J. R. Ward: The King

Miután évszázadokra hátat fordított a trónnak, Wrath fia, Wrath, végül magára öltötte apja palástját - szeretett fele támogatása mellett. Ám a korona súlyosan nehezedik rá, s ahogyan az alantasokkal vívott harc elfajul, és az árulás is mind fenyegetőbb, olyan döntést kell hoznia, amely mindent és mindenkit veszélyeztethet. Beth Randall azt gondolta, tudja, mire vállalkozott, amikor a világ utolsó tiszta vérű vámpírjához kötötte az életét. Ám semmi nem készíthette fel arra, ahogyan gyermek iránti vágyára parancsolója reagál. A kérdés csupán az: az igaz szerelem vagy a hagyomány győzedelmeskedik-e? Sorozat: Fekete Főr Testvériség 12. Műfaj: Paranormális romantika Kiadó: NAL Hardcover / Piatkus Megjelenés: 2014. április 1 ISBN / ASIN: 9780451417053 / B00DI7HMIA 592 oldal Értékelésem:

"Long live the King."

Ha tavasz, akkor friss Fekete Tőr Testvériség kötet! Minden évben vad rajongói üzemmódban vadászom az információkat, az idézeteket, és várom, hogy végre felvirradjon a megjelenés napja, és kiderüljön, ezúttal mit tartogatnak a lapok. Volt amikor olvadoztam, és volt - mint múlt évben - amikor kevésbé voltam elragadtatva, de mindig hasonló lelkesedéssel tekintek a folytatás elé. Most meg aztán különösen így voltam ezzel, hiszen ismét az a páros kapta a főszerepet, akik története annak idejét megfogott magának.

No igen, főszerep... Jó pár éve már, hogy a kezdeti - kimondottan egy páros egy regény - felállást sutba dobta az írónő, és helyette minden alkalommal egy csokor történetszálat tart egyszerre mozgásban. Persze tagadhatatlan, hogy így könnyebben zúg fülig bele az olvasó egy-egy újabb szereplőbe, majd szurkol kitartóan, hogy kedvence egyszer csak kapjon saját sztorit. Igen ám, de amikor elérkezik végre a pillanat, jön a felismerés: Az a saját könyv nagy valószínűséggel inkább csak egy hosszabb novellára hasonlít, ha lecsupaszítjuk az egyéb szereplők életének eseményeitől. Tudom, vannak, akik imádják ezt a mozgalmasságot, de nekem nem a kedvencem, számomra ettől a hangulat átélése nehézkessé, a regény pedig kissé darabossá válik. Kimondottan morgós tudok lenni például, amikor mihelyt elmerülnék valamelyik jelenetben, hopp, máris váltani vagyok kénytelen. Sajnos itt, főként a kezdeti fejezetekben, erre többször is példa volt. Néha már-már kísértésbe estem, hogy nekiálljak lapozgatni...

Persze nem tettem, és végső soron nem is bánom, mert a döcögős indulás után a történetszálak egyensúlya szépen helyrebillent, és a könyv második felében már megvolt az az igazi, imádom ezt a sorozatot érzésem. Mondom ezt úgy, hogy volt egy pillanat a vége felé, amikor bizony erősen rám tört a frász, hogy a könyv csak nem fordul át Hajnalhasadásba. Nyugalom, szerencsére szépen védett az írónő! 
Így belegondolva az egész kötetre jellemző ez a vesztesnek tűnő helyzetből szép fordítás. Ott a lányrablás, amire húzgálhatjuk a szánkat, hogy kissé elcsépelt, de meg kell mondanom, a végkimenetelre csak elismerően hűházhatok. Az Árnyékok csodaszépen bebizonyították, itt a helyük, és tartogatnak meglepetéseket. A sok ide-oda kapkodás után jutott némi hosszabb tobzódás a régi kedvencek között is... és még sorolhatnám.

Ám mielőtt megtenném, és a részletekbe folynék, még egy apróság: Az egyik fórumos csevegésnél szóba kerül, mennyi modern kori kiszólás van Ward regényeiben, így most elhatároztam, hogy sas szemmel fogok figyelni. Nos, valóban szép kis gyűjtemény jött össze (pedig nem is mindig volt eszembe, hogy felírjam): Volt itt Eminem, Miley Cyrus, Kanye West, Taylor Swift, Michael Jackson, Rolling Stones, A maszk, Doctor Who, Marley és én, Batman, Csipkerózsika, Jurassic-park, Beetlejuice, Casper, Ali Baba, A herceg menyasszonya, Star Wars, Dr Phill, Ichabod Crane, és Elvis. 

SPOILER ZÓNA:

"Because I love you more than anything else."

A király pár mindkét fele erősen nyűgös napjaiba toppantunk: Wrath morózusan elzárkózik, míg Beth biológiai órája vadul ketyeg, és ők ketten képtelenek egymással szót érteni. Majd amikor már úgy tűnik, egy nyugodt telefonbeszélgetéssel elindulnának a jó irányba, puff, a gyerekkérdés igen égető valósággá válik, hiszen beköszönt Beth termékenységi időszaka. A szenvedélyes és gyengéd pillanatoknak (Hatalmas hurrá! De azért Z-ék alakítását nem sikerült felülmúlni.) azonban nem soká örülhetünk, mert befut Rehv, kezében az elit felségárulásának ékes bizonyítékával. Úgy tűnik, félvér szerelme Wrath trónjába kerül.... egészen addig, míg Beth felkötve nagylányos bugyogóját egy hathatós pofonnal fel nem rázza parancsolóját, és elő nem áll egy ötletes megoldással.

There was a sniffle from the crowd. At which point, Rhage’s voice hissed, “What. This is beautiful, ’kay? Fuck all y’all.”

Hamarosan a Testvériség egy emberi esküvőre gyűlik össze az előcsarnokban. A nem mindennapi ceremóniát az Elvis kosztümbe öltözött Lassiter vezeti le roppant egyedi stílusban, a menyasszonyt öccse vezeti a vőlegényhez, elhangoznak a szempárásító eskük, és mi két fejezet idejére kacagva élvezhetjük a klasszikus FTT hangulatot.

“I threw up—”
“Like two dozen times,” Wrath interjected.
“It was not two dozen times!”
“Fine, three dozen—”

A vidámság után persze nem is Ms. Ward lenne, ha nem hozná ránk kicsit a szívbajt: A vámpírság körében oly nagyon félt terhesség miért is menne zökkenő mentesen... viszont elismerésem, ahogyan megcsavarta a dolgot. A legvége pedig... igazi cukormázas, isteni happy end.

“Selena, I’m not … worthy of this.”
“I want you. And that makes you worthy.”

A regény legnagyobb meglepetését ők szerezték nekem, mert annyira elkapott a lelkesedés a kettejük gyötrődés és szenvedély uralta jeleneteinek olvasása közben. Élveztem, ahogyan kiderültek Trez múltjának részletei, az teljes Árnyék királynős katyvasz, és nagyon tetszik, hogy az egész pasi mennyire anti-jófiúsan elcseszett - már bocsánat a szóért -. A kíváncsiságomat pedig iszonyatosan izgatja Selena titokzatos betegsége. S mivel az Árnyékok könyve jön jövőre, komoly reményeim vannak!

“Some gifts are more painful than insults.”

Komolyan? Most komolyan??? Ennyi? Az után a múltkori autós jelenet után? Áááá! Rendben, Layla önfeláldozó, Xcor pedig úgy találja, hogy ennél többet nem remélhet... de ne mááááár, gyerekek! Kapjátok össze magatokat! Mondjuk cuki, ahogyan Xcor elvonul a plázába elegáns ruhát vásárolni. :)

On an instinct, without being conscious of deciding to do so … he kissed Marisol on the mouth. Mine, he thought.

Kimondottan sokat foglalkozik velük a könyv, s nekem, akinek nem voltak a korábbi részben nagy kedvencei, ez először nem esett túl jól. Talán az a bajom, hogy a kettejük közötti kötődés hogyanja és miértje megfoghatatlan számomra, az viszont fölöttébb tetszik, hogy erős karakterek, akik ha belelendülnek... Izgalmasan Kill Billes érzés volt, amikor Assail keresztülgázolt mindenkin, aki az útjába került, míg végre megmenthette Solát, aki addigra egyedül is egészen ügyesen kivágta magát szorult helyzetéből. Ám aztán, amikor végre már felszálltam volna az A&S rajongói járatra, ott hagyott a szerző a nagy semmivel... Erotikus tobzódás után isten hozzád... szóval most már még durcás is vagyok miattuk.

Qhuinn és Blay:

“I didn’t mean to come across like a bitch.”
“Rough times.” Qhuinn shrugged. “And I’m not interested in saints.”
“Really? You’re in love with one,” Layla chimed in.
As Qhuinn glanced over at Blay, his mismatched eyes narrowed. “Damn straight I am,” he said softly.
As the redhead turned red—natch—that connection between the two males became positively tangible.
Love was such a beautiful thing.

Mindössze ennyi szerep jutott a fiúknak, így igen csak izgat az írónő múltkori azon kijelentése, miszerint a kettejük története sem ért még teljesen véget. Gondolom, ha Qhuinn gyermeke megszületik, akkor kapnak ismét egy kicsit nagyobb figyelmet.

Ha emlékezetem nem csal, úgy volt, hogy Beth miatt ezúttal John jelenléte lesz hangsúlyosabb. Őszintén? Nekem nem tűnt fel. Igen, szegénykém elájul, van néhány múlt béli bevillanása, és még MRI vizsgálatra is elmegy, de valahogy aztán ez a szál elsikkadt a légbe... maradt az, hogy foghatta Beth kezét a nehéz pillanatokban.

Rhage és Lassiter:

Rhage raised his hand. “Pastor Ass-hat, I have a question.”
“Yes, my son, you are going to hell.” Lassiter made the sign of the cross and then looked around.

Parádés amit ez a két lüke leművel, amikor színen vannak. Több hangos felkacagásom is az ő kettejük beszólásainak számlájára írható. Viszont sajnálatosan a kézfogón kívül nem jutott idő és hely a bolondozásaikra. Kissé fájlalom, hogy Rhage szerelmére, Mary-re mindössze akkor utalt a szöveg, amikor Z javulásán elmélkedett a király. De az is homályos, Lassitert a tv függőségén kívül még mi tartja a házban.

Saxton:

“Do you hate me?” Saxton blurted. (...)
“Yes,” his father said. “I do.”

Egyre inkább hajlok afelé, hogy megérdemelné ez a fiú, hogy kapjon egy kicsit nagyobb szerepet. Korábban határozottan bezavart a fiúk egymásra találásáért való drukkolásomban, de most már kezdem nagyon megkedvelni. Egyrészt mert lojális, és segített megmenteni a királyságot. Másrészt az apja egy akkora szemétláda, és a szerelemben is olyan kis szerencsétlen, hogy kezd rajta megesni a szívem.

iAm:

“I only have one other secret.”
“What’s that?”
“Don’t tell anyone … but I like that goddamn cat of yours.”

Ez a cuki, visszahúzódó pasi eddig totál meghúzódott az Árnyékban, izé, a háttérben. Nem elég, hogy istenien főz, kitartóan gondoskodik a bátyjáról, de titkon még macskabolond is.... és még szűz!

s'Ex:

s’Ex put out his palm. “My vow.”

Hmmm... határozottan úgy festi le az írónő, mint vad és szexi csődört, aki ráadásul az ágyban isten ajándéka a női nemnek. Egyelőre még szkeptikus vagyok; kivárom, mi lesz pontosan a szerepe ennek a 210 cm-es, tetovált pasinak.

Ó, és akik Luchasról vártak híreket, sajnos újabb évet kell kibírniuk, mert sehol semmi a srácról sajnos, vagy legalább is az én figyelmemet teljesen elkerülte.

Az írónő ezt a számot posztolta facebookján, mint a királyi pár dalát: