melengeti a szívet. Egy bögre forró csokoládé mellé ajánlom a karácsonyfa fényei alatti ejtőzéshez.

A könyv és a belőle készült film trailere:

Könyvinfók:


Debbie Macomber

moly
goodreads
Kiadó: General Press
Fordító: Szentesi Mária
ISBN: 9789636438180
240 oldal, puhatáblás

Műfaj: keresztény jelenkori románc
Sorozat: Angyali közbenjárás 10.
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Adeline Folson & Erich Simmons
Hol? Tacoma
Mikor? a karácsony előtti hét
Érzékiség? ártatlan
Szerelmi háromszög? nincs
Lezárás? boldog

#Kulcsszavak: angyal, hit, karácsony, megbocsátás, szeretet, új kezdet

11.15. - Angelika blogja
11.17. - Kristina blogja
11.19. - Szembetűnő
11.21. - Kelly & Lupi olvas
11.23. - Dreamworld
11.27. - Insane Life

Nyereményjáték:

Debbie Macomber léleksimogató történeteit világszerte imádják, így nem meglepő, hogy néhány művéből filmet is forgattak. De vajon sikerül-e kitalálni mindegyiket? Mostani játékunkban hat filmadaptáció címét (magyar és eredeti címeket egyaránt elfogadunk) kell megírnotok a rövid rávezető leírások alapján.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
2013-ban tűzték műsorra, és azóta már a harmadik évadánál tart az a tv-sorozat, amelyet az angolul tizenkét kötetes széria alapján forgattak.
a Rafflecopter giveaway

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top