Lisa Kleypas - Mine Till Midnight - Éjfélig vagy enyém
Szeretem Lisa Kleypast, nagyon örültem, amikor múlt évben megtudtam, hogy idehaza is fog tőle regény megjelenni.
Fülszöveg:
Cam Rohan egy londoni játékkaszinó titokzatos igazgatója, akit már untatnak szép, de unalmas szeretői. Életébe ekkor lép be Amelia, aki gondját viseli árván maradt húgainak, miközben csélcsap bátyját keresi a londoni alvilágban. Leo ugyanis váratlanul nemesi címet és egy romos vidéki birtokot örököl, a kúria rendbehozatala azonban Amelia feladata marad. Rohan követi a lányt vidéki birtokukra, ahol már semmi sem szabhat gátat a köztük kirobbanó szenvedélynek. Szerelemük beteljesedik, amikor is felbukkan a lány egykori szerelme, aki annak idején cserbenhagyta, és a múlt mindkettőjük életére mázsás súlyként nehezedik...
Sajnos azt kell mondanom, ezúttal az írónő stílusát nem sikerült a legjobban tolmácsolni - néhol olyan érdekes szóválasztásokkal találkoztam, hogy csak bután néztem ki a fejemből - most komolyan, ha a tüske szó két sorban háromszor benne van, talán hívhatnánk az ezzel felvértezett állatkát sündisznónak -, s a külcsín is hagyott kívánni valót maga után. Őszintén, az amerikai borító nem szebb, pláne a belső kiegészítő képpel? Pedig léteznek ízléses rajzolt történelmi könyvfedelek is - pl Julie Quinn regényeinek kinti kiadásai nekem kimondottan tetszenek - de ez sajnos nem az a kategória.
Ezzel a regénnyel ismerjük meg a szerintem jópofa, szerethető és valóságosnak ható Hathaway családot. Leot, a hirtelen Lord Ramsay-vá avanzsált fiatalurat, aki elsőre egy nemtörődöm ficsúrnak tűnik, ám igazából a skarlátban elhunyt menyasszonyát gyászolva menekül az italhoz, ópiumhoz, hogy felejthessen. Ameliát, a tyúkanyót, aki szüleik halála után igyekszik egyben tartani a családot. Huszonhat évével önmagát már vénkisasszonyként látja, akinek az a legfőbb feladata, hogy gondoskodjon mindenki boldogulásáról. Winnifredet, a skarlát után legyengült, törékeny ifjú hölgyet, aki annyira szeretne végre újra igazán élni, hogy néhanapján sikítani szeretne. A két kisebb lányt, a könyvmoly Poppyt és a nagy állatbarát Beatrixot. (haláli jópofa volt a gyíkos jelenet a vacsora közben :) ) Valamint a család fogadott fiát, a cigány Merripent.
A történet akkor kezdődik, amikor Amelia Leo után kutatva London kétes szórakozó helyeit Merripennel körbejárva eljut a Jenner's nevű szerencsebarlangba. Cam, a félig ír, félig cigány menedzser kissé vonakodva, de segítségükre siet a keresésben. És vérmérsékletét nem tudván meghazudtolni, csókot lop a szolgálataiért cserébe.
Főhőseink élete haladhatna innentől újra külön utakon, de a sors úgy hozza, hogy hamarosan ismét egymásba botlanak. Imádtam a második találkozás jelenetét! A lepusztult vidéki kúriába családjával éppen beköltözött Amelia elindul a faluba, ám útján egyszer csak rálőnek egy kísérleti rakétával, és egy pillanat tört része alatt egy izmos férfitest borul oltalmazón fölé. Nem mindennapi, és nem minden regényben előforduló fordulat. Természetesen a védelmező férfiú nem más, mint kísérletező kedvű, feltaláló barátjánál, Lord Westcliff-nél, vendégeskedő Cam.
És innentől kezdve adott a lehetőség, hogy a két, egymásnak első látásra megtetsző fiatal egymásba habarodhasson. Persze, hogy a regény ne csupán 100 oldalas novellácska legyen, Kleypas megbonyolította az alaphelyzetet kicsit. Ameliának nem elég, hogy a házuk lakhatóvá tételével kell bajlódnia, Leo egyre jobban a fájdalomba és züllésbe merül, Beatrix pedig az őt ért stresszt némi kleptomániával orvosolja. S ha mindez túl egyszerű lenne, egy éjjel Leo hanyagsága miatt tűz üt ki a kúriában, lakhatatlanná téve azt, és a mentés közben Merripen is súlyosan megsebesül. Még szerencse, hogy a szomszédéknak a hatalmas házuk mellé a szívük is jókora, és befogadják a családot.
Az események közben valahol Cam rájön, hogy a szabadsága utáni vágyánál sokkal nagyobb az Amelia iránt érzett szerelme. Számomra kissé túlságosan is gyorsan behódolt a cigányok egy igaz társ iránti hűségéből következő elkötelezettségnek ahhoz képest, hogy a múltban mennyire kapálódzott a fehérek gúzsba kötött élete ellen. S az is igen csak érdekes, hogy az ezeddig érintetlen Amelia milyen gyorsan átadta magát a hús gyönyöreinek, ráadásul úgy, hogy ő tiltakozik a házasság ellen. Oké, főként azért hogy Cam ne érezze bebörtönözve magát mellette (meg persze, hogy neki ne parancsolgasson egy férj), no de akkor is.
Én kis naiv azt hittem a társadalmi előítéletet lesz nehéz leküzdeniük, de a roma vérnek messze nem ez volt itt az elrendelt szerep. Volt itt pogány kézfogó, népi gyógymód, tenyérjóslás, sőt szelleműzés is. Én ez utóbbit egy csöppet túlzásnak éreztem, de ha ez segít Leonak talpra állni, részemről áldásom a dologra.
De mindezen kisebb-nagyobb fennakadásaim ellenére élveztem a történetet. Nagyon is. És fölöttébb kíváncsi vagyok a megpedzegetett másodszálra, Win és Merripen szerelmére, illetve a pooka lidérclovas tetoválás titkára is.
Miközben olvastam a regényt a képzeletemben Camként Eduardo Verastegui jelent meg. Szerintem tökéletesen passzol az írónő által leírt kicsit vad, bukott angyalos félcigány származású főhősnek. Most nem?
A regényhez készült bemutató is:
2010/70.