Számvetés - április

Boldogító, csiklandósan jó érzés látni, ahogyan gyarapodik az ember gyűjteménye és lassan rogyadoznak a könyvespolcok. Na nem? :)

Én például képes vagyok minden egyes kisebb átrendezkedésből is órákig tartó programot kanyarintani, és aztán igen sokáig csodálni önnön művemet... mintha legalább is valami építészeti remeket alkottam volna, s nem csupán néhány darabot csoportosítottam volna át. Ráadásul én vagyok olyan könyvmániás, hogy nem csak abban lelem örömömet, hogy nálam sorakoznak a regénykék szép katonás rendben. Nem ám! Kitűnően tudom csorgatni a nyálam a monitor előtt üldögélve is, ahogyan böngészgetem a könyves bloggerek havi záró posztjait. Nem egyszer kuncogok fel, hogy 'hah, azt én is néztem', vagy épp sóhajtozok, hogy 'úúúú, azt én is de szeretném'. S általában ezektől az utóbbiaktól szokott a várólistám és kívánságlistám hosszabbodni és hosszabbodni és... értitek.

S ha már annyit gusztálom hazai és külföldi kedvenceim összegző bejegyzéseit, arra gondoltam, mi lenne, ha tovább lépnék a mazsolázgató üzemmódból a csábítók útja felé. Azaz megpróbálok én is valamiféle számvetős dolgot összehozni havonta, leginkább polcaim új lakóiról. Ó tudom én, nem vagyok az a rovatokat életben tartani képes fajta, és igaz, hogy gőzöm sincs, hogyan lenne ez igazán sikkes formailag, de jó ideje forgatom az ötletet a buksimban, és végül is, miért ne, az idő majd eldönti a sorsát.

Kezdjük rögtön egy vallomással, vagyis kettővel:

1. Nem minden beszerzéskor jut eszembe fényképezőgépet ragadni. De valljuk be, furcsa is lenne a könyvbeszerzésekről készült fotókat úgy mutogatni, mint ahogy a büszke nagyik az unokáik képeit. Oké, majd' annyira tudok örvendezni némely vásárlásom után, de azért mégis csak próbálok konszolidált maradni. Szóval... nem fogom képekkel teleömleszteni a posztot.

2. Ugyan kaptam egy photoshop programot, de le merném tenni a nagyesküt, hogy az ördög is közreműködött a kitalálásakor, mert órákra el tudsz veszni benne, hogy aztán egy kattintás eltüntessen mindent, amiért dolgoztál. Lefordítom: Nem fogok mindenféle trükkös képcsodákat alkotni, hogy azzal dobjam fel a bejegyzést.

Aki mindezek után is velem tart, az valószínűleg megbocsátja majd botladozó próbálkozásaimat. :)

Az április hozott végre megérkező előrendelt könyveket, könyvfesztiválos beszerzéseket, recenziós köteteket, sőt egy ajándékot is. Amire büszke vagyok, hogy az impulzus vásárlásaimat idén meglepő sikerrel tartom a minimumon.

A hét angol kötet valahány darabját még korábban, kedvezményesen rendeltem meg, csak épp mostanra futott be vele a posta. A tavasz ravasz hónapján mindössze egyetlen eredeti nyelvű regényre utaltam át dollárocskát, az viszont jövő márciusig tuti nem fog kopogtatni az ajtón. De az egy más történet.

A Ward és Roux regények érkezését már alaposan boncolgattam, nem untatnék senkit az örömködésemmel.

Jeaniene Frost második Vlad története kötelező vétel volt, mert bár lustaságomnak köszönhetően egy szót sem szóltam még az Éjszaka hercege sorozatról, a kisebb szájbiggyesztéseket leszámítva összességében szívesen olvastam mind ezt, mind a korábbi részt. Igaz, engem Frost mesélési stílusa elég könnyen képes magával ragadni, és Bones figurája olyannyira bekergített kb az első színre lépésével anno, hogy játszi könnyedséggel lépek túl apróbb megbicsaklásokon, vagy időnként hisztérikaként viselkedő hősnőkön. (Igen, Leila, most feléd mutogatok csöppet sem titkolt, heves mozdulatokkal.)

A három Kenyon... Mit mondhatnék? Kenyon imádó vagyok, azoknak egyszerűen meg kell lenniük. Kellemes meglepetés volt, hogy az első Nick manga milyen kis vaskos lett, és hogy teljes egészében tartalmazza az Infinity cselekményét.

Drága tigi barátném volt kedves megajándékozni a legújabb Loretta Chase könyvvel, az Úri csirkefogók negyedik részével. Iszonyatosan szégyellem magam, amiért még nem kerültek sorra, de egyszer bizonyosan eljön az ő idejük is. És tigi édes, köszönöm! :*

Az Örök kísértés és A szirén recenziós példányként került hozzám. Mindkettőt élvezettel olvastam. Ám míg előbbi inkább borongós szomorúsággal árasztott el, utóbbi teljesen lázba hozott. Olyan nagyon, hogy alig várom a május végét, hogy érkezzen a folytatás. De ha az is ilyen lebilincselő lesz, nem tudom, hogyan fogok bírni magammal őszig, pláne, hogy eredetiben nyáron a negyedik rész fog megjelenni. Nem lesz könnyű feladat ellenállni a csábításnak, amit már most is erősen érzek.

Ward rajongásom szerintem egyértelművé teszi, hogy Jessica Bird néven írt regényének miért is kellett a kosaramba kerülnie. Ráadásul itt biztosan tudtam, hogy a fordításra nem lehet majd panaszom, hiszen az a Lukács Andrea követte el, aki a FTT történeteit is magyarítja nekünk.

Lisa Kleypas történelmi romantikus mániás énem egyik nagy kedvence, ilyentén tehát kihagyhatatlan volt, még akkor is, ha sajnálatosan minőségileg nem vagyok túl elégedett a hazai kiadóval. Fölöttébb kíváncsi vagyok, vajon a Hathaway sorozat maradék két története mikor fog a magyar könyvesboltok polcaira kerülni.

A Könyvfesztivál alkalmával - dobpergést kérnék - csupán két (!) könyvet vásároltam. Mindkettőre iszonyat kíváncsi voltam, és nagyon vártam, hogy megjelenjenek. Sajnos az árengedmény dolgában idén sem kényeztetett minket a kiadó, de legalább a belépő levásárlása kicsit csökkentette a végösszeget. Az Ethan és Cartert egy csendes reggelen már el is olvastam, és nagyon szerettem. Messze nem tökéletes, de engem elvarázsolt egyszerűségével. Azt hiszem, hamarosan írok bővebben is róla, mert megérdemli. Az Ököl / jog pedig még vár rám, hogy megismerjem.