2011. július 9., szombat

Az olvasás 7 hete (1.)

A naptár azt mutatja, elérkezett az Andiamo által életre hívott, sokakat megmozdító ’I love books’ esemény, az Olvasás 7 hetének első üteme, amikor a vállalkozó kedvű játékosok az alábbi témákban elmélkedhetnek:
  • Az első könyvélmény(ek)
  • Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni?
  • Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette
  • Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet!
Úgy gondoltam, a védőbeszédekben nem csillagok eléggé, az utálatot pedig sosem használom szívesen könyvek kapcsán, így én inkább az első két kérdésre szorítkoznék.


Könyvmolynak születtem.
Rendben, ha nem is annak születtem, de édesanyám megtett mindent, hogy ha szeretnék, könnyedén azzá válhassak.
:)
Mint oly’ sok gyereknek, nekem is voltak keménylapos leporelló meséskönyveim. Ám ezekre nem igen emlékszem, egyet leszámítva. No erre sem a versike miatt, hanem mert nagyobbra cseperedve kitűnő babaház alapanyagnak tartottam a szépen megrajzolt, erdőt ábrázoló képeit.
Az első könyv, amelyről ha homályosan is, de valódi emlékeim vannak A sehány éves kislány. Az oviban állandó beszédtéma volt, hogyan születnek a kisbabák. Volt, akik szerint a gólyák a ludasak, voltak, akiket a virág szirmai között találtak… de az én anyukám úgy mesélte el, hogy közben csodaszép képeket is mutatott arról, a mamák pocakjában micsoda dolgok történnek. Szörnyű jól értesültségemmel még a nagy alvós baba feletti uralmat is megkaparinthattam egy rövid időre. Bár aztán valamelyik lány apukája hozott neki donaldos rágót, ami véget vetett kérész életű dicsőségemnek. Ám az emlék megmaradt, s amikor néhány éve felfedeztem, hogy ismét kiadták, beszereztem egyet az elveszett példány helyére.
Visszaemlékezések szerint óvodásként még egy könyvet imádtam, Vlagyimir Szutyejev Vidám mesék című kötetét. Állítólag A három kiscicát nem tudta elégszer felolvasni nekem az édesanyám. Sajnos, húgom kiskori rajztehetségének áldozatul esett a könyv, talán ideje lenne ezt is pótolni.
Aztán végre elérkezett az első osztály, és a betűk szépen lassan értelmet nyertek, és a képek nézegetését, a saját magam által költött meséket felváltották az igazi történetek. Csupán a tanév felénél jártunk, amikor iskolát váltottam. Ez a koránkelés nyűge mellé valami isteni jót is jelentett. Iskolaotthonos osztályba kerültem, akiknek sokkal kötetlenebbek voltak az órái, és osztálytermük a könyvtár mellett kapott helyett. Azt hiszem, ekkor végképp megpecsételődött, hogy könyvimádó leszek örök életemre. Annyi csoda, olyan sok gyönyörű könyv volt abban az otthonos helységben, a könyvtáros néni pedig igazán kedves volt. Jól emlékszem, milyen örömmel cipeltem haza a Kipp-Kopp köteteket, az újabbnál újabb Pom-pom és Kisvakond meséket.
Majd cseperedvén az érdeklődésem is változott. Felfedeztem a képregényeket. Nagy kedvencem volt a Bucó, Szetti, Tacsi, amit édesanyám a munkahelyén bizományi árusítótól vásárolt. De elsők között voltam, akik sorban álltak, hogy a könyvtárba érkező Alfa magazinban megnézhessék Axterix a gall, vagy épp a Mozaikban Abrafaxok soron következő kalandjait.
Könyvmoly karrierem az idő teltével töretlenül haladt előre. Az évzárós ajándékkönyveknek hála megismerhettem Janikovszky Évát (Már megint) és Szabó Magdát (Pöttyös Panni). Majd szintén ama bizományosi árudából haza került Eric Kästner Két Lottija, aranyos sárga alapon fehér pöttyös köntösben. Imádtam. Nem is tudnám megmondani, hányszor olvastam el, és élveztem a lányokkal az utazást. Persze eztán már kerestem a pöttyös regényeket a könyvtárban is, ahol még egy nagyszerű ifjúsági sorozatot megismerhettem, a PikNik könyveket.
Aztán, hogy hogy nem rádöbbentem, bizony a szüleimnek, sőt nagyszüleimnek is van ám könyvespolca. Persze sokat zagyvaságnak tartottam, de akadtak közöttük izgalmasnak ígérkező kötetek is, így a nyári szünetekben sem nélkülöztem az olvasást. Egyik legnagyobb felfedezésem az volt, amikkor rádöbbentem, hogy a nagyiék lomosából előkerült Rejtő képregények könyvei ott pihennek a mi polcunkon, csak éppen P.Howard név alatt rejtőzködve. Korcsmáros Pál rajzai nélkül talán sosem jövök rá arra, mennyit is lehet nevetni a csúnya egyen sárga borítók mögött megbúvó regényeken. Ez volt a Nagy Indiánkönyv, Tarzan és Zane Grey korszaka, no meg az első szerelembe esések ideje is. Szívem első elrablói Henri Lagardére (Paul Fever: A púpos) és Dick Shelton (R.L. Stevenson: A fekete nyíl) voltak.
Ó igen, szerelem. Megérkeztek az Édesvölgyi Suli Ikrei az életembe, benne Jessica és Elizabeth kusza tini életével, amelyet természetesen irigyeltem, és mindig alig vártam, hogy megvásárolható legyen a folytatás. Még valami történt ekkortájt, a Harlequin füzetek is ekkor törtek be a hazai piacra. Jól emlékszem, ahogyan édesanyám nagy komolyan előolvasta nekem ezeket az eddig feltérképezetlen újságocskákat, s míg a világoskéket teljesen helyén valónak találta, addig a sötétkékek a tilos kategóriába kerültek. A szomszédunkba költöző család anyukájának úgy tűnt, az összes ilyen füzete megvan, és mindig nagyon szívesen kölcsönadta őket. Talán ekkor vette kezdetét a romantikus regények iránti rajongásom, hiszen mindig mindenki kedves volt bennük, és kivétel nélkül mindahány boldogan végződött.
Nem is csoda, hogy középiskolásként a kedvenc kiadómmá avattam a Hajja és Fia Kiadót. Indián romantika, történelmi romantika, Kard és szerelem sorozat… a címek között az első önálló keresetemből, a középiskola első évét követő nyári gyakorlatának szinte teljes jövedelméből megvásárolt Heather Graham regény, Az ördög kedvese.
Ez volt az azóta több száz kötetesre duzzadt románc gyűjteményem első darabja…

2 megjegyzés:

  1. De jó:) Én is ismertem a Hajja és fiát:)) Mekkora kincsek voltak azok a könyvek! Pl. A Kékkabátos, nagyon imádtam...

    VálaszTörlés
  2. Én Az édes vad édennel indítottam a Hajja és fia kiadótól, aztán jött a többi Heather Graham könyv. :)

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top