2013. március 22., péntek

Az örvény, amit úgy neveznek, Special Forces


goodreadsmoly

A Special Forces egy óriási lélegzetű erotikus homoszexuális regény.
Szerzői 2006 áprilisa és 2008 novembere között 70 fejezetben, majd’ egy millió szóban írták meg két katona szerelmének történetét. A három korszak – Soldiers (Katonák), Mercenaries (Zsoldosok), Veterans (Veteránok) – összesen 25 évet ölel fel Dan McFadyen és Vadim Krasnorada életéből.
Szovjetúnió afganisztáni háborújának idején két ellenséges katona, egy skót SAS és egy szovjet Spetsnaz, szolgálatteljesítés közben találkozott. A frontvonalak mögött tisztelet, majd szerelem szövődött közöttük… legalább is így szól a hivatalos verzió.
A valóság? Két veszélyes, durva, agresszióval és őrült vággyal teli különleges alakulatos katona 1980 augusztusában a fájdalom és ölni akarás ködében akadt össze. Ám az erőszak szülte gyűlölet, a bosszú és a kínzás valahogyan kifacsart, abszurd vonzalommá alakult közöttük. Évekig titokban találkozgattak Kabul útvesztői és az afgán hegyek között. Az idő, a kétségbeesés és az elszigeteltség eltompította a gyűlölet élét, dühét pedig csillapította minden találkozás. A szenvedély eltéphetetlen köteléket kovácsolt közöttük.
Történetük talán nyers és erőszakos, de az élet kegyetlen és ők csak azt tették, amit tenniük kellett az életben maradásért.

Főszereplők: Dan McFadyen & Vadim Krasnorada
Mindenfelé - 1980-2006
Sorozat: Special Forces 1-3.
Műfaj: MM
Publikálás: 2008.

2779 oldal, e-könyv

Értékelésem:

"What a fucked up love-affair of violence we are..."
Újra csak itt ülök a billentyűzet előtt, és mind dühödtebben meredek az üres lapon csúfondárosan villogó kurzorra. Őrjítő, de minden alkalommal, amikor szilárd elhatározással ide telepszem, az emlékek előugranak, és maguk alá tepernek. Én pedig gyenge lévén, a bejegyzés írás helyett azon kapom magam, hogy ismét a kedvenc részeimet olvasgatom.
Pedig erről a könyvről írni akarok. Nagyon!
Mert ez aztán olyan könyv… de olyan… ami átvette az uralmat az életem felett. Olyan történet, amit ha nem olvastam volna, valami hihetetlen könyvélménnyel lennék szegényebb. Olyannal, ami megmutatta, hogy lehet egyszerre imádni és gyűlölni főszereplőket, a szerzőket meg aztán pláne. Olyannal, ami felkavaró, mégis békét hozó; rémisztő, de hitet adó; borzasztó, ugyanakkor csodálatos; erőszakos, miközben gyengéd is. Ez az eposz teljesen kifordított magamból, újat tanított a világról és magamról egyaránt. Élve felzabált, és egy csöppet sem bánom. Mert ez örök élmény.
Igaz, a kezdet kezdetén úgy tűnt, kizárt, hogy valaha is megbarátkozzam a főhősökkel, pláne, hogy az enyhén szólva sem a mennyekben egyeztetett találkozásukból valami, a romantikus szívemet megdobogtató születhet. No igen… aztán később kiderült, hogy megdobogtatja biz a’, majd ki is tépi, még rá is tapos, csak hogy végül meggyógyítsa, és ellágyítsa teljesen.

Soldiers:
„one rape, one touch, one kiss, one shot.”
Dan és Vadim ismeretsége finoman fogalmazva is sokkolóan brutálisan indult. Az első fejezetet olvasva őszintén mondom, gyűlöltem Vadimot. Mélyen egyetértettem Dan azon gondolatával, hogy nem több mint egy veszett kutya, akit le kell vadászni.
Ám ez nem olyan történet, ahol bármi is ennyire letisztultan egyszerű lenne! Hamarosan rájöttem, hogy itt csak elmosódó határvonalakra számíthatok, és hogy a valljuk be elég kényelmes fekete / fehér világ helyén a szürke csilliárdnyi árnyalata létezik csupán. Mert a szerzők hihetetlen dolgot műveltek! Miután bemutattak egy gyűlöletes karaktert, aki valami elképzelhetetlen szörnyűséget művelt, nos, utána olyan személyiséget adtak neki, aminek egy idő után képtelen voltam ellenállni.
Mire Vadim Dan bosszúját követően felépülve visszatért Afganisztánba már alig fértem a bőrömbe, hogy a következő találkozás vajon mit hoz majd két ilyen eszement, vad fickó között. És az újabb döbbenetre nem is kellett sokat várni, már érkezett is az 5. fejezetnek álcázva.
„…So, how did you figure out that you were attracted to each other?”
“Oh,” Dan laughed suddenly, a single dry sound, “that was easy. Vadim just shot me in the shoulder.”
Duncan’s expression turned almost comical.
“I think we give the saying ‘love hurts’ a completely new dimension,” said Vadim, laughing.”
Hát ki hallott már olyat, hogy az első csók végén, egyeztetett randi mellé az egyik fél lőtt vállsebet hagy a másiknak? Teljesen… paffon voltam. Egyrészt mert az a csók… másrészt csak a gondolat, hogy mi történhetett volna velük. Aztán jött az az első szenvedélyes találka, s a számtalan következő, hol itt, hol ott órákat, néha csak perceket csenve…
Ahogyan teltek a hónapok, a kezdeti gyűlölet lassan, fokozatos egymás megértésébe, elfogadásába, tiszteletébe, majd egymás iránt érzett gondoskodó szeretetbe, bizalomba, s legvégül elképesztő mélységű szerelembe fordult. Közben nem mindennapi kalandokon verekedték át magukat. Hol egyikük, hol másikuk kerül a halál mezsgyéjére, és én nem tudtam elég gyorsan olvasni ahhoz, hogy kiengedjen a csomó a gyomromban.
Mert ami először lehetetlennek tűnt, az már a könyv felére valósággá vált. Elkapott a történet, és visszavonhatatlanul Dan és Vadim rabja lettem.
„The war had kept them together; peace was tearing them apart.”
Minden bizonnyal akkor is folytattam volna az olvasást, ha az első kötet nem ilyen iszonyatos módon ér véget. De így, hogy a szerzők egy lélegzetelállítóan gyönyörű módon megírt, mély szerelemről tanúskodó jelenet után cafatokká szaggatták a világunkat, képtelen lettem volna egy percet is várni a következő részre.

Mercenaries I-II:
„Love can be like a commanding officer… it’s unfair, random, cruel, but it gets you through the war, somehow, gets you where you have to be.”
Azt hittem, hogy a Solders megrágott és kiköpött… Hát tévedtem. Az semmi volt ahhoz képest, ahogyan itt éreztem magam! A nyugodt alvásnak lőttek, a szemrángás állandósulni látszott, a szívem millió darabra törten hevert, sokszor a könnyek fojtogattak, és közben olyan irtózatosan dühös és sértett voltam, hogy időnként minden bizonnyal gőz száll a füleimből.
A könyv nagy részében ennek oka maga Dan volt. Dan, akit szerettem volna az oroszlánok elé vetni, majd biztos, ami biztos még a sakálok elé is. Vagy legalább valamiféle libidó gyilkos löveggel lenyugtatózni. Szinte mindvégig szerettem volna jó szorosan Vadimhoz bújni, és megnyugtatni, jobb lesz ez… idővel... csak addig kell kitartani valahogy neki is, nekem is.
S dacára annak, ahogyan néha éreztem magam, azt mondom, hihetetlen egy könyv ez, mert miközben a kegyetlen, méghozzá igazi szadista őrült féle módon kegyetlen, szerzők újabb és újabb bombát robbantottak az oly fájdalmasan és nehezen született szerelem képébe, megint csak megtették a lehetetlennek tűnőt. Csodát álmodtak a lapokra.
„“How many words does it take him to say ‘I love you’?”
“None.” Dan murmured, smiling. “We’re long beyond that.””
Sötét és kifacsart, nem egyszer érthetetlen, de bámulatosan kitartó és hihetetlen mély szerelem alakulását mutatták meg ebben a viharos utazásban.

Veterans:
„…it had all been a motherfucking nightmare and the solution was so simple, right there and under their noses. It had just been hidden: love. Fair and square. Just love.”
El sem hiszem, hogy átvészeltem mindent, és eljutottam idáig!
25 borzalmas és bámulatos év megkoronázása egy nagyszerű befejezéssel. Az afgán hegyekből Irak sivatagán, a háború dúlta balkánon át egészen Új-Zélandig, annyi erőszak, szenvedés, kínzás, küzdelem, lelki és testi sérülés után végre elérkezett a ’míg a halál el nem választ’ boldog, békés nyugalma.
Vadim és Dan, két sokat megélt idősödő harcos… örökre velem maradtok.

Legszívesebben mindent, de mindent leírnék: a mogyorós energia szeleteket, az új bakancsot, az öleléseket, a csókokat, a fürdőzést, az imagyöngyöt, a vallomásokat, az oroszlán és tigris meséjét, a golyót, a veszélyes akciókat, a gyerekeket, a terápiát… minden egyes szívfacsaró érzelmet, és valamennyi mosolyt fakasztó pillanatot… azt a feledhetetlen 19. és 56. fejezetet… mindent. De nehéz szavakat találni. Annyi mindent adott ez a majd 3000 oldal!
Néha kicsit meghaltam. Néha már túl sok volt a szex. Néha könyörtelenül hosszúnak tűnt minden pillanat, amit a főszereplők külön töltöttek, és emlékeztetnem kellett magamat újra és újra, csak egy regény, és a vége jó lesz!
De mindent megért! Mert leckét adott emberségből, önfeláldozásból, elfogadásból, megértésből. Gazdagabbá tette a lelkemet, hogy olvashattam.
„The past would always be part of the present, but at least that was true for both sides: the good and the bad.”

A Special Forces ingyenesen elérhető Aleksandr Voinov, az egyik szerző honlapján.

Figyelmeztetés:
  • A regény nyíltan ábrázol erőszakot és szexualitást egyaránt.
  • Érzelmi hullámvasút a javából, és nem a szokásos módon. Hanem az agyad elszáll módon.
  • Akkor érdemes belekezdeni, ha olvasásra szánható időből bőségesen áll rendelkezésre.
  • Ajánlott egy támogató barát vagy csoport bevonása, mert szükség lesz rá.
    Szinna, Morgiana! Köszönöm, hogy Ti mindvégig ott voltatok nekem!
Olvasás közben újra és újra ez a szám szólt a fejemben:

18 megjegyzés:

  1. Hű, nem biztos, hogy nekem el szabad olvasni ezt a sorozatot. Már attól majdnem elsírtam magam meghatottságomban, amit te írtál róla. Mondjuk amíg magyar kiadás nem lesz, nem fenyeget ez a veszély... :/ Azon a szinten vagyok angol terén, hogy megérteném, de nem élvezném.
    Minden esetre én ettől a bejegyzéstől ill pár idézettől már kaptam valamit, úgy érzem. Biztosan fel fogom kapni a fejem, ha azt hallom valahol, Special Forces. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, az ilyen történetekért megéri angolul tanulni. :)

      Törlés
    2. Úgy döntöttem, mégis megpróbálom! Egyszerűen nem bírom ki, hogy nem olvashatom!

      Törlés
    3. Sok sikert, és jó szórakozást kívánok! Ha kedved van kibeszélni a könyvet, itt vagy a molyon szívesen látunk. :)

      Törlés
  2. Hmm, már nagyon várom, hogy sok idő álljon a rendelkezésemre és nyugodtan el tudjam olvasni az elejétől a végégi. :)
    Ha ennyire maga alá tud temetni egy könyv, akkor az csak jó lehet, és ezek az idézetek is rámutatnak arra, hogy nem szabad kihagyni.
    Köszi az ajánlást, a kedv az már megvan! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nekilátsz, keress minket nyugodtan. Hidd el, szükséged lesz a kibeszélgetésre. :D

      Törlés
  3. Hehe, nagyon meggyőző :) Még ingadozom, mert a háborús téma alapjában véve kicsit taszít :/ De biztos ami biztos, nyárig nem pillantok bele :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha belevágsz (ó, igen, kérlek), akkor számíthatsz rám! ;)

      Törlés
  4. Most kifejezetten nem szeretlek, mert olyat írtál, hogy lenyúzom a bőrt magamról, ha én ezt nem olvashatom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod ezzel most nagyon megleptél. Eszembe sem jutott volna neked ajánlani a könyvet. De kíváncsian várom, mi lesz a reakciód, ha belevágsz.

      Törlés
  5. Kezded kikészíteni a várólistámat... Cut&Run, FTT, most ez...
    Olyan szépen összefoglaltad ezt a történetet, hogy egyszerűen muszáj lesz olvasnom. Köszi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ugye megbocsátasz egy gonosz kis kacajt? :D

      Törlés
  6. Most fejezetem be az első kötetet... Úgy érzem magam, mint akin átment egy tank, egy úthenger, egy elefántcsorda, majd még vissza is tolattak biztos, ami biztos. Még mindig görcsben van a gyomrom, mellettem egy halom használt zsebkendő (még soha nem bőgtem egyetlen könyv olvasása során sem) és el nem tudom képzelni, hogy lesz ennek jó vége!
    Gyűlölöm Voinov urat, amiért így megkínozta őket! És mérhetetlenül hálás vagyok, amiért a történet részese lehetek! Most azonnal, folytatni akarom az olvasást, de rettegek, hogy milyen válogatott kínzásokat kell még kiállniuk.
    Sok jó könyvet olvastam már, sok olyat, ami egyszerűen magába szippantott és fogvatartott, de egyet sem amelyik során rettegtem, borzadtam, féltem, megkönnyebbültem, szerettem, reménykedtem volna. Eddig mindig ott volt a bizonyosság, hogy a végén minden jóra fordul (vagy nem - története válogatta), de itt már az is kérdéses, egyáltalán túl lehet-e élni mindazt, amit az író elkövetett ellenük... Olyan, mint egy érzéstelenítés nélküli operáció: ha túléled, és sikerül összerakd magad, akkor erősebb lesz, egy más ember, ha nem R.I.P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy, de úgy örülök, hogy nekikezdtél! :) A legeslegvége nagyon jó, de addig... nem lesz egyszerű a menet. Kitartás, megéri!

      Törlés
  7. Szia!

    Tudom, hogy már írtam kommentet, de úgy éreztem így a Soilders harmadik fejezetének végén, hogy vissza kell jönnöm, rá kell keresnem erre a bejegyzésre és ide kell írnom k* nagy piros betűkkel, hogy: KÖSZÖNÖM! (a piros színt képzeld hozzá)
    Köszönöm, hogy írtál egy olyan ajánlót erről a könyvről ami már egyetlen oldal elolvasása nélkül majdnem megríkatott, és okozott nekem négy hónapnyi türelmetlen toporgást, amíg meg nem kaptam a KIndle-ömet. Ez volt az első könyv, amit rátöltöttem, és rögtön neki is estem.
    Egy valamiben különbözünk eddig. Én nem Vadimot utálom, hanem magamat, mert képtelen vagyok nem szeretni. Egy percig sem voltam... Még a megerőszakolásnál is, egyszerűen ahogy váltogatta az író a szemszögeket... Amikor Dan érzéseit írta le, borzongtam, öklendeztem, minden bajom volt, de Vadimnál ugyan úgy átéreztem az izgalmát, és annyira borzalmasan volt megírva az egész, hogy szinte már gyönyörű volt...
    És ahogy Dan gondoskodott róla a sivatagban... A kedves szerzők két mondatonként a fejemhez vágták, hogy csak a saját becsületéért teszi, hogy ne legyen olyan mészáros, mint a ,,ruszki" és még mindig gyűlöl Vadimot, de ez engem nem gátolt meg az olvadozásban.
    Ja, és van a piszkozataim között egy SF - káromkodás gyűjtemény. Mert az a cifraság, amit összehoztak, NEM SEMMI xDD
    Hjajj, mit mondjak még? Hát semmit, ennyit akartam.
    Köszönöm, mégegyszer, nagyon-nagyon-nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen. :) És gratulálok a kindle-hez!
      További jó olvasást :)

      Törlés
    2. És basszus még mindig/már megint én, de ezt most meg kell kérdeznem: csak szerintem van így, vagy ez a dal tényleg RÓLUK SZÓL? http://www.youtube.com/watch?v=No8e0OE9QAU Csak mert nekem nagyon, de lehet, hogy csak azért mert pont ismertem meg, mikor olvasom...

      Törlés
    3. Nekem is szokott ilyen lenni. Néha egy egy dal szinte összeforr az épp olvasott könyvvel a fejemben.

      Törlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top