2012. október 22., hétfő

Jayne Castle - Canyons of Night - A Sötétség kapujában

Jayne (Ann Krentz-t) Castle-t (Amanda Quicket) olvasni kicsit olyan nekem, mint hazatérve bebújni a puha takaró alá, és magamhoz szorítani kedvenc párnámat. Megnyugvással, melegséggel tölt el minden alkalommal, mert úgy érzem azóta biztos pont kedvenc szerzőim listáján, mióta felfedeztem a romantikusok nyújtotta happy end boldogító érzését. Mindig tudom, mire számíthatok tőle. Lehet, hogy nem az lesz az év legmegdöbbentőbb, legvidámabb vagy leg akár milyenebb olvasmánya, de néhány órára biztosan tökéletesen ki fog kapcsolni. Tudom, hogy az ő hősnői bizonyosan nem a kifutóról lelépő modellek, valószínűbb hogy kis cserfes okostojások. Szinte lefogadható, hogy a hősei picit sötétek, de a szívük aranyból van, és csuda tehetségesek abban, amit hivatásuknak választottak. Gyanítható, hogy a mellékszereplők legalább egy része csodabogár jelzővel lesz illethető. Kétség sincs bennem, hogy lesz, ahol találgatni fogom a tettes személyét, de végül, ellentétben a legtöbb Sherlock Holmes vagy Poirot történettel, ki fogom tudni okoskodni, ki áll a bűntények hátterében. Nem kell teátrális lelki gyötrődéstől vagy nagy szakítási jelenettől tartanom, mert az ő szereplői, ha elhatároztak valamit, amellett aztán tűzön vízen, gyilkosokon, zsarolókon, mindenféle támadásokon át kitartanak. És végül 100%, hogy részem lesz egy csöppnyi száraz humorban, ami nekem mindig mosolyra görbíti a számat.
S ha most valaki azt mondja, hogy minő unalmas kiszámíthatóság, akkor gondolkodjon csak el szépen, nincs-e vajon neki is kedvenc bolyhos pulóvere, kedvenc süteménye, kedvenc akármije. Amit ismerünk és imádunk, arra vágyunk időről időre. S nekem sok más mellett vannak komfort olvasmányaim is, néha úgy tűnik egy fél könyvtárra való. S ez most nagyon is olyan és időszerű volt.
Ma hajnalban ugyanis csúnya ködös időre ébredtem, borzalmas fejfájással. Ilyenkor hiába a gyógyszeripar akár milyen ultra forte jelzésű készítménye, az csak a tűzoltáshoz elegendő. Kell mellé egy csésze melengető tea, a nyugodt sötét, amit csak az éjjeli lámpa sárgás fénye űz picit messzebbre, no meg az ágyba bevackolás, és egy olyan regény, amit vagy már ezerszer olvastam, és szinte kinyílik a kedvenc jeleneteknél, avagy valaki olyan könyve, akinél fix, hogy nem nyúlok mellé. Így esett a választásom A Sötétség kapujábanra.

Sorozat: Tükör trilógia 3.
Harmónia 8.
Arkane Társaság 12.
Kiadó: Maecenas
Megjelenés: 2012. augusztus
288 oldal, puhafedeles
Harmónia világa csupa titok. A legtöbb talány a Rainshadow szigetén megbúvó rezervátumot, a magánkézben lévő erdőt övezi.
A szigeten nevelkedő Charlotte Enright nem is merészkedik be a Rezervátumba addig, amíg egy végzetes éjszakán Slade Attridge oda nem vezeti. Tizenöt év múltán útjuk ismét a szigeten találkozik: Charlotte azért tér vissza, hogy átvegye elhunyt nénikéje régiségboltját, Slade pedig azért, hogy pszichodetektívként végzett kockázatos munkáját hátrahagyva, élje a vidéki rendőrfőnökök nyugalmas életét. Charlotte, aki olvas az aurákban, gyanítja, hogy valami nincs rendjén a férfival, ám ellenállhatatlan vágyat érez, hogy a magáénak tudja őt. A nagy vadásztehetségnek született Slade egy darabig titkolja, hogy a pszije súlyos sérülést szenvedett, de nem tud ellenállni Charlotte vonzerejének. Alighogy Slade elfoglalja új posztját, erőszakos bűncselekmények ütik fel a fejüket s szigeten, és a férfi ismét egy paranormális gyilkossági ügyben kénytelen nyomozni. Az áldozat nemrég még Charlotte kuncsaftja volt...
Az átlagos tehetségnek tartott auraolvasó lány és az önbizalmát vesztett Slade feltartóztathatatlanul sodródnak a Rezervátum közepén tátongó sötétség felé, csakis egymás iránti szenvedélyükbe kapaszkodhatnak.

moly goodreads

Nem kellett csalódnom. Kedves, szórakoztató történetet kaptam. S minő butaság, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy a prológus oly rövidke volt. Persze, benne volt minden, amit tudnunk kellett a 15 évvel későbbi eseményekhez, de én egyszerűen szerettem volna többet tudni a kis Charlotte-ról, és az őt megmentő fiatal fiúról, mert nem is tudom… valahogy olyan édes, hogy egy kislány és a barátnője titokban sutyorog a városukba érkezett titokzatos fiúról, s aztán amikor szükség van rá, az ott terem, és ellátja a lányra támadó pernahajderek baját. Ám sajnos további érdemleges események nem történtek akkoriban, így másfél évtizedet ugrottunk az időben, egészen addig míg mindketten újra a szigetre nem költöztek.
Ó, igen, mintha elfelejtettem volna említeni, hogy a regény helyszíne Harmonia bolygójának Rainshadow szigete a Borostyán tengeren. De azt kell mondanom engem ez a körítés tökéletesen hidegen hagyott. Ha egy eldugott kis angolszász sziget lett volna, félelmetes erdőséggel a közepén, nekem az is megfelelt volna. Persze akkor a porcicának nem igen lett volna létjogosultsága, ami komoly hiba lenne, mert aki szokta kedvelni az egyéniség ebeket az olvasmányaiban, az szerintem nem fog tudni ellenállni Rexnek sem. (Csak nekem ötlött róla eszembe Stich?) Olyan édes, gyöntölni való lény, amiből én is kérnék egyet, köszönöm szépen.
Nos tehát, Charlotte nagynénjétől örökölt régiségkereskedés miatt tér vissza, Slade pedig elvállalja a csöppnyi városka rendőrparancsnoki posztját, legalább is egy időre. Az élet nyugodt kis állóvíznek ígérkezik mindkettejüknek, ám nem számoltak egymással, no meg a paranormális fegyverekkel üzletelő csempészekkel.
„Nem jó úgy kezdeni a napot, hogy mindjárt reggel egy hullába botlik az ember.”
Nem valószínű, hogy soká kerülhették volna egymást, és tagadhatták volna le egymás iránt érzett vonzalmukat – pláne hogy a fél város össze akarja őket boronálni -, de előbb egy betörés, majd egy holtest szólítja a seriffet a nő üzletébe. S ahogyan az elvárható nem csupán egy enyveskezű betörő szenderült jobblétre miközben zsákmány után kutatott. Több van az ügy hátterében, olyasmi, ami a J&J nyomozóirodát, és az Arkane Társaságot is érinti. S bár némi nyomozást követően a gyilkos lelepleződött, bennem számtalan kérdés maradt a sziget Rezervátuma miatt. Fogalmam sincs, hogy a Harmónia sorozat (*gonosz kis kacaj* Bizony, nem ok nélküli a sorozat megjelölésnél a kisebb felsorolás.) korábbi köteteiben volt-e már szó róla, avagy csak a későbbiekben fog fény derülni arra, mi a csuda folyik az erdő mélyén, de engem nagyon izgat a dolog. Harry Sebastian nem különben, akiben ha megérzésem nem csal, egy jövőbeni történet leendő főhősét ismerhettük meg a történet végén. (Utána néztem, bizony, ő lesz a főhős a The Lost Night-ban.)
Aki nem egy futurisztikus új világ felfedezésében reménykedik, csupán egy csendesen folydogáló, nyomozós románcos, pár órás kikapcsolódást keres, annak ajánlom figyelmébe a könyvet.

Értékelésem:

A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!

3 megjegyzés:

  1. "Szinte lefogadható, hogy a hősei picit sötétek"
    ez aranyos.:D

    VálaszTörlés
  2. Mármint nem agyban... jesszus, bele sem gondoltam, hogy ezt így félre lehet érteni.

    VálaszTörlés
  3. teljesen.:D de nem baj, annyi jót írtok Quickről, hogy lassan közeledik hozzám az egyik könyve.

    VálaszTörlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top