Christine Feehan - Dark Prince - Sötét herceg
Ezúttal a 'mit is olvassak, mit is olvassak' kiszámolós játék győztese a már egy ideje a könyvespolcomon csücsülő Christine Feehan Dark sorozat indító, a Sötét herceg lett.Fülszöveg: A sötét herceg. Éjjeli látogató, aki azonnal a hatalmába kerít. A vonzódás mély, sötét és halálos. A testére vágyódsz, de a lelked rabolja el. A fény asszonya. Hajnalban jött, amikor a férfi legyengül. Halovány fénysugár, ami áthatol a sötétségen, és lángra lobbantja a rejtőzködő vadállatot.
Egy különleges képességgel megáldott nő...
Egy titokzatos idegen, aki felfedi szerelmének a több ezer éves titkot...
Fanatikus gyilkosok, egy különös és egyre fogyatkozó faj, és mindehhez Havasalföld vészjósló árnyai.
Meg kell mondanom, kicsit kétkedve vágtam bele a regénybe, mert annyira ellentétes véleményeket olvastam róla. Van, aki ódákat zeng az immár huszonegyedik résznél tartó történet folyamról, de akadnak, akik igen csak fanyalognak. Nekem a tartalmak tetszettek (alakváltók… naná, hogy tetszettek), de amikor másfél éve a 2007-ben napvilágot látott Dark Hunger mangát elolvastam, nos… maradjunk annyiban, hogy elnapoltam Feehan olvasását. Egészen mostanáig. Ám mivel a hazai ügyeletes para-románc gyár, az Ulpius nekilátott a magyar nyelvű kiadásnak, gondoltam itt az alkalom.
Őszinte leszek, nem sikerült feloldanom az agyamban lévő zűrzavart. Mert igaz, hogy nálam csak ketteskére teljesített a regény – számos ok miatt -, de! van, ami miatt kíváncsi lennék a későbbi kötetekre is. A kerettörténet igazán tetszett, a mellékszereplők között már most akadt olyan, akinek kíváncsi lennék a sorsára (Gregory-ra nagyon nagyon) és voltaképpen ez a kettő már elég is ahhoz, hogy újabb tétel kerüljön fel a ’jó lenne elolvasni’ listámra. Hogy akkor mégis mi volt az, ami miatt nem lettem rögtön elkötelezett rajongója a kárpátoki, természethez oly nagyon kötődő (csak nekem ugrottak be az indiánok?), erős és csodás férfiak életpárra találásának történeteiből összeálló sorozatnak? Több ok miatt, és ezeknek egy részéért nem a szerzőt terheli a felelősség, így voltaképpen talán igazságtalan is emiatt lepontozni a könyvet.
Nem szeretnék olyan lenni, aki csak azért beleköt a magyar kiadásokba, mert néha van szerencséje eredeti nyelven olvasni, de képtelenség elmenni a szembeszökő hibák mellett. Némelyek ezekből talán a fordító bakijai, lehetett volna ötletesebb, színesebb, követhetőbb a magyar szöveg, de bőven akadnak nem csak rajta múló dolgok. Hogy kerülhet a boltokba egy könyv ennyi helyesírási hibával, hibás szedéssel (a gondolati párbeszédek egy része dőlt, egy része nem… hadd gondolkodjon az olvasó)? Egyszerűen érthetetlen és elszomorító. De félre a kiadóra való morgással!
Magával a regénnyel négy gondom volt. Az egyik, hogy ezek a majdnem vámpír pasik nekem túl parancsolgatósnak tűntek minden védelmező ösztönükkel együtt, a másik pedig, hogy az események alakulás néhol kissé erőlködő volt. Remélem, hogy mindkettőt kinőtte valahol útközben a sorozat! Ó, és mondja valaki, hogy az idegesítő szóismétléseket is levetkőzte valahol az írónő. Mert azt hittem, hogy ha még egyszer olvasok egy kicsimet, egy selymes haj simítást… hát én sikítok. A negyedik dolog, ami miatt picit csalódtam, az a szerelmi jelenetek leírása volt. Most komolyan, általában kicsit belepirulok, de itt leginkább csak grimaszos szájhúzásra késztetett.
Mindezek ellenére érdeklődve várom a folytatást. Hiszen egy ilyen nagyszerű faj csodás macsói nem maradhatnak az életükbe fényt hozó igaz szerelem nélkül. Úgyhogy fogok még nekik alkalmat adni a bizonyításra.
2010/65.