2010. október 26., kedd

Lara Adrian - Taken by Midnight


Úgy tűnik a történet előrehaladtával valahogy összerázódunk, Lara Adrian és én. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rögtön imádtam volna a sorozatot, de minden regénynél megfogott valami, hogy igen is kíváncsi legyek a folytatásra. Nem volt ez másként legutóbb sem, amikor ott hagytuk a fagyos Alaszkában a félholt Jennát és a segítségére sietőket, köztük a kissé hallgatag, afroamerikai vámpírunkat, Brockot.

Kettejük kapcsolata volt az, ami igazán tetszett ebben a kötetben. Imádtam, hogy Brock milyen védelmező nagy mackó, hogyan segít Jennának visszatalálni az egykori magabiztos önmagához, miközben azért látja azt is, hogy milyen irányításmániás is a szerelme, s ennek nem fél hangot is adni.
Egymásra találásuk persze nem csak érzelmes, hanem az elvárható mértékig erotikus is. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mindig elképeszt, hogy egyes írónők képesek úgy megírni egy-egy szerelmi jelenetet, hogy komolyan mondom, tényleg azt várom, hogy mikor mélyesztik egymásba a fogukat, mert egész egyszerűen úgy tűnik teljesnek egymás elfogadása, mintha a szeretkezés abban csúcsosodna ki először, mielőtt... na.. mindenki érti...
Örültem, amikor az első lapok után egyértelműen helyre tudtam tenni Brock adottságát, mert az előzőekben nem igen értettem, hogy pontosan miben is rejlik az ő tehetsége. - S egyáltalán, Brock olyan kis talányos volt, most nem? - Tehát, képes magába szívni mások fájdalmát, s így segíteni mondjuk a gyógyulásban.

A romantika mellett kellemes mennyiségben haladt előre az akció szál is, ami néhol kimondottan véresre sikeredett. Ugyan a Rend jelentős lépést tett ismét afelé, hogy leszámolhasson Dragos-szal, az a beteg szemétláda most is forral valami borzalmat, így lesz még dolguk harcosainknak és az őket segítő feleségeiknek. Akik meg kell mondanom amolyan igazi belevaló csajszik maradtak, jó volt őket nyomozni látni, élveztem. Akárcsak azt az édes momentumot, hogy Dante milyen aggódó mindenórás apuka, s a többiek hogyan ugratják, miközben ők maguk is mindent megtennének a kis jövevényért már most.
Ami miatt kissé csalódott voltam, hogy ahhoz képest, hogy Hunter története fog következni, ő milyen keveset szerepelt, illetve, hogy halvány gőzöm sincs vajon ki lesz a párja. Vagy én mentem el az utalás mellett, vagy tényleg ennyire meglepetés lesz a dolog. De lelkemre mondom, a mostani könyv végén közreadott ízelítőben sem találtam semmi konkrétumot. Hihetetlen. Csak hogy minél jobban egyen minket a fene. :)

Amit nagyon nem szerettem, hogy ilyen megoldatlan, bizonytalan maradt Jenna mostani léte. Persze a nyitott megoldásban benne van, hogy az Őstől kapott 'ajándék' akár a végtelenségig nyújtja emberi életét, hiszen tünetei is erre mutatnak, de én már csak a tökéletes happy endek rajongója maradok. Engem kiborít a tudat, hogy nem tudjuk biztosan, most Jenna ember-e, vámpír-e vagy valami mutáns, és lehet-e vajon gyermekük majd egyszer Brockkal. Reményeim szerint azért visszatér majd erre a kérdésre az írónő.

Talán Rio és Tegan története mellett ez a harmadik, ami eddig a legjobban tetszett az Éjfél szülöttei regények közül.


2010/90.

3 megjegyzés:

  1. Szia! Én most olvasom ezt a sorozatot, illetve még csak Reichen-nél tartok.
    Hunternek nem Mira lesz a párja, ha felnő? Egyáltalán mennyi idő telt el Hunter felbukkanása, és ez a történet között?

    Légyszi írd meg, ha tudsz valami újat, mert nagyon kíváncsi vagyok. Nekem ez a kedvenc sorozatom a FTT mellett:)

    VálaszTörlés
  2. Amit az írónő hírleveléből meg lehetett tudni Hunter regényéről - borító és fülszöveg - itt találod: http://angelikablogja.blogspot.com/2010/12/azt-csiripelik-madarak-22.html

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top