2011. augusztus 30., kedd

Julia Quinn - It's in His Kiss - Csókja megmondja




Fülszöveg:
A HŐS
Gareth St. Clair bajban van. Apja, aki megveti őt, elhatározta, hogy tönkreteszi a St. Clair-birtokot, hogy nyomorba döntse őt. Gareth egyetlen öröksége egy családi napló, amiben talán családi titkokról írnak… és ez lehet jövője nyitja. Csak az a probléma, hogy a szöveg olaszul íródott, mely nyelvet Gareth a legkisebb mértékig sem beszéli.
A HŐSNŐ
Az előkelő társaság egybehangzóan állítja, hogy Hyacinth Bridgerton kisasszonyhoz senki nem hasonlítható. Pokolian okos, rémesen szókimondó, és Gareth szerint valószínűleg csak kisebb dózisokban elviselhető. De van benne valami… valami bájos és bosszantó… ami megragadja a figyelmét, és nem ereszti.
SZEGÉNY MOZART ÚR
Valószínűleg éppen forog a sírjában, amikor Gareth és Hyacinth találkozik az évente megrendezett Smythe–Smith-zeneesten. Hyacinth jó hírű lány; az, hogy Gareth St. Clair társaságában látják, meglehetős merészség, de jól érzi magát a társaságában és felajánlja, hogy lefordítja a naplót, bár olasz tudása nem egészen tökéletes. De ahogy beveszik magukat a titokzatos szövegbe, rájönnek, hogy a válaszok, amelyekre oly régóta várnak, nem a naplóban vannak… egymásban találják meg… és semmi sem olyan egyszerű – vagy olyan bonyolult –, mint egyetlen, tökéletes csók.
Egyre közeledünk a nagyszerű sorozat végéhez, de így, az utolsó előtti felvonás végeztével is csak azt tudom mondani, bravó Ms. Quinn és tapsvihar a fordító Bozai Ágotának. A zseniálisan megírt, mesésen szórakoztató regényt szinte szétfeszíti a humor. Pompás, szellemes szócsaták, ütős riposztok, édes flörtök, szenvedélyes pillanatok.

"(…) élvezte a látványt, hogy Gareth St. Clair álla leesik a csodálkozástól, aztán kínosnak találja a helyzetet és összeszorítja ajkát. Mint egy tátogó hal. Egy görög isten vonásait viselő hal, de akkor is csak hal."
Kissé szokatlan, hogy egy főhőst így jellemezzenek, de igen mulatságos és érzékletes leírás, azt meg kell hagyni. :) A nevezett férfiú magától érthetően roppant mód fess, kissé csélcsap, huncut gazfickó, aki rajongva szereti nagyanyját, és természetesen soha még csak fontolóra sem vette a házasság gondolatát. Persze láttunk már ilyet, de Gareth csintalansága bűnre csábító, mindig kész viccelődni, és ami a legfőbb, képes még Hyacinth-ben is benne rekeszteni a szót, ami úgy tűnik kimondottan egyedülálló teljesítmény.

"– Okos nő lehetett – mormogta. – Családom férfitagjai csökönyös idióták.
A kisasszony mosolygott. Kicsit.
– Önt is beleértve?
Számíthatott volna erre a megjegyzésre.
– Ezt képtelen volt kihagyni, ugye?"
Ó igen, a legifjabb Bridgerton sarj! Az immár harmadik szezonját hajadonként töltő Hyacinth eszes és kissé túl versengő szellem. S ha ez nem riasztaná kellően az agglegényeket, ráadásul elég csökönyös, és mintha folyton irányítani akarna. Nem csoda, hogy bár közszeretetnek örvend, a házassági piacon nem igen van keletje. Ám ezúttal méltó (vetély)társra lel.
Egy régi napló alapján indulnak felfedezni a múlt titkait, és megtalálni egy elrejtett kincset. De mindezek előtt egymásra és a boldogságra lelnek.
Talán furcsa, de nálam az abszolút kedvenc karakter képzeletbeli trónusáról Lady Danbury egy határozott sétabot koppintással letaszajtotta főszereplőinket. Az állhatatosan kötekedő, rigolyás vénségnek tűnő hölgy szíve voltaképpen vajból van, szókimondó, isteni a humora, és imádja a háttérből manipulálni a fiatalokat, természetesen csak az ő érdekükben. Felejthetetlen, már korábban megkedvelt szereplő, akit most végképp a szívembe zártam.
No és a keddi felolvasások áldozata, a Miss Butterworth regény... ha szóba került már csak szem forgatva nevetni tudtam. Annyira szörnyűségesnek tűnt a könyvbe szőtt információk alapján, hogy mazochista énem szinte vágyik belelapozni abba a förmedvénybe. Talán titkon vonzanak a pihegcsélő, sziklák felé futkározó, hibbant hősnők. :)
S az örömóda ellenére miért 'csak' négy pont, kérdezheti bárki értetlenül. Talán azért, mert a sok nagyszerű epizód között ez 'csupán' a jó kategória. Számomra úgy tűnt, az események lassan folydogálnak, itt-ott túl kiszámíthatóak, és - összevetve a korábbi kötetekkel - a főszereplőink nincsenek annyira együtt. Hogy is fogalmazzam meg mire gondolok? Imádtam az elmés vitáikat, a vicces pengeváltásaikat, az kötekedő évődéseiket... de az a bizonyos szikra késve izzott fel... mintha a barátság zóna uralta volna a regény egy jókora részét.
Viszont a könyv tényleg olvastatja magát. S remélem, a nálam kevésbé szőrös szívűek nem csak szeretni, hanem imádni fogják!
Kicsit szomorkodok, hogy hamarosan az utolsó Bridgerton is el fog kelni, de nem is én lennék, ha nem várnám máris izgatottan Gregory történetének megjelenését.

: A szerző ehhez a regényhez is írt egy Második epilógust, amelyben Gareth bebizonyítja, hogy vannak dolgok, amelyeket az idő csak jobbá tesz; Hyacinth kezdi még jobban tiszteli édesanyját (Olyan lány mellett, mint Isabella, ez nem meglepő, nem igaz?); s kiderül, hogy bár a gyémántok csodásak, egy hölgy legjobb barátja akkor is a kitartás.

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel.

2011/57.
Historical/14.

2011. augusztus 21., vasárnap

Gena Showalter - Lord of the Vampires

Tartalom: Nicolai, a vámpírok ura híres férfiasságáról, ám a sors kegyetlen fintorából Delfina királyságban 'a sötét csábító' szexrabszolgává válik, megfosztva drága órájától és emlékeitől. Mindössze a szabadulás, és a bosszú vágya maradt neki. De van egy nő, aki segíthet...
Amikor a buja vámpír megidézi Jane Parkert, ő képtelen ellenállni. Lehengerli a sötét szexualitás, és beszippantja a férfi mágikus világa, amely számára minden, csak nem tündérmese. Nicolai megmentésével elveszítheti az egyetlen embert, akire valaha is vágyott...
Gena Showalter Alice Csodaországban ihletésű regényével indul útjára az az új sorozat, amelyben négy, különböző szerzők tollából született, egyazon kitalált világban játszódó történetet olvashatunk.
A főszerep négy királyi testvéré, akiket szüleik saját haláluk óráján igézet alá vontak. Most múltjukra nem emlékezve, egykori otthonoktól távol élnek, de a bosszú vágya kiolthatatlanul lángol bennük. Rá kell jönniük, mit rejt a feledés homálya, haza kell jutniuk, vissza kell szerezniük családjuk trónját, s meg kell menteniük leigázott népüket.
Nicolai, a legidősebb, egy kegyetlen királynő aljas boszorkány lányainak kéjsóvár vágyait kénytelen rabságában szolgálni. Gonosz igézettel nem csupán emlékeit, de szinte minden varázstehetségét is megkötötték. Csöppnyi megmaradt vámpír mágiáját arra használja, hogy kapcsolatot teremthessen az egyetlen olyan nővel, aki képes lehet őt megváltani.
Jane jó ideje szenved magányosan. Szerettei meghaltak egy végzetes autó balesetben, amelyben ő maga is súlyosan megsérült. Gyógyulása hosszú, fájdalmas, és nem maradéktalan. Furcsa érzéki álmok kísértik már egy ideje, amikor titokzatos könyvet lel ajtaja előtt napi edzéséről hazatérve. A lapok egy ismeretlen világba, és látszólag egy új testbe repítik.
A halottnak hitt ördögi nővér alakjában segít megszökni Nicolai-nak. De ez még csak a kezdet, további legyőzendő akadályok várnak rájuk menekülésük alatt. A megpróbáltatások közel hozzák őket egymáshoz, a sokáig rejtett emlékek lassan a felszínre törnek... de kérdéses, együtt maradhatnak-e örökké.
Az alapötlet nagyon tetszett. Mondhatom, hogy a csodás tündérmesékből és sötét rémálmokból kevert, erotikus szerelemmel megspékelt történet rabul ejtett. Élvezettel olvastam, de egyes rondaságoktól a hideg rázott már a leírás alapján is. A cselekmény fordulatos, jó sok ármány és intrika rejtőzött a háttérben. No és a mágia... oda voltam érte!
A főszereplőket közepes mértékben kedveltem. Tetszett, hogy az egykor élvhajhász Nicolai jelleme úgy változott meg, hogy nem vetkőzött ki magából, egyszerűen csak tovább lépett felelőtlen énjétől, miközben maradt igazi alfa hím. Jane szinte túl tökéletes volt, hisz micsoda megpróbáltatásokat viselt el, zokszó nélkül. Ha irigyebb lennék, utálnám, hogy ilyen jó és erős lélek, aki ráadásul még kap egy szexis, erős vámpírt is.
Amit nehezményezek, hogy bár Gena többi írása is tüzes, itt már-már túlságosan be voltak gerjedve a szerelmesek. Olyan érzésem volt, mintha egy idő után valamiféle körforgásba kerültem volna: kaland - szeretkezés - kaland - szeretkezés... ó, és persze Nicolai elmaradhatatlan 'Enyém' felkiáltásai. Azt hiszem, a testiség a románc rovására ment ezúttal.
Akik szeretik a paranormális erotikus meséket, és Gena stílusát, kár lenne, ha kihagynák ezt a regényt. Én mindenesetre kíváncsi vagyok, mit hoz majd a másik három testvér regénye.

2011/56.
Ebook/17.
Paranormal/26.

Royal House of Shadows sorozat


Hol volt, hol nem volt... történt egyszer, hogy a Véres Varázsló leigázta Elden királyságát. A királyné, hogy megmentse gyermekeit, szétküldte őket a világban, míg a király bosszúszomjat oltotta beléjük. Csupán egy mágikus óra kapcsolja össze a királyi örökösöket... s az idő egyre fogy...

1. Gena Showalter - Lord of the Vampires
Nicolai & Jane Parker
Bejegyzés a könyvről

2. Jill Monroe - Lord of Rage
Breena & Osborn
Bejegyzés a könyvről

3. Jessica Andersen - Lord of the Wolfyn
Dayn & Rhea Weston

4. Nalini Singh - Lord of the Abyss
Micah & Liliana

2011. augusztus 20., szombat

Sherrilyn Kenyon - Retribution

Tartalom: Embernek sose árts...
A mesterlövész William Jessup Brady minden napját beárnyékolta a halál fenyegető közelsége, míg nem egy napon találkozott valakivel, akinek a kedvéért hinni kezdett egy szebb jövőben. Ám egy kegyetlen árulás mindentől megfosztotta, beleértve az életét is. A bosszúért cserébe a lelkét adta. Így lett egy görög istennő halhatatlan, emberiséget védelmező vadászainak egyike.
A kisgyermekként elárvult Abigail Yagert egy apollita család fogadta be, s nevelte fel abban a szellemben, hogy a Sötét Vadászok egytől egyig gonosz lények, és mindnek pusztulnia kell. Örökbe fogadó népét védelmezve irtotta a könyörtelen harcosokat, és fáradhatatlanul készült arra, hogy leszámolhasson azzal, akit felelősnek tartott saját családja pusztulásáért, Jess Brady-vel.
Egy kézben tartott fegyver felér két, tokjában nyugvóval...
Jess feladata, hogy felkutassa és ártalmatlanítsa azt, aki a Vadászok életére tör. Legkevésbé azt várja, hogy a gyilkosságok mögött egy ember áll. Ráadásul a halandó arca meglepő hasonlóságot mutat az őt évszázadokkal ezelőtt eláruló társáéval. A férfi biztos abban, hogy nagy gonoszság van a háttérben, mint ahogyan abban is, ő soha nem ártott a nő családjának. De Abigail nem hajlandó elhinni az igazságot, és eltökélt szándéka, hogy végez vele egyszer és mindenkorra.
Egy haragos isten hozta össze őket, s most egy ősi ellenség van a nyomukban. Túl kell lépniük kölcsönös bizalmatlanságukon és gyűlöletükön, különben kénytelenek lesznek végignézni, ahogyan a legsötétebb erő elpusztítja mindazokat, akik védelmére felesküdtek.
Hozott megszokottakat, és újdonságokat egyaránt. Régi nagy kedvencek, vadonáns új pantheon, indián mondavilág, összeesküvés, reinkarnáció, alakváltás, s minden amitől egy regény letehetetlenül pörgős lesz... node ennél a sorozatnál már megszoktam, hogy a láncszemek egyediek, mégis csodásan illenek egymáshoz.
Volt benne jócskán a számomra imádni való humorból és elgondolkodtató igazságokból egyaránt. Kenyon könyveinél még ha a legmegfontoltabban is jelölgetem a kedvenc mondataimat, akkor is tömérdek összegyűlik mire utolsót lapozok. Nehéz lenne eldönteni, melyik a kedvencem. Hogyan is tudnék választani, amikor képes a szerző olyanokat írni egy autóüveget párásító szeretkezés utáni jelenetbe, hogy azt képtelen vagyok kacagás nélkül olvasni, mint ahogyan mosolyt fakasztó fanyar megjegyzéssel tűzdeli meg a halálközeli pillanatokat... arról pedig már ne is szóljak, hogy megint bedobott pár Acheronos mondást, amitől csak még jobban kívánom, hogy bár' igazi lenne a Mikulás, és kérhetném tőle, hogy találkozhassak őistenségével.
"Acheron always says that our scars are there to remind us of our pasts, of where we’ve been and what we’ve gone through. But that pain doesn’t have to drive or determine our future. We can rise above it if we let ourselves. It’s not easy, but nothing in life ever is."
Jess 'Sundown' Brady olyan főhős, akit szívesen tudnék a barátaim között... vagy akár még attól is közelebb. :D Az a fajta jó kedélyű, elhivatott, rosszfiús attitűddel megáldott, laza cowboy, aki örökös heccelődéssel a bajtársak vérét szívja, de a bajban bármit megtesz azért, hogy megvédje őket. Abigail a kezdeti tévelygése ellenére is tagadhatatlanul olyan hősnő, akit mindenki igazán belevalónak tart. És a rettenthetetlen pasiktól talán csak a harcias, talpraesett csajokat szeretem jobban. Ráadásul Aby tartogat pár meglepetést is! ;)
A kettejük között kibontakozó vonzalmat így visszatekintve, a kirakós minden darabját a helyére illesztve tartom elbűvölőnek. Igen, az izzást végig éreztem, de annyi apróság van, ami mind hozzáad még egy csöppet, fordít még egyet a dolgokon. Kevés meghitt pillanat akadt, de a történet sodrásában, ahogy záporoztak az információk, ezt fel sem fogtam.

Mindig örülök, ha beköszönnek a sorozat korábbi részeiben megkedvelt szereplők: a szarkasztikus Zarek még mindig utánozhatatlan és Sasha morgása még mindig arra ösztökél, hogy jól beleborzoljak a bundájába. Az újakat is könnyen a szívembe zártam. Andy-t, Jess nagyszájú segítőjét talán azért, mert róla olvasva olyan volt, mintha visszarepültem volna abba az időbe, amikor Nick még Kyriannél dolgozó nagyra nőtt kölyök volt csupán. Rent pedig azért, mert... hát, mit szépítsem, gyengéim a megtört harcosok.
Egyetlen sóhajtozni valóm az volt, hogy Asht csak éppen hogy megemlítették. Mivel Tory épp gyermeküket hozta világra a történet eseményeivel egy időben, megértettem a távol maradását, de na... fel a kezekkel, aki nem hiányolta. *Látom ám azt az egyetlen árva felnyújtott praclit. Remélem, az érintett érzi rosszalló tekintetem teljes súlyát!* De Sherrilyn tudja mi kell a rajongóknak, s olyan bónusz fejezetet kapunk a regény végén, amire csak annyit mondhatok, tökéletes.
Azt hiszem, teljesen egyértelmű, rajongásom töretlen, s legszívesebben máris olvasnám a folytatást, és bármikor sorba állnék, hogy kérdésekkel bombázhassam az írónőt.



2011/55.
Ebook/16.
Paranormal/25.

2011. augusztus 18., csütörtök

Az olvasás 7 hete (7.)

Elérkezett az esemény utolsó felvonása. A következő témák jutottak a fináléra:
  • Olvasási szokások változása
  • Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
  • Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)
Legszívesebben morogni kezdenék, hogy a látszólag könnyed kis kérdések micsoda fejtörést okoznak nekem. A rajtam időnként eluralkodó szómenés most nem akar érkezni, és a véleményemet kb három kurtácska mondatba össze tudnám foglalni. Az pedig mégis csak furcsa lenne. Szóval ruhaujjak feltűrve, ihlet segítő rágcsa idekészítve és a jéghideg tea párásítja a poharat mellettem.
Mióta csak megtanultam olvasni, azóta szeretem is. Visszatekintve úgy tűnik, mindig hurcoltam magammal az aktuális kiszemeltet, mert ugye otthon mindig annyi minden mást is kénytelen az ember belezsúfolni a nyúlfarknyi szabadidőbe. A vonaton vagy buszon töltött huszon- harminc percek kitűnően hasznosítható holtidőnek tűntek, akár csak az egyébként idegőrlő várakozások. Rászoktam, hogy ott csenjek regényes élvezetet magamnak, ahol alkalmam nyílik. Így leszámítva a kényszerű sétákat a megállókig voltaképp az utazások számomra egyet jelentenek az olvasással. Ahogyan a hosszabb kiruccanások is. Míg oly sok hazánk fia az indulás utáni percekben a szendvicsét csomagolja elő, én azt mindig megtoldom egy könyvvel.
Persze a kedvenceim a lustálkodós, kényelmesen elnyúlós, hosszú, egyben végig olvasások, legyen az egy nyugodt, csendes estén, vagy olyan kora reggel, amikor még mindenki más az igazak álmát alussza. Azok a békés órák semmivel össze nem hasonlíthatóak!
S hogyan választok könyvet egyikhez vagy a másikhoz? Mindkettőhöz ugyan úgy, a pillanatnyi kedvem szerint. Próbálok - ami azt illeti folyamatosan igyekszem - valamiféle listát gyártani magamnak, de egy-egy új megjelenés, egy elbűvölő borító, egy figyelem felkeltő fülszöveg, újabban a moly karcai, értékelései, vagy épp a goodreads listopia részlege elragad az előre kidolgozott menetrendtől.
És akad olyan is, mint az utóbbi napokban, amikor olvasási válságba kerülök. Ilyenkor még az sem köt le, amit máskor szinte felfalnék, annyira tetszene. Belelapozok ebbe, beleolvasok abba, de mindet félre teszem. Olyan, mintha a felgyülemlett élményeknek le kellene ülepednie előbb... s rövid idő elteltével majd úgy is jelentkeznek az elvonási tünetek, nevezetesen ujjacskák viszketése, lapok illatának kívánása, betű éhség.
Nem is csoda, hiszen OLVASNI JÓ (és szexi) legyen tél, tavasz, nyár, vagy ősz! :)

Vendégblogger - Szinna olvasmányai (28) - Abby McDonald – The Anti-Prom

Abby McDonald – The Anti-Prom
(Sajnos magyarul nem elérhető)
Önálló kötet [1] fiatal felnőtt kategóriába sorolható [YA].
Tartalom: Három kelletlen tag köt alkalmi szövetséget egy lázadásról, romantikáról és bosszúról szóló éjszakára. Éveket töltöttek együtt ugyan abban a középiskolában, anélkül, hogy egy szót is váltottak volna, de most mindez megváltozik.
A közkedvelt Blissnek ez a tökéletes bál, amíg fel nem fedezi a barátját egy limó hátsó ülésén a legjobb barátnőjével. Jolene a rosszlány inkább meghalna, mint hogy részt vegyen a bálon, aztán mégis itt van, fodros rózsaszín ruhában, kockáztatva a hírnevét egy fiú miatt, egy olyan fiú miatt aki már negyven perce késik. És a szégyenlős, jó tanuló, mindig szervezett Meg nem számít rá, hogy a srác akivel randija lenne felülteti, és hagyja a parkolóban lézengeni. Abby McDonald nagyszerű meséje három lányról és egy felejthetetlen báléjszakáról szól.
Az írónő nem volt ismeretlen számomra, mert olvastam már tőle a Boys, Bears And a Serious Pair of Hiking Boots című nagyon szép kis nyári történetet. Ezért szívesen vettem a kezembe ezt a könyvet is és nem csalódtam most sem. Megint egy történet mondanivalóval, levonható tanulsággal! Hurrá!!
Ezeknek a lányoknak a záróbál a rosszul alakul mindaddig, míg alkut nem kötve nekiindulnak az éjszakának. A kalandok közben rengeteget megtudnak egymásról, és önmagukról. Arról, hogy mindegyikben sokkal több van, mint ami elsőre látszik. Bliss nem csak egy csinos arc, Jolene nem olyan rossz mint amilyennek kinéz, és Meg sem csak az ötöseivel törődik. Bliss megérti, hogy a népszerűség, az állbarátok helyett érdemes az igazi barátokat választania. Jolene rájön, hogy az apai szeretetet nem lehet kierőszakolni, és elszúrni az életét pusztán azért, hogy megpróbálja felhívni magára egy közömbös ember figyelmét. A csendes, láthatatlan Meg pedig megtanulja, hogy a népszerűségért, a kapcsolatokért, keményen meg kell dolgozni, és a barátokért ki kell állni, akkor is, ha csak egyetlen éjszakára alkotnak egy csapatot.
Szerettem ezt a könyvet, mert a pörgős cselekmény közben érzelmi mély és csúcspontok váltogatják egymást. Mert egy titkos napló megszerzése, egy kollégiumi pizsamaparti, vagy éppen egy festménylopás kavargó jelenetei között ezek a lányok nagyon szerethető figurák. Mert az egyes fejezetek történéseit mindig másik lány szemszögéből olvashattuk, és így mindegyik érzelmeibe, problémáiba beleláthattunk. Mert két nagyon jó fej fiú is feltűnik a színen, és bár az egyik egy csomót késik, és aztán be sem megy a bálba, azért olyan srác, akiért érdemes a rosszat jó irányba fordítani. Mert a három nagyon eltérő jellem kényszerű szövetségéből igaz barátság kovácsolódik.
„– Siess! – Jolene a karomnál fogva rángatott, miközben versenyt futottunk a sötét folyosón.
– De hát már elment – botladoztam zihálva utána. – Meg kidumálta. Megúsztuk! – Még mindig nem hiszem el, de a csajban átkapcsolt valami, és úgy kezdett viselkedni, mint egy egészen más ember. Egy fantasztikus ember.
– Még nem, bekapcsolta a riasztót. – Jolene elém vágott a folyosón a hátizsákját és a szorosan feltekert festményét markolva. – Ez azt jelenti, hogy két talán három percünk van, hogy kijussunk, mielőtt a rendszer feláll.
– Ó a francba!
Sötét irodák és raktárszobák mellett rohantunk, olyan gyorsan, hogy az oldalam szúrni kezdett. Nem vagyok túl jó az extrém sportokban. Vagy a futásban. Jolene kitárta az egyik nehéz fémajtót a folyosó végén.
– Ide be – zihálta.
– Azt már nem – álltam meg mereven. Hatalmas rakat puha játékállat derengett elő a sötétből. Hosszú sorokban túlméretes, rikító mackók, dülledt szemű plüss nyulak. – Rémálmaim lesznek ezektől a szörnyektől. – Végigfutott a hátamon a hideg egy kék békát bámulva, az arcán azzal a mániákus vigyorral, mintha mindjárt életre kellene, és kisgyerekeket kezdene feláldozni.
– Bliss! – Jolene elém ugrott, a zseblámpájának fénye megvillant a hátsó falon. Sóhajtottam. Nem tudnánk valami meleg, fényes helyen lopakodni, a város rendes felében. Nem, Jolene-vel ez az egész hátborzongató raktárházakról, és bármelyik másodpercben bekapcsolódó riasztókról szól. Rohantam tovább az oldalfolyosón, miközben a cipőm sarka visszhangot keltett a betonon. Ott volt a rakodóterület – hála Isten – a vészkijárat halványzöld lámpája ragyogott a …
– Zárva. – Jolene káromkodva elengedte a vastag láncon lógó lakatot, majd dühösen az ajtóba rúgott.
– Ennyi? – A kétségbeesésem egy szinttel feljebb ugrott, de közben ő már pásztázta is a hátsó falon a menekülésünk útját. A fénysugár egy sor keskeny ablakon állapodott meg, melyek csukva voltak, és túl magasan, hogy elérjük.
– Nem – ráztam meg a fejem a tekintetét követve. – Ugye csak viccelsz! –
Jolene nem válaszolt; csak egyenesen a polcok felé indult, és felhúzta magát.
– Jolene, állj meg! – sziszegtem, de ő tovább mászott, miközben minden mozdulatára az egész polcrendszer inogni kezdett. – Gyere le onnan, ez legalább hat méter magas! –
– Csak négy és fél, – javított ki tovább mászva a polcokon. – És látsz bármilyen más kivezető utat? –
– Nem, de azt akarod, hogy kitörjük a nyakunkat? – nyeltem egy nagyot. Gipszben lenni egész nyáron, jobban tönkretenné a szociális kapcsolataimat, mint ahogy Kaitlin és Cameron együtt képes lenne. Azonnal elképzeltem, ahogy minden, a városban rendezett medencés partin jól szórakoznak, míg én a négy fal közé zárva szívok, nappal is a tévét bámulva, és anyám leckéztetéseit hallgatom a tetteim következményeiről.
Jolene nyilvánvalóan nem osztozott nyári terveimen. Felért a polcok tetejére, és kinyitotta az ablakot, miközben türelmetlenül nézett le rám. – Gyerünk Bliss, indulj már felfelé! –
– És aztán mi lesz? – kiáltottam. Mi van a másik oldalon? –
– Nincs időnk kitalálni! – Jolene várt még egy másodpercet, aztán megrázta a fejét. – Tudod mit? Jól van. Maradj. Kapjanak el! – Elkezdte kipréselni magát a keskeny nyíláson, fejjel előre.
– Jolene! – kiáltottam, de addigra eltűnt.
A raktárra csend borult.
– Nagyszerű – morogtam, felgyűrve a szoknyámat, az első polcra kapaszkodtam. – Legyen így. Majd azt mondom a zsaruknak, hogy – megragadtam a következő oszlopot – a te ötleted volt, – a combon éles peremnek ütközött, és felkiáltottam – amikor összevakarják az eszméletlen testem a betonpadlóról – alattam az egész cucc billegni kezdett; nyeltem egy nagyot – egy szétroncsolódott kupacból! –
De végül felértem a tetejére. A padló nagyon-nagyon messze volt. Kidugtam a fejem a keskeny nyíláson. – Jolene? –
– Ugorj le! – halottam a hangját kívülről. A biztonsági lámpa fényénél láttam, ahogy leporolja magát … nagyon-nagyon messze alattam.
– Ne legyél nyuszi – sziszegett – dobozok és mindenféle cuccok vannak itt, amik megtörik a zuhanást. –
Rendben. A törik és zuhan nem igazán azok a szavak, amiket most hallani szeretnék. Elkezdtem lassan keresztülpréselni magam a nyíláson.
– Mozogj már – utasított őrjöngve Jolene. – A riasztó bármelyik másodpercben bekapcsolhat. – Remegve a félelemtől kimásztam, és leengedtem magam, míg már csak a párkányban kapaszkodtam. Az ablak becsapódott mögöttem, egyetlen, lefelé vezető utat hagyva nekem. Ott lógtam, és csak a puszta levegőt éreztem a lábam alatt.
– Bliss! –
Ó Istenem, Istenem, Istenem.
Ekkor elengedtem a párkányt."

2011. augusztus 17., szerda

Jeaniene Frost - Devil To Pay

Fülszöveg: Blake Turnernek megvolt mindene, míg egy démon úgy nem döntött, letáborozik a lelkében. Attól kezdve folyamatos eszméletvesztések és holtestek közötti ébredések gyötrik szüntelen. Úgy gondolja, Elise az egyetlen, aki segíthet neki véget vetni ennek a rémálomnak. De olyan igazságtalan, hogy pont azelőtt szeret fülig bele a dögös vámpír lányba, mielőtt meg kell halnia...
Szép lassan kivégzem Frost novelláit, s meg kell állapítanom, a nő tud írni.
Lett légyen szó bármelyik szösszenetéről, kitűnően lekötnek, istenien szórakoztatnak, csak sajnálatosan... hát igen... rövidek. Tetszenek a sztorik, élvezem, hogy vendégszerepben mindig beköszönnek a nagy kedvencek - ezúttal Cat & Bones nyúlfarknyi két jelenetre, Mencheres egy csöppet több időre -, de legfőképp segítenek átvészelni a következő regényig hátralévő időt. No igen, ez a mondat tökéletesen tükrözi, mennyire is lettem rabja az írónő által teremtett világnak. Nagyon.
A történet a kevés lapszám ellenére is jól megírt, kerek egész. S bár többnyire ilyen esetben a jellemfejlődés kibontására nincs lehetőség, az írónő olyannak alkotta meg a két főszereplőt, hogy könnyen megkedvelhetőek, elfogadhatóak. A többieket pedig már jó ideje szeretem... szóval elfogult vagyok velük.
Blake hat hónapnyi szenvedés után megpróbál mindent, amit csak tud, hogy a haragos, vérszomjas démon dühöngésének véget vessen. Mivel képtelen teljesen uralkodni felette, elhatározza, öngyilkos lesz. Ekkor találkozik Elise-el, a visszavonultan élő vámpírral, aki miután megismeri a körülményeket, teremtője segítségét kéri. Ahogyan telnek a napok, Elise lassan kimerészkedik a csigaházából, Blake és közte szerelem szövődik, Mencheres meglepő és merész mentő ötlettel áll elő, és a csipetnyi Bones morgás sem marad el.
Élvezetes kis novella, de sajnálatosan rövidke. Ide nekem egy szép hosszú Frost regényt!

2011/54.
Ebook/ 15.
Paranormal/24.

2011. augusztus 14., vasárnap

Az olvasás 7 hete (6.)

Az olvasást népszerűsítő esemény utolsó előtti hetének vasárnapjánál tartunk immár, és én kissé tanácstalanul meredek a képernyőre, látva ezeket a témákat:
  • Klasszikusok kontra kortárs irodalom
  • Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
  • Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
  • Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Nem tudom, a gyerekek miért is olvasnak manapság kevesebbet.

Talán pénzközpontú társadalmunk hozta magával, hogy ritkább a pozitív példa, hisz a szülők maguk is ritkábban ütnek fel könyveket kikapcsolódásképpen. Részben drágák - némely kötet szinte luxuscikkhez illő árcetlit kap a boltok polcaira felkerülve - részben sokan a látványosabb szórakozást részesítik manapság előnyben. Bár engem nem szórakoztat, hogy a legújabb fejlesztésű, élethű szörnyeket lövöldözzem halomra, magam is tapasztaltam, hogy a számítógép, esetemben az internet, képes hosszú óráimat lefoglalni. Persze szót érdemel a televízió is, ha már szabadidőt lefoglaló ketyeréken elmélkedünk. Lévén engem a műsorszerkezet nagy része szinte taszít, könnyedén megteszem, hogy be sem kapcsolom a zajládát, de sokan epedve várják aktuális kedvenceik feltűnését.
Okokat feszegető beszélgetések alkalmával gyakran hibáztatják a tanárokat, az oktatást. Nem esnék abba a hibába, hogy véleményt alkossak átfogóan a helyzetről, csak a saját tapasztalataimra hagyatkozhatok.
Ha a könyvekre gondolok, akkor általános iskola alsóbb osztályainak idejéről az elbűvölő kedvességű könyvtáros néni, felsőből pedig a szinte szenvedélyes lelkesedéssel tanító irodalom tanárnő ugrik be. Való igaz, hogy Ady Endre mániákus szeretetét nem tudta belém oltani, de tagadhatatlan, hogy mindent megtett, hogy felkeltse bennünk az olvasni vágyást, s mindig buzdított minket az önálló gondolatok megfogalmazására.
Talán az ő személye miatt fogyasztottam később is oly nagy kedvvel az ajánlott irodalom jegyzékében szereplő műveket... főleg egy-egy furcsa kötelező olvasmány után. Sajnálom, és belátom, hogy érdekes kérdések felvetését hozták magukkal, de képtelen voltam megbarátkozni Csehov vagy Kafka írásaival. Viszont imádtam például a Brontë nővérek, Jane Austen, Jules Verne, Shakespeare vagy Charles Dickens írásait.
Aztán valamikor a főiskola ideje alatt szép lassan elmaradtak a klasszikusok az olvasmánylistámról, s lassan uralma alá vont a romantikus bestsellerek elképesztő kínálata. Előbb a hazai piac adta lehetőségeket próbáltam kimeríteni, majd be kellett látnom, hogy mindig kíváncsibb és türelmetlenebb vagyok, mintsem türelmesen várakozzak a következő itthoni megjelenésekre.
Ám az angol olvasás magával hozta az új szerzők felfedezésének élményét is. Új írók, új kedvencek... akik képesek jó sokat írni. :) Novellákat is. S ha valaki stílusa megfogott magának, vagy beszippantott egy sorozat, akkor biztos hogy a rövidebb írásokat is keresni fogom. Sajnos ritka kivétellel épp rövidségük miatt nem tudnak ugyan akkora élvezetet nyújtani, mint a regények. De amikor az ember lánya már kiéhezett a kedvenceire, nem válogat. ;)

S voltaképp ez a lényeg, nem? Olvassunk, és élvezzük!

2011. augusztus 7., vasárnap

Az olvasás 7 hete (5.)

Immár ötödik hete tart ez az olvasást népszerűsítő esemény. Az eheti témák a következőek:
  • Kedvenc műfajok
  • „Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
  • Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
  • Milyen könyvet írna legszívesebben?

Azt hiszem, mostanra már minden ide látogató számára teljesen világos, hogy olvasmányaimban általában a könnyed kikapcsolódást, a reményt adó happy end boldog érzését keresem.
Szívesen teszek kirándulást a fantasyk, az ifjúsági regények, vagy a dokumentum írások területére, de a kedvenceim a romantikusok. Legyen szó contemporarykról, történelmiekről, paranormálisokról vagy a romantikus vonalat is tartalmazó urban fantasykról... biztosan tudnék mondani olyan írónőt, akinek a soron következő regényét várom.

Persze, ezek nem feltétlen olyan könyvek, amelyek sorsfordító nagy változást hoztak az életembe, szerepük inkább, hogy kikapcsoljanak és szórakoztassanak. Viszont vannak olyanok közöttük, amelyeket időről időre újra és újra előveszek, ha másért nem, hát hogy a kedvenc részeim felvidítsanak vagy megvigasztaljanak, azaz tagadhatatlan, hogy nekem fontosak.
Ha az igazán emlékezetes, aféle mérföldkő jellegű könyveket kellene felsorolnom kb ilyesmi lenne a listámon:
Fekete István - Tüskevár: elérte, hogy a kötelezőkre is tudjak úgy tekinteni, mint izgalmas időtöltésre.
Amanda Quick - Csábítás: a történelmi romantikusok iránti rajongásom elindítója.
Fran Drescher - Vissza az életbe: meggyőzött, hogy akár milyen beteg az ember, ahelyett, hogy gondolatban temetné magát, vegye fel a harcot.
Kinley MacGregor - Midsummer's Knight: az első novella, amelyet szótár nélkül olvastam el, és értettem! :) Igazi önbizalom növelő pillanat volt.
J.R. Ward - Dark Lover: amikor idehaza még hír nem volt a pararománcokról, a külföldi blogok áradozásai miatt kíváncsi lettem, s elolvastam. Aztán nem volt megállás, elkapott a gépszíj.
Kedvenceim miatt gyakran voltam / vagyok élcelődő, lekicsinylő megjegyzések céltáblája. Sokan úgy gondolják, hogy aki ilyen 'komolytalan' regényeket olvas, az csakis butuska, ingerszegény életet élő, kiéhezett, álmodozó nő lehet. Talán nekik meg el kellene gondolkodniuk, hogy akik ilyen előítéletekkel bírnak, máris elvesztik esélyüket arra, hogy azt mondhassák magukról, hogy széles látókörű igazi kultúrlények.
Nem hiszek abban, hogy olvasmányai miatt teljesen kiismerhetünk egy embert, de a hasonló ízlés itt is alapja lehet jó beszélgetések, barátságok kialakulásának. RIT-es csajok, molyos beszélgető partnerek boldogan integetek most felétek. :)

2011. augusztus 3., szerda

Elizabeth Hoyt - To Seduce a Sinner - Bűnös csábítás




Fülszöveg:
Lord Vale saját esküvője napján, hasogató fejfájással, másnapos állapotban ébredezik egy sekrestyében, ahol is menyasszonya közli vele, elhagyja őt egy másik férfi kedvéért. Miközben azon töpreng, vajon miért lett hozzá fél éven belül már a második arája is hűtlen, egy számára ismeretlen hölgy házassági ajánlatot tesz neki. Melisande Fleming évekig irigyelte legjobb barátnője, Emeline és Lord Vale jegyességét. Amikor végül Emeline mást választott, Melisande szívében titkos remény gyúlt, hiszen kínzó, néma szerelemmel szerette és figyelte a férfit, aki a társasági élet közismert nőcsábásza és nagyhangú mókamestere volt. A szokatlan körülmények között megköttetett házasság nappal józan és kimért, éjjelente azonban buja és szenvedélyes. Az egymás számára idegen házastársak szinte észrevétlenül kerülnek egyre közelebb és közelebb a másikhoz, valamint féltve takargatott titkaikhoz, mígnem egy skóciai utazás szembesíti őket a múltjukkal. Ahhoz, hogy leküzdhessék a démonaikat, fel kell tárniuk egymás előtt igazi arcukat, rejtett gyengeségeiket, hogy ebben a végső, nagy harcban forrjanak egybe, és végre-valahára azzá váljanak, aminek rendeltettek: házastárssá.
A sorozat nyitó kötetét - Kísértés - nem oly régen olvastam, ám legnagyobb sajnálatomra a történet nem igazán fogott meg magának. Az alapötlettel - a hadifogság súlyos testi / lelki sebeivel küzdő volt katonák boldog révbe érése, s mintegy kiegészítésképpen egy egykori árulás felderítése - semmi gondom nem volt, sőt, de a szereplőkkel nehezen tudtam megbarátkozni. S igaz, a szerző bemutatta a folytatás főszereplőit, viszont nem festett túl figyelemfelkeltő képet róluk. Ezért, habár rögtön megjelenéskor lecsaptam a folytatásra, kicsit tartottam attól mi vár rám a borító mögött...
Örömmel jelentem, hiba volt ódzkodnom egy percig is. Számomra elmondhatatlanul jobbnak tűnik ez a regény az előzőnél. Talán ebben a fordításnak is szerepe lehet, mert most először éreztem úgy, hogy ugyan azt a hangulatot, stílust kaptam, mint amit az írónő Maiden Lane sorozatába belekukkantva angolul tapasztalhattam.
Itt hamar megkedveltem a főszereplőket, akik mindketten mást mutatnak a világnak, mint amilyenek igazából. Jasper humoros világfi álarca egy éjjel saját démonaival küzdő férfit takar. Melissande szürke vénlánysága mögött egy elhagyott asszony összetört szíve, s ugyanakkor egy talpra esett, józan, higgadt nő rejtőzik. Érdekes volt látni, ahogyan fokozatosan, nélkülözve mindenfajta teátrális jelenetet, felfedezik a másik titkait.
Csöndes kedvesség, és végtelen megértő szeretet sugárzott abból, ahogyan Melissande megérti, és elfogadja, hogy háborút megjárt férje a zaklatott félálomban töltött pár éjszakai órát is csak egy priccsen, hátát a falnak vetve képes elviselni. Nem próbálja meggyőzni a dolog értelmetlenségéről, nem keres logikát a kényszer mögött, egyszerűen csak odabújik mellé, és az ölelését kínálja az árnyak ellen. S ahogyan ez, úgy Jasper tette is némán, mégis egy kiáltás hangjával felérően árulkodik arról, hogy már azelőtt, hogy szerelmére ráébredt volna, jóval a társadalmi elvárásokon túlmutatóan, óvón gondoskodni kívánt feleségéről. Bár a kutyus számára nyűgöt jelentett, de tisztán látta, hogy az állat Melissande egyetlen igaz barátja, ezért megtett mindent, hogy megregulázza, kezelhetőbbé tegye a jószágot.
A megható jelenetek mellett a mosolyogtató pillanatokat sem nélkülözte a könyv. Jasper gyakorta humorral ütötte el a helyzeteket, mégis, az olyan lesből támadó mondatokon tudtam a legízesebben nevetni, mint egy váratlan inasi megjegyzés...

"– …Szerintem ez az eljegyzés jól fog sikerülni. Van egy ilyen megérzésem.
– Egy megérzése, uram?
– Igen. – felelte Jasper. (…) – Mint két héttel ezelőtt, amikor feltettem fél guinea-t arra a hosszú nyakú pejre.
Pynch megköszörülte a torkát.
– Úgy emlékszem, az a pej lesántult."
...vagy épp egy, a délutáni tea mellett szokatlanul ható téma velős megfogalmazása.

"– Fogalmam sincs, mit láthattam Miss Templetonban.
– Anyád szerint csakis a mellét.
_ Ó! (…) Mi, férfiak, szánalmas, hús-vér teremtmények vagyunk. Könnyű minket az orrunknál fogva vezetni. Valóban elképzelhető, hogy egy dús kebel elhomályosította velem született intelligenciámat. (…) Nem én lennék az első, aki összetéveszti a mennyiséget a minőséggel, és egy nagy szelet, cukros torta után nyúl, holott valójában egy szép kis zsemle jobban megfelel az ízlésének."
A fő szerelmi szál mellé ezúttal egy kedves kiegészítő is jutott. Szinte sajnálom, hogy ennyire kibontatlan maradt a háttérben Sally Suchlike és Mr Pynch, az öntudatos szobalány és a zárkózott inas egymásra találása.
Hoyt korábbi könyveiben is mindig felelevenített egy mesét a fejezetek nyitányában, amelyek valahogyan kapcsolódtak a regények eseményeihez. Aranyos ötletnek tűnt, de ezidáig nem hagytak bennem mély nyomot. A mostani viszont nagyon tetszett! Jack figurája egyszerre tükrözte a bátor katonát, és a külvilág felé csupán egyszerű széndarabnak tűnő, de belül gyémántként ragyogó nőt.
Ugyancsak apróság, de nekem megmelengette a szívemet, hogy Jasper igazán megismerve Melisande valóját, ennyire találó ajándékkal lepte meg a feleségét. Egy közönségesnek tűnő tubákos szelence kincsekkel kibélelve, hogy legyen miben tárolni a legkedvesebb emlékeket.
Mindent összevetve néha a kelleténél talán lassabban folydogáló, de igazán aranyos történet. Remélem, a harmadik részben sem fogok csalódni, mert ezúttal nagyon is kíváncsi vagyok, hogyan talál egymásra egy, a társadalom szemében bukottnak számító nő, és egy remeteként élő megtört, megcsonkított férfi.

2011/53.
Historical/13.

2011. augusztus 2., kedd

Johanna Lindsey - That Perfect Someone - Az igazi




Fülszöveg:
Richard Allen kilenc évvel ezelőtt megszökött Angliából, és azóta önkéntes száműzetésben él a Karib-tengeri szigeteken. Zsarnok apja a születése óta kegyetlenül uralkodott rajta, ráadásul már gyerekkorában kiválasztotta leendő feleségét, és egy olyan megtámadhatatlan házassági szerződést kötött a lányos szülőkkel, amely a két család egyesülési szándékát foglalta írásba. Richard még gyerek volt, amikor először találkozott menyasszonyával, és az ifjú jegyesek az első pillanattól kezdve kölcsönös ellenszenvet éreztek egymás iránt. Ezért Richárd tizenhat évesen felszállt az első induló hajóra, és elmenekült az apja elől. A szokatlan környezetben hamar barátokra talál, és kalóznak, majd kincsvadásznak áll. Senkinek sem beszél a múltjáról, és franciának adja ki magát, nehogy az apja pribékjei rátaláljanak. Amikor egy fontos ügy miatt vissza kell mennie Angliába, gondosan ügyel arra, hogy megőrizze a titkát, de egy álarcos bálon az élete váratlan fordulatot vesz. Julia Miller szinte a születése óta egy lord menyasszonya, ezért polgári származása ellenére befogadja az előkelő londoni társaság. A helyzete azért is egyedi, mert az apja súlyos balesete után, a hatalmas vagyon egyetlen örököseként, ő vezeti a család üzleti birodalmát. Az élete azonban nem lehet teljes, mert gúzsba köti egy régi szerződés, amely szerint hozzá kell mennie Lord Allén fiához. Julia az első pillanattól kezdve gyűlöli az ifjú lordot, és egyáltalán nem bánja, hogy kilenc évvel korábban megszökött Angliából, és azóta senki sem látta. Az ügyvédei azzal biztatják, hogy ennyi év távollét után van remény a szabadulásra, mert holttá nyilváníthatja a vőlegényét. Julia úgy érzi, hogy hamarosan egy új élet nyílik meg előtte, és a barátnőihez hasonlóan végre ő is igazi vőlegény után nézhet. El is megy a szezonnyitó Malory-bálba, hátha ott találja meg az igazit...
Johanna Lindsey egyike azon írónőknek, akiket már tiniként felfedeztem magamnak. Emlékszem, részben miatta lapoztam olyan lázas izgalommal a Magyar Könyvklub katalógusait, hogy aztán kérlelő szemekkel vihessem édesanyám elé, lehetne-e, hogy megrendeljük a legfrissebb regényt. Szép gyűjtemény jött össze az évek folyamán, ám sajnos aztán jó időre eltűnt a szerző a magyar könyvesboltok polcairól. Hosszú évek múltán, kevéssel az internetre kapcsolódásunk után, sikerült az egyetlen valaha idehaza megjelent, de nálam sokáig hiányzó darabot is feltennem a többiek mellé. Az Álmaim hercege minden idők legdrágábban vásárolt használt könyvem. Valami borzalmas versenyben csaptam le rá az egyik aukciós honlapon.
Aztán a Gabo Kiadó belevágott Lindsey talán legismertebb sorozatának, a Malory család köteteinek megjelentetésébe. Izgatott voltam, s nem is lehetett kérdéses, a kötelezően beszerzendő listámon a helyük. Csodásan mutatnak egymás mellett a részek, rajtuk az immár kiadói védjegynek tűnő sorrend jelöléssel. De persze a külsőségek mellett nagy öröm az olvasói szívnek, hogy ezek végre csonkítatlan fordítások.
Furcsa dolog a könyvmolyság. Igaz, hogy változik, alakul az ízlésünk, lassan mást keresünk a könyvekben, mégis, van akikhez visszahúz a szívünk. Nekem ilyen ez az írónő is. Talán már nem ő a 'leg', de aféle biztos kis kuckó, ahová jól esik időről időre bevackolni magamat. Persze, ma már jobban látom a történet hibát... Valószínű, hogy egy hosszú, unalmas vonatútra nem őt csomagolnám, ám egy esős délutánon szívesen bekucorodok a puha párnák közé, és hagyom, hogy elragadjon egy újabb, bizonyosan a tenger hullámait is átszelő, régmúltat idéző, habkönnyű románc. Nem számítok arra, hogy évek múltán is eszembe jutna a szereplők sorsán merengeni, de akkor, ott, jól esik kikapcsolni a világot, és elmerülni a népes Malory klán és barátaik kalandjaiban.
Richard már A vágy foglyaiban felkeltette az érdeklődésemet. Tetszett, hogy a könnyed szívtipró álarca mögé valami talányos múltat rejtett. Természetesen most, hogy főhőssé avanzsált kíváncsiságunkat kielégítő módon megismerhetjük ifjúsága titkait. S azt mondhatom, apróbb botlásoktól eltekintve egy szimpatikus ifjút ismerhetünk meg a személyében.
Be kell vallanom, a regény hősnőjét, Juliát, eleinte vonakodtam igazán megkedvelni. A vicc ebben az, hogy pont azon tulajdonsága miatt, amellyel magam is 'dicsekedhetek'. A túlontúl hirtelen, heves vérmérséklete többször homlokráncolásra késztetett. Viszont Ms Miller igazán tiszteletre méltó módon megállja a helyét egy férfiembert is próbára tévő helyzetben; huszonéves nőként sikeres vállalkozásokat igazgat. S kb ezzel megfogta közgazdász és csöppet feminista szívemet.
A szülők által elrendezett jegyességből szabadulni kívánó, egymást mérföldekre kerülni óhajtó fiatalok sok évvel a gyermeki csatározások után, egy véletlen folytán összetalálkoznak egy álarcos bálon. És kezdetét veszi a mulatságos kavarodás. Flörtölés, civakodás, titkos egyezség, kikényszerített menyegző... s végül megtalált igaz szerelem. Azt hiszem, a könyv azon részét élveztem a legjobban, amikor szövetséget kötnek az addig egymáshoz csak titkon vonzódó főhőseink, és a gonosz apa házában kincskeresőt játszanak. Akkor szépen látszott, ahogyan épülget a kapcsoltuk.
Magától érthetődig, hogy a történet bizonyos pillanataiban tiszteletüket teszik a Malory-k is, s ezúttal sem hazudtolják meg magukat. James például maga a megbocsátás, és engedékenység ismét. :)

"– Eszedbe ne jusson valaha ebbe az utcába költözni, kölyök. Soha.
– Megígérem, hogy ez nem fog megtörténni. (…)
– Még látogatóba sem jössz? A látogatások alól kivételt tehetek. (…)
– Csupa szív vagy, Malory.
– Így születtem."
Sajnos, akadnak furcsaságok, amelyek miatt nem volt felhőtlen az élvezetem, node igen ritka a hibátlan regény. Viszont tényleg alaposan bekeveredtem a nemesi címekkel, és nehezemre esik szükségesnek ítélni a fia / nem fia vonalat. Ezek ellenére, ezen a furcsa, őszies nyár valamely pihenőnapján a történelmi romantikusok rajongóinak érdemes fontolóra venni, hogy megismerjék a nagy sikerű sorozat záró darabját.

A könyvért a GABO KIADÓnak tartozom köszönettel




2011/52.

Historical/12.

2011. augusztus 1., hétfő

Lisa Kleypas - Worth Any Price - Mindenem a tiéd





Fülszöveg: Nick Gentry egykor hírhedt bűnöző volt, majd csatlakozott London elit nyomozóirodájához a Bow Streeten. Legújabb feladata megtalálni Charlotte Howardot, egy különc gróf szökésben lévő gyönyörű menyasszonyát. Csakhogy mikor Nick találkozik Lottie-val, kettőjük között fellobban a láng, nem tudnak ellenállni a perzselő vágynak, és botrányos megállapodást kötnek, ami mindkettőjüket veszélybe sodorja…

Szeretem Lisa Kleypas stílusát, a neve szinte garancia nálam a szórakoztató történelmi románcra. Különösen kedvemre való, hogy regényei mind külön-külön is élvezhetőek. Igaz, amikor egy folytatást ennyire elkülönülten, hosszú idő után olvasok, gyakorta rám tör a gondolat, hogy jó lenne nekikezdeni egyben a teljes sorozatnak.

A kalandos életű, bizseregtetően izgalmasnak, szédítően jóképűnek leírt Nickre nővére történet óta voltam irtó kíváncsi. A magabiztos bandafőnököt itt viszontlátni, így bepillantani az élete egy ennyire sebezhető pillanatába... ó, nagyon tetszett! Az optimista, talpra esett, az életet nagyon is józan fejjel látó Lottie-t szinte első pillanatban megkedveltem. Annyira jól kiegészítik egymást... egyikük a borongós férfiasság, másikuk maga a napfényes nőiesség. Bár kezdettől megvan közöttük egy bizonyos összhang, mégis izgalmas látni, ahogyan teljesen összecsiszolódnak.
Találkozásuk igazán üdítően más, mint a szinte elcséplésig ismert bálteremben összefutó szerelmesek románca. A kezdeti árulás akadályát is nagyszerűen veszik, még véletlenül sem süllyednek a haragszom rád mocsarába. A történet pörgős, szenvedélyes, itt-ott humoros, néhol merengősen komor.
Mindig örülök, ha egy sorozat korábbi köteteinek szereplőit viszontláthatom, bepillanthatok a boldogan éltek részbe is. Itt Grant Morgan, Ross Cannon és Sophia nem csak egy csöppet beköszönnek, hanem fontos szerepük van a történet alakulásában. Ráadásul az, ahogyan megnyilvánul a boldog pár azóta is töretlen szerelme, számomra olyan kedves kis mozzanata volt a regénynek, amely mindenképp említést érdemel.

"Sir Ross elnevette magát, miközben lehajolt, hogy a feleségét megcsókolja. A gesztus önmagában véve teljesen szokványos volt, kivéve, hogy Sir Ross alig észrevehető kis dörgölőzéssel fejezte be. Sophia egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha a férje szájának érintése a bőrén feledhetetlen élményeket idézett volna fel benne."
Hát nem édes? Semmi nagy körítés, mégis kedve támad az ember lányának álmodozóan felsóhajtani.
Hogy ezen áradozás ellenére miért is nem csillagozom tele a bejegyzést? Két apróság akadt, amely számomra csorbította a tökéletes élvezetet.
Az egyik a testiség. No nem azzal van gondom, hogy a regény nagy része izzik. Sőt! Rendkívül széles skálát vonultat fel az írónő. Van itt megkötözősdi, rajtakapás fantázia, különböző pozitúrák, tantrikus szex...

"– Ki volt a másik nő? – kérdezte végül.
(…) – Egy madám.
– Úgy érted, francia volt?
– Nem, az a fajta madám, akinek bordélyháza van."
Mégis, engem nem rántott magával a szenvedély. Tüzesebbnek, izgatóbbnak találtam azt, amikor kerülgették egymást, amikor incselkedtek egymással. Mintha Nick madámtól elsajátított alapos tudása számomra már túl professzionális lett volna.
A másik dolog, amelyet nem éreztem 100%-osnak, az Nick szörnyűséges múltja. Nem tudom, talán azért, mert vonzanak a sokat szenvedett hősök, s így jó néhány ilyen szereplővel találkoztam már, de úgy éreztem, itt a trauma eltúlzott. A regény kezdetén a legborzalmasabb dolgokra gondoltam, hisz a fiatal férfi még az érintéseket is kerülte, aztán ahogyan feltárult a múlt, kissé elgondolkodtam, miért is határozzák meg ennyire a férfi mostani tetteit a régmúlt eseményei... s aztán szinte varázsütésre, egyetlen őszinte beszélgetésre mintha eltűnne az, amin már évtizednyi ideje emészti magát.
Ám a fenti kis botlások ellenére is azt gondolom, hogy ez egy pompásan megírt történet, ahol a karakterek nem csupán szerethetőek, de igazán emlékezetesek is.

: A regény 2004-ben elnyerte a RITA díjat.

2011/51.
Historical/11.

 
back to top