2011. szeptember 13., kedd

Jayne Castle - Midnight Crystal - Az Éjféli Kristály


Fülszöveg: A Harmónia bolygón a mélység esőerdőket rejteget, a rég eltűnt, idegen civilizáció titokzatos emlékeit hátborzongató, zölden foszforeszkáló városromok és labirintusok őrzik, furcsa állatok szegődnek az emberek társául, és a bolygó szinte minden lakója rendelkezik valamiféle pszichikus képességgel.
Ebben a különös világban Adam Wintersre, a Szellemvadász Céh új vezetőjére sújt le az ősi átok. Ezúttal neki kell megtalálnia az elveszett Lámpát és az álomfényfejtő nőt, aki azonban nem más, mint a Winters család egykori ellenségének, Sylvester Jonesnak a leszármazottja, Marlowe Jones.
Adam és Marlowe útja izzó katakombák és föld alatti dzsungelek csapdáin keresztül vezet, de a köztük fellobbanó vágyakozás elsöprő ereje minden kelepcénél veszélyesebb. Vajon a szerelem, a forró szenvedély le tudja-e győzni Nicholas Winters pusztító bosszúját, megtörik-e végre a rettenetes átok? Itt, a Harmónián minden titokra fény derül...
Elérkeztünk az Álomfény trilógia végéhez. Különleges utazás volt, hiszen a kötetek JAK más-más álnevén megjelent, különböző időben játszódó történetek. Ezúttal egy jövőbéli világba, a Harmónia bolygóra utaztunk, ahol a Jones és Winters család egy-egy leszármazottját hozza össze az a fránya lámpa.
Némileg szomorúan kell belátnom, ezúttal nem sikerült tökéletesen időzítenem a regény olvasását. Az idehaza először megjelenő Jayne Castle teremtette világ megérdemelte volna, hogy szép komótosan merüljek el benne. Sajnos hektikus napjaim arra kárhoztattak, hogy itt-ott tizen-, huszon oldalra csenjek pár pillanatot, s így széttördelve az események folyamát úgy éreztem magam, mint a kérdezős korszakát élő gyermek... Ki? Mi? Hol? Ez mi is volt? Mikor is? Á, ismerős ez a név, de honnan is? Nehezen ment a háttérsztori összeállítása... mármint a bolygóé.
Talán az sem segített a helyzetemen, hogy nem vagyok túl tapasztalt sci-fi olvasásban, így az én agyam komoly erőfeszítést tett, hogy teljes egészében felépítse magának a lefestett környezetet. Lelki szemeim előtt valamiféle poszt apokaliptikus táj vegyült dzsungelindákkal, macskaköves óvárosok omladozó épületeivel, töméntelen mennyiségű zöld kvarc erődítményekkel, ahol kékes, rózsaszínes szőrpamacsok rohangálnak, mindenki féldrágaköves ékszereket visel, és vadul dübörgő motoron robognak fel alá. S ha ehhez hozzávesszük a mára már valamennyire megszokott álomenergiát, s egyéb paranormális képességeket... mondhatni szoknom kellett az elegyet.
Ebben a közegben számomra jó kapaszkodó volt az, amit több külföldi blogon túl kiszámíthatónak tituláltak. Az vesse a szerzőre az első követ, aki nem fedezett még fel kedvencei könyveiben valamiféle mintát. Ha egy formula bevált, minek megváltoztatni a recept alapjait, nemde? Igaz viszont, hogy sok múlik az új ízesítéseken.
Nekem ebben a kusza világban jól jött, hogy bizton számíthatok bizonyos cselekmény sablonokra, és a könnyen megszerethető karakterekre. Hazudnék, ha azt írnám, hogy mély karakterizálást találunk a lapokon, mégis kedvelhetőek a főszereplők. Kissé morcos, csöppet borongós, felelősségteljes, nagy hatalmát lazasággal viselő hős, és egy talpraesett, önálló nő, akik között kezdettől ott a szikra, ami annak rendje és módja szerint lángra is lobban - ha nem is a mindenséget elsöprő módon - miközben közösen dolgoznak egy ügy felgöngyölítésén.
Nem emlékszem, erotikus pillanat közben mikor kuncogtam fel legutóbb, de itt megtörtént. A szarkazmus váratlan pillanatban támadt :)
"– Nedves vagy. (…)
Marlowe kitapogatta őt a nadrág anyagán keresztül.
– Kemény vagy.
– Véletlen egybeesés lehet."
Lehetetlen megtenni, hogy ne ejtsek szót a porcicáról (dust bunny). Egy édes, nevetséges kis jószág... a lompos, talált keverék kutyus futurisztikusan tovább fejlesztett megfelelője. Imádtam! S ha nem is volt épp színen a kis energiaszelet pusztító, akkor is gyakorta emlegették:
"– Csak azt ne mondd, hogy a porcica követte el.
– Ne nevettesd ki magad – csattant fel ingerülten a lány.
– Bocsánat. (…) Egy kis céhvezéri humor.
– Így már érthető, hogy a céhvezérek miért nem a szellemességükről híresek."
Összességében azoknak, akik a sorozat korábbi darabjait olvasták, nagy valószínűséggel automata vétel, ám valakinek, aki nem ismeri az írónőt, kétlem, hogy ezt a regényt ajánlanám ismerkedő kötetnek.


A könyvért a MAECENAS KIADÓnak tartozom köszönettel

2011/63.

1 megjegyzés:

  1. Szia.

    Tőlem Neked! http://grettyszerintavilag.blogspot.com/2011/09/blogolas-nemi-extraval.html

    Köszönet a blogodért! :)

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top