Tabitha Suzuma - Forbidden

Fülszöveg: Egy csinos, ártatlan tizenhat éves. Egy jóképű, ígéretes jövő küszöbén álló tizenhét éves. Akik beleszeretnek egymásba... csakhogy testvérek.

Egy könyv, ami nem fél egy vérfertőző szerelemről írni. Egy könyv, amelynek fülszövege olvastán sokan undorodnak vagy épp a szájukat húzzák. Egy könyv, ami ha nincs a moly.hu, s a molynak egy voldemortsangele, valószínűleg sosem kerül a kezembe. Egy könyv, ami csodálatos, elképesztő, lélegzetet bennakasztó, édes, bús, szívet összetörő, borzalmas és megdöbbentő. Egy könyv, aminek olvasása nélkül most sokkal szegényebb lennék.

"How can something so wrong feel so right?"

Hosszú percek óta bámulom a képernyőt, és próbálom kiötölni, hogyan formáljam összefüggő mondatokká azokat a zümmögő, összekeveredő, egymás szavába vágó gondolatokat, amelyek betöltik az agyamat. Hogy lehetnék képes elmesélni azt az érzelmi hullámvasutat, amelyre magával ragadott a tehetséges szerző? Szavakba tudom egyáltalán foglalni, hogy ez az első ránézésre lassan folydogáló, elmélkedésekkel, belső gondolatokkal teli könyv képes volt forgószélként átviharzani a lelkemen? Megpróbálom, mert igazán megérdemelné!
Lochan és Maya Whitely élete messze van a tökéletestől. Az apjuk évekkel ezelőtt lelépett, új családot alapított, s azóta feléjük sem néz. Az anyjuk elveszett fiatalságát, egykor volt szépségét kergeti alkoholba és főnökével folytatott kapcsolatba menekülve. Három testvérükről, a háztartásról nekik kell gondoskodni, s nem egyszerű a feladat. Bár mindig jó testvérek voltak, sőt igaz barátok, most a bajban igazán csak egymásra számíthatnak. Össze kell tartaniuk a családot, gondoskodni mindenről, elkerülni a gondozásba vétel rémét... és akkor belesodródnak valamibe, amiről maguk is tudják, hogy helytelen, hogy nem lenne szabad, de vágyják mindketten, mert megnyugvást, és békét lelnek egymás mellett a káoszban.
Azt, ahogyan hol egyikük, hol másikuk szemén keresztül látjuk az eseményeket, érdekesnek találtam. Lochan, ahogyan mindennel szeretne megküzdeni, szeretne mindig helyesen és jól cselekedni, ahogyan mindeközben próbál pánikbetegségével is küzdeni... valami csodálatosan megírt karakter. Képtelen voltam nem szimpatizálni vele szinte a kezdetektől. Az, ahogyan Maya és Lochan rádöbbenek az érzéseikre, ahogyan igyekeznek harcolni ellene - néha egymásnak támadva zavarodottságukban, tehetetlen mérgükben -, ahogyan próbálnak bízni abban, egyszer minden jó lesz, ők is boldogok lehetnek... a szívemet facsarta. S aztán, amikor már eljutottam odáig, hogy elfogadtam a szerelmüket - mert annyira jól van az egész megírva, mert annyira átjön a főszereplők közti kapcsolat, a félénk érzékiség - sőt igazán drukkoltam értük, minden összeomlott.
Hiába reménykedtem, hogy a szappanoperákból ismert fordulatok egyike majd megoldja a dolgot, hogy lehet ebből még happy end, a tragédia megállíthatatlanul közeledett. Az utolsó fejezet alatt, miközben vérző szívvel, könnyektől homályos szemmel faltam a sorokat, egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy ez nem lehet, ugye nem, ugye még véletlenül sem... pedig igen. Lochan, aki már annyi mindenről lemondott a többiekért, aki csak a boldogság morzsáit kaphatta, meghozta a végső áldozatot a családjáért. És én csak ültem a könyv felett, a torkomat elszorította valami fájdalmas gombóc, és egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy az az elszabadult érzelmi gyorsvonat, ami a szakadék felé rohant az egész történet alatt, tényleg le is zuhant. S az epilógus... istenem, végigbőgtem.
Nem gondoltam volna, hogy ez, a kíváncsiságomtól hajtva felütött történet lesz a harmadik olyan regény, ami fölött valaha is krokodil könnyeket fogok hullajtani. Ó, és mennyit! De annyira megérte, mert ez... ez egy felejthetetlen történet.
Vérfertőző szerelem, amely nem helyes, sem társadalmilag sem jogilag... mégis, megérthető és elfogadható. A történet elolvasásához nem csak nyitott szív, de nyitott gondolkodás is szükséges!

: Az írónő honlapja

2011/31.

Ebook/10.