Mit hozott a postás (17)
Ha nekem tetsző regényt olvasok, szinte bizonyos, hogy rákeresek azokra a dalokra, amiket megemlítenek a szövegben, mint ahogyan az is szokásom, hogy utána nézzek a szerző honlapján, létezik-e playlist az adott könyvhöz.
Nem volt ez másként akkor sem, amikor Tammara Webber Easy-jét olvastam. S miközben hallgattam a youtube-on összeállított playlistet, átböngésztem, mi rejtőzik még az írónő blogján. A bookplate szócska különösen csábítóan kacsingatott rám a menüsávból. S meg kell mondanom, még csak meg sem próbáltam ellenállni, amikor megláttam, hogy két kóla áráért micsoda szépségeket lehet rendelni. Gyorsan a vízivás mellett döntöttem, és kattintottam a kosárra. S alig egy hét elteltével meg is érkezett a levélke. Most már csak azt kell eldöntenem, melyiket ragasszam be az Egyszeregybe.
A héten még egy olyan boríték várt a postaládában, aminek láttán különösen örvendeztem. Nagy hálával tartozok Magnoliának, amiért blogbejegyzésében felhívta a figyelmet arra, hogy immár Kerrelyn Sparks-tól is lehet kérni könyvjelzőket, akár nekünk, usán kívüli olvasóknak is. Mivel lelkes vásárlója vagyok a Love at Stake sorozatnak - a hörcsögitisz tombolása miatt, hiszen olvasni, még csak az első kötetet jutott időm - gondoltam, én is billentyűzetet ragadok. A héten pedig meg is érkeztek a kicsikék. Most már aztán tényleg illenék nekirugaszkodni a folytatásoknak...