Karen Hawkins - How to Abduct a Highland Lord - Kalandor
Nagy örömmel és izgalommal vártam, hogy idehaza is kiadásra kerüljön Karen Hawkins. No nem azért, mert az évszázad nagy amerikai regénye fűződne a nevéhez, hanem mert ő is azok közé az szerzőnők közé tartozik, akik bár a szokásos receptúra alapján írják regényeiket, de teszik mindezt olyan számomra élvezetes stílusban, hogy arra a pár órára, míg a lapok közé veszek, istenien szórakozok.
Fülszöveg:
Jack Kincaid jól ismert szoknyavadász, aki eddigi életében gyakran keveredett zűrös helyzetekbe, de a legzűrösebb tagadhatatlanul Fionával kötött házassága, amire gyakorlatilag öntudatlan állapotban mondott igent. Pedig egykor igaz és olthatatlan szerelem fűzte ehhez az érzéki, csodálatos lányhoz, aki most Isten színe előtt az övé lett...
Fiona MacLean sem épp ilyen esküvőről álmodott. Egyik fél részéről sincs jelen boldog család, se ünneplő vendégsereg, csak a vőlegény, Black Jack Kincaid, akit szó szerint az oltár elé kellett vonszolnia. Fiona évekkel korábban megesküdött, hogy soha többé nem találkozik a jóképű kalandorral, aki egyszer már elárulta őt, de most az élet válaszút elé állítja: ha összeköti ezzel a megátalkodott emberrel az életét, akkor e frigy által véget vethet egy ősi, gyilkosságokkal terhelt viszálynak és megtörheti a családját sújtó évszázados átkot. Fiona elhatározza, Jack Kincaidnek adja nappalait és éjszakáit, de a szívét nem adja oda neki újból...
Itt van például ez a regény. Semmi extra, sőt, valljuk be a cselekmény akár hebehurgya kuszaságnak is tűnhet első pillantásra, de a huncut szellemesség, a flörtölős érzékiség és a szerethető karakterek annyira magukkal ragadtak, hogy eszembe sem jutott azon agyalni, hogy talán nem a legokosabb döntések sodorták főhőseinket egymás karjaiba, vagy hogy elég pontos-e a történelmi hűség.
Ráadásul, mit is tagadjam, a könyv már eleve hatalmas előnnyel indult nálam, skót történelmi románcról lévén szó. Az izmos s melegszívű klán tagok iránt a Rettenthetetlen idején kezdtem először vonzalmat érezni, majd jöttek a Garwood megálmodta ellenállhatatlan skót harcosok, s végül MacGregor regényei gondoskodtak arról, hogy örökre gyógyíthatatlanul rajongójuk legyek.
"– Jó ég! Ez aztán hatalmas!S ha mindez nem lenne elég, főhősünk egy kissé nyers, csélcsap kéjenc, aki szíve mélyén igen is törődik, és igen is szerelmes már régóta. - Ó igen, gyengéim az aranyszívű macsó hősök. - Most pedig az élet kínál egy második esélyt arra, hogy az egykori hibákat kiküszöbölve tényleg megszerezhesse azt az igéző zöld szemű, tüzes menyecskét, akire már bohó ifjoncként is vágyott. Persze addig jó néhány szócsatán, és ágybéli ütközeten vezet át a történet.
Jack egy pillanatra megállt az utolsó lépcsőn.
– Bárcsak megtartanád ezeket a megjegyzéseidet, amíg ágyba nem kerülünk, kedves! Ott sokkal jobban örülnék nekik."
Az eseményeket ráadásul nem csupán az egyetlen húgukat roppant féltő, négy fős bátyjsereg fűszerezi, akik természetesen folyton folyvást láb alatt vannak, de egy érdekes átok is. Ahányszor Jack, asszonykája szerint, rossz fát tesz a tűzre, szakadó eső zúdul a férfira. Nehéz kuncogás nélkül elképzelni, ahogyan egy szürke felhő követi mindenfelé a kicsapongani kész férj hintóját. Hogy a nagy testvérek által kerekített egyéb időjárási anomáliákat ne is említsem. Mondhatni, London szokatlanul viharos szezont él át a MacLeanek átkának köszönhetően.
Pillekönnyű, bájosan szórakoztató olvasmány egy lustálkodós délutánra vagy akár a vízparti hűsöléshez.
2011/44.
Historical/09.