Elizabeth Hoyt - To Seduce a Sinner - Bűnös csábítás
A sorozat nyitó kötetét - Kísértés - nem oly régen olvastam, ám legnagyobb sajnálatomra a történet nem igazán fogott meg magának. Az alapötlettel - a hadifogság súlyos testi / lelki sebeivel küzdő volt katonák boldog révbe érése, s mintegy kiegészítésképpen egy egykori árulás felderítése - semmi gondom nem volt, sőt, de a szereplőkkel nehezen tudtam megbarátkozni. S igaz, a szerző bemutatta a folytatás főszereplőit, viszont nem festett túl figyelemfelkeltő képet róluk. Ezért, habár rögtön megjelenéskor lecsaptam a folytatásra, kicsit tartottam attól mi vár rám a borító mögött...
Fülszöveg:
Lord Vale saját esküvője napján, hasogató fejfájással, másnapos állapotban ébredezik egy sekrestyében, ahol is menyasszonya közli vele, elhagyja őt egy másik férfi kedvéért. Miközben azon töpreng, vajon miért lett hozzá fél éven belül már a második arája is hűtlen, egy számára ismeretlen hölgy házassági ajánlatot tesz neki. Melisande Fleming évekig irigyelte legjobb barátnője, Emeline és Lord Vale jegyességét. Amikor végül Emeline mást választott, Melisande szívében titkos remény gyúlt, hiszen kínzó, néma szerelemmel szerette és figyelte a férfit, aki a társasági élet közismert nőcsábásza és nagyhangú mókamestere volt. A szokatlan körülmények között megköttetett házasság nappal józan és kimért, éjjelente azonban buja és szenvedélyes. Az egymás számára idegen házastársak szinte észrevétlenül kerülnek egyre közelebb és közelebb a másikhoz, valamint féltve takargatott titkaikhoz, mígnem egy skóciai utazás szembesíti őket a múltjukkal. Ahhoz, hogy leküzdhessék a démonaikat, fel kell tárniuk egymás előtt igazi arcukat, rejtett gyengeségeiket, hogy ebben a végső, nagy harcban forrjanak egybe, és végre-valahára azzá váljanak, aminek rendeltettek: házastárssá.
Örömmel jelentem, hiba volt ódzkodnom egy percig is. Számomra elmondhatatlanul jobbnak tűnik ez a regény az előzőnél. Talán ebben a fordításnak is szerepe lehet, mert most először éreztem úgy, hogy ugyan azt a hangulatot, stílust kaptam, mint amit az írónő Maiden Lane sorozatába belekukkantva angolul tapasztalhattam.
Itt hamar megkedveltem a főszereplőket, akik mindketten mást mutatnak a világnak, mint amilyenek igazából. Jasper humoros világfi álarca egy éjjel saját démonaival küzdő férfit takar. Melissande szürke vénlánysága mögött egy elhagyott asszony összetört szíve, s ugyanakkor egy talpra esett, józan, higgadt nő rejtőzik. Érdekes volt látni, ahogyan fokozatosan, nélkülözve mindenfajta teátrális jelenetet, felfedezik a másik titkait.
Csöndes kedvesség, és végtelen megértő szeretet sugárzott abból, ahogyan Melissande megérti, és elfogadja, hogy háborút megjárt férje a zaklatott félálomban töltött pár éjszakai órát is csak egy priccsen, hátát a falnak vetve képes elviselni. Nem próbálja meggyőzni a dolog értelmetlenségéről, nem keres logikát a kényszer mögött, egyszerűen csak odabújik mellé, és az ölelését kínálja az árnyak ellen. S ahogyan ez, úgy Jasper tette is némán, mégis egy kiáltás hangjával felérően árulkodik arról, hogy már azelőtt, hogy szerelmére ráébredt volna, jóval a társadalmi elvárásokon túlmutatóan, óvón gondoskodni kívánt feleségéről. Bár a kutyus számára nyűgöt jelentett, de tisztán látta, hogy az állat Melissande egyetlen igaz barátja, ezért megtett mindent, hogy megregulázza, kezelhetőbbé tegye a jószágot.
A megható jelenetek mellett a mosolyogtató pillanatokat sem nélkülözte a könyv. Jasper gyakorta humorral ütötte el a helyzeteket, mégis, az olyan lesből támadó mondatokon tudtam a legízesebben nevetni, mint egy váratlan inasi megjegyzés...
"– …Szerintem ez az eljegyzés jól fog sikerülni. Van egy ilyen megérzésem....vagy épp egy, a délutáni tea mellett szokatlanul ható téma velős megfogalmazása.
– Egy megérzése, uram?
– Igen. – felelte Jasper. (…) – Mint két héttel ezelőtt, amikor feltettem fél guinea-t arra a hosszú nyakú pejre.
Pynch megköszörülte a torkát.
– Úgy emlékszem, az a pej lesántult."
"– Fogalmam sincs, mit láthattam Miss Templetonban.A fő szerelmi szál mellé ezúttal egy kedves kiegészítő is jutott. Szinte sajnálom, hogy ennyire kibontatlan maradt a háttérben Sally Suchlike és Mr Pynch, az öntudatos szobalány és a zárkózott inas egymásra találása.
– Anyád szerint csakis a mellét.
_ Ó! (…) Mi, férfiak, szánalmas, hús-vér teremtmények vagyunk. Könnyű minket az orrunknál fogva vezetni. Valóban elképzelhető, hogy egy dús kebel elhomályosította velem született intelligenciámat. (…) Nem én lennék az első, aki összetéveszti a mennyiséget a minőséggel, és egy nagy szelet, cukros torta után nyúl, holott valójában egy szép kis zsemle jobban megfelel az ízlésének."
Hoyt korábbi könyveiben is mindig felelevenített egy mesét a fejezetek nyitányában, amelyek valahogyan kapcsolódtak a regények eseményeihez. Aranyos ötletnek tűnt, de ezidáig nem hagytak bennem mély nyomot. A mostani viszont nagyon tetszett! Jack figurája egyszerre tükrözte a bátor katonát, és a külvilág felé csupán egyszerű széndarabnak tűnő, de belül gyémántként ragyogó nőt.
Ugyancsak apróság, de nekem megmelengette a szívemet, hogy Jasper igazán megismerve Melisande valóját, ennyire találó ajándékkal lepte meg a feleségét. Egy közönségesnek tűnő tubákos szelence kincsekkel kibélelve, hogy legyen miben tárolni a legkedvesebb emlékeket.
Mindent összevetve néha a kelleténél talán lassabban folydogáló, de igazán aranyos történet. Remélem, a harmadik részben sem fogok csalódni, mert ezúttal nagyon is kíváncsi vagyok, hogyan talál egymásra egy, a társadalom szemében bukottnak számító nő, és egy remeteként élő megtört, megcsonkított férfi.
2011/53.Historical/13.