Gena Showalter - The Darkest Seduction
 | Fülszöveg Kedvenc idézeteim Sorozat: Az Alvilág Urai 9. Kiadó: HQN Books Megjelenés: 2012. február Formátum: 504 oldal, paperback Értékelésem:  2012/10.      |
Gena Showalter és démon szállta halhatatlanjai nálam biztos pontnak számítanak a pararománcok tengerében, mindig szívesen térek vissza hozzájuk. Talán nem minden része elsöprően fantasztikus, de a főszereplők igazán finom kis falatok. Alfa pasik, némileg megszelídített tomboló rosszasággal, akikben bajtársias, hűséges, és szeretni kész szív dobog az észveszejtően szexis, muszklis felszín alatt. Csábulni kész hölgyolvasók biztosan találnak kedvükre való srácot a kínálatban.
Nálam Gideon a favorit. Így az ő regénye, The Darkest Lie, óta képes vagyok egy kicsit nyugodtabban viselkedni a friss megjelenések környékén. Ami, azt kell mondanom, nagyon jót tesz az olvasás élménynek. Nincs olyan felfokozott elvárás bennem, jobban ki tudom élvezni a történéseket, és érdeklődve várom, adott helyzetekből a szerző mit hoz ki, melyik szereplőjét, milyen csavarral szembesíti. Így én, sok rajongóval ellentétben Paris könyvét nem kézremegős rajongói üzemmódban forgattam, hanem nyugodtan hátradőlve majszolgattam. És imádtam... majd' minden részletét.
Kezdjük a keserű pirulával! Egy dolog irritált, egy másikkal pedig nem nagyon tudok mit kezdeni.
Előbbi a 'baby'zés. Paris kis szívemnek, édesemnek becézte a sok ezer nőt, akivel az évszázadok alatt démona összehozta, feltehetően kiküszöbölve a nevek megjegyzésének problematikáját, így most szerelmét bébinek szólítja... e kedveskedést csakis őneki fenntartva. Na phff, rólam ettől még nem szakadna a bugyogó... El tudtam volna viselni nagyobb kreativitást, de a végére megszoktam annyira, hogy úgy döntöttem, egy kis homlokráncolással túllendülök rajta.
Ami viszont fejtörést okozott; s most sem igen tudom eldönteni, érdekes lehetőség, vagy 'ó, miért kell ilyet írni' kiakadást kiváltó valami lesz-e, az Galen alakja. Ő az a rossz fiú, akit nem akarok szeretni. Nem, és slussz. Itt viszont az írónő olyan oldalát mutatta meg, amitől az arra nyitottak akár el is lágyulhatnak. No nem kell félni, nem bújt ki a bőréből, és változott a jó csapat élharcosává, csak nem is tudom... Ő rossz, én meg tényleg utálom. Ne kezdjen itt nekem átalakulni lehetséges hősszerelmessé vagy megmentendő lélekké. Lehet, hogy megváltoztatható a véleményem, de egyelőre nagyon nem vagyok még rajta az afelé haladó vonaton. Egyelőre a peronon topogok a múltbéli dolgoktól súlyos csomagommal. Szóval Genának igazán nagyon nagyon meggyőzőnek kell lennie, ha engem erre rá akar venni.
De ezektől eltekintve csodás 500 oldalt hozott össze negyedik próbálkozásra Ms. Showalter. - Egyébként titeket nem érdekelne, milyenek lehettek a kukában kikötő korábbi változatok? Vagy csak én vagyok ennyire kíváncsi? - Tudott olyat alkotni, ahol bár érdekes, sokszor kíváncsiságot csigázó jeleneteket tölthetünk együtt olyan szereplőkkel, akik még várnak arra, hogy elmesélhessék saját sztorijukat, de nem veszítettük el a valódi fókuszt. A hangsúly teljesen a fő szerelmes páron volt. S ráadásul mindezt úgy, hogy közben az átívelő szál hozott izgalmakat, fordulatokat, lezárást, sőt máris átkötötte egy újabb több kötetet egybefűző szállal, miközben a hamarosan startoló angyalos spin off sorozathoz is ügyesen alapozott. Szinte garantálta, hogy azok, akik a Lordokat szeretik, tuti ott sorakozzanak a boltokban, amikor a havazó szárnyú Zacharel könyve, a Wicked Nights, a polcokra kerül június végén.
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a szereplőkről oldalakat lehetne értekezni. Kivel mi történt, kinek melyik beköpése fakasztott mosolyra, kinek a sorsának alakulását várom a legjobban... de félő, tele lenne spoilerrel. Igyekszem hát rövidre fogni:
Nálam Gideon a favorit. Így az ő regénye, The Darkest Lie, óta képes vagyok egy kicsit nyugodtabban viselkedni a friss megjelenések környékén. Ami, azt kell mondanom, nagyon jót tesz az olvasás élménynek. Nincs olyan felfokozott elvárás bennem, jobban ki tudom élvezni a történéseket, és érdeklődve várom, adott helyzetekből a szerző mit hoz ki, melyik szereplőjét, milyen csavarral szembesíti. Így én, sok rajongóval ellentétben Paris könyvét nem kézremegős rajongói üzemmódban forgattam, hanem nyugodtan hátradőlve majszolgattam. És imádtam... majd' minden részletét.
Kezdjük a keserű pirulával! Egy dolog irritált, egy másikkal pedig nem nagyon tudok mit kezdeni.
Előbbi a 'baby'zés. Paris kis szívemnek, édesemnek becézte a sok ezer nőt, akivel az évszázadok alatt démona összehozta, feltehetően kiküszöbölve a nevek megjegyzésének problematikáját, így most szerelmét bébinek szólítja... e kedveskedést csakis őneki fenntartva. Na phff, rólam ettől még nem szakadna a bugyogó... El tudtam volna viselni nagyobb kreativitást, de a végére megszoktam annyira, hogy úgy döntöttem, egy kis homlokráncolással túllendülök rajta.
Ami viszont fejtörést okozott; s most sem igen tudom eldönteni, érdekes lehetőség, vagy 'ó, miért kell ilyet írni' kiakadást kiváltó valami lesz-e, az Galen alakja. Ő az a rossz fiú, akit nem akarok szeretni. Nem, és slussz. Itt viszont az írónő olyan oldalát mutatta meg, amitől az arra nyitottak akár el is lágyulhatnak. No nem kell félni, nem bújt ki a bőréből, és változott a jó csapat élharcosává, csak nem is tudom... Ő rossz, én meg tényleg utálom. Ne kezdjen itt nekem átalakulni lehetséges hősszerelmessé vagy megmentendő lélekké. Lehet, hogy megváltoztatható a véleményem, de egyelőre nagyon nem vagyok még rajta az afelé haladó vonaton. Egyelőre a peronon topogok a múltbéli dolgoktól súlyos csomagommal. Szóval Genának igazán nagyon nagyon meggyőzőnek kell lennie, ha engem erre rá akar venni.
De ezektől eltekintve csodás 500 oldalt hozott össze negyedik próbálkozásra Ms. Showalter. - Egyébként titeket nem érdekelne, milyenek lehettek a kukában kikötő korábbi változatok? Vagy csak én vagyok ennyire kíváncsi? - Tudott olyat alkotni, ahol bár érdekes, sokszor kíváncsiságot csigázó jeleneteket tölthetünk együtt olyan szereplőkkel, akik még várnak arra, hogy elmesélhessék saját sztorijukat, de nem veszítettük el a valódi fókuszt. A hangsúly teljesen a fő szerelmes páron volt. S ráadásul mindezt úgy, hogy közben az átívelő szál hozott izgalmakat, fordulatokat, lezárást, sőt máris átkötötte egy újabb több kötetet egybefűző szállal, miközben a hamarosan startoló angyalos spin off sorozathoz is ügyesen alapozott. Szinte garantálta, hogy azok, akik a Lordokat szeretik, tuti ott sorakozzanak a boltokban, amikor a havazó szárnyú Zacharel könyve, a Wicked Nights, a polcokra kerül június végén.
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a szereplőkről oldalakat lehetne értekezni. Kivel mi történt, kinek melyik beköpése fakasztott mosolyra, kinek a sorsának alakulását várom a legjobban... de félő, tele lenne spoilerrel. Igyekszem hát rövidre fogni:
- Sienna: Aki azt meri mondani, hogy számított arra, hogy az egykori kissé félszeg Vadász csajban ekkor a potenciál, az egyszerűen hazudik. Nekem óriási meglepetést hozott a karaktere. S bár picit tamáskodok, fel tud-e nőni feladataihoz, bízom Lysanderben.
- Paris: A szerető becézés kiötlésekor talán nem brillírozott Gena, viszont amikor azt találta ki, hogyan horgonyozhasson le a nyughatatlan Paráznaság egy nő mellett, helyén volt az esze. Dupla hurrá a megosztott sötétség elméletért.
- Legion: Kisdémon korában nem nagyon tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá. Az alkuja megdöbbentett. De azt, ami aztán történt vele, senki nem érdemli. Vérzik érte a szívem. De nagyon nem vagyok benne biztos, hogy akarom, hogy Galen legyen, aki gyógyír lesz a sebeire.
- Kane: A pokol négy lovasának halálvágyó női tagja, és a megfáradt Katasztrófa... érdekesen hangzik. Bár már olvashatnánk!
- Torin: Igen, igen, igen! Végre már egy kis előre lépés szerencsétlen szüzességbe taszított cukorfalat körül. Alig várom, az isteni kulcs valóban képes lesz-e segíteni a drágán.
- William: Minden démonság tudója, mindenre megfelelő, titokzatosságba és sötétségbe burkolózó őrült egy fazon. Képtelenség nem imádni.
- Zacharel: Akarom! Mármint a könyvét (is). Fagyos szárazsága cinikus lelket, és valami nagy titkot rejt. Remélem, valami fergeteges történetet kap, amiben mindenre fény derül, mert az utolsó két jelenete kicsapta nálam a biztosítékot, abszolut oldal furdalóan kíváncsi, jó értelemben.
"“Dangerous as a lightning strike, as lethal as a pair of crisscrossing short swords,” William whispered, “You’re about to find out how your liver tastes, my friend.”
“I have tasted it already,” Zacharel said, his voice its usual monotone. The snowflakes began to fall in earnest, tiny at first, but growing in diameter. An arctic wind blustered around him. “It was a bit salty.”
How the hell was a guy supposed to respond to that?
Apparently William didn’t know, either, because he gaped at the angel. Then, “Maybe if you added a little pepper?”
O-kay. It was official. William had an answer for everything."
- Hádész: Tripla hiper hurrá! Imádom magát a mitológiai alakot, ráadásul már több regényben találkoztam vele mint jófej rosszfiúval. Itt is ilyesmiben reménykedek.
- Nagyon örültem Irish, Cameron és Winter feltűnésének, lelépésüknek már kevésbé. Azt hittem, nagyobb szerepük lesz ezeknek az új démon szállta halhatatlanoknak. Remélem, még visszatérnek!
- Mint ahogy ajánlom, hogy a két új jövevényről, Ashlyn és Maddox démon ikreiről, Ever és Urban babáról is kapjunk majd rendszeres helyzetjelentést. Olyan kis különlegesek, hogy vétek lenne szem elől téveszteni a csöppségeket.
- Violából viszont akár kevesebbet is el tudnék képzelni. Csöppnyit egomán kisistennő... és akkor még finoman fogalmaztam, hiszen Narcisszizmus démonának őrzője. Önkényesen fészket rakott a Lordoknál, hozva magával vérszívó tasmán ördög házikedvencét, és folyton folyvást csicsereg... természetesen szinte mindig önmagáról.