Az örvény, amit úgy neveznek, Special Forces

A Special Forces egy óriási lélegzetű erotikus homoszexuális regény. Szerzői 2006 áprilisa és 2008 novembere között 70 fejezetben, majd’ egy millió szóban írták meg két katona szerelmének történetét. A három korszak – Soldiers (Katonák), Mercenaries (Zsoldosok), Veterans (Veteránok) – összesen 25 évet ölel fel Dan McFadyen és Vadim Krasnorada életéből. Szovjetúnió afganisztáni háborújának idején két ellenséges katona, egy skót SAS és egy szovjet Spetsnaz, szolgálatteljesítés közben találkozott. A frontvonalak mögött tisztelet, majd szerelem szövődött közöttük… legalább is így szól a hivatalos verzió. A valóság? Két veszélyes, durva, agresszióval és őrült vággyal teli különleges alakulatos katona 1980 augusztusában a fájdalom és ölni akarás ködében akadt össze. Ám az erőszak szülte gyűlölet, a bosszú és a kínzás valahogyan kifacsart, abszurd vonzalommá alakult közöttük. Évekig titokban találkozgattak Kabul útvesztői és az afgán hegyek között. Az idő, a kétségbeesés és az elszigeteltség eltompította a gyűlölet élét, dühét pedig csillapította minden találkozás. A szenvedély eltéphetetlen köteléket kovácsolt közöttük. Történetük talán nyers és erőszakos, de az élet kegyetlen és ők csak azt tették, amit tenniük kellett az életben maradásért. Főszereplők: Dan McFadyen & Vadim Krasnorada Mindenfelé - 1980-2006 Sorozat: Special Forces 1-3. Műfaj: MM Publikálás: 2008. 2779 oldal, e-könyv Értékelésem:

"What a fucked up love-affair of violence we are..."

Újra csak itt ülök a billentyűzet előtt, és mind dühödtebben meredek az üres lapon csúfondárosan villogó kurzorra. Őrjítő, de minden alkalommal, amikor szilárd elhatározással ide telepszem, az emlékek előugranak, és maguk alá tepernek. Én pedig gyenge lévén, a bejegyzés írás helyett azon kapom magam, hogy ismét a kedvenc részeimet olvasgatom.

Pedig erről a könyvről írni akarok. Nagyon!

Mert ez aztán olyan könyv… de olyan… ami átvette az uralmat az életem felett. Olyan történet, amit ha nem olvastam volna, valami hihetetlen könyvélménnyel lennék szegényebb. Olyannal, ami megmutatta, hogy lehet egyszerre imádni és gyűlölni főszereplőket, a szerzőket meg aztán pláne. Olyannal, ami felkavaró, mégis békét hozó; rémisztő, de hitet adó; borzasztó, ugyanakkor csodálatos; erőszakos, miközben gyengéd is. Ez az eposz teljesen kifordított magamból, újat tanított a világról és magamról egyaránt. Élve felzabált, és egy csöppet sem bánom. Mert ez örök élmény.

Igaz, a kezdet kezdetén úgy tűnt, kizárt, hogy valaha is megbarátkozzam a főhősökkel, pláne, hogy az enyhén szólva sem a mennyekben egyeztetett találkozásukból valami, a romantikus szívemet megdobogtató születhet. No igen… aztán később kiderült, hogy megdobogtatja biz a’, majd ki is tépi, még rá is tapos, csak hogy végül meggyógyítsa, és ellágyítsa teljesen.

Soldiers:

„one rape, one touch, one kiss, one shot.”

Dan és Vadim ismeretsége finoman fogalmazva is sokkolóan brutálisan indult. Az első fejezetet olvasva őszintén mondom, gyűlöltem Vadimot. Mélyen egyetértettem Dan azon gondolatával, hogy nem több mint egy veszett kutya, akit le kell vadászni.

Ám ez nem olyan történet, ahol bármi is ennyire letisztultan egyszerű lenne! Hamarosan rájöttem, hogy itt csak elmosódó határvonalakra számíthatok, és hogy a valljuk be elég kényelmes fekete / fehér világ helyén a szürke csilliárdnyi árnyalata létezik csupán. Mert a szerzők hihetetlen dolgot műveltek! Miután bemutattak egy gyűlöletes karaktert, aki valami elképzelhetetlen szörnyűséget művelt, nos, utána olyan személyiséget adtak neki, aminek egy idő után képtelen voltam ellenállni.

Mire Vadim Dan bosszúját követően felépülve visszatért Afganisztánba már alig fértem a bőrömbe, hogy a következő találkozás vajon mit hoz majd két ilyen eszement, vad fickó között. És az újabb döbbenetre nem is kellett sokat várni, már érkezett is az 5. fejezetnek álcázva.

„…So, how did you figure out that you were attracted to each other?”

“Oh,” Dan laughed suddenly, a single dry sound, “that was easy. Vadim just shot me in the shoulder.”

Duncan’s expression turned almost comical.

“I think we give the saying ‘love hurts’ a completely new dimension,” said Vadim, laughing.”

Hát ki hallott már olyat, hogy az első csók végén, egyeztetett randi mellé az egyik fél lőtt vállsebet hagy a másiknak? Teljesen… paffon voltam. Egyrészt mert az a csók… másrészt csak a gondolat, hogy mi történhetett volna velük. Aztán jött az az első szenvedélyes találka, s a számtalan következő, hol itt, hol ott órákat, néha csak perceket csenve…

Ahogyan teltek a hónapok, a kezdeti gyűlölet lassan, fokozatos egymás megértésébe, elfogadásába, tiszteletébe, majd egymás iránt érzett gondoskodó szeretetbe, bizalomba, s legvégül elképesztő mélységű szerelembe fordult. Közben nem mindennapi kalandokon verekedték át magukat. Hol egyikük, hol másikuk kerül a halál mezsgyéjére, és én nem tudtam elég gyorsan olvasni ahhoz, hogy kiengedjen a csomó a gyomromban.

Mert ami először lehetetlennek tűnt, az már a könyv felére valósággá vált. Elkapott a történet, és visszavonhatatlanul Dan és Vadim rabja lettem.

„The war had kept them together; peace was tearing them apart.”

Minden bizonnyal akkor is folytattam volna az olvasást, ha az első kötet nem ilyen iszonyatos módon ér véget. De így, hogy a szerzők egy lélegzetelállítóan gyönyörű módon megírt, mély szerelemről tanúskodó jelenet után cafatokká szaggatták a világunkat, képtelen lettem volna egy percet is várni a következő részre.

Mercenaries I-II:

„Love can be like a commanding officer… it’s unfair, random, cruel, but it gets you through the war, somehow, gets you where you have to be.”

Azt hittem, hogy a Solders megrágott és kiköpött… Hát tévedtem. Az semmi volt ahhoz képest, ahogyan itt éreztem magam! A nyugodt alvásnak lőttek, a szemrángás állandósulni látszott, a szívem millió darabra törten hevert, sokszor a könnyek fojtogattak, és közben olyan irtózatosan dühös és sértett voltam, hogy időnként minden bizonnyal gőz száll a füleimből.

A könyv nagy részében ennek oka maga Dan volt. Dan, akit szerettem volna az oroszlánok elé vetni, majd biztos, ami biztos még a sakálok elé is. Vagy legalább valamiféle libidó gyilkos löveggel lenyugtatózni. Szinte mindvégig szerettem volna jó szorosan Vadimhoz bújni, és megnyugtatni, jobb lesz ez… idővel... csak addig kell kitartani valahogy neki is, nekem is.

S dacára annak, ahogyan néha éreztem magam, azt mondom, hihetetlen egy könyv ez, mert miközben a kegyetlen, méghozzá igazi szadista őrült féle módon kegyetlen, szerzők újabb és újabb bombát robbantottak az oly fájdalmasan és nehezen született szerelem képébe, megint csak megtették a lehetetlennek tűnőt. Csodát álmodtak a lapokra.

„“How many words does it take him to say ‘I love you’?”

“None.” Dan murmured, smiling. “We’re long beyond that.””

Sötét és kifacsart, nem egyszer érthetetlen, de bámulatosan kitartó és hihetetlen mély szerelem alakulását mutatták meg ebben a viharos utazásban.

Veterans:

„…it had all been a motherfucking nightmare and the solution was so simple, right there and under their noses. It had just been hidden: love. Fair and square. Just love.”

El sem hiszem, hogy átvészeltem mindent, és eljutottam idáig!

25 borzalmas és bámulatos év megkoronázása egy nagyszerű befejezéssel. Az afgán hegyekből Irak sivatagán, a háború dúlta balkánon át egészen Új-Zélandig, annyi erőszak, szenvedés, kínzás, küzdelem, lelki és testi sérülés után végre elérkezett a ’míg a halál el nem választ’ boldog, békés nyugalma.

Vadim és Dan, két sokat megélt idősödő harcos… örökre velem maradtok.

Legszívesebben mindent, de mindent leírnék: a mogyorós energia szeleteket, az új bakancsot, az öleléseket, a csókokat, a fürdőzést, az imagyöngyöt, a vallomásokat, az oroszlán és tigris meséjét, a golyót, a veszélyes akciókat, a gyerekeket, a terápiát… minden egyes szívfacsaró érzelmet, és valamennyi mosolyt fakasztó pillanatot… azt a feledhetetlen 19. és 56. fejezetet… mindent. De nehéz szavakat találni. Annyi mindent adott ez a majd 3000 oldal!

Néha kicsit meghaltam. Néha már túl sok volt a szex. Néha könyörtelenül hosszúnak tűnt minden pillanat, amit a főszereplők külön töltöttek, és emlékeztetnem kellett magamat újra és újra, csak egy regény, és a vége jó lesz!

De mindent megért! Mert leckét adott emberségből, önfeláldozásból, elfogadásból, megértésből. Gazdagabbá tette a lelkemet, hogy olvashattam.

„The past would always be part of the present, but at least that was true for both sides: the good and the bad.”

A Special Forces ingyenesen elérhető Aleksandr Voinov, az egyik szerző honlapján.

Figyelmeztetés:

• A regény nyíltan ábrázol erőszakot és szexualitást egyaránt.
• Érzelmi hullámvasút a javából, és nem a szokásos módon. Hanem az agyad elszáll módon.
• Akkor érdemes belekezdeni, ha olvasásra szánható időből bőségesen áll rendelkezésre.
• Ajánlott egy támogató barát vagy csoport bevonása, mert szükség lesz rá.
  Szinna, Morgiana! Köszönöm, hogy Ti mindvégig ott voltatok nekem!

Olvasás közben újra és újra ez a szám szólt a fejemben: