Melissa Marr - Wicked Lovely - Veszélyes játék

Fülszöveg: A tündérek kedvesek és bájosak?
Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek.
Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket...
Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle?
Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát.
Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása...

Nehezemre esik eldönteni, hogy a Tündérvilág sorozat indító kötete a hangulatomnak esett-e áldozatul, vagy egyszerűen kezdek kinőni az ifjúsági fantasyk világából. Mert ez a könyv bizony rendesen összezavart.
Maga az alapsztori megvett, hiszen a láthatatlanul köztünk járó, nem a cukros, mézes mázos tündérek világa, az évszázados átok feloldása, pincúr szerelmi háromszög, vagy inkább négyszög... izgalmasnak ígérkezett. Ráadásul a regény iszonyat szép borítót kapott, szinte ordít a polcról, hogy vegyél le. Tehát minden amellett szólt, hogy bizony nekem ezt szemügyre kell vennem még mielőtt szeptemberben a Kelly Kiadó jelentkezne vele a hazai piacon.
A 17 éves Aislinn nem elég, hogy képes látni a közel sem mindig kedves tündéreket, de az egyik leghatalmasabb, az elbűvölő és vadítóan gyönyörű Keenan, kezdi megkörnyékezni. S mindeközben ott van Seth, a biztos támasz jóbarát, aki sokkal inkább szeretne Aislinn fiúja lenni, mint azt eddig bárki is gondolta volna. No és persze a háttérben ott húzódik egy évszázados csatározás a két uralkodó tündér királyság között. Tél vs. Nyár.
Tetszett, hogy mennyi féle tündérfaj létezik, hogy két tündér királyság is van. Jó ötletnek tartottam, hogy a Tél királynéja arra kárhoztatta a Nyár királyát, hogy a halandók között leljen rá majdani királynéja, hogy ezáltal megkötött erejét kiteljesíthesse. Imádtam, hogy minden fejezet elején ott egy réges régi idézet olyan írásokból, amelyek mind a tündérekről szóltak, mégis tudományos értekezéseknek tűntek. Izgalmas színt, valóságosságot csempészet a könyvbe.
De a regény valami miatt mégsem ragadott igazán magával. A Tél királynéját egyszerűen gyűlöltem. Hogy képes valaki így bántani a saját fiát? A Nyár királyát, Keenant, nem tudtam megkedvelni. Mert rendben, hogy átok sújtja, de az, hogy ő időnként igen csak élvezi az életet, majd álmodik egy lányról, hogy talán ő lesz a párja, és bevet mindent, hogy meghódítsa...
Mert szó sincs az önfeláldozós, igaz szerelem dologról. Magába bolondítja szegény kiválasztottakat, akik aztán választás elé kerülnek. Vagy ugra bugra nyár tündérkék lesznek, vagy alávetik magukat a Tél próbájának. Ha fel tudja emelni a Tél királynéjának pálcáját, anélkül, hogy a hideg beléjük költözne, ő az igazi. Ha viszont nem, akkor arra van ítélve, hogy ő legyen a Tél leánya, mindaddig, míg valaki a helyére nem lép. A csapda ebben, hogy neki azon kell igyekeznie, hogy lebeszélje a kiszemelteket a próba elvállalásáról. Lefordítva: halhatatlanságukat így is, úgy is elvesztik azok, akikre a választás esik. Ha igazságos akarok lenni Keenannel, akkor belátom, hogy voltaképp leginkább az alattvalóiért igyekszik megtalálni a királynéját. De valahogy jobb szeretem az önfeláldozó hősöket.
Aztán ott volt Seth. Képzeljünk el egy bűnre csábítóan öltöző, piercinges, laza srácot... majd képzeljük el, hogy néhány eltévelyedett pillanatot leszámítva maga a türelem, aki a legmegértőbb és legsegítőkészebb pasiként viselkedik. Hét (!) hónapja szereti hősnőnket, aki annak ellenére, hogy a látás képességével rendelkezik, ezt nem veszi észre. Csak a biztos menedéket látja Seth-ben, és nem szeretné tönkretenni a barátságukat. Bla, bla ez kérem szépen a javából. Azok a csókok nem arról tanúskodtak, hogy olyan nagyon nehéz lenne összehozni azt a bizonyos 'legyünk egy pár' dolgot. De akkor mi tartott ilyen sokáig nekik? Két lüke Tóni!
Amiből a lány rész ugyebár a főhős Aislinn. Hiába a szerető nagyi, hiába az egyházi iskola, nekem kicsit emósnak tűnt a csaj. És képtelen voltam neki megbocsátani, hogy ennyi ideig húzta drága hűséges Seth-ünk és az én idegeimet is.
Talán bennem van a hiba. Az előszó teljesen elvarázsolt. De aztán az izgalmas, gyorsan pergő események helyett inkább egy, a szereplők belső vívódásira koncentráló, lassabb folyású történetet kaptam, ahol inkább a döntésekhez vezető út, mint maga a döntés a lényeg.
De mindezek ellenére kíváncsi vagyok a folytatásra. Őrület, nem? Hogy miért? A vége miatt. Mert az epilógus egyszerűen megbocsájtatta velem a néhol az én ízlésemnek túl hosszú leírásokat. Az pont nekem valóan volt romantikus. Semmi igazán meglepő, de szívet melengető.
Ha nem is angolul, de mindenképp el fogom olvasni, hogyan alakul a szereplők sorsa, annál is inkább, mert többektől olvastam, hogy a második kötet messze felülmúlja a sorozatindítót.

A kiadó honlapján az első pár oldalba máris bele lehet olvasni magyarul: KATT!

2010/63.

A könyvet a KELLY KIADÓ tette elérhetővé számomra. Köszönöm!