Cecelia Ahern - If You Could See Me Now - Bárcsak láthatnál

Elizabeth egy vidéki ír kisváros jól menő, de roppant tartózkodó építésze, aki egyedül neveli zűrös húga, Saoirse kisfiát. Amikor életébe váratlanul betoppan a titokzatos Ivan, mindennapjai fenekestül felfordulnak. Ismerősei éppúgy nem ismernek rá, mint ő saját magára – a kimért, precíz, elvágólagos vénkisasszony pár hét leforgása alatt belevaló, játékos és kreatív nővé válik, akinek már az sem okozhat gondot, hogy megtervezze a kisváros legizgalmasabb szállodáját. Változása a környezetében is mindenkire jó hatással van, és az álmatag kisvárost rövidesen már nem csak turisták jelenléte pezsdíti fel. Ám a gondok maguktól nem oldódnak meg… Főszereplők: Elizabeth Egans & Ivan Hartstown - jelenkor Műfaj: Női regény Kiadó: Athenaeum Megjelenés: 2013. október Fordító: Dávid Anna ISBN: 9789632933061 360 oldal, kartonált Értékelésem:

Bármennyire igyekszik az ember lánya, az idő mindig kevesebbnek bizonyul, mint az olvasásra váró könyvek kupaca, így aztán előfordul, hogy szem elől tévesztünk szerzőket és regényeket, amelyek pedig csodás utazásra repítenének minket. Ez esett meg Cecelia Ahernnel és velem. Hiába szerettem bele PS. I Love You című regényébe már jóval a megfilmesítés előtt olyannyira, hogy a polcomon pihenő első kiadás erősen viseletessé vált a többszöri olvasástól, az elmúlt évek alatt újabb és újabb kötetei maradtak ki olvasmánylistámról. Ki tudja mikor, én balga rábiggyesztettem a keserédes és a chick lit címkéket, így folyton folyvást háttérbe szorult. Ám nemrégiben felfigyeltem az Athenaeum új kötésű kiadásaira, s az egyiknek nem tudtam ellenállni.

A Bárcsak láthatnál egész borítója vidámságot áraszt, s ettől egyszerűen muszáj kézbe venni, elolvasni a fülszöveget és belelapozni kicsit itt-ott. Aki pedig belekukkant, az bizton fel fogja fedezni a szöveg bájos közvetlenségét, és megízleli a történet kedvességét. S ez pedig maga a szerző, a tehetséges ír mesélő, aki minden regényében valami szokatlan ötlettel fűszerezett romantikus álommal örvendezteti meg olvasóit. Ezúttal egy napsütötte nyár idejére a láthatatlan barátok varázslatos világát invitálta meg egy ír kisvárosba.

„… így van ez a leckékkel: mindig akkor tanuljuk meg őket, amikor nem várjuk – vagy nem akarjuk.”

Elizabeth Egans akkor találkozik Ivannal, amikor nem vágyik új ismeretségre. Egész élete a másokról való gondoskodás körül forgott: látogatni idős édesapját, elsimítani a húga okozta összes galibát úgy, hogy közben rá maradt még testvére kisfiának felnevelése is. Komoly, s komor felnőtt ő, akinek gondtalan gyermekkor sem igen adatott, hisz olyan fiatalon – mindössze tizenkét évesen – elveszítette édesanyját. Munkája, otthona, minden egyes napja szokványos, eseménytelen és örömtelenül színtelen. Ám mindez megváltozik, amikor Elizabeth és a kis Luke életébe betoppan a képzeletbeli barát, Ivan, a maga ártatlan és mégis mély bölcsességet és tudást rejtő személyiségével. Életük fenekestül felfordul ugyan, de az addigi sivár rendezettséget színek, mosolyok és kacajok, bolondságok, szeretet és a remény meleg érzése váltja fel.

„Az élet találkozásokból és elválásokból áll. Nap, mint nap érkeznek új arcok az életünkbe, illedelmesen köszöntjük őket, van, aki csak néhány percig marad, mások hónapokra, és van olyan, aki egész életünkön át velünk marad.”

Ritkán, de megesik, hogy rátalálunk arra a valakire, aki olyan, mint a lelkünk másik fele, aki tökéletes nekünk. A legtöbb esetben viszont csak reménykedhetünk, hogy az, akit barátunknak választottunk, akire rábízzuk a titkainkat, akivel megosztjuk az érzéseinket, akivel jól érezzük magunkat, ilyen ember lesz majd számunkra. De mi lenne, ha nem is kellene keresgélnünk, mégis megkapnánk azt a legjobb barátot, akit mindig kívántunk? Ha lenne egy magasztos erő, amely ismeri a vágyainkat és valóra váltja azokat? Ez a könyv erről a „mi lenné”-ről szól.

„… potyogtak a könnyeim, akkora volt a gombóc a torkomban, hogy azt hittem, soha többé nem tudok megszólalni.”

Igazából még most is nehezen találok szavakat. A regény keresetlen könnyedsége úgy magával ragadott, hogy hinni kezdtem a lehetetlenben, és sóvárogva kívántam, bárcsak mindez valóság lenne. Tetszett minden kis részlete: az, ahogyan az írónő pár sorban életre keltette a nyüzsgő zsákutcát, vagy, hogy milyen bolondos kisvárost festett elénk, amelyet aztán tarka szereplőkkel népesített be. Imádtam sok-sok pillanatot: a pitypang-kergetést a mezőn, a hullócsillagos éjszakát, a tengerparti vacsorát. De a legeslegjobban a történet rejtette megannyi érzelmet szerettem, mert mind mintha picit rólam is, az én lelkemből is szólt volna.

Varázslatos kis történet csodálatos tálalásban, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Ajánlom mindenkinek, aki elfelejtette volna, hogy az életet nem szabad túl komolyan venni, hogy néha nem árt megállni, és élvezni a pillanatot, értékelve mindazt a csodát, ami ott van az orrunk előtt, csak épp a szívünket is meg kell nyitni, hogy észrevegyük.

A blogbejegyzés 2013.11.29-án megjelent az ekultura.hu felületén is.