2014. november 2., vasárnap

Jamie McGuire: Red Hill - Vörös Hegy (BtK)


molygoodreads

Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon. Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti.

Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet?

Kiadó: Maxim
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
ISBN: 9789632615448
360 oldal, kartonált

Értékelésem:
„…a kimondatlan igazság mindig hangosabb, mint az, amit szavakkal elmondunk.”
Jamie McGuire-rel kissé ambivalens a kapcsolatom. Egyrészt imádtam a Gyönyörű sorscsapást (Igen, tudom, hogy Travis és Abby kissé flepnisek, kapcsolatuk pedig már-már diszfunkcionális, de én akkor is oda vagyok értük.), másrészt Az őrzőt egy rövid nekirugaszkodást követően száműztem az ’úúú, ez nekem nagyon nem’ listám süllyesztőjébe. Aztán megláttam ezt a borítót… *sóhaj* és az óvatos józanész kiröppent az ablakon, s képzeletemben olyan Burok szerű élmény körvonalaival szinte vetődtem a regény után. Persze ha megtorpantam volna átgondolni a dolgot, a zombi és apokalipszis szavak láttán minimum kissé óvatosabban láttam volna neki az olvasásnak. Ám így, könnyed kikapcsolódásra kész lazasággal vágtam neki a kalandnak.
Botorság volt! Naná. Mert értitek, zombik. Ráadásul nem ám az Eleven testek féle megmenthető fajtából, hanem a Z világháború és The Walking Dead féle írtó undi típusból. Lassan csoszogó, opálos szemmel semmibe révedő, maximum hörögni képes, rothadásnak indult, az élőkből lakmározni vágyó förmedvények, akik elözönlik a világot. Egy ilyen helyzetben az ember lánya jobban teszi, ha felveszi a Trónok harcás mentalitást, nevezetesen a nem kedvelünk meg senkit, mert úgyis mindenki meghal hozzáállást, ahelyett hogy bármi jóban is reménykedne. De persze én nem, mert minek is?! Én kötődtem, reménykedtem, drukkoltam, hogy aztán a regény utolsó 20%-ban előbb döbbentből zabosba, legvégül pedig szemtikkelősen morcosba váltsak. Node, ne szaladjunk ennyire előre!
„A technológiai fejlődés mellett ugyan mennyi ideje emlegetik már az emberek a zombikat?”
Úgy gondolom, az alaptörténet egyértelműen berántós mindazoknak, akik kicsit is nyitottak a semmiből feltűnő, agresszívan terjedő vírusból teljes káosz és vérfürdő világvége sztorikra. Mert ez pontosan ilyen. Habár kissé homályos, pontosan hogyan vált teljes népességet veszélyeztető járvánnyá egy zürichi tudós holtest élesztő kísérlete, ám talán nem is ez a fontos. A lényeg, hogy miután ijesztő sebességgel végigsöpört Európán, rohamosan terjedni kezdett az Egyesült Államokban is. A fertőzöttek görcsös hányástól kínlódtak, belső szerveik fokozatosan elhaltak, és az orvosok képtelenek voltak rajtuk segíteni. S miután szenvedéseik véget értek, halottaikból feléledtek és megtámadták, harapták és marcangolták, akit értek. Totális zűrzavar uralkodott el, mindenki menekülni próbált.
„…a világnak egy pénteken lett vége.”
Mi ekkor kapcsolódunk be az eseményekbe. Három karakter szemén át élhetjük meg az elkövetkező napok, hetek, hónapok történéseit. Amikor megismerjük őket, a röntgenasszisztens Scarlet megkísérel eljutni a volt férjénél lévő lányaihoz, az irodai alkalmazott Nathan kislányával, Zoeval, vidéken élő sógoráék házába igyekszik, a főiskolás Miranda pedig nővérével és barátaikkal édesapjuk tanyáján szeretne menedéket lelni. Látszólag semmi közös nincs bennük, útjaik mégis keresztezik egymást, és sorsuk összefonódik.
Kimondottan tetszett a regény üteme, izgalmasnak és borzongatónak találtam a cselekményt, és az élénk képet festő leírásokra sem lehet panaszom. A szereplők hitelesek, jól megkülönböztethető személyiségek voltak, akik követelték a figyelmemet és szimpátiámat. A nagyszerű könyvélmény alapkövei tehát igazán adottak voltak. Csak aztán jöttek azok a fránya részletek, amikkel én bizony nem minden esetben tudtam kiegyezni.
„- Kicsi a világ – hervadt le Scarlet mosolya.
Joey felsóhajtott. – Most már még kisebb.”
Egyértelműen pozitív visszhangra lelt nálam az, ahogyan az írónő a különböző történetszálakat először az időben kissé eltolva mutatta meg, és hagyta, hogy lassanként döbbenjünk rá az átfedésekre, arra, hogy ki és pontosan milyen szerepet is játszott egy-egy szituációban. Szintén nagyra értékeltem az érzelmek ügyes ábrázolását; lett légyen szó kétségbeesésről, vagy mélységes szeretetről, szinte tapintható, teljesen átélhető volt. Végül nem hagyhatom dicsérő szó nélkül azt sem, hogy a szerző milyen rafináltan, mindössze egy rövid ideig színen lévő szereplő visszataszító tettének említésével, idézte emlékezetünkbe, hogy a világban nem a zombik az egyedüli borzalmas ragadozók.
„Vörös Hegyen sorsunk kovácsai lettünk (…) a túlélésnél többet értünk el. Éltünk."
Mindemellett azonban akadt olyan keserű pirula – sajnos több is -, amit nem igen akaródzott lenyelnem. Előfordultak például olyan logikai bukfencek, amik meghaladták az én agyam akrobatikus képességeit. És itt nem feltétlen arra gondolok, amit minden zombis történet esetén probléma számomra feldolgozni, nevezetesen ha leállt valaki emésztése, minek akar mindenképpen nyer húst, vagy egyáltalán bármit, enni. Node főhőseink baromfiudvar híján vajon hogyan teremtettek grillezni való csirkét? S áram híján az elektromos vízpumpás kút hogyan látta el őket friss vízzel? Oké, tudom, ne kukacoskodjak. Ám ha az ilyen ’apróságok’tól el is tekintek, voltak azért olyan hihetetlen fordulatok, ami mellet képtelenség csak úgy elmenni. Hogy csak kettőt említsek: Két kislány magára maradva egy ilyen vérengzős őrületben képes életben maradni egy hétig, sőt, eljutni a farmra, ámde édesapjukkal ez hónapokig nem sikerült nekik. De rendben, a kiegészítő novella, Among Monsters, állítólag megválaszolja majd ezt a részt. Viszont mi lehet a magyarázat a kormány és katonaság viselkedésére? Hol voltak, mit csináltak egy éven keresztül?
Furcsa módon mégsem ezek a lyukak, vagy épp a romantika igen csak tessék-lássék jelenléte torpedózta meg számomra a történetet. Talán mások fel sem veszik, de nálam totálisan kiverte a biztosítékot, ahogyan hirtelen, eszetlenül elkezdte a szerző kigyomlálni az addigra általam megkedvelt szereplőket. Négy, addig főszereplőnek gondolt karaktert írt ki a könyvből mindössze negyven oldal alatt úgy, hogy voltaképp mindegyikük halálát közvetve a gyerekek okozták, ráadásul az egyikük utolsó perceire még csak jelenetet sem áldozott, csupán a többiektől tudjuk meg, hogy odaveszett. Szóval mire a kissé cukormázas epilógushoz elérkeztem, mélységesen fel voltam dúlva.

Összességében nem rossz, sőt izgalmas és érdekes kaland volt ez, de számomra főként a vége miatt elmaradt a tökéletestől.



11.02. - Angelika blogja
11.07. - Zakkant olvas
11.08. - Dreamworld

Egy zombitámadás kivédéséhez nem kevés bátorság kell, de nem árt némi kézzelfogható segédeszköz sem. Minden blogon találsz egy-egy hasznos tárgyról vagy fegyverről készült képet, nincs is más dolgod, írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába ezt a tárgyat. A keresett szót megadhatod magyar hangzással, vagy az eredeti megfelelőjeként is.
(Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesek jelentkezésére 72 óra áll rendelkezésre a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.)

a Rafflecopter giveaway

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top