Ilona Andrews - Bayou Moon - Áradó hold
|
A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát.
Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed - így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák, de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni és ha életben akarnak maradni.   |
„Egyes nők a csillogó páncélú lovagot várják. Cerise egy fekete farmeres, bőrkabátos lovagot kapott, aki végig akarta kergetni az erdőn, hogy aztán azt csináljon vele, amit nem szégyell.”
A szerzőpáros Perem sorozatának második kötetére akár azt is mondhatnám, úgy tökéletes, ahogy van. Az egyetlen szottyogásra okot adó apróság részemről pont az, ami miatt úgy gondolom, sokan még hálásak is lesznek. Nevezetesen, itt aztán nem kell romantika túltengéstől tartani. Igen, ott van és fontos szál a szerelemé, de messze nem utasít mindent maga mögé. Bőven teret enged az akció dús cselekménynek (csak én izgultam halálra magam a csatajelenetnél?), az igazi egyéniségekből álló mellékszereplő hadnak (hibbant mind, de a szó legjobb értelmében!), és a bizarr, de csodás, lapról lelépően élő világ ismertetésének (néhol szinte már csodálkoztam, hogy nem érzek mocsárszagot). S egyáltalán annak az írói hangnak, amely megbolondított annyira, hogy mindössze egy novella olvasása után azt érezzem, miért nincs már minden kötet a polcomon tőlük? Szóval a varázslat, amit véghezvittek rajtam, töretlenül tovább tart.
Williamet már az előző regényben kinéztem magamnak. Már akkor jobban húzott a szívem hozzá, mint a fess herceghez. Nem tehetek róla, gyengéim a hányatott sorsú, acélos jellemmé kovácsolódott alfa férfiak. Pláne elveszett vagyok, ha ráadásul farkas alakváltó az illető. Ettől jobban elbűvölni talán csak egy sárkány alakváltó tudna, de az meg már szinte sok is lenne a jóból. Így hát nem mondanám, hogy teljesen elfogulatlanul vágtam neki a történetnek.
„– Ó, istenem!A férfi szeme vágytól és ragadozószerű elégedettségtől ragyogott:– A nevem William. Gyakran összekeverik.”
Két év telt el a Mágikus találkozás eseményei óta. Két év, amelyben egykori katonánk végre kicsit élvezhette az élet apróbb örömeit. Az akció figurákat, a nyomozós tévé sorozatokat, a meleg, száraz zoknikat és a gőzölgő kávékat. Ám nyugalmának véget vet, hogy életébe ismét betolakszik Mágia kémháborúja. Az, hogy nemet mondjon a megbízásra, fel sem merül, hiszen olyan valaki ellen indulhat csatába, akivel már kétszer megütközött, ám elpusztítania nem sikerült, holott teljes szívéből gyűlöli már a gondolatát is, hogy valaki, aki olyan ocsmányságtól, mint ártatlan gyermekek lemészárlása sem riad vissza, még mindig él, és ármánykodik. Varázslatos kémcucokkal felszerelve elindul hát, hogy a Pók és elfajzott szolgálóinak nyomára akadjon egy nem túl szívderítő vidéken. A Pocsolyában. A peremvidék mocsaras szegletében, ahol furábbnál furább lények, és kissé hibbantnak tűnő népek élnek.
Ám nem ő az egyetlen, aki komoly ügy miatt útra kel. Cerise Mar mindent megtenne, hogy a családját védje. Ha kell, pénzzel zsonglőrködik, ha kell, megvív bárkivel. Mindent a szeretteiért, akikből aztán szép számmal akad, ráadásul egyik különcebb személyiség, mint a másik. És ezúttal a tét nagyobb, mint eddig bármikor. Ha Cerise elbukik, nem csupán elrabolt szülei, de talán az egész família sorsa megpecsételődik.
Amikor ők ketten, a családját menteni akaró Cerise és a kémküldetésben járó William, összetalálkoznak, még fogalmuk sincs arról, hogy céljuk, s végzetük is közös.
Őszintén megkedveltem mindkettejüket. Az érző szívű, marcona halálosztót és a nem hogy az árnyékától, de szinte semmitől nem félő hősnőt egyaránt. Mondhatni, halálos és szórakoztató páros az övék. Éltek a könyv minden lapján, és történetükkel elragadtak. Élveztem, amikor ismeretségük kezdetén nem bízván a másikban cukkolták egymást.
„– Maga megőrült?– Bagoly mondja verébnek, mocsári hableány.”
Örültem, amikor arra kényszerültek, hogy végre összedolgozzanak. Drukkoltam azért, hogy elérjék a céljaikat, hogy egymásra és megnyugvásra leljenek. Ott, az utolsó előtti pillanatban, majd az ütő állt meg bennem riadtan értük, a boldogságukért aggódva. Nem mondom, tapsikoltam volna, ha picit nagyobb hangsúlyt kap a szerelmük, de olvasás közben nem éreztem hiányát, hiszen a vágy, az akarás, a szenvedély ott volt, csak épp annyi minden más is történt.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az év legszövevényesebb sztorijával álltak elő a szerzők, de le a kalappal előttük a fő ellenség karakterének és motivációjának megalkotásáért. Először is a pasas hátborzongató, és nem azért mert a kinézetével a frászt hozza az emberre. Nem, azt meghagyja csatlósainak, akiknél degeneráltabb társaságról nem igen olvastam még. Nem, a Pók nem rémisztő külsőséggel sokkolt, hanem azzal, hogy egy jéghideg gazember nagyon beteg, ugyanakkor roppant logikus elmével. Másodszor: számomra teljesen meggyőző volt. El tudtam hinni, hogy valaki az ő adottságával olyan szülők és nagyszülők mellett enyhén szólva is hibás felnőtté nevelkedett. Nem azt éreztem, hogy csak azért van, mert kell valaki, akit lehet utálni. Őt a körülmények tették ilyenné, és a maga módján reagált rájuk. Indoka és célja volt. Minden aberráltsága ellenére azt kell mondanom, első osztályú gonosz, aki remélem – hű de furcsa ilyet leírni – vissza fog még térni.
Szintén várom, hogy halljak még a felcseperedő Jack és Georgie sorsa felől, sőt, a most megismert ifjoncok közül Gastonnal és Larkkal is szívesen találkoznék még. Remélem, jut nekik szerep a következő részekben, hiszen a nem mindennapi Mar család két tagja tér majd vissza főszereplőként. A Fate’s Edge-ben Kaldar és egy tolvaj utáni nyomozás, a Steel’s Edge-ben pedig Richard és egy gyógyító kalandjai várnak majd. Vajon magyarul mikor olvashatjuk a könyveket? Mert hogy várólistásak, az biztos.
Értékelésem:
A könyvet hálásan köszönöm a kiadónak!