Laurell K. Hamilton - Swallowing Darkness - Elnyel a sötétség
Ms Hamiltonhoz fűződő kapcsolatomat a legjobb indulattal sem lehet szokványos rajongásnak titulálni. Ő az az írónő, akinek a tehetsége és elképesztően színes fantázia előtt őszinte elismeréssel adózok, mégis nem egyszer fordult már meg a fejemben, biztosan akarom-e én olvasni sorozatainak elkövetkezendő köteteit? Anita Blake-el most éppen mosolyszünetet tartunk, s hogy őszinte legyek a Misztál csókjánál majdnem búcsút intettem Merry Gentry-nek is. Aztán jött a Fagyos érintés, és én olvadtam…
Egy darabig, hogy aztán úgy érezzem, kirántották alólam a talajt. Nem szégyellem bevallani, durcás sértettség és reménykedés között őrlődve fogtam neki a hetedik kötetnek. Vadul bizakodva lapoztam, mert hittem, előbb-utóbb lesz még mód visszafordítani a visszafordíthatatlannak tűnőt, de ugyanakkor csöppet zabosan meredtem a lapokra, hogy most ugyan mivel fog előállni ez a kegyetlen nőszemély. Nos, a korábbiaktól talán sötétebb hangulatú, de akciódúsabb regénnyel, amit szinte egy huzamban elolvastam, mert nem akaródzott letenni.
„Élet soha nincs halál nélkül, sötétség fény nélkül, fájdalom remény nélkül.”
Meredith immár várandós, méghozzá egy ikerpárral, akiknek nem egy, hanem rögtön hat apukájuk van, az öt testőr és Solto Lord személyében. Ám a hercegnő állapotossága egyszerre áldás és átok, hisz bár biztosítja helyét a trónon, ugyanakkor ellenségei még elszántabban törnek az ő és szerettei életére. Miután drága nagyanyja egy gonosz bűbáj miatt rátámad, majd karjai között meghal, bosszút esküszik. S a bosszú persze harcot jelent. Fájdalom, veszteség, intrikától terhes tündér politika, árulók leleplezése, véres csata, ismerős szereplők feltűnése, varázslatos mágia, meghökkentő csodák és egy nagy meglepetés 350 oldalba foglalva.
„- Mit adnál a Gyilkos Fagyodért?- Bármit.”
Tagadhatatlan, hogy engem mindig is leginkább Merry és férfijainak kapcsolat tartott a sorozat mellett, hiába a pompás világfelépítés, a szereplők sokszínűsége, számomra romantika nélkül nem lenne tökéletes az élmény. Úgyhogy én különösen örülök annak, hogy az én szívemnek is kedvesebb Doyle és Fagy az, akikért láthatólag a hercegnő is jobban odavan, mint a többiekért. Nem csoda hát, hogy Doyle felgyógyulásakor ujjongtam, a 47. fejet végén pedig egyenesen majd kiugrottam a bőrömből. Más kérdés, hogy ilyetén elfogultságomban ahelyett, hogy igazán értékeltem volna, hogy a kezdeti kötetekhez képest mostanra a hús gyönyörei kevésbé hangsúlyosak, inkább azon keseregtem, hogy az első erotikus pillanat fölöttébb szűkre szabott, illetve hogy az egyetlen szex jelenet miért pont akkor és miért pont azokkal történt.
Az Elnyel a sötétség jó néhány, a kezdetektől nyitott kérdésre választ adott. Már-már záró kötet hangulatát keltette bennem. Kíváncsi vagyok, innen merre vezet majd Merry élete, a hírek szerint egy folytatás már elkészült (Divine Misdemeanors), s egy továbbira tett ígéretet az írónő.
Értékelésem:
A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!