Tiffany Reisz: A herceg

Nora Sutherlint két, vagyonnal és szenvedéllyel csábító világ hívogatja és bármelyiket is választja, ez lesz élete legnehezebb döntése. Hacsak valaki nem dönt helyette. Wes Railey Nora vágyainak legszelídebb, mégis legőrjítőbb tárgya, akit nem tud elfelejteni. Fiatal. Jóképű. Nemesi vér csörgedezik az ereiben. Amikor Kentucky-ban hosszú idő után újra összetalálkoznak, most Nora van Wes világában. Azonban a hírhedt New York-i domina nem kifejezetten az a szenvelgő déli szépség, és Nora hiába vágyik arra, hogy beilleszkedjen új környezetébe. De vajon Søren - Nora gazdája, szeretője - elengedi-e valaha is a nőt? De mi történik, ha a domina elhagyja birodalmát? Milyen kibogozhatatlan kötelék fűzi össze Kingsley-t és Sørent? Képes lesz-e Kingsley ésszerűen dönteni, ha megfenyegetik? Szembe tud nézni a múlt árnyaival? Főszereplő: Nora Sutherlin & Wesley Railey, Søren & Kingsley Edge Kentucky & New York - jelen & múlt Sorozat: Eredendő bűnösök 3. Műfaj: Erotika   Kiadó: Egmont Sens Fordította: Márton Andrea Megjelenés: 2013. szeptember ISBN: 9789633433874 464 oldal, puha kötésű

Tiffany Reisz mindkettőnk nagy kedvence, ez nem is kérdéses. Viszont amilyen nagy az egyetértés köztünk a rajongásban, érdekes módon olyan nagyon eltér a véleményünk, ha a regények részletei vagy a szereplők kerülnek szóba. Elhatároztuk, ezúttal alaposabban összevetjük meglátásainkat. Íme a monstre kibeszélő:

I. A könyv egészéről:

„És aztán azok a szavak… Azok a borzalmas szavak… "

Nusejka: Ez nem egy szerelmes történet. Nora pedig nem egy szerelmesregény hősnője. Nagyon kíváncsi

vagyok a befejezésre, de igazából nem hiszem, hogy a számára létezik happy end. Sőt, azt mondanám, hogy a sorozat szereplői mind antihősök. Egy szokványos romantikus- vagy kalandregény esetén még ha csak titokban is, de szeretnénk a helyükben lenni, vagy szeretnénk, hogy az olvasottak velünk is megtörténjenek. Nos az Eredendő Bűnösök szereplői helyébe egyáltalán nem szívesen kerülnék, sőt, még csak ismerni sem nagyon szeretném őket, kivéve talán Norát, mert ő legalább vicces.

Ennek ellenére valami mégis vonz ezekben a karakterekben és történetekben, ami miatt muszáj mindig tovább olvasnom. Valami berzenkedéssel vegyes rajongást keltenek, amit nem is igazán tudok leírni vagy megmagyarázni. Borzasztó dolgokról van szó, Tiffany Reisz mégis úgy képes leírni, mintha hétköznapiak lennének. Úgy tudja tálalni, hogy első pillanatban nem is mindig fogom fel, hogy most borzonganom, utálkoznom vagy undorodnom kellene. Még itt, a harmadik kötet után sem tudom megfejteni, hogy miért nem vágtam már régen a falhoz ezt a sorozatot és mi tetszik benne. Mindent összevetve nagyon szerettem ezt a kötetet is, habár nekem valami hiányzott az előzőekhez képest.

„Válassz egy számot, de nem tudod mire választod. Egy korbácsütést választasz vagy százat? Egy csókot vagy százat?"

Angelika: Ez a sorozat túllép a megszokott románcok világán, az erotika sötét oldalára invitál, hogy kíváncsiságunkat és nyitott gondolkodásunkat szenvedéllyel és különcséggel teli fantasztikus történettel hálálja meg.

Minden kötet csábít, provokál, borzongat és megbotránkoztat, de intenzitásuk rabul ejt minket. Mondandójuk sem mindig kényelmes vagy könnyedén emészthető, de az írás mindannyiszor intelligens és művészi, mondhatni hibátlan. Leírásaival épp csak irányt mutat a képzeletnek, hogy az aztán szabadon szárnyalva tölthesse ki a megválaszolatlanul hagyott részleteket. Ahogyan újabb és újabb réteget hánt le őszinte és rendkívül komplex karaktereinek lelkéről, csodálatos s egyben ijesztő utazásra visz minket az emberi természet rejtett bugyraiba, kivételes tehetséggel bemutatva az érzelmek sokszínűségét és mélységeit.

A herceg pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol Az angyal véget ért, s nem csupán felér az előző részekhez, hanem képes még felül is múlni azokat. Számos elképesztő pillanatot hozott a könyv, amely bár rengeteg zárt ajtót tárt fel, és megannyi kérdésre választ adott, majdnem ugyanannyit fel is vetett, ezzel garantálva, hogy máris a folytatásra vágyjak. Félő, képtelen vagyok megfelelően szavakba önteni, mennyire magával ragadott a történet. Gyakorlatilag letehetetlennek bizonyult számomra, egyszerűen imádtam minden részletét, lubickoltam az inkább tettekben, mint szavakban megnyilvánuló érzelmek tengerében.

II. A három történetszálról:

✥ A múlt északon:

Nusejka: A múltbeli szakasz tetszett a legjobban, mert végre sok mindent megtudtunk olyan dolgokról, amikre az eddigi kötetekben csak utalások voltak. Láthattuk Soren és Kingsley megismerkedését, és hogy mi és hogyan alakult ki közöttük abban az elszigetelt iskolában, a Szent Ignácban. Érdekes volt, mégha oly

érthetetlen és hátborzongató is a két fiú között kialakult kötődés.

„Lassan, remegő kézzel bontotta ki a levelet, és olvasta el az egyetlen szót az elefántcsontszínű levélpapíron.
Reviens. Gyere vissza.
A levél aláírása egyetlen, kacskaringós, vízszintesen áthúzott S betű volt.”

Angelika: A Søren és Kingsley közötti kapcsolat a sorozat elejétől érdekelt, mert a félmondatnyi utalások, a kis célozgatások sejteni engedték, hogy komoly szálak fűzik össze őket. Egy ifjú korban született barátságnál jóval erősebb kapocsra gyanakodtam, hiszen hosszú évek múltán is olyan vakon bíznak a másikban, de azt nem gondoltam volna, hogy tinédzserként ennyire vad és heves szenvedély kötötte össze őket. Így ezek, a világtól elzárt nevelde falai közé kalauzoló fejezetek némileg megleptek, ám ez nem jelenti, hogy ne szerettem volna olvasni a múlt történéseit. Sőt, ez a rész ragadott magával a leginkább, mert örömmel vettem, hogy alaposabban megismerhetem és talán egy kicsivel jobban megérthetem ezt a két férfit. Élveztem, hogy tanúja lehetek első találkozásuknak, annak, ahogyan a tökéletesnek látszó, magányos szőke fiú szinte némán megigézi az iskolába érkező, arrogáns, francia szoknyapecért, és annak, ahogyan szinte szavak nélkül megszületik közöttük az az eltéphetetlen, mindent elviselő kötelék. Megrázott, hogy légyottjaik milyen brutálisak - hiszen Søren már akkor is csak a fájdalom lévén talált élvezetet -, mint ahogyan az is, hogy a menthetetlenül szerelmes Kingsley milyen nagyon átadja magát érzéseinek.

✥ A jelen északon:

Nusejka: A fiúk kapcsolatának alakulása nem nyert meg magának - de erről majd bővebben a karaktereknél -, ám a nyomozás részét élveztem. Tetszett, ahogy az ismeretlen ellenség különböző ijesztő 

jeleket hagy maga után olyan helyeken, amiket addig biztonságosnak hittek. Ezt szeretem Reiszben, hogy olyan megoldásokat talál, ami elég kézenfekvő ahhoz, hogy hihető legyen, de olyan keveset ad ki belőle, hogy soha nem tudom kitalálni előre. Képes újra és újra meglepni.

„Azt kívánta, hogy a világ matematikája bárcsak olyan lenne, mint a szívé – hogy az, hogy a szerelme és a gyűlölete éppen egyforma mértékű, azt jelentené, hogy semmit nem érez, nem pedig azt, hogy az érzései kétszeresére nőnek."

Angelika: Furcsa módon az én szememben a titokzatos fenyegetések és a nyomozás csupán eszközöknek tűntek ahhoz, hogy Søren és Kingsley sok évnyi udvarias távolságtartása a semmibe vesszen. Nem mondom, hogy a történtek kapcsán merő boldogságot érzek, mégis, valahogy olyan rendjén valónak találtam. Gyakran éreztem, hogy Sørent már-már piedesztálra emelik, nos, most kiderült, hogy igen is gyarló ember. Kingsley pedig mindig olyan lezserül nemtörődőnek, magabiztosnak látszott, holott, most már tudjuk, még mindig a szerelembe kapaszkodik, még ha csupán morzsákkal kell is beérnie.

✥ A jelen délen:

Nusejka: Ezzel a szállal nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem értem, hogy Nora és Wes miért cicázik még egymással, miközben mindenki tudja, hogy hosszú távon esélyük sincs. Csak keserűséget okoznak

maguknak és egymásnak is, hiszen ha újra elválnak, csak még jobban fog fájni mindenkinek.

„Søren szerelme olyan volt, mint az égbolt – hatalmas és mindenütt mindig jelen lévő. Nora úgy gondolta, ha Søren szerelme elmúlna, az olyan lenne, mintha egyszer csak kisétálna éjszaka a szabadba, és a csillagok nem volnának a helyükön. De Wesley szerelme… olyan különösnek tűnt számára, olyan újnak.”

Angelika: Ez volt a leglassabb és legbékésebb szál még a lóhalál körüli rejtély utáni kutakodással együtt is. Tagadhatatlan, hogy Wesley-t édesnek találom, és azt is el kell ismernem, kikerülhetetlennek tartottam, hogy Nora két kötetnyi őrlődés után végre belekóstoljon, milyen is lenne nekik együtt. Mindazonáltal szép volt, jó volt, de legyen elég ennyi. Egyszerűen hiteltelen elképzelés, hogy nekik kettejüknek tartós kapcsolatuk lehetne.

III. A karakterekről:

✥ Søren:

Nusejka: Søren karaktere számomra hullámzó; a szadista seggfejből szépen eljutott a ’nahát, mégis milyen jófej a maga módján!’-ig. Aztán ebben a részben... Eddig ő volt a rémisztően tökéletes és tökéletesen rémisztő valaki, aki mindenről tud, mindent szépen, higgadtan elintéz, miközben elejt egy-két rejtelmes

megjegyzést, amitől kirázza a hideg az embert. Itt viszont sajnos csalódnom kellett benne, mert a megfoghatatlan és titokzatos jelenségből egyszerű gyarló emberré vált.

„Mert ha közel kerülsz Sorenhez, a tűzön gyalogolsz át, üvegcserepeken lépkedsz, áthaladsz a poklon."

Angelika: A mindig nyugodt, hűvös Søren még mindig félelemmel vegyes tiszteletet ébreszt bennem. Továbbra is roppant nehéz elfogadnom, hogy az az ember, akiben ennyi kifinomultság, értelem, gyengédség és gondoskodás rejtőzik, ugyanaz, mint aki fájdalom okozásán keresztül képes kimutatni a szenvedélyét. De az, hogy végre esendő mivoltát is láthattam, számomra segített kicsit, legalább is abban, hogy emberközelibbként tudjak rá tekinteni.

✥ Kingsley:

Nusejka: Kingsley karakterét nem kedveltem igazán, de kifejezett bajom sem volt vele. Eddig is érezhető volt, hogy ügyeskedik a háttérben, de amit most produkált, az mindenen túltett. Ez a csúszás-mászás, mégha a kapcsolatukba bele illik is, számomra gyomorforgató volt. Tisztességtelen a távol lévő Norával szemben és szánalmas önmagára nézve, ahogy a lehulló morzsadarabkák után nyújtózkodik.

„ Ateistává lettem volna, hogy te bebizonyíthasd nekem, hogy a menny és a pokol valódi, még akkor is, ha csak akkor léteznek, ha veled vagyok."

Angelika: Ha valakiről, aki láthatólag nyakig benne van a többiek életében, olyan keveset árul el a szerző, mint Ms Reisz Kingsley-ről, az piszkálja a csőröm, mert tudni vágyom, ki is ő pontosan, mi is az ő története. Most sok mindent megtudhattam, és ez naaagyon jó, de ugyanakkor ismét eljátszotta az írónő, hogy elém vetett olyan információt, amivel ismét mozgásba hozta a képzeletem. Kíváncsi lennék, milyen lehetett a kemény titkosszolgálatos Kingsley, hiszen ebben a könyvben inkább az érzelmeinek áldozatul esett férfit láthattam, akiért kicsit meg is szakadt a szívem, mert kételkedem benne, hogy egy ennyi éven át makacsul kitartó rajongás mellett képes lesz-e valódi boldogságot találni.

✥ Wesley:

Nusejka: Wesley egy ártatlan kisfiú. Attól, hogy nagykorú lett időközben, még mindig úgy gondolkodik, s azt hiszi, hogy pénzzel, szerelemmel és házassági ajánlattal meg tudja tartani álmai nőjét. Képtelen vagyok rá emiatt haragudni, de azért lehetne ennél több esze is.

„A fenébe is, Nora. Mindig megnehezíted az ember dolgát. Feleségül jössz hozzám? Ezt kérdezem. Igen? Nem? Talán?"

Angelika: Kis cukorborsó, ártatlan és dögös egyszerre. De bármennyire édesnek tartom, ő pedig Norát álmai nőjének, tévúton jár azzal az elképzeléssel, hogy ők ketten valódi, tartós párkapcsolatban élhetnek, miközben élvezik a kentucky-i birodalom minden előnyét. Remélhetőleg kigyógyul ebből a fellángolásából, és talál egy kedves, vanília lányt, akivel családot alapíthat.

✥ Nora:

Nusejka: Nora karakterét nagyon szeretem, ha másért nem, akkor a humoráért. De ha Wesnek nincs is, neki lehetne már annyi esze, hogy ne törje össze még egyszer, még jobban a fiút, különösen azután, hogy erre többen is figyelmeztetik. Ő maga is elismeri, hogy nem tudja mit akar és hogy valószínűleg nincs helye Wesley melett, még ha pillanatnyilag olyan kényelmes megoldásnak tűnik is. Nem tudom, mi lenne számára a megoldás, nem is vagyok benne biztos, hogy létezik számára ilyen.

„Amikor szeretsz valakit, akkor a tulajdona vagy, akár perverz vagy, akár nem."

Angelika: Okos lépésnek tartottam a részéről, hogy ha már egyszer ennyire izgatta az átlagos élet és Wes, fogta magát, és utána járt, mennyire is tetszene neki. Ellenben arról, hogy pár héten túl is élvezetesnek és kielégítőnek találná ezt a fajta életet, nem sikerült meggyőznie. Látva a jeleket, hogy az ostor használat milyen természetességgel jön számára, hogy a szexet keményebben élvezi igazán, és hogy változatosságot keresve az első titok nyomába ered, azt vártam volna, hogy rádöbben végre, az ő igazi helye nem ott van, és szíve a különcségekért dobog. De neeeem... megkergült a nő. És ezért kimondottan bosszús voltam.

IV. A folytatásról:

Nusejka: Fogalmam sincs, Tiffany Reisz úgyis mindig valami olyasmivel áll elő, amire nem számítok. Talán a javíthatatlan optimista mondatja velem, hogy egy olyan lezárásban reménykednék ebben a ciklusban, ami egy hozzávetőleges boldogságot hoz minden szereplőnek. De azt is tökéletesen el tudom képzelni, hogy a végén mind ott maradnak letolt gatyával a csalánosban, mert ilyen az élet is. Nincs happily ever after, mert mindig jön valami újabb probléma, amivel meg kell küzdeni...

„Az örökkévalóságig tartó várakozás az én meghatározásom szerint a pokol másik neve. De egy örökkévalóságot együtt lenni azzal, akit szeretsz? Az a mennyországé."

Angelika: Bolond romantikus szívem üvöltve követeli, hogy miután ennyi mindent elviseltem, most már aztán jöjjön egy kis valódi boldogság. De racionális részem azt suttogja, egy ilyen helyzetben nem létezik olyan féle happy end mint amire vágyom, sőt, valahol a józan eszem egy eldugott sarkában be is látom, hogy ez a világ hiteltelenné válna, ha rózsaszín felhőbe burkolóznának az utolsó fejezetek. Szóval azt hiszem, a legokosabb, ha csak azt várom, hogy meglepjen az írónő, mert az az eddigiek alapján nagyon is esélyes.

Nusejka értékelése:	Angelika értékelése:

A sorozat 'vörös évei':
1. The Siren - A szirén
2. The Angel - Az angyal
3. The Prince - A herceg
4. The Mistress