Christina Dodd - Touch of Darkness - A sötétség érintése
Fülszöveg: A jóképű, erős Rurik Wilder küzd a sötétséggel - a külső és a belső sötétséggel egyaránt. Rendelkezik a képességgel, hogy kedve szerint felvegye egy vad ragadozó madár alakját, ám ez a képessége halált és pusztulást eredményez. Egyszer aztán lehetősége adódik saját maga felszabadítására, és azon végzetes paktum felbontására, amely évszázadok óta szolgaságban tartja a családját. Egy nő azonban az útjába áll - Tasya Hunnicutt, az írónő, aki mindenáron bosszút akar állni a gyilkosokon, akik végeztek a családjával. Azokon a gyilkosokon, akikről az a hír járja, hogy olyan képességekkel bírnak, amelyekkel közönséges ember nem rendelkezhet.Ismét egy olyan sorozat, amit voltaképp élvezek, látok benne annyi fantáziát, hogy érdekeljen a folytatás, ám tudom, az igazi kedvencek polcára nem fogom feltenni.
Dodd a romantikus regények több alműfajában is kipróbálta magát, majd ügynökével gondoltak egy merészet, s a paranormális is felkerült a palettára. Az alapötlet tetszetős, igazán remek történeteket rejt... csak... nekem olyan érzésem van, mintha az ötletelős találkozó legjobb javaslatait összegyúrták volna, ám a részletes háttér kidolgozás valahogy elmaradt. Számomra túl sok az elvarratlan szál, túl kevés az igazán megválaszolt kérdés, és szörnyen bosszantó, hogy bár romantikus történetekről van szó, a szerelem feléről valahogy lemaradunk mi, olvasók. Az előző részben kész tényként kaptuk, hogy Ann fülig szerelmes főnökébe, most pedig ott csöppenünk a sztoriba, ahol főhőseink nem csupán megismerték egymást, de az első lepedőgyűrésen is túl vannak már. Kérdem én, a szerző csehovi álmokat dédelget vagy hová lettek az első száz oldalak? Reménykedtem, hogy csupán a sorozatindítónak vannak meg a maga gyermeknyavalyái, ám mostanra világos, hogy ez a séma, s ezért fölöttébb csalódott vagyok.
Pedig nem lenne ez rossz regény, csak a fentebbieken való morgolódás közben nem tudtam tökéletesen belemerülni a pergő eseményekbe. Sőt, miközben a főszál alakulásán izgultam, addig Rurik és Tasya - a végjátékot leszámítva - nem igazán szerezték meg a teljes figyelmemet. Azon kaptam magam, hogy néhol a szememet forgatom szeretkezéseik lehetetlen időzítésén. Vagy épp, hogy jobban elgondolkodtat, hogyan is lett az egykor a cigánylány megerőszakolására készülő vademberből az a Konstatine, akit ezekben a könyvekben megismerünk. Úgy, de úgy olvastam volna tovább az ő történetüket, ami sajna csak nyúlfarknyiban mutatkozott meg a könyv elején. Valamint most már türelmetlenül szerettem volna rákiáltani az írónőre, hogy most mi a csuda is van ezzel a hirtelen a semmiből megjelenő óriási tetoválással.
Ám mindezek ellenére kíváncsi vagyok a másik két testvér révbe érkezésére is. Mentségemre legyen mondva, az alaptörténet, a család maga, tetszik, és a kissé hatásvadász cliffhanger után egyszerűen kíváncsi vagyok, hogyan hozza össze a szerző, hogy minden a helyére kerüljön, és mindenki boldogságra leljen.
2011/30.
Paranormal/19.