2013. március 3., vasárnap

Marie Lu - Legend - Legenda


molygoodreads
A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Főszereplők: Daniel Altan Wing & June Iparis
Los Angeles - 2130

Sorozat: Legend 1.
Műfaj: YA disztópia
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2012. december

304 oldal, e-könyv

Értékelésem:

A ya és én se vele se nélküle kapcsolatban leledzünk már évek óta. Vannak lejtmeneteink, amikor szinte kitörni készül belőlem, hogy ’miért, ó miért kellett nekem ezt a kezembe venni’, de vannak igazi emelkedett pillanataink, amikor úgy elvarázsol egy-egy történet, hogy elfog a vágy, hogy keblemre öleljem az egész műfajt. Nos, a disztópia irányzattal ugyan így vagyok, vagy inkább még ígyebben, mert ezeknél képes vagyok az érzelmi skála teljes repertoárját megélni, lásd Az éhezők viadala rajongói üzemmódot.
S úgy látszik, a Legenda sem érte be az egy az idei év olvasmányai közül titulussal, inkább a ’könyvek, amelyek próbára teszik Angelikát’ lista dobogós helyezését tűzte ki célul. Az érzelmi hullámvasút menetrendje a következők szerint alakult:
Passzivitás: Az amerikai megjelenés idején belefutottam a goodreadsen, hümmögtem felette egy ideig, de a fülszöveg nem lépett ki a monitorról, hogy a képembe üvöltse, neked íródtam, kellek neked.
Érdeklődés: Itthon is a könyvesboltok polcaira került, így egyre többször dobta fel a moly ilyen vagy olyan formában. S bár nagy idézet rajongó vagyok, az azért ritka, hogy pár sor rávegyen, hogy kívánságlistássá váljon nálam egy könyv. Mégis, @Greylupus már nem először állít nekem akaratlanul is kikerülhetetlen csapdát. Ezúttal ez a részlet volt a bűnös:
„Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz.”
Izgatottság: Akadt némi malőr az egyik könyvrendelésem körül, úgy tűnt, ’kénytelen’ leszek levásárolni 2.500 Ft-ot a boltban. Többek között ez a regény is ott csücsült a kínáló tetején, és biz isten épp rám kacsintott, amikor az eladók közölték, nincs szükség arra, hogy elköltsem az összeget. Kedves segítőkészségük után furán vette volna ki magát, ha ámokfutásba kezdek, és vagy 6 könyvet bepakolok a kosaramba. Akciók, lesznek akciók mantrát mormogva magamban távoztam. Kitartásom jutalma néhány nap múlva a bloggerek levlistáján érkezett.
Unalom – letargia – utálat triumvirátusa: Amilyen lelkes értékeléseket olvastam, arra számítottam, a betűk szinte lesodornak a lábamról, egyenesen át az egy évszázaddal későbbi Kaliforniába. Nos, nem így történt. Ha őszinte akarok lenni, a regény első fele próbára tett. Nehezen haladtam előre, és több dolgot is zavarónak találtam.
Lévén ya-ról van szó, csupán egy pár pillanatra akadtam fenn azon, hogy vajon miért mindig a legfiatalabb nemzedékben van annyi erő és kurázsi, hogy aláásson egy rendszert. A rövid töprengést lezártam magamban azzal, hogy mások is lázadnak, de ez nem az ő történetük, főszereplőinket pedig a kor és a körülmények kényszerítik rá arra, hogy sokkal inkább felnőttekként, mint tinédzserekként gondolkodjanak, és cselekedjenek.
Valószínűleg eszembe sem jutott volna ilyesmin elmélkedni, ha a világ leírása, vagy az események jobban lekötnek. De kicsit olyan érzésem volt, mintha beleestem volna ama bizonyos fehér nyúl üregébe, és fogalmam se lenne, hogy a hely, ami fogadott, milyen törvények szerint működik. Persze idővel világosodott a kép, de számomra kicsit döcögős volt a csatlakozás. Így visszatekintve még mindig ott motoszkál bennem, hogy alaposabban szeretném érteni, mi történt a múltban, kik és hogyan irányítják a Köztársaságot. Talán a folytatásokban több mindenre fény derül.
A folytatásokban, amelyekről majd 130 oldalig kétséges volt, egyáltalán akarok-e tudni. Az első részben Day-t könnyedén megkedveltem, de June-t… őszinte leszek, a csaj nem lopta be magát a szívembe, egyáltalán nem. Beképzelt libának tartottam, aki bár a suliban a nagy bajkeverőt alakította, voltaképp a rendszer jól programozott bábja, akinél dühítően lassan esik le a tantusz. Legyen szó a gyilkos személyéről – lehetett-e másra is gondolni, mint elkövetőre, úgy, hogy alig pár szereplőt ismertünk meg? – a rendszer furcsaságairól – miért kell a próba, az oltás, honnan a vírus, a történelem hogyan tűnhetett el teljesen, miről is szól a Kolóniák elleni küzdelem – vagy az általa elfogni óhajtott bűnöző személyéről – őrjöngtem, amikor megláttam milyen bizonyíték alapján gondolja úgy, megtalálta Dayt.
Elborzadás: Aztán a letartóztatás éjjele és az azt követő néhány nap eseménye teljesen felfordította nem csak a szereplők életét, de az én hozzáállásomat is a regényhez. Mert immár nem egy elkülönült kis történetről volt szó valamiféle új, zavaros világrendben, hanem ez részese lett egy tőle sokkal nagyobb, összetettebb dolognak. Végre igazán életre kelt Marie Lu fantáziájának világa. Azt, amit hiányoltam eddig, a nép és a rendszer közti viszonyt, megkaptam. Megéreztem a rettegést, az önkényuralmi elnyomást, a fojtott dühöt, a kétségbeesett tehetetlenséget. Nem volt szép vagy nyugodt ez az átmenet. Lélegzetet elakasztóan borzalmasan tört rám a fordulat, hogy aztán mindent, ami utána következett vérrel színezetre fessen.
Lázas izgalom: A második részt nem győztem elég gyorsan lapozni, szerettem volna egyszerre végigolvasni. Aggódtam, izgultam, reménykedtem, megijedtem, elmorzsoltam néhány könnycseppet…
S a végére egy felháborodott kifakadás: Most komolyan van képük itt félbe hagyni???
Összességében jó könyvnek tartom minden sablonossága, ya betegsége ellenére is, sőt ha az első fele is tudott volna olyan lenni, mint az aztán következő 150 oldal, most nem bírnék magammal, és rohannék a folytatásért angolul. Így azonban óvatos duhaj leszek, és várok egy csöppet…

Kedvenc idézet:
„– Furcsa érzés itt lenni veled. Alig ismerlek. Mégis… néha olyan érzés, mintha egyetlen ember lennénk, két különböző világban.”
Megjegyzés:
Akiket beszippantott a könyv világa, mindenképpen keressék fel az írónő honlapját! A media szekció elképesztő dolgokat rejt, úgy mint karakter rajzok a szerző asztaláról, játék a főszereplőkkel és playlist ütős kis zenékkel.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top