Karen Hawkins - To Scotland, With Love - Viharos szerelem

Fülszöveg:
Venetia határozott és öntudatos ifjú hölgy, aki segítő szándékkal bármikor szívesen beleavatkozik a körülötte élők életébe. Amikor azonban egy hozományvadász csellel ráveszi, hogy megszökjön vele, nagy bajba kerül, és úgy tűnik, most ő szorul segítségre. Egy váratlan hóvihar miatt egy fedél alá kényszerülnek, kockára téve Venetia jóhírét. A fogadó, ahol megszállnak, időközben megtelik vendégekkel, akik nem hagynák szó nélkül azt, hogy egy ifjú hajadon idegen férfi társaságában utazgat. A szorult helyzetben lévő lány segítségére siet gyerekkori barátja, Gregor MacLean, aki egy ügyes hazugsággal elejét veszi a gyanúsítgatásnak.
Ám a valódi kalandok még csak most kezdődnek: a hó miatt még napokra a fogadóban rekednek, összezárva egy úti társasággal.
Miközben azon igyekeznek, hogy fenntartsák a látszatot, McLeannek saját viharos természetével is meg kell küzdenie, Venetia pedig rájön, hogy amit Gregor iránt érez, sokkal több egyszerű barátságnál, és hiába próbálja megőrizni józanságát, menthetetlenül beleszeret a férfiba.

~ Kedvenc idézet ~

"Nem tartom romantikusnak, amikor egy férfi azt mondja, hogy az életét adná azért az asszonyért, akit szeret. Sokkal jobban tetszik az a férfi, aki azért harcol, hogy életben maradjunk! Semmi romantikus nincs egy halott férfiban, akár a kedvesed, akár nem."

Ez az a fajta regény, amely akkor a legélvezetesebb, ha szinte egy ültében kiolvassa az ember, és nem agyal rajta túl sokat. Ebben az esetben pár órára pehelykönnyű szórakoztató ki semmiség, különösen ha a mellékszereplők vannak színen, mert főszereplőink, akárcsak maga a történetvezetés megragadtak a középszerűségben.
Hogy miért is vagyok ily' kegyetlen egy olyan regényhez, amelyet alig vártam, hogy a kezembe vegyek?
Nos először is hősünk, Gregor MacLean miatt. Eredendően ez egy skót család-történet némi boszorkány átokkal fűszerezve, ám Gregor néha megemlített ízes beszédétől eltekintve lehetne őkelme bármely angol úr akár melyik átlagos történelmi románcból, aki a szerencsétlen véletlen folytán egy megkésett hóvihar áldozatává válik társaival egyetemben. Nem mondanám, hogy különleges karakter lenne, hacsak nem tekintjük annak, hogy igen nehezen képes észrevenni a nyilvánvalót még akkor is, ha már évek óta ott van az orra előtt.
Másodszor Venetia Oglivie, a hősnő miatt. Szent meggyőződésem, hogy ez a minden lében kanál kotnyeles kékharisnya az idegein táncol minden románckedvelőnek, mert hiszen ki látott már olyat, hogy minden további nélkül szeretője lenne a hősnek, ám a lánykérést elutasítja, mondván ő csak igaz szerelemből lesz bárki felesége. Félreértés ne essen, szeretem azokat a nőket, akik tudják mit akarnak, és nem vetik alá magukat a konvencióknak, de itt erről szó sincs. Bár sokszor elhangzik, hogy teátrális jelenetekre hajlamos családjában Venetia az egyetlen józan lélek, én ezt erősen kétlem. Harmincas éveimben lévén, ráadásul úgy, hogy szeret mindent elrendezni, nem értem, hogy a csudába került egyáltalán ilyen helyzetbe azzal a férfival, akiért igen is oda van már évek óta. S ha már így adódott, mit kell ennyit szenvelegni, amikor ő maga ismeri a legjobban barátja szófukar, visszafogott természetét. Komolyan mondom, legnagyobb erénye az volt a szememben, hogy nem egy nádszálvékony leányzó, hanem gömbölyödik, ahol kell.
Harmadszor pedig, mert a jónak tűnő fordulatok sem úgy sültek el, ahogyan várható lett volna. Például főszereplőink között megvolt a vágy szikrája, ahogyan a perlekedési hajlam magocskája is, de valahogy mégsem működött egyik sem igazán. Mint ahogyan ígéretesen indult a férfiak titkos fogadása is, ám igazán fény se derült rá... pedig kíváncsi lettem volna, Gregor ugyan hogy magyarázza ki magát a dologból.
S hogy mindezen bosszankodásom ellenére miért nem bánom, hogy időt szakítottam a regényre? Azért, mert amilyen gyatrára sikerült a fősztori, olyan élettel teli lett a csöppet hebehurgya mellékszereplőkkel benépesített háttértörténet. A 'hozományvadász' főgonosz Ravenscroft olyan kis szerencsétlen, hogy az már sajnálatra méltó. A flörtölés antitalentumnak bizonyuló Miss Platt, a házsártos, mégis arany szívű, és ne feledjük, kissé vaksi Mrs. Bloom színes kis foltjai a fogadóban rekedt társaságnak. Ahogyan a dacos, eszeveszetten szerelmes, hebrencs ifjú hölgy kalandja is figyelemre méltó, de a pálmát egyértelműen a konspiráló Oglivie nagyi viszi el. Imádni valóan éles szemű és nyelvű idős hölgy. Úgy érzem, nálam az ő jeleneteik mentették ki a regényt a rossz kategóriából.
Összességében egy lassan folydogáló, időnként mulatságos, de semmiképpen nem egy túl mély nyomot hagyó kötet.

2011/73.

Historical/16.

Kiadó:
General Press Kiadó

Megjelent:
2011. október

Formátum:
keménytáblás védőborítóval

Sorozat:
MacLean átok 2. kötete