2010. április 20., kedd

Lara Adrian - Midnight Rising - A vámpír éjjele


Fülszöveg: A rettegett harcos, Rio bosszúra szomjazik. Megtorolja a szörnyű árulást. Egy halandó nő azonban az útjába kerül, aki veszélyt jelent a vámpírok klánjára. És egy ősi gonosz erő, ami új életre kel...
Dylan Alexander rosszkor volt rossz helyen. Az újságírónő felfedez egy titkos sírhelyet, ami egy félelmetes és vonzó férfit rejt. Vajon elárulhatja-e azt, aki bevezette a sötét érzékiség birodalmába?
És igen! Ez volt az a kötet, amivel az írónő megvett. Rajongó lettem hivatalosan is. A szerelembe vetett hitében és a nők iránti bizalmában teljesen megrendült Rió története elkapott, de teljesen.
Az egykor gondtalan szépfiút alakító spanyol vámpír az első könyv ideje alatt, lassan egy éve esett áldozatul a halálosnak szánt bombatámadásnak. Ugyan a sebek egy része beforrt még ha borzalmas forradásokat is hagyva maguk után, de másik részük, azok, amelyek a férfi lelkét szaggatták meg, csak nem akartak eltűnni. Nem is meglepő. Iszonyatosan kegyetlen érzés lehet, hogy a saját Társa aktívan részt vett a csapda felállításában. S most, ebben a regényben, egy újabb Kiválasztott sétál be először remetelétének barlangjába, majd az életébe, végül a szívébe is.
Az első pillanatban kissé Lois Lane-re hajazó Dylon amellett, hogy szimatoló újságírói attitűddel rendelkezik a szellemlátásban sem kezdő. Kissé szkeptikuson felhorkantam, hogy nem elég a Superman még a Szellemekkel suttogó című sorozatot is bekebelezi a karakter leírásban Adrian, de aztán gyorsan megbocsátottam neki, mert a csaj valahogy kedvelhető. Talán mert képes túl látni a külsőségeken, és Rióból sokkalta inkább a lelke az, ami megfogja, vagy mert annyira szereti a rákban haldokló édesanyját, vagy ahogyan az alkoholista apával terhes gyermekkorát próbálja feledni... nem tudom, de összesenjében jobban megszerettem, mint az előző nő főszereplőket.
És hát Rió. Az ő gyermekkora sem fenékig tejfel. Kimondottan megdöbbentő volt olvasni a születése és korai éveinek leírását. Ekkor kiosztottam gondolatban egy piros pontot a szerzőnek, mert végre nem csak az 'egyszer jött 8 űrutazó...' kezdetű magyarázatot találtuk meg megint a történetben, hanem egy kicsit a Kiválasztottak sanyarú sorsát is megemlítette Rió édesanyjának esetével. És tetszett a vámpír gyermekek milyenségére tett utalás is. Apróságoknak tűnnek, de számomra így él igazán a kitalált világ.
Ami pedig a főgonoszt illeti: Nagyon ötletes húzás az anagrammásított névtől kezdve az egész beteg agyú tervig az Ős kényszer szaporíttatásával. Dragos fia érdekes félőrült ellenség lesz a jövőben.

Talán butaság, de az olyan jelenetektől, mint ami a könyv záró fejezetében található, lett számomra ez sokkal élőbb és jobb, mint az előző kötetek. Az ilyen pillantok szeretteték meg velem igazán a két főhőst:
Dylan nem is hallotta, kedvese mikor kelt ki az ágyból, de pirkadat előtt egy órával a férfi hiányára ébredt. Magára kapta Rio vastag fürdőköpenyét, és egyre gyorsuló pulzusa útmutatását követve kisétált a lakosztályból.
A férfit sem a Központban, sem a fölé épült kúriában nem találta. Kinn volt a ház mögötti kertben. Csak egy fekete melegítőalsót viselt, és a szépen gondozott parkra néző széles márványlépcsőn üldögélt, egy kisebbfajta máglya lángjaiba meredve, ami néhány méterre tőle lobogott a füvön. Mellette egy doboz állt, megpakolva bekeretezett fotókkal és néhány, a lakása falairól leemelt színes absztrakt festménnyel.
Dylan belebámult a tűzbe, és felfedezte benne a férfi jó néhány régi holmija eltorzult darabját is, amint lassan a lángok martalékává vált.
– Szia – szólt hátra neki a férfi, megérezve a közeledtét. Nem nézett rá, csak a karját nyújtotta felé, várva, hogy a lány megfogja a kezét. – Sajnálom, ha felébresztettelek.
– Semmi baj – kulcsolta ujjait a lány Rióéiba. – Nem bánom, hogy felkeltem. Hiányzott a meleged.
Miközben beszélt, a férfi gyöngéden lehúzta maga mellé. A lány combja köré fonta a karját, és csöndben tovább nézte a tüzet. Dylan belenézett a dobozba, és meglátta az Évát és kettőjüket ábrázoló képeket, amelyek még a boldogabb időkben készültek. Éva szőttese is helyet kapott benne, néhány ruhájával együtt.
– Amikor felébredtem, rájöttem, hogy meg kell szabadulnom pár dologtól, amelyek már nem az életem részei – magyarázta a férfi. Hangja nyugodt volt, nyoma sem volt benne fájdalomnak vagy keserűségnek.
Csak… eltökéltségnek.
Úgy tűnt, tökéletesen békét kötött önmagával; a lány a vérében érezte ezt, ahogy Rio némán ölelte, a lángocskák táncát figyelve a pázsiton.


2010/41.

1 megjegyzés:

  1. Vegyesek az érzelmeim. Szimplának találtam és sorsszerűnek az egymásratalálást, de Rió karaktere tényleg nagyon jó, és érdekes.
    Kvedra

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top