Larissa Ione - Sin Undone
Az ötödik, s egyetlen női Seminus démon testvér, Sinead Donnelly, ér révbe ebben a kötetben. Lovagja a már korábban megismert, Conall Dearghul, aki maga is furcsa szerzet, fél vámpír fél vérfarkas. A történet ezúttal is fantasztikusan, vérforralóan szuperre sikerült.
Még a negyedik részben történt, hogy a bérgyilkosként dolgozó Sin, különleges adottságát használva ölt meg pár vérfarkast. Igen ám, de a kór, amelyet rájuk bocsátott, nem végzett a célpontokkal elég gyorsan, s így egy mind többeket veszélyeztető vírus, Sin láz, szabadult el. Míg Eidolon próbál vakcinát előállítani, a vérfarkas klánok bosszúért lihegnek - már aki, van aki a többieket szeretné a helyzetet kihasználva kiírtani... mondhatni született farkas átalakult farkasnak farkasa -. S mindeközben bérgyilkos társai Sin nyakára, vagyis leginkább a mestergyűrűjére pályáznak, ő maga pedig belegabalyodik egy szexis-véres kötelékbe az Alvilág Kórház vadító mentősével. Ha mindez nem lenne elég, feltűnik két páncélos lovas szerzet, akik előbb a nő életére törni látszanak, majd aztán már védeni próbálják.
Imádtam! Mert az Ionetól már megszokott erotikát (ó apám... valami vadító, ahogyan Con bebizonyítja az előjáték létjogosultságát egy olyan démonnak, aki bizony csak a másik... khm.. beteljesülése után találja meg a saját gyönyörét), és akció csavarokat (csak egy példa: vérfarkas forradalom) hozta, no meg a humor is valami fergeteges (haláli, hogy Wraith folyton Törpillának hívja a húgát, s Con sem megy a szomszédba pár mulatságos szarkasztikus beszólásért). Az a meglepő fordulat pedig, amellyel az írónő átvezet minket a következő sorozatába... nagyon jól kitalált kis csavar. Sin, mint az ősi jövendölés kulcsfigurája, a nem is létezhető félvér, aki feltöri a pecsétet, s a világ sorsa fordulóponthoz közeleg. Dicséret illeti a szerzőt azért is, hogy a megkedvelt szereplők továbbra is színen vannak. A másod szerelmi szál, Luc (a szegény társától fosztott vérfarkas) párra és családra találása pedig kedves adalék volt az egyébként is remek történetben.
Alig várom, hogy a kezeim közé kaparintsam a következő regényt, az Eternal Rider. Csak hol van még a jövő tavasz...
Még a negyedik részben történt, hogy a bérgyilkosként dolgozó Sin, különleges adottságát használva ölt meg pár vérfarkast. Igen ám, de a kór, amelyet rájuk bocsátott, nem végzett a célpontokkal elég gyorsan, s így egy mind többeket veszélyeztető vírus, Sin láz, szabadult el. Míg Eidolon próbál vakcinát előállítani, a vérfarkas klánok bosszúért lihegnek - már aki, van aki a többieket szeretné a helyzetet kihasználva kiírtani... mondhatni született farkas átalakult farkasnak farkasa -. S mindeközben bérgyilkos társai Sin nyakára, vagyis leginkább a mestergyűrűjére pályáznak, ő maga pedig belegabalyodik egy szexis-véres kötelékbe az Alvilág Kórház vadító mentősével. Ha mindez nem lenne elég, feltűnik két páncélos lovas szerzet, akik előbb a nő életére törni látszanak, majd aztán már védeni próbálják.
Imádtam! Mert az Ionetól már megszokott erotikát (ó apám... valami vadító, ahogyan Con bebizonyítja az előjáték létjogosultságát egy olyan démonnak, aki bizony csak a másik... khm.. beteljesülése után találja meg a saját gyönyörét), és akció csavarokat (csak egy példa: vérfarkas forradalom) hozta, no meg a humor is valami fergeteges (haláli, hogy Wraith folyton Törpillának hívja a húgát, s Con sem megy a szomszédba pár mulatságos szarkasztikus beszólásért). Az a meglepő fordulat pedig, amellyel az írónő átvezet minket a következő sorozatába... nagyon jól kitalált kis csavar. Sin, mint az ősi jövendölés kulcsfigurája, a nem is létezhető félvér, aki feltöri a pecsétet, s a világ sorsa fordulóponthoz közeleg. Dicséret illeti a szerzőt azért is, hogy a megkedvelt szereplők továbbra is színen vannak. A másod szerelmi szál, Luc (a szegény társától fosztott vérfarkas) párra és családra találása pedig kedves adalék volt az egyébként is remek történetben.
Alig várom, hogy a kezeim közé kaparintsam a következő regényt, az Eternal Rider. Csak hol van még a jövő tavasz...
2010/88.