2011. augusztus 14., vasárnap

Az olvasás 7 hete (6.)

Az olvasást népszerűsítő esemény utolsó előtti hetének vasárnapjánál tartunk immár, és én kissé tanácstalanul meredek a képernyőre, látva ezeket a témákat:
  • Klasszikusok kontra kortárs irodalom
  • Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
  • Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
  • Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Nem tudom, a gyerekek miért is olvasnak manapság kevesebbet.

Talán pénzközpontú társadalmunk hozta magával, hogy ritkább a pozitív példa, hisz a szülők maguk is ritkábban ütnek fel könyveket kikapcsolódásképpen. Részben drágák - némely kötet szinte luxuscikkhez illő árcetlit kap a boltok polcaira felkerülve - részben sokan a látványosabb szórakozást részesítik manapság előnyben. Bár engem nem szórakoztat, hogy a legújabb fejlesztésű, élethű szörnyeket lövöldözzem halomra, magam is tapasztaltam, hogy a számítógép, esetemben az internet, képes hosszú óráimat lefoglalni. Persze szót érdemel a televízió is, ha már szabadidőt lefoglaló ketyeréken elmélkedünk. Lévén engem a műsorszerkezet nagy része szinte taszít, könnyedén megteszem, hogy be sem kapcsolom a zajládát, de sokan epedve várják aktuális kedvenceik feltűnését.
Okokat feszegető beszélgetések alkalmával gyakran hibáztatják a tanárokat, az oktatást. Nem esnék abba a hibába, hogy véleményt alkossak átfogóan a helyzetről, csak a saját tapasztalataimra hagyatkozhatok.
Ha a könyvekre gondolok, akkor általános iskola alsóbb osztályainak idejéről az elbűvölő kedvességű könyvtáros néni, felsőből pedig a szinte szenvedélyes lelkesedéssel tanító irodalom tanárnő ugrik be. Való igaz, hogy Ady Endre mániákus szeretetét nem tudta belém oltani, de tagadhatatlan, hogy mindent megtett, hogy felkeltse bennünk az olvasni vágyást, s mindig buzdított minket az önálló gondolatok megfogalmazására.
Talán az ő személye miatt fogyasztottam később is oly nagy kedvvel az ajánlott irodalom jegyzékében szereplő műveket... főleg egy-egy furcsa kötelező olvasmány után. Sajnálom, és belátom, hogy érdekes kérdések felvetését hozták magukkal, de képtelen voltam megbarátkozni Csehov vagy Kafka írásaival. Viszont imádtam például a Brontë nővérek, Jane Austen, Jules Verne, Shakespeare vagy Charles Dickens írásait.
Aztán valamikor a főiskola ideje alatt szép lassan elmaradtak a klasszikusok az olvasmánylistámról, s lassan uralma alá vont a romantikus bestsellerek elképesztő kínálata. Előbb a hazai piac adta lehetőségeket próbáltam kimeríteni, majd be kellett látnom, hogy mindig kíváncsibb és türelmetlenebb vagyok, mintsem türelmesen várakozzak a következő itthoni megjelenésekre.
Ám az angol olvasás magával hozta az új szerzők felfedezésének élményét is. Új írók, új kedvencek... akik képesek jó sokat írni. :) Novellákat is. S ha valaki stílusa megfogott magának, vagy beszippantott egy sorozat, akkor biztos hogy a rövidebb írásokat is keresni fogom. Sajnos ritka kivétellel épp rövidségük miatt nem tudnak ugyan akkora élvezetet nyújtani, mint a regények. De amikor az ember lánya már kiéhezett a kedvenceire, nem válogat. ;)

S voltaképp ez a lényeg, nem? Olvassunk, és élvezzük!

 
back to top