2010. április 10., szombat

J.R. Ward - Megbosszult szerető


Fülszöveg: Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett. Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik… Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút.
Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől.
Először is ez egy monstre nagy jószág magyarul. Ami az olvasni szerető és Ward rajongó lelkemnek nem rossz, viszont ellehetetleníti a nálam általános gyakorlatot, miszerint az aktuális könyvet hurcolom magammal mindenhová, hogy pl a buszon töltött félórákat is szórakozva tudjam eltölteni. Ám ehhez a ’kicsikéhez’ külön táskát kellene cipelni, mert csak úgy lehetetlenség még a legnagyobb rendben tartott, és egyébként nem elhanyagolható méretű női táskába is beszuszakolni. Így megjelenés után várt türelemmel a polcomon, hogy végre legyen egy teljes szabad napom, amikor csakis és kizárólag neki szentelhetem az időmet. Szépen el is ment a nap a 945 oldalacskára.
Érdekes megfigyelni, hogy a sorozat kezdetétől Ward stílusa, történetvezetése hogy megváltozott. Az első regényben még mennyire a szerelmesek domináltak, míg mostanra az éppen egymásra találó pár mintha háttérbe szorult volna a többi esemény mellett. A terjedelem exponenciálisan nő, viszont valamikor átfordult a sorozat az urban fantasy kategóriába. Minden bizonnyal az elképesztően növekvő oldalszámok oka között az a nem kisebb feladat is ott kell hogy rejtőzzön, miszerint mind több szereplőt kell mozgatni az írónőnek. Ebben a történetben pl a király és fele igen csak hangsúlyosan jelen van, Johnékat sem engedhette Ward szem elől téveszteni az olvasóknak, no és persze Lashnek, az alantosok vezetőjévé előlépett vámpír szemétládának is teret kellett biztosítani, mert hát kell a főgonosz. Viszont a többi egymásra talált páros nem igen volt olyan hajde nagyon megemlítve, legalább is nem pár szinten. Ugyan mindenki bekukkantott egy-egy vendégjelenetre, de ha már a színen van Mary, könyörgöm nagy dolog lenne Rhage-t is betenni a képbe mondjuk egy átölelős manőver közben, vagy mondjuk Jane mellől már örökre eltűnt V? Az én tökéletes boldogságomhoz ezeknek a házasságoknak is mint beteljesült, és most is élő szerelmeknek kellene jelen lennie, ha csak villanásnyira is, de sajnos ezt itt hiába vártam.
Ellenben kaptam egy pörgős, szerteágazó, néha a helyszínek és események közt már-már összezavaróan ugráló, humoros villanásokban bővelkedő, romantikával és testi szerelemmel tűzdelt könyvet, aminek a végén jó kis cliffhanger van, hogy nagyon csúnyán nem magyar szót használjak. (De tényleg, hogy hívjuk mikor egy szál ott marad lógva a levegőben???) Mindenesetre az, hogy Lash elrabolta Xhex-t, és Johnunk erősen odavan, nagyon megnehezíti a várakozást a következő kötet, a Lover Mine megjelenéséig.
Amit nagyon szerettem, hogy ismét a megkedvelt társaság között lehettem egy történet erejéig. Amit imádtam, hogy Xhex és John végre közelebb került, viszont utáltam, hogy ilyen lélektelenül, csók nélkül. Az egyik kedvenc félhumoros pillanat számomra az volt, amikor Wrath azon elmélkedik, hogy milyen lányos már, hogy hajszárítót kell használnia a hosszú haja miatt. A kutyust bár semmi különöset nem csinált, de máris nagyon bírom.
Elszomorított viszont, hogy egy apró utalástól eltekintve, (Blay rászokott a cigizésre, mert nehezen bírja kezelni Quinn hódításait, Q viszont utálja ezt az új szokást.) semmi a fiúk frontján. Az egyértelműen 'más' csapatban játszó Saxton képbe hozása viszont szerintem nagyon klasszul lett megoldva, örülnék, ha valami állást kapna Wrath mellett, elvégre nem olvashat fel mindig mindent a királyné, jól jönne egy személyi asszisztens, és Saxton nagyon is alkalmas lenne a feladatra.
Amit nagyon nehezen emésztett meg a gyomrom, az a manipulátorok kinézete. A 3 ujjízületes, 6 ujjú, piros szemű lényektől a hideg rázott, a pókok és skorpiók nem különben voltak kiborítóak. Na és Lash… hogy az a srác tényleg mekkora egy pöcs.
Összesenjében jó könyv volt, de nálam nem sikerült leváltania a kedvenc kötet posztjáról Rhage könyvét... hiába, elfogult vagyok. =)


2010/37.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top