Julia Quinn - The Secret Diaries of Miss Miranda Cheever - Miss Miranda Cheever titkos naplója

Úgy hiszem, a történelmi romantika kedvelőinek Julia Quinn nevét ismerniük kell. Mert ez a nő tud írni! Mulattató, bohókás, szívmelengető történeteket alkot, olyan szereplőkkel a középpontban, akiket könnyen megkedvel az ember. Hősnői bájosak vagy kotnyelesek, esetleg mindkettő egyszerre, de sosincsenek híján a józan észnek. Hősei olykor megtévelyedő, de voltaképp talpig úriemberek, rendszerint hatalmas szívvel, amelyet mi sem természetesebb, igyekeznek titkolni, több-kevesebb sikerrel. No és a családjaik! Minimum egyiküknek kijut egy vagy több minden lében kanál testvérrel és egy gondoskodó tyúkanyó édesanyával megáldott szeretetteljes família. A történetvezetés talán nem a legfurmányosabb, de mindig szórakoztatóan kalauzol minket a 19. századi vidéki Anglia és a pezsgő londoni báltermek forgataga között. Sokan mondják, Ms. Quinn korunk Jane Austenja. Nem tiltakozom, csak annyit fűznék hozzá, örülök, hogy nagy hírű elődjénél termékenyebb az írónő.

Idehaza előbb a Bridgerton család nyolc tagjának boldog révbe érését olvashattuk, majd bekukkanthattunk a világ tán legrosszabb amatőr zeneestjeit rendező Smythe-Smith-ékhez, most pedig a Belverstoke trilógiát vehetjük kézbe. Elsőként Nigel Belverstoke, Turner vikomtja lel rá végre a sok évig orra előtt élő szerelmére, majd húga, Olivia gabalyodik bele az új szomszédba, akinek kissé bohém unokatestvére, Sebastian Grey vezeti oltárhoz választottját a sorozat záró kötetében. Érdemes tudni, hogy a Miss Miranda Cheever titkos naplója 2008-ban, az Ami Londonban történt 2010-ben elnyerte a legjobb történelmi románc RITA díját. Valamint mindhárom könyv előkelő helyezést ért el több rangos bestseller listán.

Mi sem természetesebb, mint hogy nekem is be kellett szereznem belőlük, hogy ott csücsülhessenek a polcomon, várva, hogy a kellő pillanatban fellapozzam őket. Amely most érkezett el.

Sorozat: Belverstoke trilógia 1. Kiadó: Gabo Megjelenés: 2012. július 400 oldal, puhafedeles

Tíz éves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tíz évesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tíz évesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert. Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, amelyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül...

Szögezzük le, Julia Quinn neve ott szerepel képzeletbeli, de annál hosszabb ’kedvenc írók’ listámon, méghozzá leradírozhatatlanul. Lefordítom: Ha saját stílusát hozva muffin receptekkel írná teli a könyv lapjait, akkor is minimum 2 csillagot kapna tőlem. Hogy elfogult lennék? Az. De csöppet sem zavar e tény, mert ha csak eszembe jutnak a kedvenc idézeteim, máris mosolyognom kell.

Így bár nem egy momentum akadt a regényben, amellyel nem vagyok teljességgel elégedett, képtelen lennék mást mondani, mint hogy imádtam elejétől a végéig. Ám hogy elejét vegyem rajongói énem bejegyzés feletti totális hatalomátvételének, íme pontokba szedve, mi az, ami nagy kövér pluszt, s mi az, amely aprócska mínuszt érdemelt ki tőlem:

A NEM-ek:

• A cím alapján több naplóbejegyzésre számítottam, sajnálatomra inkább csak apróbb szemelvények tűntek fel itt-ott.
• Turnert a történet túlnyomó részében szerettem volna jól megrázni, bokán rúgni, felpofozni, vagy csak egyszerűen dühösen jól megtaszajtani, hogy lehetőleg egy jókora hideg vizű pocsolyában landoljon. Rendben, az első felesége egy szajha volt, de azért nem kellene ekkora szemétláda módjára viselkedni ennyi ideig, pláne nem kivetíteni sértettségét és lelki sebeit Mirandára.
• Kiborít a nem kommunikálás. Boldog hétköznapok közepette, amikor ezer és egy apróság árulkodik arról, hogy mennyire odavannak a másikért, mi az, amin férj és feleség egyaránt hosszú hónapokat töpreng? Persze hogy azon, kimondják-e, a másik kimondja-e, hogy szeretlek. Komolyan? Kinek van ehhez türelme? Nos, az enyémet elég erősen próbára tették ezek a fejezetek.
• Miranda édesapja jószerével egy portré is lehetett volna a falon. Amilyen élettel teli volt a Bevelstoke família, olyan semmilyen volt Sir Cheever. Az még hagyján, hogy a lánya első báli szezonján nem jelent meg, de sem a friss házasokat, sem első unokáját nem látogatta meg.

Az IGEN-ek:

• A naplóbejegyzések nagy kedvenceim. Egyszerű ténymegállapításukban is cinikusan humorosak.
• Élveztem a Turner és Miranda között pattogó szikrákat. És itt elsősorban nem a kettejük közti testi vonzalomra gondolok, bár szeretkezéseik édesen vérpezsdítőre sikerültek, hanem csípősen szellemes szócsatáikra. Azt is jó volt olvasni, amikor csak úgy, egyszerűen diskuráltak, mert azok mögött kezdettől ott volt kimondatlanul, hogy ők egymás lelki társai.
• Több párbeszéden is somolyogtam, sőt volt, amin kuncognom kellett.

"Turner lusta mosollyal válaszolt.

– Miranda, vannak bizonyos helyek, ahová nők nem mehetnek be.

– Nem azt kérem, hogy beléphessek valamelyik drágalátos klubjukba. Pusztán egy könyvet akarok vásárolni. Amiben semmi illetlen nincs. Ez egy klasszikus, az ég szerelmére!

– Miranda, ha az az úriember a bolt tulajdonosa, akkor eldöntheti, hogy kinek akar vagy nem akar eladni dolgokat.

A lány keresztbe fonta a karját.

– Nos, talán nem kellene megengedni neki. Talán olyan törvényt kellene hozni, amely kimondja, hogy a könyvkereskedők nem tilthatják ki a nőket a boltjaikból.

Turner ironikusan felvonta a szemöldökét.

– Csak nem olvasta Mary Wollstonecraft röpiratát?

– Kiét? – kérdezte szórakozottan a lány.

– Akkor jó.

– Ne akarjon témát váltani, Turner. Egyetért vagy nem ért egyet azzal, meg kellene engedniük, hogy megvehessem azt a könyvet?

A férfi felsóhajtott. Kimerítőnek találta a lány váratlan makacsságát. És mindez egy könyv miatt.

– Miranda, miért kellene megengedni, hogy bemehessen egy férfikönyvesboltba? Hiszen a nők nem is szavazhatnak.

A lány felháborodottan tört ki: – Az szintén olyasmi…

Turner azonnal belátta, hogy taktikai hibát követett el.

– Felejtse el, hogy a szavazójogot említettem. Kérem! Elkísérem megvenni a könyvet.

– Igazán? – A lány szeme felragyogott és meleg fénnyel sugárzott rá. – Köszönöm."

• A könyvesbolti fiaskó – és minden ahhoz kapcsolódó jelenet - nálam bekerült a mindenkori legmulatságosabb regényrészletek sorába.
• Turnernek voltak kimondottan térdremegtetően kedves pillanatai. 19 éves ifjúként például olvasztotta a szívemet, újdonsült édesapai pillanatairól már nem is beszélve.

Összességében erős kezdés után átlagosan végződő, jó adag szentimentalizmussal nyakon öntött, elragadóan szórakoztató történelmi románc, amelyet a műfaj kedvelőinek érdemes kézbe venniük.

Értékelésem: