2011. március 31., csütörtök

J.R. Ward - Lover Unleashed - Felszabadított szerető

Fülszöveg: Payne-t, Vishous ikertestvérét ugyanabból a sötét, csábító fából faragták, mint a fivérét. Anyja, az Őrző éonokra elzárta őt a világtól, ám miután kiszabadul, borzalmas sérülést szenved. A testvériség Dr. Manuel Manellót hívja hozzá segítségül, mert ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az életét. Amikor az emberi sebész és a harcos vámpírlány találkozik, a világuk összeütközik, a szenvedély azonban tagadhatatlanul lángra lobban közöttük. Miközben oly sok minden ellenük dolgozik, vajon erősebbnek bizonyul-e a szerelem a születési jognál és a biológiánál, amely elválasztja őket?
Mielőtt megpróbálnám összeszedni a gondolataimat, amelyek ezer felé repkednek, amikor csak leteszek egy könyvet, három dolgot szeretnék mintegy elöljáróban leszögezni:
  1. Habár többször igen, mint nem igyekszem spoiler mentesen tartani a bejegyzéseket, akad, amikor nincs az az erő, ami vissza tudná tartani a gondolataimat, s az azokat közvetítő ujjaimat attól, hogy részleteket áruljanak el. Ha apróságnak gondolom, nem is foglalkozom különösebben vele, ha túl sok minden kerül bele a szövegbe, hát mindig igyekszem nagy piros betűkkel jelezni.
  2. Az értékelés szubjektív, csupán az én véleményemet takarja. Aki teljes képet szeretne kapni, bátran olvasson el minden olyan regényt, amely felkeltette az érdeklődését. És egyébként is, mondtam sokszor, ez a pontozás engem teljesen kiborít. Ma három, lehet holnap már négy, fél éve lehetett volna öt is...
    Így mindenkitől megértést, s a felháborodott levelek mellőzését kérném, ha lehet, viszont kitárgyalós hozzászólásokat nagyon szívesen veszek.
  3. J.R. Ward szuperül ír. Abszolút nem értek azokkal egyet, akik szerint ugyan azt ismételgeti újra csak más nevű, de statikusságban rekedt szereplőkkel. Szerintem nem csupán ők, de a vámpír társadalom maga is változik, alakul... És igen, a szerző is.
Olyan régóta vártam ennek a regénynek a megjelenését, hogy 29-én szinte nem bírtam magammal. Töredelmesen be kell vallanom, hogy bár vasárnap megérkezett a visszaigazolás a megrendelt példányom postázásáról, képtelen lettem volna kivárni a szállítási időt. Isten áldja az e-olvasót! A sikeres beszerzést követően már csak azzal az áldatlan helyzettel kellett megküzdenem, hogy munkanap lévén, bizony nem foghattam azonnal a lapok pörgetésébe. De lám, némi feláldozott alvási óra árán, csak sikerült elolvasnom a Testvériség kilencedik kötetét. Ha nem is olyan volt, mint amire számítottam, kérem szépen a következőt. :)
A kezdeti, viszonylag egyszerűbb pararománcok helyett - amelyeket önmagukban is élvezhetőnek éreztem, ám itt, valljuk be, elveszett lenne az ember elő információk nélkül -, ismét több szálon futó történetet kaptunk. Tisztában voltam ezzel már előre, de ennek ellenére, egy picit olyan, mintha V ellopta volna Payne könyvét (szerintem akár önálló novella is lehetett volna), mintha valahogy túlságosan belekeveredett volna ide a Bukott angyal sorozat (nem lenne gond, de ettől nagyobb koppanást vártam, amikor a végén összeillenek a darabok), mintha kaptunk is volna, meg nem is abból, amire áhítoztunk... és komolyan, muszáj, hogy minden folytatásnál arra ítéljen minket kegyetlen Wardunk, hogy végletekig cincált idegekkel, homlokunkat ráncolva meredjünk a lapra, 'jaj, ne már! mi ez itt már megint?' gondolatokkal. Többször éreztem így magam.
Igaz, néha csupán azért mert senki sem hibátlan alapon, akadnak furcsaságok a szövegben. Pl az időbehatárolás továbbra sem megy zökkenőmentesen. A 15. fejezetben nehéz eldönteni, vajon Butch két avagy három éve lépett-e le addigi emberi életéből. S azon is alaposan bezavarodtam, hogy bár John könyvének végén Payne meglepődik azon, hogy ikertestvére él, most mégis többször szóba kerül, hogy mindent tud róla, köszönhetően a látó tálnak (ne tessen nevetni, egyszerűn gőzöm sincs, mi lett a neve magyarul). Mint kiderült ezen nem csak én akadtam fel, s a ludas egy törölt jelenet, amely az átvezetést megoldotta volna. [Ebben a facebook bejegyzésben van szó a dologról.]
Élveztem a könyvet, de felemásak az érzéseim. Imádom a sorozatot, a fiúkat, feleiket, az író stílusát... de nem vagyok teljesen elégedett. Rengeteg nagyszerű pillanat, izgalmas szálak elindítva, de mégis itt állok szemöldök ráncolva.


Innen, mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább, *** SPOILER*** rejtőzik a sorok között.

Ha J.R. Ward fórumán vagy facebookján írnék kb így kezdeném:
Ó, drága szerző! Hát hogy tehette ezt velem?
Ítéljen bár el akárhány lelkes rajongó, ez kérem messze nem a legjobban sikerült kötete imádott sorozatomnak. Jó, persze nem is legrosszabb. De tudja kedves, mindez valójában a maga hibája teljes egészében. Igen, igen. Olyan félrevezető apróságokkal piszkálta szegény Testvérekre kiéhezett agyamat, hogy azt, amit végül megalkotott, képtelenség csak úgy szó nélkül elfogadni. Mert dhaaa és grrr, nem ezt vártam, már csak azért sem, mert mitha a Halhatatlan szeretőben feldobott labdák is valahol máshol estek volna le, mert itt bizony nem, és hová tüntette némely szívemnek oly kedves pasit, a példa kedvéért mondjuk Lassitert?????
Mert nézzük csak, mely dolgok is voltak, amikre oly nagyon áhítoztam:
Payne és Manny izzó kapcsolata: Való igaz,voltak forró jelenetek, szinte izzadt a lap, de amikor végre... nagyon nagyon végre teljesen egymáséi lettek, picit csalódott voltam. Addigra már akkora várakozással néztem a jelenet elé, hogy hááát, nem fogadtam volna rosszul ettől többet.
Manny marad a központban: Értem én, hogy ezúttal teljesen új ötlettel oldódott meg az ember - vámpír szerelemben komoly fennakadást jelentő öregedés, node hogy lehet ilyen függőbe otthagyni ezt a származás dolgot??? Mindenki olyan sztoikus a témában... engem meg megöl a kíváncsiság!
Micsoda dolgok történnek V és Butch között: Aki valami nagy, óóóó jesszusra számít, ne tartsa vissza addig a levegőt. :) Bár AZ nem történik köztük, ezt teljesen meg tudom bocsátani, mert a hideg futkosott rajtam annak a jelenetnek olvastán, és újra elcsodálkoztam, milyen mély is lehet a kapcsolat közöttük.
Jane és V: A legszomorúbb jelenet díja őket illeti. A szívem szakadt, amikor V csak úgy hagyja elsétálni a felét. Ó, persze szépen feloldást nyer a probléma, de ott, akkor, meg tudtam volna nyúzni a kecskeszakállút. Azt hiszem, aki nem volt teljesen kibékülve Jane-nel, az most újabb esélyt kap arra, hogy megkedvelje, igazán elfogadja a szellem doktort, mert valahogy az egész kapcsolatuk érthetőbb - még a néha kissé perverz szeretkezés is -, sokkal mélyebb lett talán, mint saját regényükben.
Blay és Qhuinn: Nem titkolom, ezen a fronton vagyok a legeslegcsalódottabb. Ugyan nem tartozom az elkötelezett MM rajongók közé, de valahogy sok szájhúzogatóval ellentétben engem teljesen beszippantott kettejük kapcsolata, és igen is imádnám, ha egymás oldalán lelnének igazi boldogságra. S most? Még csak igazi közös jelenetük sem volt! S bár Saxton a mostani szereplésével biztosította magának egyik szívcsücskömet, de bocsi, még mindig nem neki drukkolok.
Édeshármas: A jelenet szerintem istenien lett megírva, ám a sok előkombinálás miatt, lehetetlen nem némileg becsapottságot érezni. Softpornó, nem vitás, vérivással kombinálva. Szóval nyafogók és fújjolók kérem, végre tényleg írt Ward ilyet! És szerintem le a kalappal előtte. Nem lett undi, sőt!
Új szereplők: Oké, nem feltétlen új Tetsvérek a láthatáron. Teljesen be is zavarodtam. Minden utalás ellenére nem érzem elég erősnek Xcor karakterét a főgonosz szerepére, maximum kissé felkavarhatja a viszonylagos állóvizet. Avagy az zavar meg, hogy nem túl tisztességes tervei ellenére valahogy kíváncsi vagyok a pasira, s emiatt már azon jár az agyam, hogy csináljak belőle jófiút. Igen, határozottan érdekel, ő, és Throe.
Következő kötet: Kikészít a tudat, hogy semmi utalás... vagy én nem láttam meg.

Frissítés: 2011.04.03-án egy dedikálás alkalmával Ward megerősítette, hogy Thor lesz a következő. Videó


Infó: Részletek magyarul LadyA oldalán.


2011/18.
Paranormal/13.
Ebook/6.

 
back to top