J. Kenner: Wanted - Kínzó vágy


molygoodreads

A nagy sikerű Rabság trilógia szerzője újabb háromkötetes sorozattal jelentkezik.
Főhőse Angelina, aki gazdag nagybátyja után nemcsak egy hatalmas házat, hanem három udvarlót is örökölt. Az egyik Evan, egy titokzatos, megfejthetetlen üzletember, akitől Jahn bácsikája óva intette, és akinek külön végrendeletben tiltotta, hogy a lány közelébe kerüljön.
Angie azonban küzd a ráerőltetett szerep ellen. Lina szeretne lenni, aki legalább annyi szerelmet tud adni, mint amennyit el akar venni. És soha, semmilyen más férfit nem képzelt el maga mellé, csak Evant…

Kiadó: Athenaeum
Fordító: Szilágyiné Márton Andrea
ISBN: 9789632933368
384 oldal, kartonált

Értékelésem:


A két lábon járó bűn és csábítás Evan Black neve valószínűleg ismerősen cseng mindazoknak, akik már olvasták a Rabság trilógia kiegészítő novelláját, a Bűvös rabságot, hiszen a céltudatos üzletember ott mutatkozott be nekünk először, amikor egy galéria megvásárlása kapcsán ismét összetalálkoztak az épp esküvőjére készülő Damien Starkkal. Sajnos akkor csupán néhány nyúlfarknyi jelenet jutott ennek a titokzatos és sármas férfinak, ám most elérkezett az idő, hogy alaposabban is megismerjük. A Kínzó vágy az ő történetét meséli el, s gyanítható, hogy a sorozat folytatásaiban is fel-fel fog még bukkanni, hiszen az Őrült vágy és az Ignited főhőseivel régóta a legjobb barátok és üzlettársak ők hárman.
„...vannak lovagjaim és van egy hercegnőm.”
Nyolc évvel ezelőtt Howard Jahn meghívta magához Chicagóba testvére akkor mindössze tizenhat esztendős lányát, Angelinát, miután a családot összetörte másik szeretett gyermekük halála. Ám Jahn bácsi nem csak unokahúgát vette a szárnyai alá azon a nyáron, hanem gazdasági szemináriumának három hallgatóját - Evant, Cole-t és Tylert - is, akik onnantól kezdve gyakori vendégek voltak nála. Angie és Evan között pedig már legelső találkozásuk alkalmával felizzott a levegő. Ám sosem engedtek vágyaiknak...
„Botorság, ha a hercegnő incselkedik a sárkánnyal.”
...egészen addig, míg Jahn búcsúztatóját követően a gyásztól lesújtott lány sutba nem vágja a józan észt és hagyja, hogy elragadják az érzelmei. Tombolni vágyik, és arra, hogy igazán, mindenestől érezze az életet. S ki más adhatná meg ezt neki, mint Evan? Aztán a végrendelet felolvasása még jobban összekuszálja a szálakat, amelyeket csak úgy bogozhatnak ki, ha leszámolnak a múlttal és néhány igen veszélyes titokkal egyaránt.

Ami nekem tetszett a könyvben:
  • A történet lezárt, kerek egész, mindössze néhány apróbb szál maradt elvarratlan.
  • Bár a régóta parázsló, de tiltottnak tartott vonzalom, és a szexuális izzás tagadhatatlanul központi helyet foglalnak el a regényben, de ezek mellett izgalmas háttérsztorit is kaptunk.
  • Tetszett, hogy Evan kezdettől tudatában volt, hogy Angelinának van egy vadabb oldala, és hagyta, hogy a lány őmellette igazán önmaga legyen.
  • Tudom, hogy nem létezik, mégis csodálatos volt már csak elképzelni is egy olyan remekművet, mint a Lények Füzete, tele Leonardo Da Vinci sárkány vázlataival.
  • Számomra az egyik kedvenc részlet a három barát hányatott múltja, az ahogyan összefogtak, és önmaguk jövőjét teremtették meg felhasználva azt, amit csak tudtak. Különösen ínyemre volt a veszélyes felhang, az, hogy ez egy olyan szövetség, amely nem mindig tartja be a szabályokat.
  • Másik kedvencem pedig az volt, ahogyan a különböző chicagói helyszínek megjelentek a szövegben. A városnéző jelenetet olvasva például kedvem támadt rákeresni és megnézni, merre járt Evan és Angie.

Ami viszont nem annyira:
  • Érzésem szerint kissé elnyújtottra sikerült a történet felvezetése, és akadtak olyan jó ötletek, amelyeket nem aknázott ki igazán a szerző.
  • Nem tartottam ügyes választásnak az egy nézőpontú mesélést, mert így az én ízlésemhez képest Angie-ből túl sok jutott, míg Evant nem sikerült igazán megismerni.
  • Kevin karaktere szörnyen bosszantott. Exbarátként fárasztónak, FBI nyomozóként pedig roppant esetlennek találtam.
Azt gondolom, ha a Rabság kötetek, Crossfire sorozat, Árnyalat trilógia vagy akár Lora Leigh Buja... könyveinek kedvelői új, pár órás kikapcsolódást nyújtó, érzéki olvasmányt keresnek, bátran megpróbálkozhatnak J. Kenner új sorozatával.

{ 5 kedvenc idézet: }

„A túl sok titok tönkretesz egy kapcsolatot.”
„A túlélésben semmi erő nincs. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy a halál még egyszer átlépett rajtad.”
„A világegyetem egy rohadt ribanc és nem a szabályok szerint játszik.”
„Mert a politika nem alkotás, hanem felemésztés. A politika lényege elvenni és felosztani azt, amit mások megalkottak.”
„Te vagy életem legnagyobb adrenalinlökete. A legnagyobb borzongás. A legvadabb utazás. Te vagy az, akire mindig vágytam, és minden, amiről azt gondoltam, hogy meg sem érdemlem. Kivételes vagy. Gyönyörű. Az enyém vagy. És szeretlek.”

{ Zene, zene, zene... }

♪ ♫ ♬ A regény 135. oldalán mint telefon csengőhangot említik az I'm Just A Billt.
♪ ♫ ♬ Az írónő youtube csatornáján található egy, a sorozathoz összeválogatott 13 dalból álló playlist.

{ Könyv adatok }

Ki? Angelina Hayden Raine & Evan Black
Hol? Chicago

Sorozat: Vágy trilógia 1.
Műfaj: erotikus
Elbeszélés módja: E/1, múlt idejű, egy (Angelina) nézőpontú
Érzékiség: felnőtt tartalom
Lezárás: boldog

09.24. Angelika blogja
09.28. Cbooks

Az Athenaeum Kiadónak köszönhetően 2 példány Kínzó vágy című regényt sorsolunk ki a turné végén. Kövessétek figyelemmel a résztvevő blogokat, mert mind a 4 állomáson egy-egy újabb információ morzsa: kép, vagy adat segít benneteket abban, hogy kitaláljátok a megoldást és bekerüljetek a sorsolásra! Egy épület neve lesz a helyes megfejtés.
(Figyelem! A Rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be a megfejtést. A kiadó csak Magyarország területén belül postáz! Ha a nyertes 72 órán belül nem válaszol az értesítő emailre, automatikusan újra sorsolunk.)

2. nyom: Lépcsőzetes kinézetű felhőkarcoló.
a Rafflecopter giveaway