Elizabeth Hoyt - To Desire A Devil - Vágyakozás
| A regény egy álmodozó leány és egy a barbár idegen egymásra találásának buja históriája. De hogyan vadult el az egykor nagy társadalmi és politikai karrier előtt álló leendő Blanchard gróf? Nos, elegendő volt hozzá egy háború és hét év fogság a kegyetlen indiánok között. A halottnak hitt Reynaud Blanchard azonban megszökik a fogságból, és egy unalmasnak ígérkező napon egyenesen beájul egy politikai teadélutánra. Teszi mindezt történetesen a saját egykori szülőházában. Megjelenésével minden állóvíz felkavarodik, s ő ellenlábasok között találja magát: Reynaud grófi címét egy távoli nagybácsi bitorolja, a háza idegenek lakhelye, árulással vádolják, és az egykori csatavesztés hátterében is szörnyű titok rejtőzik. A politikai színtér sem épp nyugodt: toryk és whigek csatáznak a parlamentben. A felbukkanó férfi mindenkinek útjában áll, és ellenfelei bizony nem válogatnak az eszközökben. Egyetlen baráti tekintet övezi, Beatrice-é, aki már azelőtt gyengéd érzelmekkel viseltetett a férfi iránt, hogy megismerte volna. Ám a valódi lecke, amelyet Beatrice-nak tartogat az élet, nem egy elvadult férfi megszelídítése. Sokkal inkább saját vad érzékiségének felfedezése. |
„ha nem volnának romantikus ábrándok a világon, szörnyen unalmas volna az élet”
Már az első kötet óta várom, hogy elérkezzen ez a pillanat, mert azóta nem hagy nyugodni a kíváncsiság, mi történhetett St. Aubyn kapitánnyal. Mindenki úgy tudta, megölték az indiánok, de megkukkantva, mit hoznak majd a sorozat eljövendő részei, a neve ott virított a záró darab főszereplőjeként. Ráadásul a Spinners Falls-i mészárlásért felelős áruló leleplezése is erre a könyvre maradt. Természetes tehát, hogy komoly várakozással vágtam neki a történetnek. A Vágyakozás ha nem is hibátlan, de élvezetes olvasmánynak bizonyult.
Az első lapokon egy politikai teadélutánra csöppenünk, amely már-már az unalomba fullad, amikor egy ápolatlan külsejű, őrültnek tűnő férfi berobban a szalonba, és az apját keresi, ám alig két mondat után összeesik a szoba közepén. Miss Beatrice Corning, a vendéglátó Lord Blanchard unokahúga az első, aki magához tér a döbbenetből, és odasiet, hogy megbizonyosodjon róla, az idegen lélegzik-e még. S a kócos haj, a borzas szakáll, a szem körüli tetoválás alatt ráismer a mindenki által halottnak hitt Hope vikomtjára, a valódi Blanchard grófra. Reynaud a lázból magához térve mi sem természetesebb, vissza akarja kapni jogos örökségét: rangját és vagyonát. Ám Reggie bácsi nem óhajt könnyedén lemondani a címről egy futóbolond kedvéért, így Lordok Háza béli meghallgatásnak kell döntenie a kérdésben. Reynaud nagynénje támogatásával igyekszik visszaszokni az angol úriemberi létbe és készül jogos jussának visszaszerzésére. Ám közben ki kell deríteni, ki akarja újra és újra megöletni, valamint tisztáznia kell, ki a felelős azért, hogy ezredét tőrbe csalták. És közben mind nehezebben áll ellen Beatrice vonzásának.
Főhőseink tökéletesen elnyerték szimpátiámat. Reynaud hogy is ne tette volna, hiszen engem mindig megérint, ha valaki borzalmas szenvedések között képes megőrizni a hitét, és kitartani. Beatrice pedig azért, mert okos, jó szívű, olyan, aki a végtelenségig lojális az elveihez. Hogy a szerelemben mindkettő esetlen, az akkori társadalmi normákat felrúgó módon viselkedő, számomra csak azt igazolta, hogy jó társai lesznek egymásnak. Voltak furcsa pillanataik – azt az első, elkapkodott szerelmi légyottot kissé nehezményeztem – de összességében szép ívet írt le kettejük viszonya. Kezdetben a Beatrice csupán egy ábrándképbe volt szerelmes, majd megismerte a valódi férfit, és megtanulta elfogadta a hibáival együtt. Reynaud először talán rideg számítással fordult a nő felé, de az együtt töltött idő alatt rádöbbent, hogy mekkora megnyugvást, békét ad számára a kapcsolatuk, s végül mindent hajlandó lett volna feláldozni azért, hogy ne veszítse el szerelmét.
A mellékszereplők pompásan kiegészítették a fő cselekményszálat és adtak egy kis plusz bájt a történethez. Nem csupán öröm volt viszontlátni a korábbi kötetek boldog párjait, de mulatságos volt olvasni a baráti ugratásokat, és jó volt látni, hogyan fogtak össze a férfiak a nagy fináléban. A házassági válságot átélő Lottie és Nate kettőse felkeltette az érdeklődésemet. Drukkoltam, hogy a férj időben észre térjen, és visszahódítsa elhanyagolt asszonykáját. Igazán sajnálom, hogy nem kaptak nagyobb figyelmet. Jeremy Oates karaktere számomra felért egy szívkitépéssel. Ifjú, jó humorú, kedves barát, egy derék katona, akit a háború tönkre tett. Az én romantikus lelkem rögtön valami megváltó, nagy boldogságot képzelt el számára. De sajnos az írónőnek más tervei voltak, és nekem fájt, amit vele tett.
Élveztem a könyvet, ez nem is kérdés, de közben úgy éreztem, mintha nem lenne minden egyensúlyban benne. Mintha hiányzott volna még 50-100 oldal ahhoz, hogy minden szál szépen a helyére kerüljön, minden mozzanat indítéka és következménye logikusan összeálljon egy teljes egésszé. Bevallom, kicsit csalódtam, hogy a hazaárulóval való leszámolás ilyen kurtán-furcsán sikeredett. Valahogy átütőbbet vártam azok után, mennyi ember lelte halálát egy valaki mérhetetlen hatalom- és pénzéhsége miatt.
Acélos gerincű, gondolkodó hősnő, egy kicsit vad, meggyötört főhős, néhol csípős párbeszédek, szenvedélyes szerelem, leleplezett gonosztevő… számomra ez elégnek bizonyult a remek kikapcsolódáshoz. Sajnos, májusig kell várnunk, Ms Hoyt következő Maiden Lane elnevezésű sorozatának hazai bemutatkozására. Az első rész Bűnös szándék címmel fog megjelenni. Én biztos vevője leszek.
Értékelésem:
