J.R. Ward - Lover Reborn

Fülszöveg Kedvenc idézeteim Sorozat: Fekete Tőr Testvériség 10. Kiadó: NAL Hardcover Megjelenés: 2012. március Formátum: 592 oldal, ebook Értékelésem: 2012/12.

Mindenek előtt szögezzük le, szerettem a könyvet. 

Állítom ezt még úgy is, hogy volt amikor szívem szerint a földhöz csaptam volna - node az e-olvasó kissé drága az ilyen kirohanásokhoz -, akadt amikor mérgesen sóhajtottam, hogy kölykök ezek, vagy felnőtt, megállapodott emberek, izé vámpírok, s azt sem tagadom, volt amikor egyenesen azt morogtam magam elé, ez nem normális, komolyan mondom hülye az isten, vagyis Őrző adta szerencsétlen, és akkor még nem említettem, micsoda fogcsikorgatásra ragadtattam magam, ahány alkalommal azt hittem, na most végre közelednek azok egymás felé, akiknek már úgy érzem, a végtelenség óta drukkolok, de persze még sem. De tényleg szerettem! Mert néhányszor rendesen párásodott a szemem; mert nem egyszer volt, hogy jót nevettem - köszönhetően leginkább Lassiter és Rhage beszólásainak -; mert ha számítottam is bizonyos fordulatokra, mégis csak sokkolt némely dolog; ... és mert ők ők, mert mindig lesz hely nekik a szívemben, és akár mennyire is mind jobban azt érzem, az írónő ügyesen húzza sikersorozatát, nem egyszer citerázva a rajongók idegein, valahogy mégis olyan, mintha jó barátok közé érkeznék egy olyan évenkénti látogatásra, amelyet ki nem hagynék.

S pont ezért képtelenségnek érzem, hogy úgy írjak bármit is, hogy az ne legyen valamilyen mértékben spoiler veszélyes, mindenki magára vessen, ha tovább olvas, és ezzel lelő magának pár információt!!! 

Kedvenc jelenetet nehezen tudok választani, mert több is akadt. Egyik-másik a hangulata miatt, de vannak amelyek számomra a szereplők miatt emelkednek ki a történetből. 

Mulatságosak közül tagadhatatlanul Rhage 'Ha ez a srác ártatlan, akkor én vagyok a húsvéti nyuszi.' beszólása után kibontakozó rövid viccelődés viszi nálam a pálmát. Talán nem annyira meglepő, hisz odavagyok a pasiért. Viszont ezt Lassiter és Thor filmmaraton fejezete (37.) szorosan követi a képzeletbeli ranglistán. Mert valljuk be, nem mindennapi elképzelni, hogy két szexi férfi a Harry és Sally, A simlis és a szende, a Félévente randevú és A herceg menyasszonya segítségével készülnek leckét venni romantikából. Vajon miért is nem meglepő, hogy végül a Die Hardnál kötnek ki? :)

A torokba gombócot növesztő, szemekbe könnyeket csaló részek közül kettőt látnék el kedvenc címkével. Először akkor párásodott a szemem, amikor a 7. fejezetben Wellsie ágyra kiterített esküvői ruhája mellett feküdt Thor a sötétben, emlékezve felére.

“God, I miss you,” he said in a voice that cracked. “Every night. Every day…”

Annyi magányosság áradt a sorokból, hogy teljesen átérezhető volt az a végtelen veszteség, a kitölthetetlennek tűnő üresség. Ám a legnehezebben akkor gyűrtem le a könnyeket, amikor a regény végén Thor készült Wellsie hamvainak búcsúztatására. Ahogyan egymás után érkeztek a Testvérek, mind hozva valami apróságot annak bizonyítékaként, hogy ott vannak mellette, vele szenvednek. Z pl Nalla vérvörös kézlenyomatát adta. És a szertartás! Szívfacsaróan jól lett megírva. 

Nem annyira szeretem részekből is jutott. Néha úgy tűnt, a vámpírok muszklik terén igen áldottak, ám az agyukra nem fordított akkora figyelmet alkotójuk. Értetlenkedések és szenvelgések tették próbára a türelmemet.

Néha nagyon szívesen megráztam volna Sen'kit, hogy ne legyen már olyan beletörődő, habár a történet végére szépen kikerekedett a miért és hogyan vele kapcsolatban, így ezt meg tudom bocsátani. Pláne, hogy be kell vallanom, még mindezzel együtt is szimpatikusabbnak találtam, mint Cormiát anno. Ráadásul Tohr is volt, hogy olyan áááá volt, amitől a falra tudtam volna mászni. Szóval a főszereplő páros így volt pont egálban, azt hiszem. Két lüke egy pár alapon.

Akikre fölöttébb haragos vagyok, az John és Xhex. Sokáig drukkoltam értük és imádtam a könyvüket. Erre most nekiállnak lelkizni. De még nem is ez borított ki a legjobban. Oké, elfogadom, hogy nehéz lehet a vámpírok védelmező ösztönét összeegyeztetni egy erős, nagyon is önálló nő személyiségével. De könyörgöm, az a megoldás, hogy az első problémánál elköltözök? Ja, és mindezek után még hónapokig úgy viselkednek, mint a nyulak. Apám! Itt nagyon ki voltam rájuk bukva. Az, hogy bő fél év után végre képesek egyről a kettőre előrelépni, nem vigasztalt meg igazán, még durcázok rájuk egy ideig szerintem.

Ahogyan magára Wardra is. Olybá tűnik, vele kapcsolatban már jó ideje a szeretve felháborodott érzelmi keverékben dagonyázok. Az ok pedig Qhuinn és Blay párosa, természetesen. A béketűrésem határait feszegeti folyamatosan ezzel a két jómadárral. Hol egyik fülig szerelmes, a másik húzódozik; hol a másik epedezése töri darabra lelkes szivemet... most pedig, amikor végre kimondásra kerül a bűvös I love you mondat... félreértődik... egy más alkalommal is ott lebeg kettejük között... de semmi. Ez már kínzás! *és most legszívesebben gyerekesen toporzékolnék is ehhez a mondathoz*

A fő szál, Thor és Sen'ki (Autumn) története, érzelmeik alakulása szerintem nagyon szépen megkomponált. Ahogyan Lassiter (ki ne hagyjam, mennyire kedvelem azt a kutyaütőt) útmutatása is mondja, kapcsolatuk főbb állomásai "Blood, sweat and tears." Bár többször visszaköszönt az angyal jótanácsa, apró meglepetés, ahogyan végül is értelmezni kellett a szavakat. A tavasz még a zárkózottság és düh, a nyár a vérivás, az ősz a szex, a tél a könnyek időszaka volt.  Ez a lassabb haladás tetszett abban az értelemben, hogy elfogadhatóbbá tette az új szerelem születését. (no persze közben nem éreztem oly' fene nagy türelmet) 

S ez a születés bizony igen keserves volt. Thor nagyon hosszú ideig hurcolta magában az iszonyatos fájdalmat, képtelen volt elengedni szeretett felét, aki emiatt a Köztesben ragadt, amely vigasztalan egy hely, olyan akár a személyre szabott purgatórium, ahol ha túl soká időz a lélek, örökké az Árnyékon kívül ragad. Lassiter nagyon is tudja, milyen ez, így igyekszik Thor lelkére beszélni, aki végül csupán emiatt vesz erőt magán, és próbál változni. Őszintén? Totálisan kihasználja Sen'kit. Jó, néha kitör belőle az úriember, sőt a romantikus is (nagyon tetszett a névadás meghitt pillanata), de párszor minősíthetetlenül bánik szegény nővel, akinek földi életét a korábbi kötetben megismerhettük. A nemes családba született Rosalhyndát egy manipulátor elrabolta, ahogyan ártatlanságát is, kihasználta első termékeny időszakát, amelyből Xhex született, végül a megtört nő önkezével - és Thor tőrével - véget vetett az életének. Majd évszázadok múltán már sötét csuklya mögé bújva a kiválasztottak szolgálójaként láttuk viszont, hogy aztán Payne-t követve ismét betoppanjon Tohr életébe. Alaposan izgatott, hogyan maradt életben, így különösen tetszett az a csavar, amivel az írónő feloldotta ezt a rejtélyt. 

And love … love was worth dying for. 
Worth living for, too.  

Hogy kettejük szerelmét hitelesnek találtam-e? Hmm, nehéz kérdés. El kell fogadni, hogy nem ifjoncok, hanem sokat megélt karakterek, akik múltjuk súlyaival érkeztek egy olyan kapcsolatba, amelynek a magjai talán nem a tökéletes földben vertek gyökeret, de miután szárba szökkent hiszem, hogy gondos ápolással a viharoknak ellen álló, csodás fává (almafává, hiszen olyan fontos helyszín ;) ) terebélyesedik. Szenvedélyben biztosan nem lesz hiány...mert hűűű, nem gondoltam volna, hogy ennyi erotikus jelenetet fog nekik adni Ward. Nem számítottam ennyire határokat nem ismerő szenvedélyre. (ezek után viszont igen csak kíváncsi vagyok, a sokat halogatott - grrr! - de bejelentett Qhuinn & Blay kötet is mer-e ilyen nyílt lenni) Azért a jelölő illat hiányzott picit.

Johnékat már említettem, az ő történetük igen erős szál volt a történetben, mint ahogyan jókora részt követelt magának Xcor és bandája, valamint Layla is. S ez utóbbiak szépen össze is moshatóak. Meglepő, igaz? Legalább is nekem felszaladt párszor a szemöldököm. 
Az alantosak vonal kezdet nagyon kifulladni, kellettek új rosszfiúk, így kerültek Xcorék a képbe. Meggyötörtek nem vitás, s az ilyen férfiak közel állnak hozzám. Throe pl majdnem meg is lágyította a szívemet... lelki szemeim előtt már-már összeboronálva láttam Laylával. Erre a hölgy el kezd önállóskodni! És nem elég, hogy a hatalommániás bandavezér tetszik meg neki... á nem. (Persze, mert ezt még izgalmasnak is tartottam volna a nagyon őrült, nagyon gonosz és egészen ártatlan ellentéte miatt :P ) Még azzal is borzolta a kedélyemet, hogy képes rá is pont most ráköszönteni a termékenységi időszak. Értem én, hogy Qhuinn egykori látomásának be kell teljesednie, de ezt a fordulatot nagyon nehezen emésztem. :/
Assailt nem tudom hová tenni. Egy arisztokrata, aki droggal kezd üzletelni. Nem értem, miért mondta anno Ward, hogy Z után ő az egyik kedvence. Számomra egyelőre cserepados szereplő maradt, még úgy is, hogy nála került sor a király elleni merényletre, és hogy büszkén kivonul az elit és Xcor titkos, hatalom átvételt célzó megbeszéléséről, ezzel ellenséggé válva. Talán majd a későbbiekben mutatja meg igazán magát. 

Ám mint mondtam, összességében szerettem, jól szórakoztam, még ha nem is ez lesz a kedvencem a sorozatból. Izgalmas volt, hogy ismét több akció volt a történetben. A lapok izzottak jó párszor, arra sem lehet panasz. Örültem, hogy ezúttal jobb volt az egyensúly a fő és mellék szállak tekintetében. Mégis, az igazán átütő imádat ezúttal elmaradt részemről. 
Azt a fiúknak tartogatom :D Remélem meg fogják érdemelni! Mert hurrá, hurrá, hurráááá!!!!