Jamie McGuire - Beautiful Disaster – Gyönyörű sorscsapás
Ez nem lesz valami értelmes bejegyzés és kész! Úgy értem, próbáltam én írni egy összeszedett szösszenetet, de már három, különböző készültségi fokban leledző piszkozatot töröltem ki, mert elégedetlen voltam mindahánnyal. A legröhejesebb változatban leálltam saját magammal vitázni Travis kapcsán… és azt azért még sem hagyhatom, hogy a szegény idetévedők azt higgyék, tudathasadásom van. Szóval senki ne várjon túl sokat!
Hogyan kellene elég érzékletesen kifejezni, hogy elkezdtem a könyvet, és hopp, már a végénél is voltam, s közben egyetlen egyszer sem néztem fel az órára, és fel sem tűnt, hogy az este éjszakába, majd hajnalba fordult? Hogyan lehetne jól megfogalmazni, hogy elvarázsolt, beszippantott, hogy odáig voltam minden soráért? Szerettem, mit szerettem, IMÁDTAM! Pedig közel sem tökéletes regény. Gyors átgondolás után legalább tíz különböző dologba lehetne belekötni, de nem akaródzik. Azt mondanám, addiktív a könyv, és én boldogan estem áldozatául. Hogy mi ennek az oka?
Ismeri valaki Stella Cameron Ezüstszálak című művét? Nos, ott a suli rosszfiúja és jókislánya gabalyodik egymásba, ám az élet hosszú időre elszakítja őket egymástól, s csak évek múlva, harmincas felnőttekként találkoznak ismét. 14 éve olvastam azt a regényt, de azóta ott motoszkált bennem, hogy szeretnék olyan könyvet a kezem közé kaparintani, ahol nem évtizedes késéssel teljesedik csak be egy ilyen szerelem. Talán részben ezért volt akkora nagy az örömöm, amikor felfedeztem Simone Elkeles trilógiáját. S mivel a fülszöveg ilyesminek ígérte a Gyönyörű sorscsapást is, félig már jó előre el voltam bűvölve.
Számomra az írónő történet mesélése szórakoztató és magával sodró volt. Élveztem a párbeszédeket. Hol várakozva lapoztam, hol kuncogtam, hol meghatódtam, hol duzzogtam a fordulaton, hol a szememet forgattam ’jaj ne már’ mormogással kísérve, hol totál méregbe gurultam… de egyetlen fejezet sem hagyott hidegen, egyik sem telt el csak úgy, egyik után sem éreztem, hogy na majd innen folytatom holnap. Szó szerint együltő - fekvő – helyemben olvastam el az első betűtől az utolsóig.
„Tudod, miért akarlak? Nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Nem tudtam, mi a magány, amíg az első éjszakát nem töltöttem nélküled egyedül az ágyban. Te vagy az egyetlen, aki tökéletes az életemben. Rád vártam, amióta csak élek…”
Travis Maddox a maga lobbanékony természetével, a fenegyerek imidzsével – Említettem a tetkókat? Jahajjj… -, a szinte túl tökéletességével tipikusan a tiniket – no meg engem :P – álmodozó sóhajtozásra hívó srác mintapéldánya. Okos, erős, veszélyes, birtokló, védelmező, és nagyon intenzíven tud szeretni. A valóságban persze én nagy valószínűséggel néhányszor tányérokat vagdostam volna hozzá, de Abby-t nem ilyen fából faragták. Nem, Abby Abernathy inkább elszaladozott. Se vele, se nélküle hullámvasút kapcsolatuk volt mindvégig, miközben mind a kettő majd megveszett a másikért már a kezdetektől. Hogy ennek a két lökött Tóbiásnak hogy jutott két olyan nagyszerű barát, mint America és Shepley, az rejtély. Mare és Shep maguk sem fukarkodnak a hülyeségekben, de imádnivalóan aggódtak folyton folyvást a barátaikért, és igyekeztek tompítani a dolgokat. Finch pedig… ó, bár kapott volna nagyobb szerepet!
„– Veszedelmes dolog valakibe ennyire kapaszkodni. Megpróbálod megmenteni, ő pedig reménykedik, hogy sikerrel jársz. Ketten együtt kész sorscsapás vagytok.Felmosolyogtam a mennyezetre. – Nem számít, hogy mi és miért van így. Amikor minden rendben van, Kara… akkor gyönyörű.”
Szélsőséges, eltúlzott, szappanoperásan drámázós, amerikai módra néhol már-már giccsesen rózsaszín, de oooolyan jóóó! Tényleg, fogalmam sincs, mit kellene mondani azon kívül, hogy szívem szerint ajánlgatnám mindenkinek, aki kicsit is nyitott a műfajra, mert vétek lemondani erről az élményről.
Én mindenesetre rádöbbentem, hogy ez a new adult kategória érdekel engem. Míg a ya-k esetén gyakran úgy érzem, hogy nekem ez kevés, addig az eddigi választottaim, és a goodreadses listák alapján úgy tűnik, hogy ezek a féle történetek sokkal inkább nekem valók. Ki is jegyzeteltem pár címet a nagy nézelődésben.
S ha már nézelődés! Természetesen ellátogattam az írónő honlapjára is, ahol sok-sok nagyszerű dolgot találtam.
Az egyik, és szerintem kihagyhatatlan, a regényhez összeállított playlist. Most is éppen azt hallgatom, és dúdolok közben, mert jó néhány dalt szeretek róla. Hinder, Linkin Park, Kelly Clarkson… hmmm.
A másik, hogy bár a könyv önálló kötet, mégis érkezik egy ráadás. A Walking Disaster Travis szemszögéből fogja elmesélni a történetet, és állítólag a jövőjükből is ad majd egy kis ízelítőt. Habár a nyers kézirat már augusztus közepén elkészült, a megjelenés 2013. áprilisáig várat magára. A borító nekem iszonyatosan tetszik, s a csöppnyi részlet alapján pedig gyanítom, a beltartalmat is nagyon fogom élvezni.
A harmadik hír pedig, hogy a Warner Bross megvásárolta a könyv filmes jogait, és azt a Julia Hartot kérték fel a forgatókönyv írására, aki az Örök kalandot is elkövette. Mit ne mondjak, kíváncsian várom.
Az egyik, és szerintem kihagyhatatlan, a regényhez összeállított playlist. Most is éppen azt hallgatom, és dúdolok közben, mert jó néhány dalt szeretek róla. Hinder, Linkin Park, Kelly Clarkson… hmmm.
A másik, hogy bár a könyv önálló kötet, mégis érkezik egy ráadás. A Walking Disaster Travis szemszögéből fogja elmesélni a történetet, és állítólag a jövőjükből is ad majd egy kis ízelítőt. Habár a nyers kézirat már augusztus közepén elkészült, a megjelenés 2013. áprilisáig várat magára. A borító nekem iszonyatosan tetszik, s a csöppnyi részlet alapján pedig gyanítom, a beltartalmat is nagyon fogom élvezni.
A harmadik hír pedig, hogy a Warner Bross megvásárolta a könyv filmes jogait, és azt a Julia Hartot kérték fel a forgatókönyv írására, aki az Örök kalandot is elkövette. Mit ne mondjak, kíváncsian várom.
Értékelésem: