2014. augusztus 9., szombat

Cecelia Ahern: How to Fall in Love - A szerelem kézikönyve


molygoodreads

Mit tennél, ha a sors őrangyalnak rendelt volna valaki mellé? Mit tennél, ha két hét alatt kellene bebizonyítanod neki, hogy az élet szép? Megtanítani a szerelemre – és az élet szeretetére.
Adam Basil és Christine Rose a sors kegye által különös helyzetben találkoznak, és ez a találkozás mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. Adam éppen egy dublini híd pereméről készül a mélybe ugrani, mikor a lány arra téved. Christine megpróbálja lebeszélni az öngyilkosságról, végső elkeseredésében alkut köt vele; a férfi 35-ik születésnapja előtt a lány bebizonyítja, hogy az élet szép és élni érdemes. Christine veszélyes úton vezeti Adam-ot, fogy az idő, és a romantikus esték, vad kicsapongások és a rég elfeledett vagy feladott álmok megvalósulása egyre közelebb hozza őket egymáshoz. Christine úgy érzi, Adam nem csak az újra megtalált életkedvből merít energiát, hanem a szerelemből is…
A romantikus, sokszor torokszorító és fergetegesen humoros regény Cecelia Ahern eddigi legjobbja, valódi életigenlő könyv azoknak, akik hisznek a szeretet megváltó erejében.

Kiadó: Athenaeum
Fordító: Babits Péter
ISBN: 9789632933153
320 oldal, kartonált

Értékelésem:

Cecelia Ahern regényei csodás tündérmesék felnőtteknek. Szívmelengető történetei úgy szólnak az életről és szerelemről, hogy közben a reményről, a kitartásról és a második esélyről tanítanak. Egyszerű és közvetlen szavai hol megnevettetnek, hol pedig könnyekig meghatnak, de minden könyvét jó érzéssel telve zárom be – így esett ez legújabb regényével is, amely teljesen meghódított azzal, ahogyan egyszerre ünnepli az élet apró szépségeit, és mutatja meg a szerelem varázslatát.
„Sosem túl késő. Higgye el nekem, mindig lehet változtatni. (...) Maga és én, együtt fogjuk felfedezni, milyen csodálatos az élet.”
Christine Rose eltökélten hisz az önsegélyező könyvek útmutatásaiban, egész kis könyvtárnyi gyűjteménye van a Hogyan…? kötetekből. Mégis, kisokosainak tanácsai vajmi keveset érnek, amikor egy elhagyatott épületben belebotlik a végsőkig elkeseredett Simonba, aki épp tulajdon életét készül kioltani. Hiába igyekszik rábeszélni a férfit, hogy tegye le a fegyvert, az az utolsó pillanatban mégis meghúzza a ravaszt. Ez a borzalmas élmény és az utána maradó, gyötrő bűntudat arra készteti Christine-t, hogy átgondolja saját életét. Az őszinte önvizsgálat pedig rádöbbenti: jó ideje nem érzi már boldognak magát, s a változás első lépéseként faképnél hagyja elhidegült férjét, majd nekilát, hogy meglelje az egykori derűs önmagához visszavezető utat. Ki gondolta volna, hogy a sors úgy rendeli, ne egyedül vágjon neki ennek az utazásnak?
Amikor egy decemberi vasárnapon éjszakai sétája a Ha’penny Bridge felé vezeti, kisebb tömegre lesz figyelmes. Mindenki a magányos, feketébe öltözött férfit bámulja, aki a gyaloghíd külső pereméről készül a jeges folyóba ugrani. A lány képtelen tétlenül szemlélni a közelgő tragédiát, kétségbeesetten szeretne segíteni, ezért óvatosan megközelíti, és beszélgetést kezdeményez a férfival. Végül ott, a híd korlátjánál, a fagyos szélben dideregve nem mindennapi alkut kötnek ők ketten: még Adam születésnapja előtt – azaz mindössze két hét alatt – Christine bebizonyítja neki, hogy igen is érdemes élni.
„Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek (…) értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket – és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak.”
Vajon bocsánatos bűn-e, ha elsütöm azt a botrányosan erőltetettnek hangzó mondatot, hogy szerelembe estem A szerelem kézikönyvével? Remélem, mert én bizony így érzek. Már a butuskán vidám borító láttán belebolondultam kicsit, hiszen annyira tündérin rájátszik a romantikus regények legnagyobb közhelyének is beillő címre, hogy képtelenség neki ellenállni. Az ajánlás pedig csak tovább fokozta elragadtatásomat, mert olyan aranyos, annyira odaillő kikacsintás: „Davidnek, aki megtanított rá, hogyan legyek szerelmes.” Tüneményes, és kimondatlanul is micsoda történet van mögötte, igaz? És voltaképp az egész regény ilyen. Édesen derűs, ahogyan Christine a maga hetykén lelkes módján átkalauzol minket az Adammel töltött napjai eseményein, de a mókás felszín alatt annyi minden rejtőzik


Biztosra veszem, hogy egyesek kiszámíthatónak gondolják majd a könyv eseményeit, de engem az előre látható fordulatokért tökéletesen kárpótolt az a pillanat, amikor végre megértettem, mi motiválja a karakterek cselekedeteit, és milyen okok vannak a látszólag fatális véletlenek mögött. De hogy ez lett volna a legkedvesebb momentum számomra a regényben? Nem. Viszont az sem hiszem, hogy tudnék befutót hirdetni, hisz annyi apró pillanat akadt, ami kedves a szívemnek, és élménnyé tette számomra az olvasást. Megmosolyogtatott, hogy minden fejezet olyan címet viselt, mintha csak Christine valamely könyvecskéje ihlette volna. Kacagtam, amikor tényleg felfogtam a főszereplők vezetékneveit – Rose, azaz rózsa és Basil, vagyis bazsalikom –, mert annyira illett a jellemükhöz: egyikük álmodozni kész, másikuk olyan kis földhöz ragadt. Imádtam, hogy Adam humora és udvariassága még a legrémisztőbb percekben sem hagyta el, és ezzel nem egy párbeszéd alakult roppant mókásan a rémisztő körülmények dacára. Az is iszonyatosan tetszett, hogy bár elsőre úgy látszott, Christine az, akinek meg kell mentenie Adamet, végül ő is megmenti a lányt, még ha más módon is. És még nem is említettem a nagy vigyori „aha!” pillanatomat, amikor világossá vált, honnan is kapta a címét a regény.
Hosszú percek óta gondolkodom, hogyan tudnám ügyesen megfogalmazni, milyen jól esett ez a bájos regény a lelkemnek, mennyire megérintett és mennyire megmelengette a szívemet, de egyszerűen nem találok megfelelő szavakat. Így egyszerűen csak azt mondom: ha úgy érezzük, elvesztünk a borongós gondolatok között, vegyük kézbe ezt a regényt, hadd mutassa meg, hogy a legváratlanabb helyeken és pillanatokban is találhatunk örömöt. Mert azt hiszem, a könyv fő mondandója ez: nem számít milyen nehéz is időnként az élet, tele van csodákkal, csak észre kell vennünk őket.


A blogbejegyzés 2014.05.20-én megjelent az ekultura.hu felületén is.

2 megjegyzés:

  1. Ah, annyira imádom Ahernt, én is akarom ezt a könyvet, most azonnal :)) És ha most nem írsz én teljesen megfeledkezem a könyvről. Nagyon örülök ennek a posztnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Részemről az öröm. :)
      Remélem, mihamarabb kézbe veszed, és élvezettel olvasod majd!

      Törlés

Mondd el Te is a véleményed!

 
back to top