2012. október 28., vasárnap

Samantha Young - On Dublin Street

Sorozat: Dublin Street 1.
Kiadó: NAL
Megjelenés: 2012. augusztus
415 oldal, e-book
Négy éve Jocelyn maga mögött hagyta tragikus múltját az Államokban, és új életet kezdett Skóciában, gyászát mélyre temetve, belső démonait elfojtva, kötődések nélkül. Visszahúzódó élete jól működött, míg nem költözött új lakásba, a Dublin utcába, ahol olyan férfival találkozik, aki alapjaiban rengeti meg féltve óvott világát.
Braden Carmichael hozzá van szokva, hogy megkapja, amit akar, és most Jocelyn akarja az ágyába. Tudva, a lány mennyire idegenkedik az igazi kapcsolatoktól, Branden olyan ajánlattal áll elő, amely kielégíti egymás iránti heves vágyukat, de nélkülözi a valódi elkötelezettséget.
Ám miután Jocelyn igent mond a viszonyra, rá kell jönnie, Braden nem éri be a szenvedéllyel. A makacs skót igazán meg akarja őt ismerni… egészen lelke legmélyéig.

goodreads amazon book depository

Képtelen voltam kihagyni ezt a regényt, mert: Miközben erotikus irodalmi tobzódásomhoz kerestem alkalmasnak tűnő regényeket, többször szembe jött velem, s az ajánlások mind azt zengték, milyen vadítóan szexis a történet. Szerzője, Samantha Young, 26 éves kora ellenére már 12 publikált könyvvel dicsekedhet – igaz, mind ya regény – így gördülékeny írásmódban reménykedhettem. Goodreadsen rákeresve önálló kötetnek tűnt, gondoltam hurrá, nem húzzuk egy trilógián keresztül a boldog egymásra találást. (Persze azóta kiderült, hogy készülőben a folytatás.) No és azok az idézetek… képtelenség volt ellenállnom.
"Sometimes the clouds weren’t weightless. Sometimes their bellies got dark and full. It was life. It happened. We’d get rained on together. Knowing Braden he’d have a big ass umbrella to shelter us from the worst of it.”
Jocelyn 14 éves korában egy tragikus autóbalesetben elvesztette szüleit, és kishúgát. Egy messzi unokatestvért leszámítva nem voltak rokonai, így nevelőszülőkhöz került. 18 évesen, hozzájutva örökségéhez úgy döntött, maga mögött hagyja Amerikát, és édesanyja hazájában, Skóciában próbál új életet kezdeni. Lediplomázott, írói karrierre készül. Ám mielőtt neki kezdene első regényének, vár még rá egy új otthon keresése. Az egyik hirdetést, amelyre jelentkezik, Ellie Carmichael adta fel, akinek gyönyörűen felújított György korabeli lakása van a Dublin utcában. Jocelyn rögtön szimpatikusnak találja a szőke tanársegéd lányt, a lakástól pedig a lélegzete is eláll. Nem is lehet kérdés, lecsap a lehetőségre, és hamar beköltözik.
Lakásavatásként nem vágyik másra, mint forró vízben ellazulni a karmos lábú fürdőkádban. Annyira gondolataiba merül, hogy fel sem tűnik neki, hogy a törülközőknek hűlt helye. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány a saját szoba, és a saját törülközők! Még jó, hogy új szobatársa dolgozik, így egyedül van a lakásban. Vagy mégsem… mert ugyan melyik lenne a legrosszabb pillanat, hogy feltűnjön Ellie bátyja? Ráadásul, mintha a helyzet nem lenne már amúgy is kínosan megalázó, a férfi nem más, mint az az öltönyös alak, akivel egy hete a taxiban összeakadt, és nem mondhatni, hogy csak kedélyesen az időjárásról csevegtek volna.
Bár Braden és Joss között kezdettől ott pattogtak a szikrák, sokáig kerülgették egymást. A férfinak –kiállhatatlan liba - barátnője volt, Joss pedig kézzel lábbal hadakozott már a gondolat ellen is, hogy ő valakivel párkapcsolatot kezdjen. Hiszen a szerelem egyenlő kötődés, a másik olyan fontossá válik számunkra, hogy ha elveszítjük, akkor az olyan, mintha a szívünket tépnék ki. S úgy érzi, ő képtelen lenne még egyszer túlélni egy ilyen fájdalmat. Ám az érzések folyamatosan ott kavarognak, és egyszer csak felszínre törnek, és elsodorják mindkettejüket.
A regény négy-ötödéig biztosnak látszott, hogy tőlem bizony öt csillagot fog besöpörni. A mesélés, a mostanában akkora divatnak tűnő E/1-es mivolta ellenére, amely továbbra sem a kedvencem, teljesen magával ragadott; nem esett jól, amikor le kellett tennem az e-olvasót. Az írónő elérte, hogy bár én magam képtelen lettem volna ennyi időre magamba zárni a gyászt, mégis megértettem, hogy Jocelyn miért döntött így. Teljesen elfogadhatónak találtam azt is, hogy egy ekkora törés, egész családjának elvesztése, megváltoztatja az embert. Joss előbb a vadságba, a bulikba menekült, míg újabb tragédia nem történt, amely ezúttal legjobb barátnője életét követelte. Ezek után szerintem nem csoda, hogy úgy érezte nagyobb biztonságban magát, ha senkit nem engedett igazán fontos részéve válni az életének. Az pedig, hogy nyolc év után, ilyen teherrel a lelkén, pszichológushoz fordulva segítséget kért, egyértelműen a helyes lépés volt a gyógyulás, a normális élet kialakítása felé. Így engem ez a szál csöppet sem zavart. Sőt, nagyon tetszett a doktornő néhány kommentje, mert olyan dolgokat mondatott ki vele a szerző, amiket magam is gondoltam Joss viselkedéséről.
A kedvenc karakterem egyértelműen Braden volt. Magabiztos üzletember, lojális barát, szerető és gondoskodó családtag. Tény, a párválasztásban tanúsított ízlése a múltban hagyott némi kívánnivalót maga után. De amikor úgy érzi, hogy megtalálta azt, akinek a szívét tudná adni, nem habozik. Tiszában van vele, hogy Joss más, hogy őt nem lehet lerohanni. Odafigyelve kell csábítani a testét, az eszét, a lelkét. És be kell látni, Braden ügyesen csinálta. Hol vadítóan szexis volt, hol nevetésre ingerlően játékos, hol a biztos pont, a higgadt hang.
Engem mindig örömmel tölt el, ha a fő románcon kívül, apró morzsákban, de ott a háttérben még egy szerelem. Így amikor világossá vált, hogy nem csak beképzelem az Ellie & Adam páros egymás iránti vonzalmát, felvillanyozódtam. Szívesen vettem volna akár több részletet is róluk. És itt nem feltétlen a nagy fordulatra gondolok.
Az igazat megvallva, az volt az a momentum, ahol félresiklott a könyv tökéletessége számomra. Míg az egykori lakótárs és vőlegénye közti huzavonán csak a fejemet csóváltam, addig azon, ami Ellie-vel (majdnem) történt, felhúztam magam. Vagyis, helyesebb lenne azt mondani, hogy azon, ami eztán történt. Mert az addigi érzéki és évődő, olykor kimondottan vicces hangulatot mintha kifújták volna a sorok közül. Jött a picsogás, a félreértésből fakadó féltékenység, az elszaladok, én meg megbántalak, hogy neked is fájjon. Miért? Miért kellet ezt, és így? Sajnálom, mert addig imádtam a könyvet, és arra készültem, hogy ódákat fogok róla zengeni. Aztán jött 30 oldal, amit a szerkesztő helyében erős átiratra javasoltam volna.
Ám még így is azt mondom, pazarul szórakoztam, és ez 2012 egyik legjobb kötete számomra. Jó volt megtapasztalni, hogy lehet élvezetes contemporary-t alkotni anélkül, hogy mindenféle más műfajjal kevernék. Nincs semmi paranormális, nem csak a szexualitáson van a hangsúly (bár ohóóóó, tüzesek a jelenetek, amiket kaptunk), viszont olyan a történet, hogy a két szereplő tényleg megismeri egymást, és a végére a hibáikkal együtt fogadják el a másikat.
“I feel like I'm missing something really important when you're gone. So important I don't feel like myself. I've never felt like someone was mine before. But you're mine, Jocelyn. I've known that from the moment we met. And I'm yours. I don't want to be anyone else's, babe.”
Szerfelett szívesen olvasnám az írónő jövőben megjelenő felnőtt könyveit! Ahogy utána néztem, a kiadó két kötetre kötötte a szerződést, sőt Ms Young már a kézirat felével el is készült. Ám azon kívül, hogy a Dublin Street világába térünk majd vissza, semmit nem hajlandó egyelőre elárulni. Azt hiszem, fél szememet rajta tartom majd, mert ez a nő tud írni.

Értékelésem:

2012. október 27., szombat

Mit hozott a postás? (12)

Azt hiszem, aki hozzám hasonlóan imádja Nalini Singh regényeit, azt tudott arról, hogy október 19-én az írónő Bécsben fog dedikálást tartani. 
Néhányan rögtön felvetették, hogy milyen jó is lenne kiutazni. Legnagyobb sajnálatomra, ezúttal én kimaradtam ebből a fantasztikus élményből. Ám annál nagyobb szerencsémre kedves emberek barátságának örülhetek, így arról, hogy boldog tulajdonosa legyek egy dedikált könyvnek, nem kellett lemondanom. Mondhatni dupla biztosításom volt, mert mind kedves barátném, Vali, mind két molytárs, gretty & Greylupus biztosított róla, ha lehetőségük adódik, az én könyvecskémre is szereznek egy kézjegyet. Ki gondolta volna, hogy még egymást is sikerül majd megtalálniuk a lelkes rajongói tömegben?
Mindhármuk kedvességét sokszor-sokszor köszönöm! Greylupusnak pedig, aki még a postázás fáradalmait is bevállalta, külön egy virtuális nagy ölelést is küldök!
Aki hozzám hasonlóan itthon maradt, kattintson a hölgyek neveire, hogy belekóstolhasson a találkozó élményeibe!

2012. október 22., hétfő

Jayne Castle - Canyons of Night - A Sötétség kapujában

Jayne (Ann Krentz-t) Castle-t (Amanda Quicket) olvasni kicsit olyan nekem, mint hazatérve bebújni a puha takaró alá, és magamhoz szorítani kedvenc párnámat. Megnyugvással, melegséggel tölt el minden alkalommal, mert úgy érzem azóta biztos pont kedvenc szerzőim listáján, mióta felfedeztem a romantikusok nyújtotta happy end boldogító érzését. Mindig tudom, mire számíthatok tőle. Lehet, hogy nem az lesz az év legmegdöbbentőbb, legvidámabb vagy leg akár milyenebb olvasmánya, de néhány órára biztosan tökéletesen ki fog kapcsolni. Tudom, hogy az ő hősnői bizonyosan nem a kifutóról lelépő modellek, valószínűbb hogy kis cserfes okostojások. Szinte lefogadható, hogy a hősei picit sötétek, de a szívük aranyból van, és csuda tehetségesek abban, amit hivatásuknak választottak. Gyanítható, hogy a mellékszereplők legalább egy része csodabogár jelzővel lesz illethető. Kétség sincs bennem, hogy lesz, ahol találgatni fogom a tettes személyét, de végül, ellentétben a legtöbb Sherlock Holmes vagy Poirot történettel, ki fogom tudni okoskodni, ki áll a bűntények hátterében. Nem kell teátrális lelki gyötrődéstől vagy nagy szakítási jelenettől tartanom, mert az ő szereplői, ha elhatároztak valamit, amellett aztán tűzön vízen, gyilkosokon, zsarolókon, mindenféle támadásokon át kitartanak. És végül 100%, hogy részem lesz egy csöppnyi száraz humorban, ami nekem mindig mosolyra görbíti a számat.
S ha most valaki azt mondja, hogy minő unalmas kiszámíthatóság, akkor gondolkodjon csak el szépen, nincs-e vajon neki is kedvenc bolyhos pulóvere, kedvenc süteménye, kedvenc akármije. Amit ismerünk és imádunk, arra vágyunk időről időre. S nekem sok más mellett vannak komfort olvasmányaim is, néha úgy tűnik egy fél könyvtárra való. S ez most nagyon is olyan és időszerű volt.
Ma hajnalban ugyanis csúnya ködös időre ébredtem, borzalmas fejfájással. Ilyenkor hiába a gyógyszeripar akár milyen ultra forte jelzésű készítménye, az csak a tűzoltáshoz elegendő. Kell mellé egy csésze melengető tea, a nyugodt sötét, amit csak az éjjeli lámpa sárgás fénye űz picit messzebbre, no meg az ágyba bevackolás, és egy olyan regény, amit vagy már ezerszer olvastam, és szinte kinyílik a kedvenc jeleneteknél, avagy valaki olyan könyve, akinél fix, hogy nem nyúlok mellé. Így esett a választásom A Sötétség kapujábanra.

Sorozat: Tükör trilógia 3.
Harmónia 8.
Arkane Társaság 12.
Kiadó: Maecenas
Megjelenés: 2012. augusztus
288 oldal, puhafedeles
Harmónia világa csupa titok. A legtöbb talány a Rainshadow szigetén megbúvó rezervátumot, a magánkézben lévő erdőt övezi.
A szigeten nevelkedő Charlotte Enright nem is merészkedik be a Rezervátumba addig, amíg egy végzetes éjszakán Slade Attridge oda nem vezeti. Tizenöt év múltán útjuk ismét a szigeten találkozik: Charlotte azért tér vissza, hogy átvegye elhunyt nénikéje régiségboltját, Slade pedig azért, hogy pszichodetektívként végzett kockázatos munkáját hátrahagyva, élje a vidéki rendőrfőnökök nyugalmas életét. Charlotte, aki olvas az aurákban, gyanítja, hogy valami nincs rendjén a férfival, ám ellenállhatatlan vágyat érez, hogy a magáénak tudja őt. A nagy vadásztehetségnek született Slade egy darabig titkolja, hogy a pszije súlyos sérülést szenvedett, de nem tud ellenállni Charlotte vonzerejének. Alighogy Slade elfoglalja új posztját, erőszakos bűncselekmények ütik fel a fejüket s szigeten, és a férfi ismét egy paranormális gyilkossági ügyben kénytelen nyomozni. Az áldozat nemrég még Charlotte kuncsaftja volt...
Az átlagos tehetségnek tartott auraolvasó lány és az önbizalmát vesztett Slade feltartóztathatatlanul sodródnak a Rezervátum közepén tátongó sötétség felé, csakis egymás iránti szenvedélyükbe kapaszkodhatnak.

moly goodreads

Nem kellett csalódnom. Kedves, szórakoztató történetet kaptam. S minő butaság, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy a prológus oly rövidke volt. Persze, benne volt minden, amit tudnunk kellett a 15 évvel későbbi eseményekhez, de én egyszerűen szerettem volna többet tudni a kis Charlotte-ról, és az őt megmentő fiatal fiúról, mert nem is tudom… valahogy olyan édes, hogy egy kislány és a barátnője titokban sutyorog a városukba érkezett titokzatos fiúról, s aztán amikor szükség van rá, az ott terem, és ellátja a lányra támadó pernahajderek baját. Ám sajnos további érdemleges események nem történtek akkoriban, így másfél évtizedet ugrottunk az időben, egészen addig míg mindketten újra a szigetre nem költöztek.
Ó, igen, mintha elfelejtettem volna említeni, hogy a regény helyszíne Harmonia bolygójának Rainshadow szigete a Borostyán tengeren. De azt kell mondanom engem ez a körítés tökéletesen hidegen hagyott. Ha egy eldugott kis angolszász sziget lett volna, félelmetes erdőséggel a közepén, nekem az is megfelelt volna. Persze akkor a porcicának nem igen lett volna létjogosultsága, ami komoly hiba lenne, mert aki szokta kedvelni az egyéniség ebeket az olvasmányaiban, az szerintem nem fog tudni ellenállni Rexnek sem. (Csak nekem ötlött róla eszembe Stich?) Olyan édes, gyöntölni való lény, amiből én is kérnék egyet, köszönöm szépen.
Nos tehát, Charlotte nagynénjétől örökölt régiségkereskedés miatt tér vissza, Slade pedig elvállalja a csöppnyi városka rendőrparancsnoki posztját, legalább is egy időre. Az élet nyugodt kis állóvíznek ígérkezik mindkettejüknek, ám nem számoltak egymással, no meg a paranormális fegyverekkel üzletelő csempészekkel.
„Nem jó úgy kezdeni a napot, hogy mindjárt reggel egy hullába botlik az ember.”
Nem valószínű, hogy soká kerülhették volna egymást, és tagadhatták volna le egymás iránt érzett vonzalmukat – pláne hogy a fél város össze akarja őket boronálni -, de előbb egy betörés, majd egy holtest szólítja a seriffet a nő üzletébe. S ahogyan az elvárható nem csupán egy enyveskezű betörő szenderült jobblétre miközben zsákmány után kutatott. Több van az ügy hátterében, olyasmi, ami a J&J nyomozóirodát, és az Arkane Társaságot is érinti. S bár némi nyomozást követően a gyilkos lelepleződött, bennem számtalan kérdés maradt a sziget Rezervátuma miatt. Fogalmam sincs, hogy a Harmónia sorozat (*gonosz kis kacaj* Bizony, nem ok nélküli a sorozat megjelölésnél a kisebb felsorolás.) korábbi köteteiben volt-e már szó róla, avagy csak a későbbiekben fog fény derülni arra, mi a csuda folyik az erdő mélyén, de engem nagyon izgat a dolog. Harry Sebastian nem különben, akiben ha megérzésem nem csal, egy jövőbeni történet leendő főhősét ismerhettük meg a történet végén. (Utána néztem, bizony, ő lesz a főhős a The Lost Night-ban.)
Aki nem egy futurisztikus új világ felfedezésében reménykedik, csupán egy csendesen folydogáló, nyomozós románcos, pár órás kikapcsolódást keres, annak ajánlom figyelmébe a könyvet.

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

2012. október 21., vasárnap

Cynthia Hand - Hallowed - Angyalfény

Sorozat: Angyalsors 2.
Kiadó: Maxim
Megjelenés: 2012. október
432 oldal, keménytáblás
Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, mégsem tudott felkészülni a döntésre, amelyet a végzetes napon kellett meghoznia. A rendeltetését közel sem olyan egyszerű teljesíteni, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre jobban megismeri az angyalok világát, a Jó és a Rossz közötti harcot, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

moly goodreads

Szerettem az Angyalsorsot. Olyannyira, hogy kimondottan vártam, hogy megérkezzen a folytatás.
„– Szóval mi ez az egész? Meghalok a kíváncsiságtól.
– A türelem rózsát terem.
– Nem erősségem a kertészkedés.”
Persze be kell vallanom, hogy amellett, hogy tetszett a történet, megfogott magának az írónő stílusának kedves egyszerűsége, és gyönyörű képek villództak képzeletemben a táj leírásainak olvastán, volt még valami, ami miatt ez a YA sorozat nálam polcra tevős státuszt érdemelt. Tucker. Ez az egyszerű, normális, átlagos srác, akinek első felbukkanásakor elkövetett „Répafej” beszólásáról nekem rögtön Gilbert Blythe (Anne a Zöld Oromból) ugrott be, ezzel mintegy garantálva, hogy máris megkedveljem. Rendes, jóravaló fiú, aki szereti ugratni a lányokat, de ha a helyzet úgy kívánja, felelősségteljes gyermek, segítő báty, elbűvölő udvarló. Komolyan mondom, a szememben hatalmas piros pontot ért az, hogy a fokozódó angyalvérű kavarodásban Clara értelmes lányként nem a titokzatos idegent választotta, hanem Tuckert. Izgultam is, hogy a tini könyvek általános betegsége ne hatalmasodjon el a sorozaton, és ne csapjunk át ’jaj, nem tudom, kit is kellene választanom” gyötrődésbe. Hát, sajna ez nem jött be.
Az Angyalfényben úgy éreztem, mintha Ms. Hand rehabitálni szeretné Christian karakterét, aki valljuk be, az első rész alapján nem tűnt olyan hú de iszonyat jó fogásnak. Voltak jó pillanatai, de a lelkét nem csillogtatta meg különösebben. Nos itt erre nem lehetett panasz. Bármennyire is próbáltam kőszívű lenni vele szemben, el kell ismernem, egész egyszerűen képtelenség nem megkedvelni. Mert kitartó, mert mindig ott van, mert biztos támasz, és az a fránya sors is mindent megtesz azért, hogy őt helyezze előtérbe. És ezzel egyenes arányban háttérbe tolja Tuckert.
Ám az egy dolog, ha kedvelhető egy szereplő. Ha a hősnő kezére pályázik, nem árt, legalább is nálam, ha megmozdul valami kettőjük között. És őszintén? Áradozhat nekem Clara arról, milyen édes Christian csókja, én nem éreztem a szikrát. Persze benne van a pakliban, hogy elfogultságomban nem veszem észre a nyilvánvalót, de számomra ők csak barátok. Barátok, akik mintha kényszerítenék magukat, hogy egymás felé forduljanak, mert nekik együtt kell lenniük. De a szerelem attól őrült és romantikus, hogy nem a logikára hallgat, nem ismer előre megrajzolt menetirányt, nem? Hol van itt a szívre kell hallgatni? Hol van itt a szerelem kitart, és mindent legyőz? Baromi pipa leszek, ha eleve elrendeltetésre hivatkozva az angyalfiú lesz a befutó.
Gondolom, egy ilyen kifakadás után többen azt várják, hogy majd azt mondom, chiao Cynthia Hand, a kapcsolatunknak ezennel vége. Nos, nem fogom ezt mondani. Hogy miért? Mert azzal, hogy az írónő maga viccet csinált a melyik fiút válasszam tipródásból, kifogta a szelet a vitorlámból.
„Az ideköltözésünk előtt sosem keveredtem ilyen szerelmi háromszöges hogyishívjákba, amikor a lamúros filmekben meg regényekben az összes pasi egyetlen nő után koslat, noha őnagyságában semmi pláne nincs, valamiért mégis mindkettőnek csak ő kell. A nő meg rinyál, hogy „Ah, melyiket válasszam? Ez a William olyan érzékeny, megérti a lelkemet, egyből levett a lábamról, ó, kegyetlen sors, bla-bla-bla-bla-bla, de hát most akkor ugye mégis hogyan éljek Rafe nélkül, aki olyan forróvérű és szenvedélyes, és igazán csak egy icurka-picurkát vadul szeret?”
Mindig azt hittem, hogy ilyen röhejes helyzet a való életben tutira nincs.
Most aztán rajtam lehet röhögni.”
És nem tehetek róla, ezt olvasva tényleg felnevettem. Szóval ha végül jó útra tereli a történetet, kész leszek megbocsátani, amiért a bolondját járatta velem ebben a kötetben.
S hogy egyébként milyen volt? Változásokat hozó, ugyanakkor egy helyben topogó. Csendesen folydogáló, de drámai fordulatokban gazdag. Közelebb kerültünk-e ahhoz, hogy kiderüljön, mi is Clara küldetése? Egy tyúklépésnyivel sem. De megannyi személyes probléma, a múlt titkolt darabjai, a jövő kecsegtető lehetőségei úgy lefoglaltak, hogy ez akkor, olvasás közben nem is tudatosult bennem. Egyszerűen csak hagytam, hogy átjárjon a regény hangulata. Forgattam a szemeim Angela néhány megmozdulásától, képzeletben elutasító pofákat vágtam Christian felé, gondolatban rázogattam a Team Tucker szurkoló pomponjaimat, együtt gyászoltam Clarával, aggódtam Jeffryért, elmerengtem édesanyjuk fiatalságán, őrültebbnél őrültebb elméleteket gyártottam a végkimenetelről… és egyszer csak véget ért a könyv.
Picit melankólikus de csodás kis darab. Természetesen várom a folytatást, hiszen számos szál vár elvarrásra, és persze nem adom fel, továbbra is Tuckerért drukkolok!

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

Tudsz róla, hogy a Maximnál a jó könyvek olvasása akár pihentető wellness hétvégét érhet? 
Részletekért katt a képre!
Nyeremányjáték

2012. október 14., vasárnap

Sylvia Day - Bared to You - Hozzád kötve

Úgy tűnik, az Ötven árnyalat könyvek ismét divatba hozták az erotikus románcokat. Persze eddig is szép számmal születtek ilyen műfajú alkotások, csak épp nem tündököltek ennyire a rivaldafényben. Nekem, aki sosem vetettem meg egy kellemes, élvezhető erotikával fűtött regényt, furcsa, már-már érthetetlen, hogy a világ egy része miért tesz úgy, mintha Ms James feltalált volna valami ezeddig ismeretlen tuti receptet. De úgy döntöttem, félreteszem a csodálkozásomat, elfojtom morgásomat, amiért újabban mindenre rányomtatják, hogy ez az új Ötven árnyalat regény (Senkinek nem jutott még eszébe, hogy jó néhány olvasó számára ez egyet jelenthet a szerkesztő keze után kiáltó fanfictionnel?) és igyekszem szemügyre vételezni a felhozatalt. Be is gyűjtöttem jó néhány regényt az erotikus tobzódáshoz, így a jövőben várható tőlem pár ilyen beszámoló… már ha nem idegesítenek úgy fel, mint Beth Kery 8 részre bontva árusított alkotása, aminek összecsapottsága miatt úgy bedühödtem, hogy azóta sem vitt rá a lélek, hogy egy kerek bejegyzést kanyarítsak hozzá.
Sylvia Day egyike azon szerzőknek, akiket ugyan nem most fedeztem fel magamnak, de valahogy sosem jutottam odáig, hogy – jó esetben - egy novellánál többet olvassak tőlük. Ott várakozik jó néhány regénye az e-olvasómon, időről időre emlékeztetem magam, hogy jó lenne végre igazán megízlelni valamelyik írását, de eddig nem került rá sor. Aztán nyár elején jött a Bared to You (Hozzád kötve), amit több olyan blogger is dicsért, akikkel hasonló az ízlésünk. Rohantam is szemügyre venni, érdekelt is, de aztán konstatáltam, hogy bizony folytatása, rögtön kettő, is várható még idén, így felkerült a naptáramba ’majd egyben a trilógiát’ jelzéssel. És aztán betört kis hazánkba az erotika mánia… a héten pedig megjelent ez a könyv.
Pár órára elgondolkodtam, akarom-e megszegni korábbi elhatározásomat, és nekiveselkedjek-e egyáltalán, de aztán győzött a kíváncsiságom. Őszinte leszek, nem elhanyagolható szerepet játszott ebben az is, hogy érdekelt, ezúttal milyen a fordítás. No nem kell félni, nem fogom elkezdeni összehasonlítgatni az amerikai és hazai kiadást! Így hogy nem olvastam angolul, nehéz is lenne. A lényeg, hogy Kis Ibolya szerintem jó munkát végzett, mert gördülékenyen ment az olvasás, nem találtam olyan kifejezést, amire felkaptam volna a fejem, hogy mi a szöszt akar itt most ezzel. Ám ennek ellenére, szerintem maradok az eredetiben való folytatásnál. Lehet rajtam nevetni, de a mi gyönyörű, dallamos nyelvünkön számomra a „Dugj meg!” még mindig durvaságnak tűnik, holott eredetiben eszem ágában sincs megütközni, ha azt olvasom: fuck. Fogalmam sincs miért, de ez van.
S hogy milyen volt a könyv?

Sorozat: Crossfire 1.
Kiadó: Ulpius
Megjelenés: 2012. október
412 oldal, puhafedeles
Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…
Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…
Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat…
Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…
moly goodreads

Élvezetesnek találtam Sylvia Day írói stílusát. Tudta, milyen történetet akar elmondani, és tehetséges, tapasztalt mesélőnek bizonyult. Lekötött, és a folytatásra kíváncsian hagyott, annak ellenére, hogy nem teátrális függővéggel zárult. A sztori elég egyszerű, nem is nagyon akar több lenni, mint két sérült lelkű, erősen szexuális beállítottságú felnőtt kissé viharos, kéjjel fűtött kapcsolatának története. És igen, ez kimondottan erotikus regény, azaz botorság azon meglepődni, hogy az oldalszámok mekkora hányadát szentelte a szerző az intenzív testi gyönyörök leírásának.
„Kiegészítettük egymást. Még most is, ahogy az ujjai birtoklóan pásztázták a testemet, valami enyhülést éreztem a lelkemben, a kétségbeesett megkönnyebbülést, hogy végre a karjaiban tart az a férfi, aki megérti és kielégíti legmélyebb, legtitkosabb vágyaimat.”
A 24 éves Eva Trammel a könyv kezdetén költözik New Yorkba mostohaapja vagyonának hála egy szép belvárosi apartmanba, hogy aztán következő héten munkába álljon egy marketing cégnél. Már kis felmérő útján sikerül összefutnia a 28 éves milliomos Gideon Crossal, aki minő meglepetés mind Eva munkahelyének, mind lakásának épületét birtokolja. A vonzalom azonnali és kölcsönös közöttük, és mindössze néhány futó találkozás után Gideon közli, szívesen ágyba vinné. Sokkoló. Ám mivel Evanak legalább olyan vad fantáziái támadtak a férfitól, mint annak őtőle, rábólint, azzal a kikötéssel, hogy egy egyszeri gyors együttlét helyett alakítsanak ki valamiféle kapcsolatot, még ha a szó hagyományos értelmében vett randizás nem is az ő asztaluk. Aztán persze belesodródnak egy kizárólagosságon alapuló, szenvedélyes viszonyba. Amely közel sem működik zökkenőmentesen. Mindketten cipelik erőszakkal terhes múltjuk csomagjait, mindketten iszonyatosan birtoklóak és gondjaik vannak a bizalommal. Míg Evanak minden konfliktusra a megfutamodás a válasza, addig Gideon magába zárkózik.
Nagyra értékeltem, hogy bár Gideon domináns, irányításhoz szokott személyiség (még ha nem is a mindenkit letarolok módon), Eva nem egy kis penészvirág, aki elalél ettől. Ha Gideon nyomást gyakorolt rá, nem félt viszonozni azt. Sokkal inkább partner, mint behódoló alávetett.
Eva lakótársának karaktere megfogott magának, amolyan nem is tudom, hogy megöleljem, vagy alaposan megrázzam módon. Cary nagyszerű, szerető, gondoskodó barát, de teljességgel bizonytalan, kifordult személyiség, talán azért, mert az ő múltja is valami sötét borzalmat rejt. Drukkolok, hogy a későbbi részekben az ő élete is rendeződjön valamennyire.
Őszinte leszek, nem tökéletes a könyv, vannak olyan mozzanatai, amitől az agyam eldobom, a szereplők mind hibás áruk, de összességében beszippantott, annyira intenzív volt az egész, és ezért semmi kedvem ízek szedni. Tipikusan az a könyv, amit vagy szeretünk, vagy utálunk. És én előbbi csoportba tartozom. Érdekel, hogyan fognak párként funkcionálni főhőseink, alig várom, hogy kiderüljön, mi történt egykor Gideonnal, és Cary-ért is szorítok.
Tudom, többen fel fogják tenni a kérdést, van-e olyan, mint az Ötven árnyalat? Neeeem… jobb annál!

Értékelésem:



A sorozat részei:
1. Bared to You - Hozzád kötve
2. Reflected in You - Melléd láncolva
3. Entwined with You

2012. október 10., szerda

Ilona Andrews - Bayou Moon - Áradó hold

Sorozat: Világok peremén 2.
Kiadó: Egmont Dark
Megjelenés: 2012. szeptember
494 oldal, puhafedeles
A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát.
Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed - így Cerise és családja is veszélybe kerül.
William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák, de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni és ha életben akarnak maradni.

moly goodreads

„Egyes nők a csillogó páncélú lovagot várják. Cerise egy fekete farmeres, bőrkabátos lovagot kapott, aki végig akarta kergetni az erdőn, hogy aztán azt csináljon vele, amit nem szégyell.”
A szerzőpáros Perem sorozatának második kötetére akár azt is mondhatnám, úgy tökéletes, ahogy van. Az egyetlen szottyogásra okot adó apróság részemről pont az, ami miatt úgy gondolom, sokan még hálásak is lesznek. Nevezetesen, itt aztán nem kell romantika túltengéstől tartani. Igen, ott van és fontos szál a szerelemé, de messze nem utasít mindent maga mögé. Bőven teret enged az akció dús cselekménynek (csak én izgultam halálra magam a csatajelenetnél?), az igazi egyéniségekből álló mellékszereplő hadnak (hibbant mind, de a szó legjobb értelmében!), és a bizarr, de csodás, lapról lelépően élő világ ismertetésének (néhol szinte már csodálkoztam, hogy nem érzek mocsárszagot). S egyáltalán annak az írói hangnak, amely megbolondított annyira, hogy mindössze egy novella olvasása után azt érezzem, miért nincs már minden kötet a polcomon tőlük? Szóval a varázslat, amit véghezvittek rajtam, töretlenül tovább tart.
Williamet már az előző regényben kinéztem magamnak. Már akkor jobban húzott a szívem hozzá, mint a fess herceghez. Nem tehetek róla, gyengéim a hányatott sorsú, acélos jellemmé kovácsolódott alfa férfiak. Pláne elveszett vagyok, ha ráadásul farkas alakváltó az illető. Ettől jobban elbűvölni talán csak egy sárkány alakváltó tudna, de az meg már szinte sok is lenne a jóból. Így hát nem mondanám, hogy teljesen elfogulatlanul vágtam neki a történetnek.
„– Ó, istenem!
A férfi szeme vágytól és ragadozószerű elégedettségtől ragyogott:
– A nevem William. Gyakran összekeverik.”
Két év telt el a Mágikus találkozás eseményei óta. Két év, amelyben egykori katonánk végre kicsit élvezhette az élet apróbb örömeit. Az akció figurákat, a nyomozós tévé sorozatokat, a meleg, száraz zoknikat és a gőzölgő kávékat. Ám nyugalmának véget vet, hogy életébe ismét betolakszik Mágia kémháborúja. Az, hogy nemet mondjon a megbízásra, fel sem merül, hiszen olyan valaki ellen indulhat csatába, akivel már kétszer megütközött, ám elpusztítania nem sikerült, holott teljes szívéből gyűlöli már a gondolatát is, hogy valaki, aki olyan ocsmányságtól, mint ártatlan gyermekek lemészárlása sem riad vissza, még mindig él, és ármánykodik. Varázslatos kémcucokkal felszerelve elindul hát, hogy a Pók és elfajzott szolgálóinak nyomára akadjon egy nem túl szívderítő vidéken. A Pocsolyában. A peremvidék mocsaras szegletében, ahol furábbnál furább lények, és kissé hibbantnak tűnő népek élnek.
Ám nem ő az egyetlen, aki komoly ügy miatt útra kel. Cerise Mar mindent megtenne, hogy a családját védje. Ha kell, pénzzel zsonglőrködik, ha kell, megvív bárkivel. Mindent a szeretteiért, akikből aztán szép számmal akad, ráadásul egyik különcebb személyiség, mint a másik. És ezúttal a tét nagyobb, mint eddig bármikor. Ha Cerise elbukik, nem csupán elrabolt szülei, de talán az egész família sorsa megpecsételődik.
Amikor ők ketten, a családját menteni akaró Cerise és a kémküldetésben járó William, összetalálkoznak, még fogalmuk sincs arról, hogy céljuk, s végzetük is közös.
Őszintén megkedveltem mindkettejüket. Az érző szívű, marcona halálosztót és a nem hogy az árnyékától, de szinte semmitől nem félő hősnőt egyaránt. Mondhatni, halálos és szórakoztató páros az övék. Éltek a könyv minden lapján, és történetükkel elragadtak. Élveztem, amikor ismeretségük kezdetén nem bízván a másikban cukkolták egymást.
„– Maga megőrült?
– Bagoly mondja verébnek, mocsári hableány.”
Örültem, amikor arra kényszerültek, hogy végre összedolgozzanak. Drukkoltam azért, hogy elérjék a céljaikat, hogy egymásra és megnyugvásra leljenek. Ott, az utolsó előtti pillanatban, majd az ütő állt meg bennem riadtan értük, a boldogságukért aggódva. Nem mondom, tapsikoltam volna, ha picit nagyobb hangsúlyt kap a szerelmük, de olvasás közben nem éreztem hiányát, hiszen a vágy, az akarás, a szenvedély ott volt, csak épp annyi minden más is történt.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az év legszövevényesebb sztorijával álltak elő a szerzők, de le a kalappal előttük a fő ellenség karakterének és motivációjának megalkotásáért. Először is a pasas hátborzongató, és nem azért mert a kinézetével a frászt hozza az emberre. Nem, azt meghagyja csatlósainak, akiknél degeneráltabb társaságról nem igen olvastam még. Nem, a Pók nem rémisztő külsőséggel sokkolt, hanem azzal, hogy egy jéghideg gazember nagyon beteg, ugyanakkor roppant logikus elmével. Másodszor: számomra teljesen meggyőző volt. El tudtam hinni, hogy valaki az ő adottságával olyan szülők és nagyszülők mellett enyhén szólva is hibás felnőtté nevelkedett. Nem azt éreztem, hogy csak azért van, mert kell valaki, akit lehet utálni. Őt a körülmények tették ilyenné, és a maga módján reagált rájuk. Indoka és célja volt. Minden aberráltsága ellenére azt kell mondanom, első osztályú gonosz, aki remélem – hű de furcsa ilyet leírni – vissza fog még térni.
Szintén várom, hogy halljak még a felcseperedő Jack és Georgie sorsa felől, sőt, a most megismert ifjoncok közül Gastonnal és Larkkal is szívesen találkoznék még. Remélem, jut nekik szerep a következő részekben, hiszen a nem mindennapi Mar család két tagja tér majd vissza főszereplőként. A Fate’s Edge-ben Kaldar és egy tolvaj utáni nyomozás, a Steel’s Edge-ben pedig Richard és egy gyógyító kalandjai várnak majd. Vajon magyarul mikor olvashatjuk a könyveket? Mert hogy várólistásak, az biztos.

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

2012. október 8., hétfő

Egy sóvárgó moly jegyzetei (2)

Akár ha egy évvel ezelőtt is megkérdezett volna valaki, mi jut eszembe a Maxim Kiadóról, az első dolog, amit rávágtam volna: fejlesztő és gyakorló tankönyvek. Aztán megláttam egy lila borítót, és a szót, angyal... Mára pedig már jól tudom, honlapjuk jobb menüsorában megbújva ott a Dream válogatás szórakoztató irodalomhoz vezető emblémája. Bár itt is nyomon követhető, mikor mely regényeket hozza el a kiadó a magyar olvasóknak, aki többet szeretne tudni a kiadványokról vagy éppen kész egy kis játékra - könyvnyeremények reményében szerintem jó páran -, annak érdemes a Dream válogatás saját facebook oldalát elmentenie a kedvencek közé.
Engem télen az Angyalsors külseje csábított, a tartalma magával ragadott. Olyannyira, hogy bőszen drukkolok, Cynthia Hand olyan befejezést álmodjon majd a trilógiának, amelyben nem a titokzatos idegen, hanem az egyszerű, kedves srác sétál el a lánnyal nagy boldogságban. Ó igen, élemedett korom ellenére teljesen kitört rajtam a Team Tucker láz. :)
Ezek után gondolom nem meglepő, hogy felkaptam a fejem a múlt pénteki hír olvastán: A Maxim őszi kínálatának első négy megjelenése felkerült a boltok polcaira. Engem persze mint (könyv)molyt vonz az (Angyal)fény. Kíváncsiságomban szinte viszketnek az ujjaim a lapok után sóhajtozva... nem kérdés, ezt olvasnom kell. 

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.

Viszont a másik három újdonság is csalogat. 

(A képekre kattintva tartalom, ízelítő, és kedvcsináló videó érhető el a kiadó honlapján.)
Jay Asher: Kezünkben a jövő Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Az egyik izgatja a fantáziámat, hiszen a facebook már úgy begyűrözött a mindennapokba... milyen lenne, ha mintegy a jövő kapuján betekinthettünk volna rá évekkel ezelőtt? A másiktól összeszorul a torkom, pedig még fel sem lapoztam, csak megláttam ezt: "Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért." A harmadik fülszövege pedig egy repülőút alatt szárba szökkenő szerelemet ígér.
Lehet ezeknek ellenállni? Sikoltozó pénztárcám nagy vehemenciával, bőszen bólogat. De tudja is ő, mi kell egy sóvárgó moly lelkének, nem igaz? ;) 

 
back to top