Abbi Glines: Because of Low - Te vagy nekem a tűz

Marcus Hardy abban bízott, hogy egy kellemes év vár rá a főiskolán, és végre elfelejtheti az előző nyarat. De családi bonyodalmak miatt vissza kellett költöznie az óceánparti Sea Breeze-be. A szoknyavadász Cage-nél húzza meg magát, ám a lakásban folyamatosan ki-be járnak az emberek. Többségükben hosszú lábú lányok, akik legfeljebb egy-két éjszakát töltenek ott. Marcus próbálja összeszedni magát, de úgy tűnik, ezt a nehéz időszakot csak egyetlen dolog tudja feledtetni: egy gyönyörű, vörös hajú lány. Willow – avagy Low – gyakori vendég Cage lakásában. Kettejük viszonya nem egyszerű: Cage kihasználva a főiskolai baseballsztárság előnyeit, minden csinos lányt meghódított, aki csak az útjába került, de úgy képzelte, hogy feleségül fogja venni Low-t, ha már kitombolta magát. Marcus képtelen felfogni, hogyan működhet ez a kapcsolat, mindent megtett annak érdekében, hogy lebeszélje erről Cage-et és Willow-t. De aztán a szépen felépített tervet keresztülhúzza egy elképzelhetetlennek tűnő felismerés. Marcusnak választania kell Low és a családja között. Mert amikor kiderült az igazság, nem maradt más választása.
„Én csak a második legjobb lehettem. Megint. [Marcus]”
A Sea Breeze sorozat első kötetének végén - Te vagy nekem a levegő - bármilyen édesnek is találtam Sadie és Jax egymásra találását, ott maradt hoppon ez a szőke, zöld szemű, szeretni vágyó srác, Marcus Hardy, és az én szívem bizony vérzett egy csöppet érte. Következésképp nem is lehettem volna boldogabb, amiért az írónő megírta neki is a maga happy endjét. Node, ne szaladjunk ennyire előre!
„A dolgok csak úgy megtörténnek az életben, nincs beleszólásunk.”
A gazdag családból származó, gondoskodó, gentleman természetű Marcus és a kétségbe ejtő helyzetben lévő, ártatlan, mégis dögös vörös lány, Willow, általuk is elismerten roppant hirtelen, voltaképpen első látásra, és szinte már-már túl heves szerelemre lobbannak egymás iránt. Sajnos találkozásuk idején egyikük élete sem kedvez éppen a gyengéd érzelmek lassú és óvatos feltérképezésének. Egyikük a megélhetésért küzd, másikuk pedig széthulló családjának darabjait igyekszik valahogyan összetartani. Haragosak a világra, és mélységesen zaklatottak, s egyszerűen csak azt kívánják, hogy legalább ez az egy dolog legyen ott biztos pontként a számukra. Így aztán megragadják a lehetőséget, és belevetik magukat egy elkapkodott, de vadul szenvedélyes románcba. Csak éppen a magánéleti gubancok, no meg tulajdon belső bizonytalanságaik nem sokáig tűrik, hogy a feledésbe száműzzék őket.
„… ahonnan én jövök, ott el szokták hagyni az embert. [Low]”
Az írónő megtartotta mesélésének könnyed és szórakoztató hangvételét, ahogyan a cselekmény helyszínéül szolgáló alabamai kisvároshoz is hű maradt, ezért aztán számos ismerős karakter köszönt vissza a lapokról. Például a már fentebb említett Sadie-ék is, akik közelében Marcus nem kis örömömre felnőttesebben és higgadtabban viselkedett, mint korábbi, sebzett önmaga. Értékeltem, ahogyan igyekezett hátrahagyni az összetört szívét, és újra barátságos és nyitott lenni. Talán ezért találtam olyan remek ötletnek a váltott nézőpontú narrálást, hiszen jó volt kicsit belelátni az ő fejébe is. A másik vonás, amit felettébb értékeltem a könyvben a vacak családokból származó szomszéd gyerkőcök - Cage York és Low - között szövődött örök barátság volt. Igaz, szerintem a fiú viselkedésének volt azért egy egészségtelen, valóságtól elrugaszkodott felhangja, aminek remélhetőleg az ő regényében kissé a mélyére ásunk majd. S ha már mélyre ásást említek, el kell mondanom, hogy igazán sajnálom, amiért a lány borzalmas helyzetét egyszerű tényként tárta csupán elénk a szerző. Én valahogy vártam volna, igényeltem volna ennek a tragédiának az alaposabb kibontását, pláne hogy a nagy konfliktus helyzet, amire lássuk be, számíthattunk előre, ennyire ebben gyökerezett.
„… vékonyka vonal választja el a szeretetet a gyűlölettől.”
Mindent összevetve nekem tetszett ez az egyszerű, de cuki, pár órás könnyed kikapcsolódást nyújtó történet. Szerintem a Te vagy nekem a tűz önállóan is remekül olvasható jelenkori new adult románc egy csöppnyi pajkos érzékiséggel nyakon öntve, tehát egy gyors romantikus feltöltődéshez ideális választás lehet.

Playlist:

Az amerikai megjelenést népszerűsítő blogturné keretében osztotta meg az írónő Wilow tizenhárom zeneszámos összeállítását a Book Brief elnevezésű blogon. Íme youtube lejátszási listára gyűjtve:

Könyvinfók:


Abbi Glines

beleolvasó
moly
goodreads
Kiadó: Maxim
Fordító: Margitta Nóra
ISBN: 9789632616469
288 oldal, kartonált

Műfaj: jelenkori new adult romantika
Sorozat: Sea Breeze 2.
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, váltott nézőpontú

Ki? Willow Foster & Marcus Hardy (21)
Mikor? késő tavasz
Hol? Sea Breeze (Alabama)
Érzékiség? mérsékelt
Szerelmi háromszög? elhanyagolható
Lezárás? boldog

#Kulcsszavak: barátság, gazdag fiú & szegény lány páros, feltétlen szeretet, féltékenység, instalove, kisbaba, megcsalás, öngyilkossági kísérlet, önkielégítés, problémás családi háttér, részegség, szüzesség, válás

10.05. - Dreamworld
10.06. - Angelika blogja
10.07. - Zakkant olvas
10.08. - Deszy könyvajánlója
10.09. - CBooks
10.10. - Kelly & Lupi olvas
10.11. - Kristina blogja

Nyereményjáték:

A női főszereplő, Low életében fontos szerepet játszanak a zenekaros pólók. A te feladatod az lesz, hogy a bejegyzések végén elrejtett zenekaros pólókat felismerd. A dolgod egy kicsit megnehezítettük, mert az együttesek nevét letakartuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



a Rafflecopter giveaway